Hunyorogva az izzadságcseppektől, amik az arcomon folytak végig közelítettem meg az óriást a manőverfelszerelésem segítségével majd a nyakszirtjéhez szállva sebeztem meg a gyenge pontját. Ez volt az utolsó báb gondoltam megkönnyebbülten s leszálltam a földre, ahol Levi várt.

- Most már végeztünk? Kérdeztem lihegve s megtöröltem az ingem ujjával a homlokomat. Órák óta edzettem a gyakorlópályákon, alig álltam a lábaimon. Levi betartotta az ígéretét, de még hogy! Sokkal brutálisabb edzéseket tartott meg nekem, mintha direkt azt akarta volna, hogy elbukjak rajtuk és feladjam a harcot. Sőt biztosan ez a szándék vezérelte.

- Még nem. Levezetésként hat kör futás a másik pályán. Felszereléssel együtt! Tette hozzá majd megindult a futópálya felé.

- Ennyire azért nem kell nagylelkűnek lenned. A kardjaimat a pengetartó dobozokba helyeztem vissza s sajgó lábbakkal szegődtem Levi nyomába.

- Levi, mindjárt esni fog. Mutattam fel a sötétszürkébe boruló égboltra. Nem halaszthatnánk el a futást? A többiek is elmentek már. Nem mellesleg úgy éreztem magamat, mint aki bármelyik pillanatban felmondja a szolgálatot. Ha holnap csak izomlázam lesz az még úgy egész istenesen hangzik.

- Nem érdekel, hogy mások mit csinálnak. Fonta össze a karjait a mellkasa előtt Levi. Addig nincs vége az edzésnek, amíg be nem fejezed a futást. Jobb lesz, ha igyekszel, különben bőrig ázol.

A startvonalhoz lépve mély levegőt vettem majd egyik lábammal a másik után kezdtem el futásnak nem mondható tempóban haladni. Mire elértem a pálya feléig természetesen eleredt az eső. Szabályosan vonszoltam magamat, hogy be tudjam fejezni az első körömet. A második körömből ötven méter után összecsuklottam.

A kezeimen és a térdeimen támaszkodva próbáltam levegőhöz jutni. Fel kellene állnom és tovább mennem, de egyszerűen képtelen vagyok rá. A gondolattól könnyek gyűltek a szemembe s az ujjaim az esőtől fellazult földbe mélyedtek tehetetlenségemben.

- Gyerünk állj fel! Szólt rám Levi szigorú hangnemben. Haru, mozdulj meg!

- Nem megy. Szinte alig mozgattam a számat, csak meredten néztem magam elé, ahogy ráestek a könnyeim a sáros kezeimre.

- Ha nem állsz fel, nem jöhetsz az expedícióra.

- Nem tudok tovább futni.

- Hmh nem azt mondtad korábban, hogy a földbe döngölöd az elvárásaimat? Úgy néz ki pont az ellenkezője történt.

- Képtelenség megfelelni az elvárásaidnak! Emeltem fel a tekintetemet a földről s az előttem álló alakra néztem haragos arckifejezéssel. Miért csak velem vagy ennyire kemény?! Úgy kezelsz, mintha én lennék a legbénább katona a világon! Mondd csak akkor minek vettél be az egységedbe, ha ennyire nem tudsz bízni a képességeimben?

- Nem mondom el még egyszer, Haru. Állj fel, különben megtiltom, hogy részt vegyél a küldetésen. Beszélt ellentmondást nem tűrő hangon Levi.

- Hé ti ketten mi a fenét csináltok még idekint? Hange közeledett felénk futólépésben. Szakad az eső, talán betegek akartok lenni?

- Haru, még nem végzett a kiszabott feladatával.

- Meg vagy te húzatva, Levi?! Rökönyödött meg Hange. Csak ártasz neki. Hagyjátok ezt abba és gyertek be. Sietett mellém Hange, már éppen készült felsegíteni, amikor megállítottam.

- Nem szükséges köszönöm. Eltolva a kezét a vállamról tápászkodtam fel. Meginogva tettem néhány lépést tovább a futópályán.

- Haru, semmi értelme annak, hogy túlhajszold a testedet! Szólt utánam aggódva Hange. A végén bajod eshet. Farkasszemet nézve Levi-val hallgattam Hange-t s egy korábbi beszélgetésünk jutott az eszembe. Akkor is azt tanácsolta a szemüveges nő, hogy kíméljem magamat az edzésektől tekintettel a szokatlan közérzet változásomra.

- Dönts, ahogy akarsz! Levi-nak egy arcizma se rezdült meg a mondandómtól. Sarkon fordultam majd Hange-ra támaszkodva botorkáltam vissza a barakkok felé.

- Még jó, hogy észre vettelek titeket az istállóból. Nem is értem mi ütött Levi-ba. Elmélkedett mellettem Hange.

A kellemesen felmelegítő zuhanyzásom után nem vágytam semmi másra, csakhogy bebújhassak a paplanom alá és kipihenhessem a mai borzalmas napot. Hange megígérte, hogy felhozza a vacsorámat is, így egész nyugodtan élvezhetem az ágyam kényelmét. Ami Levi-t illeti...

Kopogás hallatszott az ajtómon, majd néhány pillanaton belül ki is nyílt. Levi haladt egy tálcával a kezében az ágyam felé.

- Hogy vagy? Tette le a tálcát az éjjeliszekrényemre, azután leült az ágy szélére.

- Azon kívül, hogy majd leesnek a lábaim megvagyok. Kinek lesz az a második csésze? Vontam fel a szemöldökömet kérdőn, miután végig néztem a tálcán. A vacsorám mellett két teli bögre tea gőzölgött.

Levi ajkai résnyire nyíltak szét, azonban egy hang sem jött ki a száján annyira megilletődött.

- Nem akarsz látni? Kerekedtek el szürkés szemei. A válaszom hiánya még inkább elbizonytalanította, lehajtott fejjel vizslatta a nadrágja ráncait, habár nem sokáig bírta elviselni a csendet. Váratlanul felállt az ágyról.

- Tch, nekem aztán mindegy! Vont vállat. De csakhogy tudd neked akarod jót, Haru! Sokkal keményebben bánok veled, mint a többiekkel. De csak azért, mert te vagy a legfontosabb személy az életemben. Természetes, hogy azt akarom, hogy mindig a maximumot nyújtsd! Egyszer majd megérted...

- Állj meg! Kaptam a keze után mielőtt még túl messzire kerülhetett volna tőlem. Gyere ülj vissza. Húztam finoman megint a matracom felé. Tudom, hogy aggódsz miattam Levi. Vettem fel vele a szemkontaktust. Mindketten túl sok bajtársunk halálának voltunk a szemtanúi, a legtöbbjük nem éppen kegyes halált halt. Azzal is tisztában vagyok, hogy ez mekkora nyomott hagyott benned, senkinek sem könnyű feldolgozni egy halálesetet pláne nem a szeretteiét. A lehető legjobban próbállak megérteni, Levi. De néha rettentő nehéz. Úgy érzem, hogy kételkedsz bennem és ez elszomorít. Tisztában vagyok azzal, hogy sosem leszek olyan jó katona, mint te, de ettől függetlenül nem vagyok hasznavehetetlen. Az évek során mondhatni lett egy egészséges önbizalmam, amit egyébként neked és a régi csapat tagjainak köszönhetek...felkaroltatok mindannyian. Igazából emiatt nem értelek, ha akkortájt úgy hitted, hogy a csapatodba tartozhatok akkor most miért próbálsz meg ellökni?

- Haru, ne beszélj hülyeségeket! Sosem mondanék olyat, hogy hasznavehetetlen vagy. Fordult el mellőlem Levi, az ágy szélére húzódott. Nem benned kételkedem, hanem egyszerűen csak félek attól, hogy elveszítelek. A fejét a kezei köré rakta s kissé összegörnyedve beszélt tovább. Nem akarom, hogy úgy végezd, mint a többiek. Nem akarom nélküled felfedezni a kinti világot!

- Együtt fogjuk, történjen bármi is. Öleltem át hátulról Levi-t, aki rögtön ráfogott a karjaimra.

Miért pont most jut ez az eszembe? Mosolyodtam el félig az emlékektől s a tekintetemet inkább másfelé fordítottam a barátomról, aki előttem lépdelt fekete lovával a nyomában. Helyette a sötétségbe meredő fák csúcsait vizslattam. Síri csend honolt a környéken. A keskeny ösvény miatt csak gyalog lehetett haladni a lovakkal, nem mellesleg zajt csapni sem volt tanácsos az erdő mélyén, ki tudja mikor ronthat ránk az ellenség a sűrű növényzetből.

- Látszik a szoros vége! Kiabálta el magát valaki az elsők között.

- Nem úgy volt, hogy lehetőleg ne hívjuk fel magunkra a figyelmet?! Mormogtam az orrom alatt.

- Eddig nyoma sem volt az ellenségnek. Valószínűleg Shiganshinában várnak minket tárt karokkal. Beszélt mögöttem Hange.

- Azt hittem veszélyesebb lesz az ide út.

- A visszaút még lehet. Fordította hátra a fejét a válla felett Levi. Sőt még el se értük a várost.

- Figyeljetek majd a csuklyáitokra. Szólt intően Hange. Végig el kell rejtenünk az arcunkat!

- Tudom tudom. Bólogattam egyetértően.

Miután kiértünk a hegyek közül, a lovainkra ülve vágtattunk az elhagyatott város felé. Szinte teljesen nyílt terepen haladtunk végig, ritkán mentem el fás terület mellett. A belső kapun túli házak között vágtattam már és az ellenség még mindig nem mutatta meg magát. Nem pont így képzeltem el a helyzetet.

- Minden egység váltson át manőverfelszerelésre! Kezdetét veszi az akció! Hallatszott ki Erwin mély hanga a pata dobogások közül.

- Haru, kövess! Levi felállt a lova hátán majd kihúzta a kardjait a penge tartó dobozaiból és kilőtte a levegőbe a kampóit. Mivel nem akartam lemaradni így én is pillanatokon belül a levegőben voltam s felrepültem a fal tetejére, ahonnan beláthatóvá vált Shiganshina.

A város látványa arra emlékeztetett, amikor az óriások megostromolták Trostot. A különbség csak az volt, hogy ezt a várost senki sem tudta megmenteni sem újjáépíteni. Minden úgy maradt, ahogy öt évvel ezelőtt elhagyták a rémülettel teli emberek. El sem tudom képzelni mit élhettek át akkor. Erenre, Mikasa-ra, Arminra terelődtek a szemeim. Vajon milyen érzések kavaroghatnak most bennük? Ennyi év után végre visszatérhettek és megmenthetik a szülővárosukat.

- Nem bámészkodni jöttünk! Ripakodott ránk Levi. Indulunk a külső kapuhoz! Hange-val egyetemben indultak meg elsőként. A manőverfelszereléseknek köszönhetően a fal mentén végig repültünk majd Erenen kívül mindenki a külső fal tetejére érkezett s árgus szemekkel figyelte a csendbe burkolózó várost és a falon túli területet.

- Felettébb gyanús! Egy titán sincs a láthatáron?! Vizslatta Hange a romos házakat.

- Szerintetek nem készültek volna fel ránk? Igazítottam meg a csuklyámat a fejemen.

- Ki tudja, de muszáj tovább haladnunk! Döntötte még jobban nekem a hátát Levi.

- Igazad van, nincs okunk visszavonulni. Bólintott Hange, azután fellőtte a zöld jelzőpatront, ami a küldetés folytatását jelezte.

Eren a magasba röppenve alakult át a titánformájába. Vakító sárga villámlások és gőz csapott fel körülötte. Feszülten forgattam ide oda a fejemet, de még azután sem tűnt fel az ellenség, hogy Eren felfedte magát. Gond nélkül sikerült befoltozni az ormótlan nagy lyukat a falon, amin keresztül több száz titán áramlott be az évek során. Eren kristálymásolata megállta a helyét, pont, ahogy gondoltuk.

Mikasa sietett Eren segítségére, biztonsággal felhozta a fal tetejére.

- Eren, hogy vagy? Szólította meg azonnal Hange.

- Jól vagyok. Készen állok a következő átalakulásra, csak a köpenyemet veszítettem el. Húzta összébb magán a kabátját.

- Tessék, itt az enyém. Mikasa habozás nélkül terítette rá a sajátját Eren hátára.

- Köszönöm! Egyenesedett fel Eren majd magára gombolta a sötétzöld anyagot.

- Mi van a lyukkal? Kiabált le a földön lévő katonáknak Levi.

- Sikeres volt a művelet! Hangzott a válasz, amit egy zöld füstjelző követett.

- Ügyes voltál Eren! Mosolyogtam biztatóan a fiú irányába.

- Remek, akkor mehetünk is a belső kapuhoz! Mindenki legyen résen és az arcotok legyen takarva végig az akció során! Adta ki a parancsot Hange.

- Igenis! Válaszoltunk neki egybehangzóan.

- Ilyen könnyen sikerült? Elmélkedett Eren futás közben.

- Megcsináltad, Eren. Ne kételkedj magadban, hanem bízz a képességedben! Bátorította Mikasa.

- Még nincs vége! Vágott közbe Levi. Nem számít, hogy betömítetted a falat. Amíg élnek áttörnek rajta. Reiner, Bertholdt és az ellenség. Amíg ők élnek nincs vége a Mária fal hadműveletnek. Emlékeztette a gyerekeket a kapitány a nagyobb problémára.

- Persze, tudom én is! Bólintott egyetértően Eren.

Nem kell sok és elérjük a belső falat mégis nem hagy nyugodni a gondolat: Az ellenség továbbra is rejtőzködik. Kizárt, hogy nem vártak minket. Épp annyi idejük volt felkészülniük, mint nekünk. Viszont, ha ennél is tovább bújócskáznak akkor a másik falat is helyreállítjuk. Miért hagynák, hogy győzzünk?

Vörös füstcsík jelent meg az égen. Pontosan a belső kapu felett. Valami történt.

- Az akciót felfüggesztették! Állt meg Hange a fal mentén s mi is követtük a példáját. Mindenki a fal tetejére megfigyelő állásba.

- Maradj a közelemben. Beszélt halkan Levi hozzám s megint egymásnak álltunk háttal. Ő a falon túli területet kezdte el kémlelni míg én a néptelen város romjai között kutattam az ellenség után.

- Úgy néz ki itt minden tiszta. Adtam fel a keresést. Mehetünk tovább, nem? Pillantottam Hange irányába.

- Igen, menjünk. Nézzük meg mi folyik a kapunál.

- Huh ezekbe meg mi ütött? Szaladtak fel a szemöldökeim a többi katona láttán, akik a fal mentén ereszkedtek a föld felé lassú tempóban, miközben a kardjaikkal a falat kopogtatták.

- Armin, biztos rájött valamire. Dörzsölte meg az állát Eren. Igaz is, a szőke fiú már az elején lemaradt a csapattól, azonban az okát nem tudtuk. Nem maradt idő arra, hogy megálljunk trécselni.

Épphogy csak megérkeztünk a belső kapuhoz máris egy újabb vörös jelzőpatron szárnyalt az égen.

- Itt üreges a fal! Ide gyertek! Érkezett mellé a magyarázat.

- Üreges? Ismételtem el a szót meglepődve.

Még mielőtt bárki is reagálhatott volna a katona jelentésére, valaki hasba szúrta a férfit. A falból jött elő az illető.

- Reiner! Kiáltott fel kétségbeesetten Armin, aki nem messze lógott a fal mentén a lyuktól.

- Levi, mi a parancsod? Fordítottam oldalra a fejemet, viszont az említett addigra már levetette magát a falról s egyenesen Reiner felé szállt. Reinernek esélye sem volt a kapitány ellen, Levi átszúrta a kardjával az ellenség nyakát. Ki sem húzta belőle a pengéjét, helyette a másikkal keresztül döfött a tinédzser mellkasán is, miközben a falon futott végig. Végül Reiner a földbe csapódott.

- Francba! Ez egy újabb titán képesség?! Hitetlenkedett Levi látva, hogy Reiner rángatózni kezdett a földön. Olyan közel voltam, mégsem tudtam kinyírni!

Sárga villanás sorozat és robbanás vette körül Reiner testét. A gőzfelhő sűrűjéből lassacskán kivehető vált a páncélos titán alakja. Egyelőre nem mozdult csak feküdt a földön.

- Mindenki legyen készenlétben! Adta ki a parancsot Erwin. Keressétek meg a társait, leginkább a közeli házakban...

A háta mögött tucatnyi villámszerű fénycsóvák jelentek meg majd rögtön ágyú szerű robbanások bolygatták fel az eddig kísértetiesen csendben lévő környéket. A gyomrom száz szintet zuhant a több tucatnyi titán láttán. A belső fal másik felén félkörívben bekerítettek minket az óriások. A félkör közepén a bestia titán állt. Valóban illet hozzá a név. A titán mérete nagyobb volt Erenénél és a többivel ellentétben ezt az óriást szőr borította. Leginkább egy állatra hasonlított.

A bestia titán egy jókora szikla darabot emelt fel s a fal irányába hajította. Iszonyatos sebességgel közeledett felénk. Le akar söpörni minket a fal tetejéről, mintha apró kis porszemek lennénk, ami számára csak problémát jelent.

- Sziklalövedék érkezik! Fedezékbe! Ordította el magát a parancsnok olyan hangosan, hogy még a fal tövében lévő újoncok is hallhatták a figyelmeztetést.

A szikla röppályából ítélve rövidre dobta az óriás ahhoz, hogy letarolja a fal peremét. A szikla legalább ezer darabra esett szét a belső kapuban. A rengést még én is éreztem a lábaim alatt.

- Elvétette? Kérdezte fojtott hangon az egyik kapitány Erwint.

- Nem...pontosan célzott. Vonta össze sűrű szemöldökeit a parancsnok. Eltorlaszolta a bejáratot. Így a lovak nem tudnak át jutni rajta. Bekerítenek és célba veszik a lovainkat azért, hogy ne tudjunk elmenekülni. Itt akarnak kivégezni minket. Ugyanabban reménykedünk, hogy itt és most leszámolunk a másik féllel. Az emberiség vagy a titánok? Melyik fogja túl élni az ütközetet? Melyik fog elpusztulni? Húzta elő a kardját a parancsnok s a bestia titán irányába mutatott vele.

- Ez nem lehet igaz. Motyogtam magam elé s hátráltam néhány lépést. Jobban felkészült az ellenség, mint azt valaha is gondoltam volna. Hogyan fogunk ebből kimászni? Látszólag nincs megoldás. Az egyik oldalról a titánhorda állja az utunkat míg a másikról a páncélos és persze a kolosszális titánról sem szabad megfeledkeznünk! Bertholdt továbbra is rejtőzködik. Még egy meglepetés támadást nehezen viselnénk el.

- Erwin, fel fog mászni a páncélos! Érkezett meg Levi Arminnal együtt. Hátra fordulva konstatáltam, hogy Reiner eltávolodott a faltól s megkeményítette a lábait és a kézfejeit, hogy könnyedén megmászhassa a falat. Neki futásból indult, azután ráugrott a falra s felfelé vette az irányt.

- Minden csapat! Maradjon távol a páncélos óriástól! Közölte az újabb parancsot Erwin majd megint hallgatásba merült néhány percig, hogy tovább elemezhesse az ellenség stratégiáját és szándékait.

- Az a négylábú titán, a bestia mellett intelligens. Sőt lehet akár többen is vannak. Beszélt Erwin megint.

Váratlanul felüvöltött a bestia titán s az öklével a földre csapot. A kisebb, két-három méteres titánok azonnal megindultak a fal felé, mintha parancsot adott volna nekik.

Nagyon nem lesz ez így jó gondoltam magamban a futó óriások láttán, ha megölik a lovainkat esélytelen a menekülésünk. Kizárólag azért jutottunk el idáig veszteségek nélkül, mert éjszaka jöttünk, amikor a titánok képtelenek a mozgásra.

- Parancsnok! A páncélos titán mindjárt felér a falra! Figyelmeztette Armin a felettesét. Bertholdtról pedig semmit sem tudunk.

- Igen, értem. Válaszolt Erwin a tőle megszokott nyugalommal.

- Készen állsz végre arra, hogy mondj valamit? Ragadta meg az alkalmat Levi, amint látta Erwinen, hogy kész van a tervével. A várakozás alatt akár meg is reggelizhettem volna. Erwin mindössze csak egy oldalra sandítással illette Levit.

- Dirk, Marlene és Kalus osztag védjétek a lovakat a kapunál! Levi és Hange osztag intézzétek el a páncélos titánt! Használjátok a villámlándzsákat, ha szükséges! Rátok bízom. Bármi is lesz, teljesítsétek a feladatot! Ettől a harctól, ettől a pillanattól függ az emberiség jövője! Még egyszer az emberiségért adjátok a szíveteket! Fejezte be a beszédét Erwin.

- Igenis! Válaszoltak kórusban a katonák majd kezdetét vette az új akció.

Akárcsak a többiek én is megindultam a páncélos titán irányába Levi-val együtt.

- Várjatok! Szólt utánunk Erwin. Levi, Armin, Haru! Azt mondtam, hogy a Levi osztag Reinert intézze el, de itt van rád szükségem Levi és Haru.

- Inkább a lovakat védjük, mint Erent? Vonta fel a szemöldökét Levi.

- Igen. Valamint, ha esély adódik akkor elintézd őt. Mutatott a kardjával Erwin a bestia titán felé. Te vagy az egyetlen, akire rábízhatom a bestia titánt, Levi.

- Értettem. Mivel korábban nem tudtam megölni a páncélos kölyköt beérem a bestia fejével is. Bólintott kurtán Levi. Induljunk, Haru. Jelzett a kezével Levi, azután már le is ugrott a falról én pedig szó nélkül követtem.

Rengeteg titán lepte el a házak közötti utakat. Jóformán állandóan mozgásban kellett lennem nehogy elkapjon valamelyik. Lehet, hogy a méretűk nem jelentett különösebb veszélyt, de jócskán túlerőben voltak. Az újoncokat nem vethettük be harcolás terén, semmi tapasztalatuk nem volt. Rájuk maradt a lovak vezetése.

- Nyugatra vigyétek a lovakat! Adta tovább az információt az egyik katona.

Az újoncok élén Marlo állt, aki a parancsot követve indult meg az említett irányba, csakhogy kettő titán is közeledett feléjük.

- Álljatok meg! Kiáltottam a remegő térdű katonák irányába majd a titánok felé szálltam kivont kardokkal.

- Intézem! Előzött meg Levi s egymás után vágta el a nyakszirtjüket az emberevőknek. Végül egy közeli háztetőn landolt. Először a kicsiket takarítsátok el az útból! Még azelőtt végezni kell velük mielőtt a bestia titán megmozdulna! És nincsenek áldozatok! Ne merjetek meghalni! Nézett körbe a társainkon Levi szigorú tekintettel.

- Marlo, menjetek tovább! Szóltam le a tetőről a bilifejűnek.

- Igenis!

- Francba, ez szánalmas! Morgott Levi s közben kifújta magát. A gyengék olyan gyorsan meghalnak, inkább odafent kellett volna maradniuk.

- Pihenj egy kicsit! Tettem a vállára a kezemet. Addig elintézem a közelünkben lévő titánokat.

- Ne menj egyedül. Rázta meg a fejét. Jövök veled.

- Inkább tartalékold az erődet a bestia titánra. Néhány kisebb titán nem okoz gondot. Húztam halvány mosolyra az ajkaimat. Nem lesz gond. Már éppen indultam volna tovább, amikor a túl oldalról titán üvöltés visszhangzott. Határozottan nem Erenhez tartozott a hang. Amolyan utolsó csatakiáltásnak hangzott, Reiner valószínűleg minden erejét beleadhatta. Sarokba szorították volna? Levi-val egymásra néztünk majd a falra.

Az égbolton egy hordó jelent meg. A bestia titán dobta el a négy kézlábon járó titán nyergéből.

- Ez egy jel volt szerinted? Kérdeztem Levi-t, miközben le sem vettem kék szemeimet a repülő tárgyról.

- Valószínűleg. A hordóban Bertholdt lehet. Viszont akkor elég nagy szarban vannak Hange-k.

- Csesszék meg! Mennyi trükk van még a tarsolyukban?! Nyúltam idegességemben a kardjaim után.

- Fogalmam sincs, de már marhára kezd elegem lenni ezekből! Emelte fel szintén a kardjait Levi készen állva a következő támadásra.

***

- Mennyi van még? Kérdeztem Levi-t miután kiiktattam kettő két méteres titánt.

- Ezen a részen nem maradt több. Úgy néz sikerül őket egyre jobban kiszorítani.

- Lehet, hogy abban a hordóban mégsem Bertholdt volt. Azóta sem tűnt fel a kolosszális titán. De azért aggódom a gyerekek miatt.

- Jó lenne hamar végezni, itt. Én is inkább Erenre figyelnék, ha megint meglépnek vele akkor nekünk annyi. Ráncolta a homlokát Levi.

- Ki tudja mit terveznek még... A mondandómat félbeszakította a felhős égbolton megjelenő hatalmas fénycsóva, olyannyira erős fényt árasztott, hogy jóformán hunyorognom kellett, ha szembe fordultam vele. Mi a fene ez? Próbáltam túlkiabálni a fergeteges hangerejű robbanást, ami követte a vakító fényt.

- Nem tudom, de semmi jót nem jelenthet. Válaszolt Levi s szürkés szemei a falon túli robbanás utóhatására tapadtak. Irdatlan mennyiségű gőz gomolygott Shiganshina felett.

- Remélem nem esett baja senkinek sem a túloldalon. Mondtam, mialatt a gőzfelhő egyre inkább a fal felé kúszott.

- Egyelőre nem tudunk foglalkozni velük. Ingatta meg a fejét Levi. Megvan a magunk baja. Mutatott előre a kardjával a felénk közeledő titánra.

- Akkor intézzük el őket mihamarabb! Rugaszkodtam el a tetőről.

~**~

- Maradt még valamerre titán? Értem földet a háztetőn, ahol Levi és a többi kapitány állt, hogy szusszanhassak néhány pillanatig legalább.

- Csak a frontvonalon. Válaszolt Klaus. De Levi kapitány, hogyan fogjuk elintézni a fenevad óriást? Meg sem mozdult eddig. Jól elvan, ücsörög egész végig.

- Igaz, úgy látszik, töketlen gyáva. Bár nem mintha, valaha is lettek volna tökei. Válaszolt a kérdésre Levi.

- Elintézzük a maradékot, te pihenj addig! Kalus és a többi osztag is megindult az első sorban elhelyezkedő házak felé, ahol a megmaradt titánok lézengtek.

- Gyere majd utánunk, Levi! Kilőttem a kampóimat s a háztetőkön ugrálva szegődtem a többiek nyomába. A korábbi robbanás Bertholdthoz tartozott volna? Ha igen akkor elképesztően nagy pusztítást végezhetett a városban. Tényleg jó lenne végezni már az összes óriással és segíteni nekik. A kolosszális titánt lehetetlen megközelíteni a testéből kibocsátott gőz miatt, előbb égsz hamuvá, minthogy akárcsak megkarcold a pengéddel. Ha tényleg ez a felállás a túl oldalon, akkor benne vagyunk a pácban rendesen.

- Huh? Valaki elhagyta a lovát? Álltam meg az egyik háztetőn az állat láttán, egyedül botorkált a lepusztult házak között. Hirtelen éles fájdalmat éreztem a bal felkaromban. Mi a fene? Kaptam oda egyből. Az arcom mellett néhány centire kövek suhantak el. Egyből előre felé irányítottam a tekintetemet, ahonnan érkeztek. Az imént elsuhanó kövek kavicsokká törpültek el a sebesen szálló szikla darabok mellett, amik beterítve az eget záporként hullottak le ránk. Szerencsére maradt még annyi lélekjelenlétem, hogy a háztetőn lévő kémény mögé behúzódjak, viszont néhány szikladarab jóvoltából az építmény darabjaira omlott s a törmelék magával sodort. Az eresznek köszönhetően tudtam megmenteni magamat a zuhanástól. Mi a fészkes fene volt ez?! Nyöszörögtem, miközben próbáltam visszaevickélni a háztetőre.

- Frontális bombázás! Minden egység fedezékbe! Ordított Erwin a fal tetejéről.

- Bassza meg! Vigyázzatok! Hangzott Levi hangja a távolból.

 Mire felküzdöttem magamat a tetőre, addigra a bestia titán is készen állt az újabb támadásra. Biztonságosabb búvóhely kell, különben agyon lapítanak a szikladarabok gondoltam magamban s hátat fordítva a fenevad titánnak kezdtem el visszafelé menekülni.

- Haru, a földre azonnal! Kapott el Levi a levegőben majd két ház közé szálltunk le az újabb nehéz kövek elől. A frontvonalon ragadt katonák halálsikolyai megfagyasztották a vért az ereimben, a becsapódásoktól felrepültek az égbe a házak maradványival együtt s kegyetlen fájdalmak közt haltak szörnyet a kövek által okozott sérülésektől, melyek darabokra szaggatták őket. A titán által dobott sziklák felkavarták az összezúzott házak törmelékének porát, ami a katonák vérével keveredve alkotott vöröses porfelhőt a leigázott terület felett.

- El kell mennünk innen, Haru! Lökött rajtam Levi, hogy mozgásba lendüljek.

- De a többiek...Kerekedtek el a szemeim a néhány perce még élő bajtársaink láttán.

- Nem tudunk segíteni már rajtuk. Sütötte le a szemeit, Levi. Viszont azokon igen, akik még élnek. Húzott maga után.

- Mindenki vonuljon vissza a falhoz a lovakkal együtt! Adta ki a parancsot Levi az újonc katonáknak, akik tétlenül álldogáltak a lovak mellett. A bestia titán sziklákat dobál! Kerüljetek ki a tűzvonalból, de azonnal!

- Vettem! Jött az egyedüli válasz Marlotól s vezetni kezdte a csapatot.

- Gyerünk siessetek! Sürgette őket, Levi az újabb száguldó sziklák láttán. Egyre pontosabban céloz az a rohadék néztem a fejem fölött elrepülő kőtömegeket, amik végül a környező épületekbe ejtettek lyukakat.

Az egyik katona éppen előttünk esett össze félelmében, jóformán majdnem ráléptem.

- Hé gyerünk talpra! Kapta el Levi a köpenyénél fogva az ordítozó katonát. Talán meg akarsz halni?! Vonszolta néhány méteren át a kapitány.

- Parancsnok?! Kiáltott fel valaki meglepetten, Erwin láttán, aki elhagyta a korábbi megfigyelő helyét s leszállt közénk. 

- Hogy állunk? Közelített Levi Erwin felé. 

- Borzalmasan. A dobásaival a földel tette egyenlővé a házak első sorait. Utalt Erwin parancsnok a fenevad titánra. Ha továbbra is folytatja, mindent le fog tarolni. Nem marad búvóhelyünk.

- A fal másik oldalára nem mehetnénk? Vette fel az ötletet Levi.

- Nem, a kolosszális titán erre tart. Feléget mindent maga körül. Ezek szerint a túl oldalon sem rózsás a helyzet, haraptam be a szám szélét. Ha mégis úgy döntünk, hogy megmásszuk a falat, akkor hátra kell hagyni a lovakat. Ha visszavonulunk esélyünk sincs nyerni. Folytatta Erwin.

- Mi van Hange csapatával? Eren épségben van? Kérdezett tovább Levi.

- Nem tudom, de a legtöbbjüket elkaphatta a robbanás. A fenevad titán úgy tervezte el, hogy a kisebb titánok miatt egy helyre csoportosuljunk, aztán megvárta a megfelelő időt, hogy bombázni tudja az egységeket. Dirk, Klaus és Marlene osztagából mindenkivel végzett a bombázás. Más szavakkal a fal ezen oldalán, csak az újonnan toborzott kadétok, Haru, te és én maradtunk életben. Foglalta össze Erwin s Levi-val azonnal összenéztünk. Velem ellentétben Levi nem engedett utat az érzelmeinek az arcán. 

- Erwin, van valami terved? A hangja, azonban azt sugallta, hogy reménytelennek látja a jelenlegi helyzetünket. A parancsnok nem válaszolt ezúttal. Lehetséges, hogy ezúttal ő sem lát semmilyen kiutat, mindenképpen halálra vagyunk ítélve? Remegtek meg az ajkaim.

Fülsértő robaj rázta meg a környéket.

- Oi az ott Eren? Mind a hárman a fal tetejére zuhant eszméletlen titánt figyeltük rémült tekintettel. Felkenődött a kolosszális titán által?! A hatvan méteres óriás egyre csak közeledett a falhoz, a feje már teljesen kivehető volt a mi számunkra is.

- Úgy látszik valóban nem opció a másik oldalra való menekülés. Szegtem le a tekintetemet a földre.

A fenevad titán kitartóan dobálta az újabb és újabb általa elmorzsolt sziklákat, amik egyre kevesebb menedékhelyet hagytak meg nekünk. Összébb húzva magamat tettem el fél lépést Levi irányába.

- Egyre pontosabbak a találatai. Kommentálta Levi a kőzáport. Erwin, ha szerinted nincs esély az ellentámadásra, akkor tervezzük meg a visszavonulást. Keltsük fel Erent, felpakolunk rá annyi embert amennyit lehet és akkor lesznek legalább túlélők.

- Hé, elszaladt a ló! Zavarta meg valaki Erwin és Levi tanácskozását. Ez lett volna a dolgod, hogy figyelj rá! Szidta le Marlo a földön ülő fiút, akit Levi korábban már megmentett.

- Kit érdekelt! Vágott vissza Floch. Azok a veteránok iszonyúan erősek voltak és nézd meg egy pillanat alatt meghaltak! Mi értelme megvédeni a lovakat, ha senki sem marad, aki haza lovagoljon rajtuk? Néma csend követte Floch kirohanását kadétok részéről. Azt gondoltam, hogy jó döntést hozok azzal, ha katonának állok elvégre kellenek az emberiségnek azok a bátor emberek, akik megvédik a gyengéket és szembeszállnak az óriásokkal és mindezt önkéntesen. Hittem benne, hogy bátor leszek és hőssé válok, de sosem gondoltam volna, hogy a halálom értelmetlen lesz! Lefogadom, hogy szinte mindenki azt gondolja, amit én. Csuklott el a hangja néhány pillanatra. Mégis miért hittem azt, hogy én majd máshogyan fogom végezni?  Floch a kezeit a fejére szorítva ült a földön, miközben záporoztak a könnyei. 

- Mi lenne, ha az újoncok és Hange megmaradt csapata lóhátra szállnának és megpróbálnának vissza jutni Trostba? Csalinak használjuk őket te meg Eren pedig meg tudtok lépni. Csak annyit kérek, hogy Harut is vigyétek magatokkal! Terelődtek rám a szürkés szemek. 

- Levi, veled mi lesz? Hebegtem s automatikusan a keze után nyúltam. 

- Szembeszállok a bestia titánnal! Válaszolt elfordítva rólam a tekintetét. Elcsalom...

- Nem teheted! Vágtam közbe azonnal. 

- Lehetetlen. Ellenezte Erwin is az ötletet. Nem tudsz közel férkőzni hozzá. 

- Meglehet, de ha te és Eren haza juttok akkor még van remény. Érvelt a terve mellett Levi. Nem ez a legjobb, amit remélhetünk a jelenlegi helyzetünkben? 

- De nem áldozhatod fel magadat! Rád is szükség van! Próbáltam meggyőzni Levi-t s a torkom már égett a visszafojtott sírástól. Válaszul csak megszorította a kézfejemet. 

- Ha őszinte akarok lenni kétlem, hogy bármelyikünk is élve megússza. 

- Igen. Értett egyet Erwin a kapitánnyal. Kivéve, ha nincs mód az ellentámadásra. Egyszerre kaptuk fel a fejünket Levi-val a parancsnok irányába. 

- Van rá mód? Tátotta el kissé a száját Levi. 

- Igen. 

- Akkor miért nem mondtad az előbb? Miért fogtad be azt a nagy pofádat? Támadt neki rögvest Levi a parancsnoknak. Úgy éreztem, hogy a megkönnyebbülés hulláma járja át a testemet a hallottaktól, ezek szerint lehet, hogy mégsem kell Levi-nak feláldoznia magát.  

- Ha sikerül a terv akkor talán meg tudod ölni a bestia titánt. De az újoncok, Haru és az én életembe fog kerülni. Erwin szavai hideg zuhanyként ért. Olyan mértékű félelem fogott el, mint még soha életemben, a szívem vadul kalapált a mellkasomban s rettentő mód meg kellett erőltetnem magamat, annak érdekében, hogy ne omoljak össze a földön akárcsak Floch korábban. Úgy van, ahogy mondtad Levi. Akárhogy is nézzük valószínűleg senki nem jut ki innen élve. Indult meg Erwin a legközelebbi ház tövéhez, Levi követte míg én képtelen voltam megmozdulni. Az elmém egyszerűen lefagyott. Egy cseppnyi esélyünk a győzelemre a hősi halálunk. Folytatta Erwin, miután leült a ház fala mellett lévő faládára. De ahhoz, hogy ez a terv működjön és a halálba küldjem ezeket az ifjakat, egy nagy adag hazugság kell és egy profi szélhámos. Ha nem én vezetem őket, egyikük sem fog követni, rajtad kívül mindenkinek mennie kell, különben szintén nem fog minden kadét belemenni az öngyilkos akcióba. Pillantott rám Erwin. Én fogok meghalni először. Hajtotta le a fejét a parancsnok. Anélkül, hogy tudnám mi van lent a pincében.  

- Huh? Tátotta el a száját kissé Levi s a hangjában érződött a meglepődöttség. A mondat hallatán én is erőt vettem magamon, hogy közelebb mehessek a két férfihoz. 

- Én...meg akarom tudni, mi rejt az a pince. Mindent egészen idáig azért tettem, mert hittem, hogy eljön egyszer ez a nap. Vallotta be Erwin az igazi szándékait. Hogy egy napon kiderül, hogy igazam volt. Sokszor úgy véltem, a halál sokkal egyszerűbb út lenne, de aztán mindig eszembe jutott az apámmal közösen osztozott álmunk...és most egy karnyújtásnyira vagyok a választól, hogy megragadjam! Erwin eddigi semleges arckifejezése megtört s megremegett a hangja az eddigi elfojtott érzelmek feltörésének következtében. Itt van előttem a válasz. De Levi, te is látod a társainkat? Emelte fel a fejét Erwin ismét. Az életüket adták és figyelnek minket, mert tudni akarják, hogy miért ajánlották fel a szívüket. Mivel a harcnak még nincs vége. Ez csak egy gyermeteg illúzió lenne, ami csak a fejemben létezik? Csendesült el Erwin. Ahogy tanácstalanul görnyedten ült a faládán, megmutatta nekünk, hogy valójában ő is csak egy ember nem pedig isten, mint ahogy sokan hitték róla. Hamis képet alkotott róla az emberiség hosszú éveken át. A kapzsiság és önzőség épp úgy befolyásolja őt is, mint minden embert. De ettől még nem válik rossz személlyé! A jelenlegi döntésképtelensége bizonyítja, hogy nemcsak az önös szándékai vezérelték egészen eddig. Számtalan katonát küldött a halálba, hegyekben feküdtek alatta a hullák mégsem adta fel soha a harcot. A lelkiismerete, viszont ezúttal harsányabban üvölthetett benne, mint valaha. Képtelen volt, dűlőre jutni a saját álmát vagy az emberiség jövőjét válassza?  

- Jól harcoltál. Térdelt le Levi Erwin elé. Nélküled nem jutottunk volna el ilyen messzire. Meghoztam a döntést! Levi megtört hangjától libabőr futott végig a testemen. Add fel az álmodat és vezesd a többieket a pokolba! Cserébe megölöm a bestia titánt! Emelte fel szürkés íriszeit Levi Erwinre. Immáron jelét sem mutatta a reményvesztett énjének, eltökélt szándék sugárzott a szemeiből. 

- Köszönöm, Levi! Mosolyodott el haloványan Erwin, a sötétkék szemek könnyekben ázva figyelték az előtte térdelő leghűségesebb katonáját. A legjobb barátját, aki levette az elviselhetetlenül súlyos terhet a vállairól, aki meghozta a döntést helyette, aki felszabadította őt. 

Hangos puffanással értem földet a két katona mellett. Teljesen elmosódott a látásom, olyannyira hullottak a könnyeim. Legszívesebben ordítottam volna a marcangoló fájdalomtól. Miért nem hallgattam, inkább Levi-ra vagy Hange-ra?! Miért,miért, miért? Hogy fordulhatott ekkora káoszba az egész expedíció? 

- Erwin, tudnál adni nekünk néhány percet? Szólalt meg Levi alig hallhatóan. 

- Hogyne. Hangzott Erwin mély hangja majd lassú léptekkel hagyott minket kettesben. 

- Haru... Levi finoman letörölte a sűrű könnycseppeket az arcomról majd a homlokát az enyémnek döntötte. Ha lenne más választás...

- Tudom, Levi. Szakítottam félbe s átöleltem a karjaimmal a törzsét, a fejemet pedig a válla és nyaka közé ékeltem be. Amikor katonának jelentkeztem tudtam, milyen árat fizethetek érte. Igyekeztem erősnek látszani előtte holott semmi másra nem vágytam a vigasztalásán és a szeretetén kívül. Hátra hagyni mindenkit és elmenekülni vele...akkor mind a ketten együtt élhetnénk tovább. 

- Nézz rám, kérlek! Nyúlt az állam alá s egy szintbe hozta a tekintetünket. Nagyon nagyon szeretlek Haru, ezen semmi sem fog változtatni. Sem az idő sem pedig az, hogy együtt vagyunk-e ezen a világon vagy sem. Követni foglak bárhova is mész! 

- Levi...annyira sajnálom, hogy nem hallgattam rád. Törtem ki újra könnyek között. 

- Nem tudhattuk, mi lesz ennek a csatának a végkimenetele. Húzott magához szorosan. 

Nem tudtam rávenni magamat, hogy elmondjam. Vérbeli kegyetlenség lenne tőlem, ha most elmondanám neki, hogy gyermeket várok tőle. Mintha kést szúrnék az amúgy is vérző szívébe. Ha nem lettem volna annyira makacs és önző korábban, akkor most otthon várnám vissza Levi-t a többiekkel együtt. Biztonságban, ahol semmi baj nem érhetné a közös gyermekünket. Nem magam miatt sírtam, hanem Levi és a gyerekünk miatt. Mindkettejüket megfosztottam a boldog élettől. Az egész életem legnagyobb hibáját követtem el. Minek is titkoltam el előle ilyen sokáig? Most már túl késő. Levi-t semmiképpen sem fogom belerántani ebbe a gödörbe az utolsó perceinkben. Nem bocsátana meg magának, amiért megengedte, hogy részt vegyek az expedíción. Ha eddig is egyedül cipeltem ezt a terhet,ezután is egyedül fogom. Csakis az én lelkemen száradhat a hibám. 

- Mindennél jobban szeretlek, Levi. Simítottam végig az arcán az ujjaimmal. 

- Haru. Levi teljesen magához préselve ölelt. Nem akarom, hogy egyedül hagyj. Suttogta a fülembe. 

- Megígértem neked, hogy mindig melletted leszek és sosem hagylak el. Beszéltem szelíden Levi-hoz. Ahogy mondtad nem számít, hogy milyen akadályok állnak közénk, mert ide bent mindig melletted leszek. Mutattam a szívére. Veled leszek még, ha te engem nem is fogsz látni. Várni foglak téged bárhová is kerüljek a halálom után. Azt szeretném kérni tőled, hogy élj hosszú és tartalmas életet, amilyenről mindig is álmodtunk, nézd meg az óceánt, nyisd meg a teaboltot, öregkorodra költözz el egy gyönyörű hegyes vidékre és számolgasd a csillagokat esténként, amikor nem tudsz aludni pont úgy mint, ahogy ketten csináltunk. Én bármeddig tudok rád várni, akkor is, ha egy örökkévalóságnak fog tűnni! 

- Haru...a szavamat adom, hogy nem hagyom kárba veszni az áldozathozatalodat. Egy jobb hellyé fogom tenni ezt a világot és te leszel az, aki nap mint nap erőt fog adni nekem! Addig fogok harcolni, amíg nem lesz olyan a világ ,amilyennek elképzeltük. 

Súlyos sziklák tömkelege zuhant a közeli házakra. A ricsajtól megrezdülve bújtam Levi-hoz s félve kapaszkodtam bele a vállába a közelgő sorsom miatt. 

- Levi, nem maradt több idő. Tért vissza Erwin a bombázás közepette. Be kell avatnunk az újoncokat. 

- Megyünk. Válaszolt halkan Levi. Ahogy összetalálkozott a tekintetünk máris kiolvastuk egymás gondolatait nem volt szükség szavakra. Egyikünk sem akart mozdulni, mert azzal végleg megpecsételjük egymás sorsát. 

Levi csalódott sóhaj keretében állt fel végül s kinyújtva felém a kezét várt, hogy bele kapaszkodjak. Sötétség gyűlt össze szürkés íriszeiben, miközben a talpra segített. Levi arca megfásult szomorúságot tükrözött vissza, ahogy kétségbeesetten tartotta a kézfejemet. Szúró fájdalommá testesült meg a mellkasomban, a lelkemet emésztő bánat. Akármennyire is bíztam abban, hogy be tudom tartani az ígéretemet Levi-nak a végén elbuktam. Újra át kell élnie a szeretettei elvesztését.  

- Figyelem újoncok, sorakozó! Kiáltotta el magát Erwin s az említettek szép lassan sorokba rendeződtek. Az utolsó küldetésünket fogom részletezni! Egy lovasrohamot fogunk végrehajtani, melynek célja, hogy legyőzzük a bestia titánt. Termesztésen így könnyű célpontokká válunk az óriás részére. Ezért megvárjuk, amíg készen áll a dobásra azután egyszerre kilőjük a füstjeleket! Ez némileg csökkenteni fogja a célzóképességét és amíg mi a csali szerepét játsszuk, Levi kapitány megöli a fenevad titánt. Ez lenne a terv! Állt meg Erwin a beszédben, hagyott egy kis időt a kadétoknak, hogy felfoghassák a helyzetet. Elnézve a rémülettel teli arcokat megszakadt a szívem. A legelső küldetésükről nem fognak soha többet hazatérni. Hiába várják őket a kapuknál, nem lesz kit üdvözölniük. Talán akad olyan is az újoncok közül, akik még elbúcsúzni sem tudtak rendesen a szeretteiktől. Ki gondolta volna, hogy ekkora katasztrófába fullad a küldetésünk, amikor olyan erősen ragyogott a remény sugara, mint még soha. 

- Ha csak álldogálunk és várunk még több szikla fog ránk zúdulni. Kezdjetek készülődni! Adta ki a parancsot Erwin. 

- Mi..most mindannyian a halálunkba..rohanunk? Kérdezett vissza hitetlenkedve Floch. 

- Pontosan. Válaszolt köntörfalazás nélkül a parancsnok. 

- Ha mindenképpen meghalunk, maga szerint jobb úgy, ha azt harc közben tesszük? 

- Úgy van. 

- Nem.. Rázta meg a fejét Floch. Akárhogy is történik...még ha meg is tagadjuk a parancsot semmit sem jelent, ugye? Remegett a fiú hangja a halálfélelemtől. 

- Teljesen igazad van. Válaszolt neki Erwin s valamennyi katona felkapta a nem várt válaszra a fejét. Nem számít, milyen reményeitek, vágyaitok, álmaitok voltak. Nem számít mennyire éltetek boldog életet, egyszer úgyis ugyanúgy végzitek, mintha a sziklák zúznának darabokra. Mindenkire ugyanaz a sors vár, a halál. Ez azt jelentené, hogy az élet értelmetlen? Volt értelme egyáltalán megszületni? Ugyanezt mondanád az elesett társainknak is? Az életetek értelmetlen volt? Tette fel kérdéseit Erwin. Egy fenét! Emelte fel a hangját. Mi vagyunk azok, akik értelmet adunk a társaink életének! Levi szorítása megerősödött a kezem körül, egy pillanatra sem engedtük el egymást. A bátor, a meggyötört elesett! Az egyetlenek, akik emlékeznek rájuk..mi, az élők vagyunk! Abban bízva halunk meg, hogy az utánunk jövők megtalálják az életünk értelmét! Még egyszer utoljára ajánljátok fel a szíveteket az emberiségért, a következő bátor katonákért, akik valóra váltják és bebizonyítják, hogy igenis volt értelme élnünk! Lendítette a magasba a karját Erwin parancsnok.   

Nagyokat nyelve bámultak egymásra kadétok, patakokban folyt róluk a víz ám Erwin beszéde feltüzelte őket. Egy emberként mozogva tisztelegtek a parancsnok előtt. 

- Igenis! Szóltak kórusban majd szétszóródva kapkodták a lábaikat a lovak után. 

- Erwin, hogyan is viszem véghez a bestia titán megölését? Vetette fel a dolgot Levi. Nincs egy ház vagy fa a közelében. A manőverfelszerelésem kevés lesz önmagában. 

- Nem igaz. 

- Huh? Vonta fel a szemöldökét Levi. 

- A titánokon keresztül jutsz el hozzá, egymás mellett állnak. Megölöd azokat is és úgy jutsz tovább a bestia titánhoz. A legjobb lenne, ha te is készen létben állnál közel a titánokhoz. Egyszerre kell elindulnunk, hogy ne vegyen észre a bestia titán. 

- Értettem. Bólintott röviden Levi. 

- Hiszek benned, Levi! Tette a kezét az említett vállára Erwin. A lehető legjobb katonára bíztam rá a jövőt. 

- Ég veled...Erwin! Levi száraz hangon köszönt el a barátjától, akitől megkapta a második esélyt az életben. 

A parancsnok a lova keresésének nyomába szegődve hagyott, minket ismét magunkra. 

Levi mindkét karjával megragadva a derekamat húzott közel magához. 

- Térj haza épségben, Levi! Suttogtam az ajkaira az utolsó szavaimat neki. Sose felejtsd el, mennyire szeretlek! Mondtam, mialatt könnyek folytak végig az arcomon. 

- Én is nagyon szeretlek, Haru! Élni fogok kettőnkért. Levi lehunyva szürkés íriszeit talált rá puha ajkaimra, amiket szétnyitva engedtem utat neki, hogy még egyszer utoljára összetalálkozhassanak forró nyelveink. A szívem zabolátlanul kalapált a mellkasomban, miközben a térdeim készültek felmondani a szolgálatot. A gyomrom szüntelenül remegett, amióta csak találkoztak az ajkaink. De mindez elenyésző volt Levi bársonyosan puha, hívogató ajkai mellett. Bárcsak visszaforgathatnám az időkerekét...máshogyan csinálnék mindent. Elmondanám neki, hogy gyermeket várok tőle, hallgatnék a tanácsaira, otthon várnám vissza. Naphosszat ülnék a fal tetején és csak kémlelném a tájat. Levi pedig épségben térne haza. Most sem lesz másképp efelől semmi kétségem nincs. Az emberiség legerősebb katonája, mindig haza fog találni. Ez az egyedüli gondolat tudta, csak valamennyire enyhíteni a fájdalmamat, mert nem számít mi történik vele. Levi, minden alkalommal képes felállni és előrefelé tekinteni. 

Belemarkolva a sötét tincsekbe nyomtam közelebb magamhoz Levi-t, aki az egyik kezét a derekamról a hátamra vezette át s simogatni kezdett. Ahányszor csókolóztunk, mindig azt kívántam bár sosem érne véget. Ha bele gondolok, hogy utoljára érezhetem Levi gyengéd érintéseit, melegét a bőrömön...utoljára látom az arcát, utoljára érintem meg a fekete hajtincseket, amiket nap mint nap csavargattam az ujjaimmal. Akármit megtennék érte...a lelkemet is eladnám, ha azzal több időt nyerhetnék kettőnknek. 

Ismét intenzíven vibrálni kezdett a csizmáink alatt a föld a sziklák becsapódásától. Ez volt a végszó számunkra. Elfogyott minden egyes percünk, holott még annyi mindent szerettem volna mondani neki. 

- Levi, el kell engednünk egymást. Bukott ki a számon, minden egyes szó késként fúródott bele a hátamba s továbbra is szorosan markoltam rá Levi kezeire. 

- Nem örökre búcsúzom el tőled, Haru! Még találkozni fogunk! Puszilt homlokon Levi s kihámozta magát a szorításomból. 

- Várni foglak! Tettem a kezemet a szíve fölé. Levi a mellkasán pihenő kézfejemre csúsztatta az övét. Sosem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz megtenni egy lépést. Akárhogy is próbáltam magamra erőszakolni nem ment, nem akartam elhagyni Levi-t. Nem akartam meghalni és hátra hagyni a világot, elvenni az élet lehetőségét a bennem fejlődő gyermekünktől. 

Levi leemelte magáról a kezemet s lassú léptékkel távolodott tőlem, azonban mindaddig tartotta a kézfejemet amíg csak tudta. 

Szinte élettelenül esett vissza a karom a felsőtestem mellé, amikor már túl messzire került Levi mellőlem. Hátat fordítva menetelt az ellenkező irányba s a kezét az arcához emelte, amitől nekem is újra eleredtek a könnyeim. Kínok közt indultam el a másik irányba, ahol a kadétok a lovakat gyűjtötték össze az utolsó küldetésünkhöz. 

- Kérlek bocsáss meg nekem! Simítottam végig az alhasamon hangos szipogások közepette. Nem szabadott volna hagynom, hogy veszélybe kerülj. Mintha ólomból lettek volna a lábaim olyan lassan sétáltam s minden lépésem után egyre kisebbre zsugorodott a gyomrom. Tényleg ez a vég számomra. Milyen naiv voltam, amiért azt gondoltam hosszú boldog élet vár rám. Ahhoz egy másik világba kellett volna születnem. Itt nincs más csak gyötrődés, keserűség és halál. 

Mert ez a világ kegyetlen.