- Közvetlen a parancsnokkal való beszélgetés után ellepték a katonai rendőrök a barakkot és a parancsnok szobájának a felkutatásából érkeztek. Magyarázta Nifa az előzményeket.

- De hát ez abszurd! Fontam egybe karjaimat a köpenyem alatt. Semmi törvénybe ütközőt nem tettünk.

- A bűnözőkkel bánnak így! Ráncolta homlokát Hanji.

- Úgy tűnik, hogy akik eddig csak az árnyakból figyeltek minket ezúttal már nyíltan intézkednek ellenünk. Szólalt meg Levi.

- Miért akarják Erent és Historia-t? Elmélkedtem félhangosan s a tekintetem visszavándorolt a távolban álló kunyhó felé. A katonák még mindig úgy szaladgáltak a ház körül, mint pók a falon.

- Nem megölni akarják őket, hanem elfogni. Dörzsölte az állát Hanji. Elég messzire mennek azért, hogy biztonságban tudják a falak titkait.

- Akármi is az oka ennek, el kell rejtőznünk. Nem ácsoroghatunk itt tovább! Erent és Historia-t Trostba visszük. Intézte szavait Hanjinak a mellettem álló kapitány.

- Miért Trostba? Hökkent meg Moblit. Ott ölték meg Nick atyát, veszélyes lenne oda menni.

- Ha még beljebb megyünk a falakon az kockázatosabb! Trost jelenleg a feje tetejére állt. Kisebb az esélye, hogy észre vegyenek minket. Amíg nem tudjuk, hogy ki az ellenség addig óvatosnak kell lennünk. Mellesleg a városban tudjuk használni a felszerelést, szükség esetén. Villantotta meg a köpenye alatt megbúvó fémdobozt Levi. Hanji add kölcsön néhány emberedet!

- Persze. Bólintott az említett. Akkor én Erwinhez megyek. Moblit velem jön, a többiek kövessék Levi kapitányt. Fordult Hanji a csapata többi tagjához.

- Igenis! Hallatszott az egybehangzó válasz.

- Gyertek szálljatok fel a szekérre! Intettem a fiataloknak.

- Hanji-san! Eren tétovázva lépett ki a sorból.

- Mi az? A kerek szemüveges nő éppen a lovára készült felszállni, amikor Eren oda sietett.

- Eszembe jutott egy beszélgetés Ymir és Bertholt között. Nincs most idő arra, hogy elmondjam, ezért leírtam. Eren átnyújtotta az értékesnek hangzó információs papírt az osztagparancsnoknak.

- Rendben van. Később elolvasom. Nyugtázta Hanji azzal jó mélyre dugta a papír fecnit a nadrágja zsebében. Majd jelentkezünk! Hanji és Moblit felpattantak a lovaikra majd a sűrű erdőn át vezető földes úton tűntek el.

A nap sugarai épphogy csak uralni tudták az eget, nem sokára leváltják őket a csillagok és a hold. Remélhetőleg nem akadnak egy könnyen a nyomunkra az éjszaka folyamán. A hátamat a szekér oldalának döntöttem s továbbra is a felettem lévő bíborszínben pompázó égboltot figyeltem. A bizonytalanság érzése alattomos módon tekeredett rám s igyekezte elfojtani a bennem lakozó reményt a számtalan kis gondolatfoszlánnyal, ami megállás nélkül árasztotta el az elmémet. Lehunyva kék íriszeimet vettem néhány mély levegőt, hogy megnyugtassam az idegeimet. Legalább a gyerekek miatt kellene határozottnak tűnnöm, lefogadom, hogy ők is éppen így érezhetnek. Legfőképpen Eren és Historia. Vadásznak rájuk, mintha valamilyen ritka vadállatok lennének.

- Amíg a városba érünk lesz elég idő, hogy kidolgozzunk egy tervet. Törte meg a feszült csendet Levi. Elő az ötletekkel! Néztek szét rajtunk a szürkés szemek.

****

Harangszó járta be a környező szűk utcákat a városban s a lakók örömtelien szaladtak el mellettünk. Kíváncsian nézelődtem a feldíszített környék láttán. Milyen ünnepség zajlik éppen? Gondolkoztam miközben megigazítottam a táskám pántját a vállamon.

- Ne mozogjatok egy csoportként! Szólt hátra Levi. Kerüljük el a feltűnést. Eren, Historia sétáljatok természetesen.

- A koronázási évforduló van most. Pusmogott mögöttem Sasha. Azért ez a nagy felhajtás.

- Áh tényleg. Kapott a fejéhez Connie. Ahogy látom ételt osztogatnak. S valóban a téren, amin átvágtunk egy emelvény állt. A katonai rendőrség emberei adták át az embereknek a király által szétosztott élelmet.

- Milyen nagylelkű király. Ámult el Sasha a csomagok láttán.

- Több van neki, mint hinnéd. Komorodott el a kapitány hangja. Az embereket könnyű megvezetni. Pláne, ha ételről van szó. Gyengék.

Elszorult a szívem a sok éhes száj láttán. Több tucatnyi ember állt sorba élelemért. A legtöbbjükön látszott, hogy napok óta nem ettek már. A város haldoklott és a király csak elhintett néhány morzsát, hogy elhallgattassa egy kis időre a polgárokat. Az emberek elpártoltak a város mellől, pedig a támadás előtt épp úgy virágzott, mint Stohess.

- Messze vagyunk még? Kérdeztem Levit utolérve. Egyre csak feszélyezve éreztem magamat, mintha minden szem rám szegeződött volna és az emberek alkotta folyosó is egyre csak szűkült volna.

- Hé! Mielőtt még válaszolhatott volna ismeretlen hang ütötte meg a fülünket. Te vagy Levi kapitány? Az út széléről egy férfi kiabált az irányunkba.

- Hm? Levi meglepődött arckifejezéssel torpant meg.

- Ő az! Én is láttam már korábban.

- Az emberiség legerősebb katonája! Másodpercek alatt kerítettek körbe minket az út szélén álló férfiak. Mozdulni sem tudtunk tőlük. Nem lesz ez így jó, túlságosan felhívják ránk a figyelmet.

- Elég alacsony! Nézett körbe az egyik a társain.

- Hah én is csak lovon láttam, nem csoda. Kontrázott rá még valaki.

- Útban vagytok! Levi semmitmondó tekintettel mérte végig az előtte tornyosuló alakot.

- Ugyan már kapitány, nézze el nekünk. Egyszerű népség vagyunk csak szeretnénk néhány szót váltani Önnel. Tudja sok bevételt vesztettünk el a múltkori kis evakuációs terv miatt, amit a felderítőegység rendelt el.

- Azóta senki nem teszi be ide a lábát. Túl nagy a bizonytalanság az emberek körében. De az adók magasak, mint mindig és valamiből ki kell fizetni. Sóhajtott nagyot a másik beszédes fickó. Egyáltalán nem tetszett, hogy milyen irányba terelődött a beszélgetés.

- Mit kellene csinálnunk Ön szerint? Miért történtek így a dolgok? Miért támadnak meg minket újra és újra az óriások? Tárta szét a karjait a fejkendős férfi. Azt hiszem azért, mert a felderítők nem végzik rendesen a munkájukat. Ha nem megy jól az üzletem, akkor magamat okolhatom a bevételhiány miatt, de úgy gondolom, hogy ez a felderítőknél máshogy van. Lustálkodhattok amennyit csak akartok és mégis megkapjátok a napi betevőt, mi pedig hiába dolgozzuk magunkat halálra semmi se jut nekünk.

- Amúgy is minek vagytok itt? Talán vásárolgatni? Horkant fel valamelyik lakos Mikasa mellett.

- Vagy talán csak egy kis sétáról van szó? Nőkkel az oldaladon? Kúszott perverz vigyor az előttem álló férfi arcra. Nagyot nyelve kezdtem el hátrálni s Sasha nyekkenése árulta el, hogy hátul sem jobb a helyzet. Levi keze egyből védelmezően a hasamra csúszott s közelebb tolt magához.

- Ha maradt még némi szégyenérzetetek akkor hagytok itt valamennyi pénzt és eltakarodtok a városból. Kezdjétek el visszafizetni azt az ételt, amit nem érdemeltetek meg! Hajolt közelebb a kendős pasas a kapitányhoz.

Levi nem beszélt egy szót sem, türelmesen végig hallgatta az elégedetlenkedőket. Valahol a civileket is meg kellett érteni, alig tudtak valamit a falakon túl vívott harcokról. A kormány az orruknál fogva vezette őket. Persze, hogy bizalmatlanokká váltak az utóbbi időben, amikor semmi jó nem történt az emberiséggel.

- Vigyázzatok! Fordította hátra a válla felett a fejét a kapitány.

- Mégis mire figyelmeztet minket az emberiség legerősebbje? Gúnyolódott a kendőt hordó fickó majd a pólójánál fogva kapta el Levi-t.

- Levi! A fekete hajú után nyúltam volna, azonban ellökött magától, az út széle felé. Egy kocsi tart erre! S csakugyan a kis csoportunkon éppen átgázolni készült egy lovaskocsi.

Szerencsére résen voltak a többiek is így sikerült az utolsó pillanatokban félre ugraniuk, viszont kettő embert elragadtak a szekéren utazók.

- Eren, Historia! Kiabált Sasha a földön térdelve. Már megint elrabolták őket! A lovaskocsi szél sebesen haladt végig a zsúfolt utcán a két fogollyal.

- Úgy tűnik igazad lett. Nyöszörögtem miután felpattantam a macskaköves útról s a barátomra siklottak a szemeim.

- Mindenki tudja a dolgát igaz? Levi leporolta magát majd a kilőve a felszerelésének a kampóit emelkedett a magasba. A csapat többi tagja szintén gyorsan reagált a helyzetre s perceken belül a háztetőkön suhantunk végig hátra hagyva az értetlenkedő embereket. A manőverfelszerelésekkel könnyedén utol értük az el rablókat, azonban nem állt szándékunkban lecsapni rájuk egyelőre. Azért, hogy biztosan felfedhessük az ellenség kilétét egészen a rejtekhelyükig kellett észrevétlenül a sarkukban maradnunk.

Végül a várost át szelő folyó melletti raktárházba hurcolták be a két foglyot.

- Haru, Mikasa nézzétek meg, hogy mi a helyzet odabent! Adta ki a parancsot Levi miután mindannyian leszálltunk az épület tetejére.

- Rendben. Bólintottam majd halk léptekkel sétáltam végig a legközelebbi tetőablakig, ahonnan feltűnés nélkül kémlelhettük a benti eseményeket. Úgy tűnt, hogy még mindig nem jöttek rá a turpisságra, amit a kapitány eszelt ki az utunk során. Valójában nem Eren és Historia ült megkötözve a székeken, hanem Jean és Armin. Erenre és Historia-ra Hanji emberei vigyáztak. Miután beöltöztettük a dublőröket, elváltak az útjaink.

- Nem látok újabb embereket! Szólalt meg Mikasa.

- Szerintem nemsokára megjelenik a főnökük. Dörzsöltem meg az államat. Remélem, hogy addig nem lepleződnek le a fiúk. Sóhajtottam fel. Szegény Armint zaklatta az egyik férfi, közel hajolva a füléhez beszélt hozzá s a gyermeki arc egyre inkább eltorzult a félelemtől. Menjünk vissza álltam fel az ablak mellől.

- Mi történik odabent? Kérdezett rögtön Levi.

- Egyelőre még játsszák a szerepüket, de könnyen lebukhatnak, ha nem cselekszünk rövidesen. Guggoltam le mellé.

- Sajnálom Armint. Motyogott maga elé Mikasa.

- Mikasa, rátok bízom ezt a feladatot. Te leszel a főnök.

- Értettem. Mellesleg, hogy van a lábad? A mindig ridegnek tűnő lány arcán enyhe zavartság futott át s szégyenlősen tűrte félre fekete hajtincseit az arcából.

- Sokkal jobban. Jól tudok vele már mozogni. Válaszolt Levi miközben ujjaival végig simított a combján. Lehet, hogy a kapitány nem volt a szíve csücske a lánynak, de szemmel láthatóan motoszkált benne a bűntudat, amiért nem hallgatott rá korábban az erdőben. Haru te velem jössz! Eren-ék után megyünk. Egyenesedett fel Levi.

- Rendben. S már nyúltam is a köpenyem alá, hogy aktiváljam a gáz palackokat.

- Mikasa, még valami. Fordult hátra Levi. Lehet, hogy a későbbiekben emberekkel is meg kell küzdenetek. Add át a többieknek is! A férfi kijelentése épp annyira meglepetten érte a fekete hajú lányt, mint engem. Bár bele gondolva nem kellene meglepődnöm ezen. Ezúttal nem az óriások a probléma forrása, hanem más emberek.

- Levi, mi jár a fejedben? Kíváncsiskodtam mialatt a háztetőtök között manővereztünk egymás mellett.

- Nem érdekes. Rázta meg a fejét az említett. Keressük meg minél előbb Nifa-t és kölyköket szállító kocsit.

- Kapitány! Nifa a barnás színű cserepek tetején guggolt egy kéménynek dőlve, amikor megérkeztünk mellé.

- Hogy állunk? Kérdezte Levi miközben megigazította a fején a csuklyáját.

- Nem történt semmi különös. Csak az a járókelők elállják az utat. Mutatott előre a tömeg irányába Nifa. Lassan Pixis parancsnokhoz érünk. Sikerült a csali? Fordult felénk érdeklődve Nifa.

- Igen. Bólintott kurtán Levi.

- Mégsem tűntök boldognak. Vakarta meg a fejét a fiatal nő.

- Valami nincs rendjén. Mormogott az orra alatt Levi. Mélyen a gondolataiba süppedve tartotta a tekintetét a várakozó szekéren. Finoman rátettem a kezemet a lábára s vártam, hogy megossza velem a kételyeit.

- Nézzétek elindult a kocsi. Kezdett el mozgolódni Nifa.

- Hallottatok már Kenny-ről a mészárosról? Nyíltak beszédre Levi ajkai.

- Arról a gyilkosról, aki Mitrasban garázdálkodott? Vontam fel szemöldökömet.

- Több, mint száz katonai rendőrnek vágta el a torkát! Csatlakozott Nifa.

- De ez csak valami városi legenda nem?! Gyerekként sokszor megütötte a fülemet ez a pletyka, amikor a fővárosban tartózkodtam a családommal.

- Nem az. Minden történet igaz róla. Sötétedtek el Levi szemei. Gyerekkoromban egy ideig vele éltem. Teljesen kiült az arcomra a döbbenet, Levi sosem mesélt még a gyerekkoráról. Mit akar kihozni ebből az egészből?

- Kapitány most nincs idő viccelődni. Nevetett fel kínosan Nifa. Egyikünk sem értette Levi gondolkodás menetét.

Levi vékony szemöldökeit összehúzva burkolózott újra csendbe, őszintén szólva kezdte rám hozni a frászt a furcsa viselkedésével.

- Nifa! Levi felkiáltott miközben a lábán pihenő kezemre ráfogott és durván a cserepeknek nyomott. Ugyan ebben a pillanatban pisztoly lövések durrantak el a hátunk mögött. A lövedék a mögöttünk levő kéménybe csapódott. Szerencsére a barátom is időben hajolt el. Felnyögve kaptam fel a fejemet a társunk irányába.

- Nifa! Felsikkantva konstatáltam, hogy a másik lövedék egyenesen a nő fejét találta el. Azonnal meghalt. Levi megragadva a hátamon átfutó bőrszíjakat vonszolt át a tető másik felére, szorosan a kéményhez bújva lapultunk meg a támadó elől. Pár háznyira ismét lövések hangja visszhangzott majd női sikolyok követték. Még egy társunkat meggyilkolták. Levi rémült arckifejezésétől még gyorsabban pumpálta a szívem a vért a testemben s úgy szorítottam a kapitányom kezét, mintha az életem múlott volna rajta... nos hát valóban az volt a tét.

- Hali Levi! Rekedtes hang hallatszott a túloldalról. Nőttél már pár centit? Az ellenség mozgásba lendült gondoltam, ahogy lassú léptekkel mászott felfele miután újra töltötte a fegyverit. Eközben a távolban manőverfelszerelésekkel közeledett a többi támadó. Nagyot nyelve néztem körbe megszámolni se tudtam őket, olyan gyorsan érkeztek.

- Oh, úgy tűnik nem változtál semmit! Pillanatokon belül fölénk került a számomra ismeretlen ember, habár volt egy sejtésem, hogy ki lehet. Célba vett minket a pisztolyaival.

- Kenny! Levi vérszomjas üvöltése zengte be a környéket s mielőtt még lőhetett volna az említett, a kapitány felé hajította az egyik pengéjét. A szakállas férfi könnyedén blokkolta a támadást s ismét célzott. A mellettem lévő sem maradt rest leoldotta a köpenyét magáról s mindkettőnk elé dobta. A süvítő golyó mellé ment köszönhetően Levi gyors reakciójának.

- Haru, mozdulj! Rivallt rám a fekete hajú férfi s végig csúszva a tetőn illantunk el. Maradj végig mellettem értve vagyok?! Levi hátra sem nézett csakis előre felé koncentrált a menekülőút biztosítása érdekében.

- I..igen. Szinte én is alig hallottam a saját hangomat annyira csöndesen feleltem. A fülemben lüktető vér elnyomta a körülöttem keletkező zajokat, minden lövés, kiáltozás tompa neszként tudatosult bennem. Alig tudtam tartani az iramot és az éles kanyarokat a házak alkotta labirintusban. Megpillantva a szekeret, amin Eren és Historia utazott megkönnyebbültem egy röpke pillanat erejéig, azonban ez hamar megváltozott. A sofőrt lelőtte az ellenség egyik embere s átvette az irányítást a kocsi felett míg a társai elkábították Erent és Historia-t. A következő kanyarban hárman vártak ránk lesben. Fölénk kerülve tüzet nyitottak ránk.

- Haru, fordulj vissza! Levi kilőve a kampóit a házfalba tett száznyolcvan fokos fordulatot s követve a példáját sikerült elkerülnöm a golyózáport. Szinte mindegyik ház mögül felbukkant egy fegyveres idegen elvágva a menekülőutakat. A következő fordulónál Levi ismét ellenkező irányba mozdult meg azonban túl későn vettem észre s egyenesen bele futottam a célkeresztbe. A pisztoly elsült s vele együtt a szívem is kihagyott egy dobbanásnyit. Vissza húzva a kampóimat ereszkedtem a föld felé, de nem voltam elég gyors. A golyó eltalálta a karomat.

- Haru! Levi visszafordult s a földön heverő alakom felé tartott.

- Oi inkább magaddal kellene foglalkoznod! Kenny vigyorogva oktatta ki Levi-t. A kapitány gondolkodás nélkül a hátára dobott.

- Kapaszkodj erősen! Az ég világon semmit se láttam, olyan gyorsan szeltük végig a keskeny utcákat. Egyedül a becsapódó golyók süvítő zaját tudtam érzékelni s néhány fadarabka ejtett karcolásokat az arcomon. Levi végül egy épületbe rontott be az ajtón keresztül, a pengetartó dobozoknak köszönhetően nem esett bajunk. Ide-oda cikáztak a szemeim ijedtemben s hamar rájöttem, hogy egy kocsmába sikerült betoppanunk, ahol éppenséggel nyüzsögtek az emberek. Legalábbis addig biztosan ameddig be nem vágódtunk a lengőajtókon keresztül. Az asztaloknál ülő emberek döbbenten bámultak ránk. Volt olyan, aki még az ételét is elfelejtette rágni annyira meglepődött. 

- L..Levi...ka..kapitány! Hebegett a pult mögött a tulajdonos. Az említett megtisztította a vértől vöröslő homlokát majd hozzám intézte szavait. 

- Gyorsan mássz a pult mögé! Mondta majd miután lemart az egyik asztalról egy tiszta kendőt ő is beugrott a védelmet nyújtó tárgy mögé. Mutasd a karod! Enyhén megemelve a jobb karomat tartottam felé. 

- Nem hiszem, hogy mély seb lenne. Szorítottam össze fogaimat. Éppen csak megkarcolt. Levi  szó nélkül kötözte be a vérző sebemet azután pedig felmérte a terepet. 

- Ó, csak nem egy patkány szagát érzem ebből a fogadóból?! Kenny hangja visszhangzott az egyébként halálosan csendet árasztó helyiségből. Berúgva az ajtókat lépett be. Gyere elő te kis rágcsáló! Állj a törvény elé! A polgárok közti hangulat egyre feszélyezettebb lett s igyekeztek annyira beleolvadni a környezetükbe amennyire csak tudtak. Mi a pokol? Talán nem itt vagy? Kiáltott fel idegesen Kenny miután nem sikerült választ kicsalnia a kapitányból. 

- Itt vagyok, Kenny! Rég láttalak, azt hittem, hogy már nem élsz. Óvatosan integettem a tőlünk nem messze remegő lábakkal álló csaposnak, hogy vonuljon biztonságosabb helyre miközben Levi és Kenny beszélgettek. Hogy hogy a katonai rendőrség belső osztályánál kötöttél ki? Mi lett a lemészárlásukkal? Kíváncsiskodott Levi s közben a pult alatt megbúvó puska után nyúlt, ügyelve arra, hogy ne csapjon zajt vele. 

- Sok mindent csinálnak a felnőttek, amit egy gyerek nem érthet meg. Hoppá... elfelejtettem, hogy már nem vagy kölyök. Csak annyira kicsi vagy, nehéz elhinni, hogy felnőttél. Vártam már, hogy mikor láthatlak akcióban. Sosem gondoltam volna, hogy a trükköket, amiket tanítottam így ki fognak húzni a bajból. Viszont nem elmondtam, hogy mi történik egy sarokba szorított patkánnyal? Állt meg egy pillanatra Kenny. A szívem a torkomban dobogott s a lábaim szüntelenül remegtek. Megbénított az idősebb férfiból áradó zabolátlan erőszak. Mindegy merre iszkolsz, mindig felülről érkezik a csapás. Fejezte be Kenny s néhány lépést tett beljebb a fogadóban. Oi Levi... Fülsértő csattanással tört darabokra az a szék, amit Kenny hajított neki a pult mögött magasló szekrénynek. A polcokon szép sorjában sorakoztak a jobbnál jobb italok. Az üvegek millió darabra törve hullottak a földre s a padlón végig folyva indult útjára az alkohol miután kiszabadult börtönéből. A ricsajra összerezdültem s pánikolva indultam volna meg, azonban Levi határozottan vissza nyomott a földre. Jelét sem mutatta korábbi félelmének. Belemarkolva a combomba jelezte, hogy ne engedjem felül kerekedni az érzelmeimet. Mindkét kezét vissza vezette az ölében pihenő puskára s várt a megfelelő alkalomra. Azt hiszem tudom, hogy miért csatlakoztál a felderítőkhöz. Folytatta Kenny mintha az előbb mi sem történt volna. Nem volt más választásunk, abban a szemétdombban kellett élnünk és minden egyes nap meg kellett küzdenünk az életben maradásért. Amikor rájöttünk, hogy valójában mekkora a világ az pokolian fájt. De valami megmentett minket. Kenny felvett még egy széket s vele egy időben Levi kibiztosította a puskát. Találtunk valami olyat, ami kitöltötte az életünket.  Az igazság az, hogy csak a hobbik keresése teszi élvezetessé az életünket. 

- Hobbik? Ismételte el a szót a mellettem ülő s felvonta a szemöldökét. Szóval neked a társaim meggyilkolása amolyan hobbi? Levi előre hajolt s a pult magasságában végződő polcon megfordította az egyik üveget, így a címke nélküli oldal nézett felé. 

- Igen. Válaszolt Kenny. Ahhoz, hogy elérjem a céljaimat annyit ölök amennyit kell. Te sem vagy másképp ezzel. Ugyanúgy ölsz, ha előnyöd származik belőle. 

- Ja. Levi ugyan végig háttal ült a pultnak, a puskát a pulton megtámasztva lőtt s az üveg visszatükröződése miatt tudta bemérni pontosan Kennyt. A másfél méternyi távolság miatt Kenny-t telibe találták a golyók s métereket repült, ha nem tartotta volna maga előtt az egyik széket már halott lett volna. 

- Kösz öreg. Dobta vissza fegyvert Levi a tulajdonosnak s a pulton végig szaladva menekültünk tovább. Levi először egy széket dobott ki az ablakon ellenőrizve, hogy milyen veszély leselkedhet ránk, hiszen nemcsak Kenny vadászott ránk. Az embereit is számításba kellett vennünk. Nyomban meghallottuk a székre leadott lövéseket azután a kapitány ugrott ki az immáron üveg nélküli ablakon s az egyik kampójával szúrta át az ellenség torkát majd a következő ház tetejére húzta magával s pajzsként használva védte ki a golyózáport majd eldobva a hullát ölte meg a következő két embert. A szekér után megyünk! Vissza kell szereznünk a kölyköket. Nagyobb sebességre kapcsolva vettük üldözőbe a száguldó lovaskocsit mialatt a belső egységből való katonák támadtak meg minket. Levi egytől egyig kiiktatta őket, engem nem engedett harcolni. 

- Kapitány! Connie és a csapat többi tagja tűnt fel mögöttünk s egyből irányt változtattak, amikor felismertek minket. 

- Vegyétek üldözőbe a kocsit! Adta ki a parancsot Levi a fiataloknak. 

- Igenis! Egyedül Mikasa válaszolt. A többieket sokként érte, hogy a felettesük épp az imént végzett egy emberrel. Különösen Jean volt megrökönyödve.  

- Figyeljetek, ők hozzá vannak szokva az ember-ember elleni küzdelemhez. Utalt Levi az ellenséges katonákra. Ha megakarjátok menteni Historia-t és Erent nem hezitáltok, hanem öltök. Világos? 

- Igen. Ismét Mikasa volt az egyetlen, aki reagált. A lány tekintete elsötétedett, amint szóba jött Eren. 

A kapitány leszedte a szekéren ácsorgó férfit, azonban hátulról újabb ellenség közelített, mintha sosem akartak volna elfogyni. 

- Haru, Jean, Armin tiétek a szekér! Mi addig fedezünk titeket. Mondta Levi majd lelassítva várta be a másik csoportba tartozó katonát s leszúrta a kardjával. 

- Még egy halott... Motyogott Jean maga elé s össze vissza forgatta a fejét.

 - Koncentrálj a feladatra! Szóltam rá erélyesebben miután landoltunk a kocsin az elájult barátaink mellett. A lovakat irányító katona hátra fordult s lőni tervezett ránk, azonban Mikasa oldalról bele rúgott, ahogy elszállt a kocsi előtt s hátra esett elénk a katona. Armin vedd át a lovakat! Majd hátra fordulva mértem fel, hogy mi a helyzet mögöttünk. 

- Igen. Mászott előre a szőke hajú.

- Ne mozdulj! Jean kétségbeesett hangja miatt fordultam vissza. A fiú remegő karddal próbálta sakkban tartani a deszkákon fekvő nőt, akit egy cseppet sem hatott meg a kiabálás. Bele markolva a karjára erősített pisztolyba ütötte ki Jean kezéből az éles fegyvert. A rémült fiú hátra esett s védtelenné vált. A nő felállt s célkeresztbe vette a bajtársamat. 

- Jean vigyázz! A másik katona felé ugrottam kivont karddal. A megsebesült karom miatt hátrányba kerültem, a másiknak elég volt egy erőteljes ütés a fegyverével s az egyensúlyomat vesztve neki tántorodtam a szekérfalának. Nem tudtam visszanyerni a testem felett az irányítást, lezuhantam a szekérről. Néhány métert gurulva álltam meg. Szerencsémre a felszerelésem tompított az esésen, de még ennek ellenére sem voltam képes megmozdulni. Minden egyes porcikám zsibogott. 

- Haru! Levi riadtan üvöltött fel, azonban nem állhatott meg miattam. Tovább kellett mennie. Eren és Historia vissza szerzése fontosabb mindennél. Pisztolylövés hangja töltötte meg a levegőt s megfagyott bennem a vér. Jean-t lelőtték?  Össze szedve a maradék erőmet emeltem fel a fejemet. Nem túl messze tőlem egy mozdulatlan test feküdt a poros utcán. Az ellenség volt az. A fejem fölött manőverfelszerelések zaja hallatszott. Kinyújtva a bal karomat meredtem az újonnan feltűnt katonai rendőrök után, még a figyelmüket sem tudtam elterelni. Tehetetlenül néztem ahogy egyre csak közelebb kerültek a csapatomhoz. Felnyögve kaptam a jobb felkaromhoz, biztos újra vérezni kezdett. 

- Armin, Jean! Levi hangja csendült fel s megint lövések. Ugyan már hunyorogva láttam csak, úgy tűnt, hogy senkit sem találtak el. 

- Eren! Néhány másodperccel később Mikasa szívbemarkoló kiáltást hallottam miközben Levi visszatartotta a hidegvérét elvesztő lányt attól, hogy tovább üldözze az el rablókat.

- Nem..lehet. Erőtlenül estem vissza a földre s lehunyva szemeimet szitkozódtam magamban, amiért meglépett az ellenség. Az arcomat a földes kőre hajtottam s szép lassan csukódtak le a szemhéjaim miközben Sasha halovány hangja ért el az egyre homályosuló tudatomig. 

***

- Hol vagyok? Szólaltam meg morogva miután nehézkesen nyitottam ki kék íriszeimet. Nem az utcán feküdve tértem magamhoz hanem egy gyengén megvilágított épületben. Hirtelen felülve akartam megtudni több információt a hollétemről s ösztönösen nyúltam a kardom után, azonban nem volt rajtam a felszerelésem. 

- A raktárházban. Jött a válasz s egyúttal egy kéz landolt a fejem tetején, lassan végig simítottak az ujjak a hajamon. Az ismerős érzéstől megnyugodtak a nyomás alatt lévő idegeim s a tekintetem is ellágyult mialatt jobban szemügyre vettem a körülöttem ülőket. Biztonságos helyen vagyok s senki sem hiányzik az osztagból sóhajtottam fel. 

- Eren és Historia? Fordultam Levi felé. 

- Elvitték őket. Felelt szárazon a ládán ülő. A kör közepén elhelyezett lámpás világította meg a meggyötört arcokat, senki sem volt beszédes kedvében. Némán fogyasztották az ételeiket a fiatalok a földre bámulva, üres szemekkel. 

- Egyél te is! Nyújtotta elém Levi a kekszet. A jobb karom még mindig nem volt az igazi ezért a kelleténél lassabban sikerült kihámoznom a csomagolásból az ételt. Levi megunva a zörgésemet bontotta ki nekem a csomagolást majd vissza ejtette az ölembe a kekszet. Mi a gond? Elvette az étvágyadat ez a koszfészek? Homlok ráncolva pillantottam fel a fekete hajú férfia. A szürkés szemek a vele szemben ülőt fürkészték.

- Nem. Rázta meg a fejét Armin. Csak valami nem fér a fejembe. Jean, amikor Haru leesett a szekérről azt hittem, hogy túl későn fogok lőni, de mégis sikerült. Szóval Armin húzta meg végül a ravaszt. Elkeseredetten rágtam tovább a kekszet, ha nem estem volna le mindez nem történt volna meg. Miért én lőttem először? 

- Mert... Kezdett bele Jean majd a fogait össze szorítva elhallgatott. 

- Mert a másik hezitált! Csengett Levi hangja. 

- Ne haragudj Armin! Emelte fel a fejét Jean. Nekem kellett volna megölnöm. 

- Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni titeket. Sütöttem le a szemeimet. Nagyon is felelősnek éreztem magamat a jelenlegi állapotuk miatt. Én vagyok a tapasztaltabb katona, nekem kellett volna vigyáznom rájuk. 

- Ez nem igaz Haru! Tiltakozott Jean. Ha mindjárt az elején megölöm nem zuhantál volna le. 

- Biztosan jobb ember lehetett az, akit megöltem. Armin kék szemeivel meredt a semmibe miközben a hangja egyre erőtelenebbé vált. Olyan könnyedén húztam meg a ravaszt, hogy valakit...Én.. 

- Armin, most már vér tapad a kezedhez. Ezt el kell fogadnod, már nem vagy ugyanaz az ember. Szakította félbe Levi a fiú motyogását. 

- Miért mondasz ilyet neki? Háborodott fel Mikasa. 

- Viszont, ha nem lőttél volna akkor Jean most nem ülne itt közöttünk. Nyomatékosította utolsó szavait a kapitány. Azért lőttél, mert egy bajtársad veszélybe került. Miattad senki sem halt meg az osztagból, mert te Armin bemocskoltad a kezedet. Köszönöm! Armin apró sóhajt hallatott s csendbe burkolózva ült tovább. Úgy tűnt valamelyest hatottak rá a feljebbvalója beszéde. Mindenképpen időre volt szüksége elvégre nem mindennap gyilkol az ember, főleg nem egy tinédzser. Még ha Levi nem is tartotta magát a szavak emberének én nagyon is jól tudtam róla, hogy minden esetben megtudja vigasztalni az embert. 

- Kapitány szeretnék elnézést kérni! Beszélt Jean miután összeszedte magát többé kevésbé. Úgy gondoltam, hogy helytelen dolgot várt el tőlünk. Nem szabadna más emberekkel küzdenünk. Féltem megsebezni más embert. De belátom, hogy tévedtem! Legközelebb cselekedni fogok! Jean világos színű szemeiben valósággal lángolt az elhatározottság. 

- Egy szóval sem mondtam azt, hogy tévedtél volna. Javította ki Levi. Magam sem tudom, hogy melyikünknek van igaza. Nos, ideje lesz meghallgatni a mondandóját. Állt fel Levi néhány másodpercnyi hallgatás után s fúrta a kíváncsiság az oldalamat így követtem őt a tekintetemmel. Az egymásra halmozott ládák tövében egy nagydarab, zömök fickó ült megkötözve. Jobban körülnézve még ücsörgött ugyanolyan helyzetben néhány ember. Az amatőr el rablók villant át az agyamon a gondolat. Tőlük garantáltan hozzá juthatunk olyan információkhoz, amik elvezethetnek minket Erenhez és Historia-hoz.