Lustán fordultam a másik oldalamra az ágyon és a karommal Levit akartam átölelni, azonban csak a hideg paplant súroltam az ujjaimmal. Rögtön kipattantak a szemeim s vadul tapogattam tovább az ágyban. Levi-nak hűlt helye sem volt. Nagyokat pislogtam s zavartan néztem körbe a szobában. Hová tűnt? Azt mondta, hogy itt marad.

- Levi? Az álmosságtól remegő hangom járta be a szobámat. Semmi válasz. Hát tényleg elment gondoltam s lebiggyesztett szájjal másztam át az ágyam másik felére, ahol korábban a kapitány pihent.

- Mi a baj? Levi kilépve a fürdőm ajtaján tűnt fel miközben bele túrt sötét tincseibe.

- Azt hittem, hogy elmentél. Fújtam ki lassan a levegőt s kék szemeimmel tanulmányoztam a felém lépkedő alakot. Sötét szürke nadrágot viselt fekete övvel és a fehér inge gombolatlanul simult rá az izmos felsőtestre. Beharapva az alsó ajkamat gyönyörködtem a látványban.

- Csak a fürdőben voltam. Mondtam, hogy veled maradok az éjszakára. Húzta végig hideg ujjait az arcomon Levi, amint az ágy széléhez ért. Ne pánikolj ennyire!

- Nem is pánikoltam. Füllentettem s ráfogtam a kezemmel az arcomon pihenő kezére. Hogy aludtál? Váltottam témát.

- Úgy mint általában.

- A három órát nem igazán mondanám alvásnak. Néztem fel rá rosszallóan.

- Tch, tudod jól, hogy ennyit szoktam aludni. Vette el a kezét az arcomról.

- Egyszer úgyis elérem, hogy rendesen aludj. Beszéltem határozott hangon a karikás szemek láttán.

- Ha megnyugtat melletted legalább jobban alszom. Egy huzamban pihenek három órát.

- Ezt jó hallani. Széles mosoly terült el az arcomon szavai hallatán s kezemet a csupasz mellkasra csúsztattam, pontosan a szíve fölé.

- Ma már vissza kell mennem Trostba. Sóhajtott aprót Levi s vékony szemöldökeit erőteljesen ráncolta. Millió egy dolog szakadt a nyakamba, amit Erwin helyett kell megoldanom.

- Legalább reggelizz meg mielőtt elmész. Rebegtettem meg hosszú szempilláimat s boci szemekkel pillantottam rá. Általában ez be szokott válni nála.

- Jól van, de utána tényleg mennem kell. Forgatta szürkés íriszeit. Lefogadom, hogy már égen földön keresnek.

- Apropó mi történt a parancsnokkal, amiért neked kell döntéseket hoznod? Vontam fel szemöldökömet kíváncsian miközben kikászálódtam az ágyból.

- Evés közben elmesélek mindent. Válaszolt egyhangúan Levi.

***

- Mike és a csapata halott? Szájtátva meredtem a mellettem ülőre.

- Igen, egyikük sem élte túl a kastély ostromát. Megvédték az újoncokat. Válaszolt keserű hangnemben Levi. Lelki szemeim előtt felvillantak az egykori katonatársaim. Nanaba, Gelgar, Henning, Lynne és Mike... mind feláldozták az életüket annak reményében, hogy egy nap győzelmet fogunk aratni az óriások felett. Mindnyájan megmentették a 104-es csapat életét. És a sors iróniája, hogy nem is tudták, hogy valójában árulókat védtek meg.

- Szinte alig maradt veterán az egységnél. Folytatta Levi. Eren megmentése rengeteg áldozatot követelt! Az asztal alatt nyúltam a férfi ölében pihenő keze felé s finoman megszorítottam azt. Nem kellett kimondania anélkül is tudtam jól, hogy mi járt a fejében. A sérülése miatt nem vehetett részt a mentőakcióban, ha ott lett volna valószínűleg kevesebb ember halt volna meg, Erwin talán nem veszíti el a karját és Eren-t talán el sem tudták volna rabolni. Azonban ez mind csak feltételezés. Nem tudhatjuk biztosan, hogy mi lett volna, ha Levi is ott lett volna. Nem szabad hibáztatnia magát, a múlton már úgysem tudunk változtatni.

Nyomasztó csend honolt az étkező helyiségben. Levi mondandójától mélyen lesújtott állapotba került mindenki az asztal körül. Emlékeim szerint akkor éreztem legutoljára így miután Axel temetése megtörtént. Minden egyes nap, amikor csak leültem a családi asztalhoz fojtogató érzés lett úrrá rajtam, olyan volt mintha a szék mögül egy sötét árny hosszú karokkal ölelt volna át, a fekete csontos ujjai körbe fonódtak volna a nyakam körül és addig szorongattak amíg nem maradt bennem életerő. A gyász próbált magába olvasztani azzal, hogy nap mint nap rám telepedett s szellemként követett mindenhová.

- Akkor ezek szerint a Mária falnak semmi baja? Köszörülte meg a torkát az apám.

- Nem találtunk rajta lyukat, viszont a titánoknak jönniük kellett valahonnan. Vonta egybe Levi a szemöldökét miközben beszélt. Továbbá az is érdekes, ami a Ragako falu lakosaival történt, mind egy szálig eltűntek. Úgy véljük, hogy van valamilyen össze függés a két eset között.

- Eren-nel minden rendben van?

- Igen, nemsokára egy biztonságosabb helyre fogjuk szállítani Historia-val együtt. Bólintott Levi. Most, hogy kiderült a kölyök képessége még veszélyesebb helyzetbe kerültünk.

- Tényleg úgy irányította az óriásokat, mint Annie Leonhart?

- Állítólag. Hümmögött a mellettem ülő. Talán az egészben ez volt a legérdekesebb. Hogyan lehet az, hogy Eren nem tudott a benne szunnyadó erőről és miért pont most volt képes használni? Azért mert, látta meghalni Hannes-t? Sehogy sem állt össze a kép...lehet hogy választ kaptunk végre egy kérdésre, de jött helyette ezernyi másik.

Kinyílt az étkező ajtaja s a cselédlány ezüst tálcával a kezében szolgálta fel a díszes teás csészéket a teafűvel és a forralt vízzel egyetemben.

- Térjünk vissza a reggelihez. Szólalt meg hosszú idő után az anyám s megköszönte a segítséget Alice-nek.

- Igaz is. Hagyjuk ezeket az eseményeket egyelőre. Legyintetett az apám miközben elé rakták a frissen elkészített teát.

- Daisy szokatlanul csendes vagy. Jegyeztem meg a húgomra pillantva, aki majd leesett a székéről annyira álmos volt. Van valami oka?

- Hmm..nem igazán tudtam aludni. Dörzsölte meg szemeit.

- És miért nem? Formáltak kaján mosolyt az ajkaim.

- Tudod jól, hogy ma találkozóm lesz Harry-vel. Fújta fel az arcát Daisy.

- Anya is menni fog nem? Vontam vállat. Nekem mindig a sarkamban volt, maximum majd kisegít. Vigyorodtam el örömtelien.

- Mert te egyszerűen nem bírtál viselkedni. Forgatta sötét szemeit a velem szemben ülő.

- Némelyik olyan mereven állt hozzá az ismerkedéshez. Sóhajtottam fel a kínosabbnál kínosabb emlékek hatására.

- Nem is gondoltam volna, hogy ekkora szád van. Szorította meg a kezemet Levi. Az egységnél egészen máshogy viselkedtél. Félig nyitott szájjal fordultam a fekete hajúhoz s kerestem a megfelelő szavakat a visszavágásra, azonban egy sem jutott eszembe. Igaza volt, tényleg nyámnyila magatartás mód jellemzett leginkább a katonák között.

- Egy pozitív oldala legalább volt a katonaságnak. Remélem, hogy megtanítottak a helyes modorra.

- Igyekeztem mindent megtenni annak érdekében.

- Persze-persze, fogjatok csak össze ellenem. Húztam fel az orromat a szurkálódásokon.

- Te kezdted az egészet. Zárta le a témát Daisy s tekintete az asztalon lévő ételre vándorolt. Apropó ételek Levi zavartan nézte az asztalt, ami valósággal roskadozott a sok finomság alatt. Az egységnél eltöltött idő alatt már én is hozzá szoktam a cipóhoz és a vajhoz, így nagyon jól megértettem, hogy milyen gondolatok szállingózhatnak a fejében. Akaratlanul is elmosolyodtam, ahogyan a tanácstalan arcot figyeltem.

- Alice, hagyd csak majd én megcsinálom. Jeleztem a kezemmel a kontyos hajú lánynak, hogy ne öntsön vizet Levi csészéjébe és inkább adja nekem oda a tálcát. A családom többi tagja meglepődött arckifejezéssel kísérte figyelemmel a ténykedésemet.

- Mi az? Mást is tanultam ám a harcoláson kívül. Nem véletlenül kértél meg annyiszor, hogy készítsek neked teát ugye? Fordultam Levi felé miután beleöntöttem a forró vizet a csészébe.

- Annyira nem voltál rossz. Söpört félre néhány tincset az arcából a kapitány. Daisy kezét a szája elé téve kacarászott miközben én megsemmisülten dőltem hátra a széken. Levi keze észrevétlenül csúszott rá a combomra s gyengéden rámarkolt a kezével, amitől rögvest megborzongtam s egyúttal a jó kedvem is visszatért. A reggeli többi része is jó hangulatban telt habár Levi nagyrészt csak csendes megfigyelőként volt jelen, de biztos voltam benne, hogy nem feszengett inkább élvezte hallgatni a jelentéktelen dolgokon való vitáinkat Daisy-vel. Egy kis időre elfelejthette a vállait terhelő gondokat.

***

- Mindened megvan?

- Igen. Nézett végig Levi a felnyergelt lován. Az állat két oldaláról zsákok lógtak le, amibe a férfi holmija lapult.

- Biztos nem tudsz tovább maradni? Nyúltam a karja után.

- Tch. Ezt már megbeszéltük. Vissza kell mennem.

- Ah tudom csak...azt nem tudom, hogy mikor láthatlak megint. Buktak ki a számon a szavak, amik csak még jobban elszomorítottak.

- Majd megbeszéljük. Írok levelet mindenképpen, ha vissza értem Trostba. Húzott közel magához a zakós férfi.

- Rendben van. Pillantottam fel a szürkéskék szemekre. Vigyázz magadra! Suttogtam s bele markoltam a sötétszürke zakóba.

- Te is! Az ujjait az állam alá helyezte majd gyengéden megcsókolt búcsúzás képen. A karjaim pillanatokon belül a nyaka köré fonódtak s még jobban elmélyülve a csókban követeltem tőle, hogy maradjon velem.

- A francba is már Haru! Miért kell neked mindent megnehezítened? Szólalt meg Levi miután szét váltunk egymástól s homlokát az enyémnek döntötte.

- Mit mondhatnék, nem tudok betelni veled. Nevettem fel s arcom egy szempillantás alatt öltözött rubinvörös színbe.

- Tch. Te és az a nagy szád. Mormogott az orra alatt Levi.

A kapitány hűséges állata megrázva magát nyerítések közepette jelezte, hogy ideje lesz indulni. Hosszú út nézett eléjük. Levi elengedve a derekamat fordult sarkon azután fekete lovához lépett készen állva az indulásra. Lebiggyesztett szájjal figyeltem s csak nem sikerült uralkodnom magamon. Hátulról átfogva öleltem meg még egyszer utoljára. Nem arról volt szó, hogy nem tudtam volna elengedni, viszont annyi minden történt velünk az elmúlt néhány hétben. Elvesztettük a csapattársainkat, a kényszerházasság Christoph és köztem, ami gátat vetett Levi-nak és nekem, az elrablásom...Végre újra együtt lehetnénk és esélyt adhatnánk kettőnk kapcsolatának, de a sors megint közbe szólt mint ahogyan eddig is.

Levi kibontotta magát az ölelésemből s vastag ajkait az enyéimre tapasztotta, erős karjaival a felsőtestének nyomott s ujjbegyeivel végig simított hosszú hajtincseimen. Ugyanúgy érzett, mint én. A mozdulatai elárulták, kétségbeesetten igyekezte csillapítani az éhségét irántam, amit én szüntelenül csak növeltem.

- Tényleg indulnom kell. Sóhajtott fel miután ismételten elszakadtunk egymástól.

- Nem tartalak fel tovább. Nyugodtam bele a vereségbe s a mutatóujjamat végig húztam a férfi arcélén.

- Hamarosan találkozunk Haru! Levi felült a lovára s a csizmájának a sarkával finoman megbökte a négylábú állat oldalát, indulásra késztetve a lovat.

- Várni fogom! Kiáltottam utána mosollyal az arcomon s a szívem egyre csak zsugorodott ahogy a távolodó alakot kémleltem kék szemeimmel.

- Nem örökre ment el, nincs okod szomorkodni. Lépett mellém Daisy miközben kezét vigasztalóan a vállamra helyezte.

- Tudom. Hajtottam le a fejemet.

- Akkor meg ne legyél olyan, mint aki citromba harapott.

- Hmh ne hidd, hogy olyan könnyen le tudok törni. Megyek felnyergelem a lovamat! Ráztam le magamról Daisy kézfejét s az istálló felé vettem az irányt.

- Mi jár már megint a fejedben, Haru? Csendült fel a testvérem hitetlenkedő hangja.

- El kell intéznem egy-két dolgot. Fordultam vissza a rövid válasz erejéig.

***

2 nappal később

- Biztosan ezt akarod? Az anyám tekintete ide-oda cikázott köztem és a hintó között, amin már a csomagjaim is fent voltak.

- Még szép. Bólintottam határozottan.

- A világ összes kincséért sem tudnád róla lebeszélni Emily! Az apám megenyhült szemekkel figyelte az egy helyben topogó alakomat, csak úgy fűtött a kalandvágy, ha kell akár gyalog is elindultam volna.

- Persze tudom veszett fejsze ez a lány. Sóhajtott nagyot az anyám.

- Hé! Annyira azért nem vagyok szörnyű különben is... A monológomat azonban nem sikerült befejeznem, az édesanyám szeretetteljes öleléssel hallgattatott el.

- Ígérd meg, hogy mindig írni fogsz nekünk és olyan gyakran látogatsz meg minket, amilyen gyakran csak tudsz!

- Ígérem! Bújtam közelebb hozzá.

- Így már hajlandó vagyok elengedni téged. Törölte meg az arcát miután szétváltunk.

- Nekem is ugyanez lenne a kérésem Haru! Veregette meg a vállamat az apám.

- Ne haragudj, hogy olyan kibírhatatlanul viselkedtem!

- Semmi baj kislányom! Én is kezelhettem volna jobban a szituációt. Hamarabb be kellett volna avatnom téged.

- Azt hiszem mindannyian tanultunk valamit. Húztam rózsaszín ajkaimat apró mosolyra. Te pedig kisasszony remekelj a következő bálon! Fordultam Daisy felé.

- Te pedig a csatamezőn! Ütött játékosan vállon.

- Megbeszéltük! Öleltem át a testvéremet.

A könnyes búcsúzás után egy kissé nehezemre esett beszállni a hintóba, ami egészen Trostig vitt, de valaki már számított az érkezésemre... sőt, ha bele gondolok rajta kívül is vannak akikkel szívesen találkoznék újra.

Az út igencsak hosszúnak bizonyult majdnem egy teljes napon keresztül utaztam. A nap már javában folyt mire megérkeztem a felderítőegység állandó főhadiszállásához. Nem egészen egy hónapja hagytam el az egységet és most végre újra visszatérhetek a megszokott katonai élethez. Először a bőröndjeimet cipeltem fel a régi szobámba. Persze csak azután, hogy lejelentettem az érkezésemet, illetve hogy bemutattam a kérelmemet a leszerelésem eltörlésével kapcsolatban. A pakolás után egyből a második szintre vezetett az utam s settenkedve álltam meg a jól ismert barna ajtó előtt, hogy még véletlenül se keltsek zajt. A szívem a torkomban dobogott, amikor lenyomtam a kilincset. Szélesre tárva az ajtót léptem be az irodába.

- A kopogásról nem hallottál még? Levi mérgesen csapta le a tollát az asztalára. Haru, mit keresel itt? Levi egy pillanat erejéig döbbent ábrázattal bambult az irányomban majd nyomban megregulázta arcizmait.

- Kedves vagy mint mindig. Hajtottam be magam után az ajtót.  A hátam mögül egy sárgás színű papírt húztam elő s az asztalra raktam.

- Nem válaszoltál a levelemre! Vonta fel szemöldökét Levi jelezvén, hogy tudni akarja az okát.

- Úgy gondoltam, hogy jobban örülnél annak, ha személyesen látsz. Meglepetésnek szántam az érkezésemet. Eresztettem el egy komisz mosolyt. Lennél kedves ezt aláírni, kapitány? Irányítottam vissza a figyelmét a dokumentumra.

- Mi ez?

- Kérelem. Neked is alá kell írnod, ha azt akarod, hogy újra a beosztottad legyek. Levi szürkés szemeivel először rám aztán megint a papírra nézett. Felkapva a tollát firkantotta alá villám sebességgel a kérelmet s megkerülve az asztalát kapott el a derekamnál fogva majd szenvedélyes csókokkal árasztott el.

- Annyira hiányoztál! Beszélt fojtott hangon két csók között.

- Te is nekem! Kezeimmel két oldalról közre fogtam a karakteres arcot s nedves ajkaimat a puha szájnak nyomtam. Pillangók ezrei kavarogtak a mellkasomban. Majdhogynem szétfeszítve a testemet tornádóként szeleltek végig minden egyes porcikámon.

Levi mindkét combomat megragadva kapott fel mialatt én a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam, hogy könnyebben tudjon felemelni. Az íróasztalára rakott s kezeit továbbra is a lábaimon tartotta. Mohón falta tovább a felduzzadt ajkaimat miközben az egyik kezével elérte a belsőcombom legérzékenyebb pontját. Türelmetlenül vezettem végig a jobb kezemet Levi nyakától kezdve az alhasáig. Nadrágon keresztül is lehetett érezni keményedő férfiasságát.

Hirtelen megfogta mindkét kezemet és az asztalra szögezte le őket szorításával. Megszeppenve pislogtam rá s vártam, hogy elmagyarázza a váratlan cselekedetét.

- Mondtam, hogy hozzám érhetsz? Csendült fel számon kérő hangnemben.

- Nem, de.. Kezdtem volna bele a magyarázkodásba, azonban félbe szakított.

- Én irányítok, Haru! Közel hajolva a fülemhez folytatta. Akkor érhetsz csak hozzám, amikor mondom értve vagyok? A meleg lehelet csiklandozta a fülem mögötti részt s nehezemre esett válaszolni Levi-nak, aki mindent megtett annak érdekében, hogy elgyengüljek. Nem hallom a választ! Erősödött meg a szorítás a csuklóim körül.

- Megértettem.

- Nagyszerű. Levi gyengéd csókokkal haladt lefelé a nyakamon, csak a kulcscsontomnál időzött el, hogy kisebb lila foltokkal jelölhesse meg a számára egyik kedvenc területet. Mindeközben én alig tudtam, elfojtani a feltörekvő vágyat arra, hogy megérinthessem Levit. Látva rajtam a szenvedést a szürkés íriszek megszántak. Fel teszek neked három kérdést, Haru! Ha jól válaszolsz rájuk, akkor megjutalmazlak. Benne vagy? 

- Igen. Bólogattam hevesen s beharaptam az alsó ajkamat, hogy azt a némi nemű kis önkontrollt fent tudjam tartani a testem felett.

- Az első kérdés. Kihez tartozol? Levi miután a fülembe duruzsolt visszatért a nyakamhoz, amit számtalan puszival ajándékozott meg.

- Hozzád. Rebegtem a választ.

- Második kérdés. Ki a felettesed? A fekete hajú férfi az egyik kezét a mellemre vezette, amitől hangosan felnyögtem s egyre nehezebbé vált a koncentrációm fenntartása miközben csak egy gondolat járt a fejembe. Válaszolj, Haru különben elfelejtheted a jutalmat!

- Te..vagy.

- Az utolsó kérdés. Készen állsz? Levi a másik kezével felhúzta a szoknyámat s megérintett az ujjával.

- Igen! Már-már kiabálva válaszoltam s a körmeimet a tenyerembe vájtam, hogy vissza tartsam magamat.

- Jó kislány. Csinálj, amit szeretnél! Súgta a fülembe feltüzelő szavait. Mindenféle habozás nélkül tapasztottam rá a kezeimet az izmos mellkasra majd a hasfal mentén haladtam lefelé. A fantáziám megállás nélkül halmozott el jobbnál jobb ötletekkel, mindegyiknek a központjában Levi állt. Mindkét vádlimat a csípője mögött kulcsoltam össze s közelebb húzva magamhoz haraptam meg finoman a nyakát. Kék íriszeimet elködösítette a vágy, az elmémet pedig a kapitány citrusos illata. Felpillantva Levi mellkasáról véltem felfedezni kettő szempárt is a nyitott ajtóban.

- A világért sem akarnánk zavarni, de fontos dolog történt! Szólalt meg Hanji s bőszen vakarta a tarkóját.

Kikerekedett szemekkel bámultam a szemüveges nőt és Hans-t majd a sokk hatásból felocsúdva toltam el magamtól Levit.

- Mi..csak..ez nem az, aminek látszik! Hebegtem össze-vissza miközben lehuppantam a kapitány íróasztaláról s mereven a padlót vizslattam zavaromban. Az arcom valószínűleg még egy paradicsomnál is vörösebb lehetett.

-Ezt aztán nem magyarázod ki! Kacagott fel jóízűen Hanji. Huh szóval ezért tűntél el Levi, hogy visszahozd a kedvenc kis katonánkat?!

- Mi az a fontos dolog négyszemű? Hagyta figyelmen kívül a barátja megjegyzését Levi.

- Erwin felébredt. Most már tarthatunk egy megbeszélést. Komorodott el a szemüveges nő hangja.

- Nagyszerű. Lökte el magát az asztalától Levi. Induljunk!

- Menjetek előre nyugodtan, nekem meg kell keresnem az egyik újonc katonát. Megigazítva az orrnyergén a szemüvegét fordult sarkon Hanji. Ja és egyébként legközelebb csukjátok be rendesen az ajtót, csak egy jó tanács! Fordította hátra a fejét a válla felett a barna hajú nő mielőtt elszelelt a folyosón. Levi irányába sandítottam, aki morcos tekintettel bámult vissza rám.

- Te is figyelhettél volna rá. Mentegetőztem halkan.

- Tch. Mindegy. Vont vállat a férfi s előre ment.

- Rég találkoztunk Hans. Hogy vagy mostanság? Kezdeményeztem beszélgetést az említettel miközben a parancsok szobája felé tartottunk mindhárman.

- Megvagyok. Jött a rövid s egyben hűvös válasz. Meglepődötten figyeltem a férfi ábrázatát, cseppet sem tűnt úgy, hogy beszédes kedvében lenne sőt még csak rám sem hederített. Ennyire csak nem traumatizálhatták a látottak morfondíroztam továbbra is mellettem sétáló katona érzelmi állapotán.

A parancsnoki szobában három ember tartózkodott, amikor megérkeztünk. Az egyik természetesen Erwin Smith volt, az ágyban ülve pihent. Mellette a kanapén a helyőrség parancsnoka Dot Pixis ült és az egyik embere az ajtó mellett a falnak támaszkodva állt. Miután a kapitány is helyet foglalt Erwin másik oldalán egy széken megkezdődött az eddig történt események megvitatása. Pixis minden apró kis részletet elmondott a lábadozó parancsnoknak az elmúlt egy hétről.

- A Rózsa falat biztonságosnak kellett nyilvánítanunk annak érdekében, hogy ne törhessen ki polgárháború a Sheena falon belül. A kilakoltatott emberek most már vissza szállingóztak az otthonaikba, szerencsére nem kellett bevetnünk semmiféle erőszakot. A földalatti városban ugyan kisebb összecsapások történtek, de halálos áldozat nem akadt. Az evakuálás miatt minden ember rájöhetett a falakon belül, hogy mi történhet, ha ténylegesen áttörik a következő falat is. Sóhajtott mélyet a parancsnok. Egy hét után elfogynának a tartalékok és az emberek azon nyomban egymás torkának esnének.

- Sajnálom Erwin. Tudom, hogy még csak annyira épültél fel, hogy éppen csak beszélni tudj velünk...Azt is megérteném, ha inkább vissza feküdnél aludni minthogy végig hallgass minket. Szólt közbe Levi.

- Elég volt az alvásból. Folytassátok kérlek. Rázta meg a fejét Erwin.

- Kár, hogy a jobb karodat megették. Emelte fel szürkés szemeit Levi a földről. Erwin szintén a hiányzó végtagját figyelte miközben sajnálkozó mosoly jelent meg borostás arcán. A felkarjának is csak a fele maradt meg. Egyértelmű, hogy képtelen lesz az elkövetkezendő csatákban részt venni.

- Szerinted hány embert küldtem ki, hogy titánok által legyenek felfalva? Egy kar közel sem elég ahhoz, hogy jóvá tegyem. Remélem, hogy majd mindent vissza fizethetek, ha majd a pokolra kerülök...

- Jól hangzik... Dőlt előre a kanapén Pixis. Nem bánod ha majd meglátogatlak oda lent ugye? Úgyis egy helyre kerülünk.

- Mi a gond öreg ember? Máris feladod? Talán szükséged van még egy italra. Vonta fel a szemöldökét a kapitány. Halványan elmosolyodtam a szavain, ugyanolyan nyers mint általában.

- Áh pazar dolog lenne egy ital, azonban sajnos elvették tőlem a flaskámat. Pixis szemeivel a fal mellett álló nőre bökött. Azt mondta, hogy nem fogja a gondomat viselni.

- Haha úgy látom, nagyszerű segéd van az oldalon. Nevetett fel Erwin.

Kopogás szakította félbe az idilli csevegést a feletteseim között. 

- Hanji lesz az. Gyere be! Beszélt hangosabban Levi s már nyílt is az ajtó.

- Jó újra látni Erwin. Lépett be helyiségbe Hanji az újonc katonával a nyomában. Mind a ketten tisztelegtek a szőke hajú férfinak majd Hanji rögtön bele is kezdett a jelentésbe.

- Nagyszerű, hogy mindenki itt van. Bele is kezdenék a jelentésbe a mostani eseményekről, amit vizsgáltunk a csapatommal. Ő itt...

- Connie Springer vagyok a 104-es osztagból. Az alacsony fiú kissé hezitálva mutatkozott be.

- Ragako a szülőfaluja. Az a falu amit korábban említettem. Mivel szemtanúnak számít, ezért őt is elvittem a nyomozásra és segítette a csapatot.

- Connie, szép munka. Fordult a fiú irányába Levi.

- Köszönöm uram.

- Nos a falu tele volt olyan bizonyítékokkal, ami alátámasztja a feltevéseinket, hogy ezúttal honnan bukkanhattak elő a titánok. Felcsigázva hallgattam Hanjit s reméltem, hogy jó hírekkel szolgálhat. Az épületek a faluban mind úgy tűntek, hogy szét lettek rombolva méghozzá belülről. A pusztítás ellenére sem találtunk egy csepp vérnyomot. És ami talán a legfontosabb, hogy eddig egyetlen egy lakost sem sikerült megtalálnunk...és a legyilkolt titánok létszáma megegyezik a falu lakosok számával. Úgy gondoljuk, hogy nagy az esélye annak, hogy az óriások, akik megjelentek a falon belül nem mások voltak, mint Ragako falu lakói.

Néma csend honolt végig a helyiségben. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen merész feltevés jutna valakinek az eszébe, azt meg főleg nem, hogy erre még bizonyíték is lesz. A szobában tartózkodók mindannyian elmerültünk a saját gondolatainkban, szükségünk volt néhány percre, hogy megemésszük ezt a borzalmas teóriát.

- Szóval akkor azt mondod, hogy a titánok valójában emberek? Nyomta meg az utolsó szavakat a parancsnok.

- Arra nincs bizonyítékunk, hogy minden óriás ilyen lenne, de ha mégis akkor van egy sejtésem arról, hogy mi van valójában a titánok gyenge pontja helyén. Érdekes, hogy minden titánnak ugyanaz a gyenge pontja még akkor is ha a méretbeli különbségek vannak köztük. Ha jobban bele gondolsz a gyenge pontjuk helyébe és emberi méretekbe helyettesíted be akkor a gerincvelő azon részét kapod, ami közvetlen összeköttetésben áll az aggyal. Az óriások nem tudnak regenerálódni, ha ezt a területet vágod meg. Valószínűleg azért, mert ez a rész felelős a többi szerv működésért is.

- A kísérleteid során mindig felvágod a nyakszirten a bőrt, de még nem láttál hasonló dolgot nem? Dőlt előre egy kissé a székén Levi.

- Igen, még nem láttam semmi emberit bennük. De valaminek kell lennie bennük, ami akkora lehet, mint az agy vagy a gerincvelő... Lehet, hogy szintetizálódott az óriás testével és ezért nem vettük észre eddig...

- Nem értem, hogy mire akarsz kilyukadni négyszemű.

- Ah ne haragudj. Nézett bocsánatkérően Hanji a fekete hajú irányába.

- Ezek szerint, arra szenteltem fel az életemet eddig, hogy emberi maradványokat vágjak ki azoknak a hús zabálóknak a testéből? Egész idő alatt úgy repkedtem körbe-körbe, hogy embereket öltem? Levi ismét a földre szegte szürkés íriszeit s őszinte elképedés sugárzott a hangjából. Egész végig embereket öltünk volna? Süppedtem el a gondolataimban. 

- Mondtam, hogy nincs rá megbízható bizonyítékunk. Felelt Hanji mereven maga elé nézve.

- Ha ez igaz, akkor kíváncsi vagyok, hogy lehetséges-e valamilyen különbség a szokványos titánok és az olyan titánok között mint Eren. Őket nem nyeli el teljesen az óriás test. Elmélkedett Pixis a kanapén. Való igaz valamilyen különbségnek lennie kell köztük.

- Oi Erwin... Levi arcán tisztán tükröződtek az érzelmei, ami valljuk be igazi ritkaságnak számított. Óceán kék szemeim a parancsnok irányába siklottak s rövidesen ugyanolyan döbbenet ült ki az arcomra, mint a kapitánynak. Erwin mosolygott, a szemei most először ragyogtak fel igazán a beszélgetés során, mintha új élet költözött volna a testébe. Hogy képes ilyen boldogan viselkedni a hallottak után? Vontam össze a szemöldökömet s igyekeztem vissza fogni magamat, hogy ne folyjak bele a megbeszélésbe. 

- Mi a francon mosolyogsz te? Tette fel Levi döbbent hangon a kérdést. Erwin tekintetét a kapitány felé irányította s nyomban eltűnt a mosoly ajkairól, amint felfedezte a bíráló szürkés íriszeket. 

- Semmiség... Legyintett szimplán. 

- Rosszul leszek tőled...  

- Gyerekkorom óta ezt hallom. Hümmögött a parancsnok. 

- Ez a valódi oka, amiért a felderítőegységben vagy? Levi furcsa kérdése jócskán felbolygatta a kedélyeket. Mégis mire akar célozni? Csak azért megmászni a ranglétrát, veszélybe sodorni az életét nap mint nap, hogy egy önérdekű célt vigyen véghez az ember? Őrültség lenne. Egyetlen kis hiba és az életeddel fizetsz. Mindenesetre Levi-nak volt valamilyen elképzelése a parancsnokkal kapcsolatban. 

- Csillapodj Levi! A karomat megették. Fizikailag és lelkileg is kimerült vagyok. Egyáltalán nem szánsz meg? Támadott vissza Erwin. 

- Hát...valóban szánalmas vagy. Hunyta le szemeit Levi. Hátulról bele rúgtam a szék lábába, amin ült. Persze diszkréten, de akkor is muszáj volt éreztetnem vele, hogy vegyen vissza. Akármit is gondolt, nem most volt a megfelelő idő arra, hogy azt közölje. 

- Amúgy mi a helyzet Eren-nel és Historia-val? Hol vannak most? Váltott témát Erwin. 

- Ó, igen már róluk is gondoskodtunk. Fogott bele Hanji. Jelenleg biztos helyre szállítottuk őket. Egyelőre ez a legjobb megoldás, amíg le nem csillapodik a légkör. 

- Nem szabad semmit sem elsietnünk és az lesz a legjobb, ha nem terjesztjük el ezt a feltételezést a titánokkal kapcsolatban. Most nem jó idők járnak ránk. Figyelmeztette a bajszos öreg Erwin-t. 

- Igaz. Nem engedhetünk meg magunknak több hibát. Ha kikérdezzük Historia-t akkor sok információt szerezhetünk arról a szervezetről, ami még rajtunk kívül is több mindent tud az óriásokról. Ezzel párhuzamosan pedig fejleszthetjük Eren erejét annak érdekében, hogy képesek legyünk vissza venni a Mária falat. Ők ketten jelenleg a legfontosabbak az egységben. Hol vannak? 

- Mivel súlyos állapotba kerültél és megsajnáltalak elintéztem néhány dolgot helyetted. Dőlt előre a székén Levi s könyökét a combján támasztotta meg. Egy új csapatot is szerveztem magamnak. Mindannyian a rejtekhelyen tartózkodnak és vigyáznak Erennékre. Nem kell aggódnod miattuk! 

***

- Holnap indulunk Eren-hez és a többiekhez! Magyarázott Levi a folyosón sétálva. 

- Hm akkor ezek szerint nagyon nem kell kipakolnom. Tanakodtam a jobbján. 

- Csak szükséges dolgokat hozz magaddal. 

- Értettem, kapitány. Bólintottam cserfes mosollyal a szám szélén. 

- Majd később találkozunk, van egy-két dolog, amit el kell intéznem. 

- Rendben van. Én szerintem bemegyek a városba. Integettem a férfinak s a másik irányba mentem a többiekkel. Van kedvetek jönni? Fordultam hátra izgatottan Hanji-hoz és Hans-hoz. 

- Persze, egyelőre nincs több dolgom. Helyeselt Hanji. 

- Menjetek nélkülem. Megtorpantam a barna hajú válaszán s nagyokat pislogtam a távolodó alakjára. 

- Miért ilyen fura? Pillantottam Hanjira s közben felvettem vele a tempót. Ennyire kellemetlenül érzi magát, amiért látott minket? Továbbra is csak találgatni tudtam, Hans-szal kapcsolatban. Még sosem láttam ilyen távolságtartónak pedig régóta ismertük egymást. 

- Inkább mérgesnek tűnt. Vont vállat Hanji. Lehet bal lábbal kelt fel eleve. 

- Lehet. Értettem egyet, azonban mégsem hagyott nyugodni a gondolat. Azt hittem, hogy örülni fog, ha majd újra találkozunk erre tessék még csak beszélni se akar velem. 

Mire Hanji-val vissza értünk Trostból beesteledett. A folyosók üresek voltak. Vacsora időben mindig azok, így nyugodtan trappolhattunk végig rajtuk üvegekkel a kezünkben egészen a szobámig. 

Az ágy szélén ülve bontottam ki az első üveg bort s remegő kézzel töltöttem tele a poharakat. Még a városban ittunk néhány tömény italt, ami kezdte kifejteni a hatását. Már nem is tudtam, hogy melyikünk ötlete volt az ivás, csak annyi rémlett, hogy valahogyan meg kellett ünnepelni azt, hogy visszatértem az egységhez. 

- Nem kellene ennyit innom. Rázkódtam meg miután nagyot kortyoltam a borral teli pohárból. Holnap utazok. 

- Nem baj az. Majd kialszod. Tűrte félre kósza hajtincseit az arcából Hanji.  

- Levi meg fog ölni. Kuncogtam magam elé. Tényleg te láttad már részegen? Böktem meg a mellettem ülőt. 

- Nem, nem hiszem. Vonta össze szemöldökeit Hanji s látszott rajta, hogy nagyon töri a fejét. 

- Nagyon ritkán láttam inni. Dörzsöltem meg a homlokomat. 

Dörömbölés hallatszott a bejárat felől, majd nyomban kivágódott  az ajtó nyikorgó hangon. Mindketten megrökönyödve figyeltük a szobába belépő embert, s nagyot nyelve kezdtem el mozgolódni az ágyon. 

- Hol a francba voltatok eddig? Levi számon kérő hangja töltötte meg a helyiséget. 

- A városban. Cincogtam. Nem olyan rég értünk vissza. 

- Aha. És mi az ott a kezedben? Emelte meg szemöldökét közelebb lépve hozzám. 

- Szőlőlé. Válaszolt helyettem Hanji. Levi szemei vérben forogtak, amikor katonatársára nézett. 

- Haru, holnap reggel indulunk és te képes vagy lerészegedni? 

- Nem is vagyok részeg. Tiltakoztam miközben vadul ráztam a fejemet. 

- Tch, három pohár után kidőlsz. 

- Már megittam vagy négy töményet és semmi bajom. Emeltem fel a kezemet. 

- Akkor miért ötöt mutatsz? Fonta össze karjait a mellkasa előtt Levi. Jobban ráfókuszálva a kezemre vettem észre, hogy tényleg mind az öt ujjam felé néz. 

- Hupsz...Nevettem fel. De akkor sem vagyok részeg. Tartottam magamat határozottan az álláspontomhoz. 

- Aha persze. Forgatta szemeit Levi. 

- Hagyd már abba Levi, lesz még elég alkalmad veszekedni vele, ha már elvetted. Szólt bele Hanji a beszélgetésünkbe. Annyira elképedtem a szavain, hogy kiejtettem a poharamat a kezemből, ami hangos csattanással ért földet a fapadlón. 

- Tch, fogd be! Levi egyből lehajolt, hogy elhalássza mellőlem a törött üvegdarabokat. 

- Hahaha látnotok kellet volna a reakciótokat! Vihogott a spicces állapotú nő. Egyik vörösebb a másiknál. 

Felpattanva az ágyról szaladtam rongy után majd letérdeltem a földre a kapitány mellé, aki közben egy helyre gyűjtötte a nagyobb szilánkokat. Hanji-nak valóban igaza volt, a mindig fakó arc vörösen izzott egy apró kis beszólás miatt.  

- Na itt maradsz inni velünk? Dobolt a térdén az ujjaival a kontyos hajú. 

- Előbb takarítsátok fel ezt itt, különben ragadni fog a padló. Levi a markába söpörte a ragadós szilánkokat majd elindult a szemetes felé. 

- Ezt egy igennek veszem! Bólintott elégedetten Hanji. Amúgy is fiatal még az éjszaka. 

- Az biztos. Néztem Levi távolodó alakja után. 

Levi gyorsan behozta a lemaradását, képtelenség volt vele tartani a tempót és mégis fikarcnyit sem látszott rajta, hogy akár egy csepp alkohol is megérintette volna a száját. 

- Nem akarjátok már végre befejezni? Későre jár. Tette le az üres üveget Levi a földre. 

- Mondja ezt az, aki alig alszik. Horkant fel Hanji. 

- Kettőnk közül te fogod reggel a rövidebbet húzni. Szólt vissza a fekete hajú. Moblit egész nap szentbeszédet fog prédikálni neked, amiért másnapos leszel. 

- Csak azt ne! Vágta le az asztalra Hanji a poharát s nagy lendülettel indult kifelé a szobából. 

- Jó éjt! Kiáltottam utána. Ez direkt volt ugye? Mosolyodtam el a férfin, aki éppen a nyakkendőjét lazította meg. 

- Tch, mi jár a fejedben? 

- Inkább mi jár a te fejedben? Kúsztam közelebb az ágyon Levi-hoz.

- Az, amit nem tudtunk befejezni korábban. Fogott rá a nyakamra gyengéden s ajkait az enyéimhez dörzsölte.