- Sok van még kapitány? Nyújtóztam nagyot a széken s jóleső sóhaj hagyta el a számat, miközben átmozgattam az izmaimat.
- Elég ahhoz, hogy vacsoráig itt üljünk. Válaszolt Levi kapitány fel sem nézve az előtte heverő papírról.
- Van egy olyan érzésem, hogy még akkor is itt fogok ülni. Húztam el kelletlenül a számat, amint ismét az előttem lévő papírra pillantottam.
- Ha rendesen takarítottál volna akkor nem nekem kellett volna befejezni és akkor nem is csúsztam volna meg a papírmunkával.
- Ó, szóval az én hibám?
- Mégis ki másé lenne? Állt meg a betűk körmölésével Levi. Meg kell hagyni gyönyörű a kézírása.
- Nem is takarítottam rosszul, szóval nem is kellene besegítenem.
-Majd azt én eldöntöm, én vagyok a kapitány. Zárta le a kis nézeteltérést Levi. Csináld tovább, annál előbb szabadulsz!
A kérése ellenére se folytattam a lapok meg írását, helyette inkább az ablak felé irányítottam a tekintetemet.
Sűrűn szitált odakint a hó, az ablakpárkányt már teljesen elfedte. Tegnap este kezdődött s azóta megállás nélkül csak esett és esett, fehérbe borítva mindent, mintha csak a tél terítene ránk egy hatalmas takarót jelezvén, hogy itt az ideje pihenni. S valóban a felderítő egység kénytelen lesz a falak mögé húzódni, amíg a hó el nem olvad. Két nap telt el az utolsó felderítő út óta, most az akkori jelentéseket bogarásszuk át a kapitánnyal, itt ott kiegészíti őket és a fontosabbakat lemásolja a többi magasabb rangú katonának majd a kész kupacba teszi őket. Hálátlan egy munka terelődött vissza a tekintetem unottan az apró hópihékről a teli íróasztalra. Inkább élvezném a kinti csodát a többiekkel, Petráék a városban szórakozhatnak én meg itt gubbasztok a kapitánnyal, aki még csak beszélgetni se akar velem.
- Haru!
- Huh tessék? Rezzentem össze.
- Látom, hogy rettentően koncentrálsz, úgyhogy vidd el ezeket Erwinnek! Meg vagyok veled áldva. Tolta elém Levi kapitány a kész dokumentumok egy részét.
- Csak egy kis szünetet tartottam. Érződött az enyhe sértődöttség a hangomban.
- Vagy tíz percenként szünetet tartasz. Vette újra a kezébe a tollat Levi.
- Ezek szerint Ön se a munkáját végzi, ha engem figyel. Kacsintottam rá cserfesen.
- Vidd a papírokat mielőtt még valamit a nyakadba sózok. Ahogy találkoztak a szemeink hamar rájöttem, hogy talán egy kicsit nagy volt a szám. A szürkés szemek egyáltalán nem sugalltak jó kedvet.
- Megyek megyek! Pattantam fel azonnal, jóformán majdnem ott hagytam a papírokat is annyira szabadulni akartam.
Miután becsuktam az ajtót egyből neki dőltem háttal s a papírokat a mellkasomhoz szorítottam. Néha tényleg nem ártana figyelnem arra, mit beszélek gondoltam magamban s meg érintettem az alsó ajkamat.

Mindegy is csak leadom ezt a parancsnoknak és vissza jövök. Sietős léptekkel haladtam végig a folyosókon míg el nem értem a parancsnoki irodához.
Határozottan kopogtam néhányat s miután semmi válasz nem érkezett még egyszer jelezni akartam az itt létemet, de ezúttal kinyílt az ajtó, viszont nem Erwin Smith nyitotta ki.

- Hát te meg? Kérdezett meglepett hangnemben Hange.
- Levi kapitány küldött, hogy adjam át ezeket a jelentéseket a parancsnoknak.

- Ahaa értem. Bólintott Hange. Gyere csak be. Állt félre az ajtóból.

- Köszönöm. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, miközben átléptem a küszöbön.
- Remélem nem cserélted ki a bábukat Erwin, amíg nem figyeltem.
- Haha Hange, minek gondolsz te engem? Csendült fel Erwin hangja. Különben is nincs szükségem rá, nyerésre állok. A parancsnok az egyik fotelben ülve várta vissza a játszó partnerét.
- De magabiztos valaki. Horkant fel Hange. Viszont hív a kötelességed. Mutatott rám Hange a válla fölött.
- Mi járatban Haru? Irányultak rám a sötét kék szemek.
- Levi kapitány küldött, hogy adjam át ezeket Önnek. Emeltem fel az összefogott papírokat.
- Remek. Bólintott röviden Erwin. Tedd csak le nyugodtan az asztalomra.
- Rendben van.
- Hogy hogy nem mentél be a városba a többiekkel? Érdeklődött Hange, miközben belesüppedt a fotelba.
- Öhm a kapitánynak kell segítenem jelentésekkel.
- Hm pedig Levi általában egyedül szokta csinálni.
- A játékra koncentrálj! Szólt közbe Erwin s lépett egyet a királynővel.
- Figyelek én. Nyugtázta Hange.
- Igazából egy kicsit megcsúszott a napirendjével miattam.
- Ohó csak nem bajba keveredtél? Csillantak fel Hange szemei.

- Nem volt megelégedve a takarításommal, ezért másodszorra ő takarította végig az összes folyosót ezen a szinten. Utána pedig evidensé vált, hogy ki kell segítenem a papírmunkában, ha már miattam ment el az ideje.

- Hmm akkor még egész szépen megúsztad. Igazította meg a szemüvegét az orrán Hange majd lépett egyet a bástyájával.

- Mondtam, hogy figyelj a játékra. Hangzott Erwin hangja s győzedelmes mosoly terült szét az arcán, amint sakk mattot adott Hangenak.

- Már megint? Kiáltott fel a barna hajú hitetlenül s több irányból vette szemügyre a sakktáblát. Próbált meggyőződni arról, hogy kell lennie valamilyen kiútnak.

- Ez bizony sakk matt! Jegyezte meg Erwin, mialatt kényelmesen hátradőlt a foteljában s úgy nézte az ellenfele zsörtölődését.

- Nem lehet igaz...harmadszorra nyertél.

- Egy parancsnoknak illik nyerni a stratégiai játékokban.

- Hmh talán én nem nyerhetek ellened, de lehet, hogy más igen. Csillantak fel Hange szemei az izgatottságtól. Haru, te tudsz sakkozni? Fordult felém mézes mázos hanggal.

- Tudok. Válaszoltam félve s reméltem, hogy nem az lesz a folytatás, amire gondoltam.

- Remek, akkor ez egy kivételes alkalom, hogy megvillantsd a tudásodat és legyőzd a parancsnokot. Pattant fel a fotelből Hange s már meg is fogva a kezemet húzott a helyére.

- Én..nem hinném, hogy jobban játszanék.

- Majd kiderül menet közben. Biztatott Hange. Na mit szólsz Erwin, ezúttal veszíteni fogsz! Kuncogott Hange.

- De a kapitány...Próbáltam meg utoljára kibújni a játék alól.

- Tud várni egy kicsit, most már úgyis annyi a napirendjének. Vágott közbe Hange.

- Ennyire bánt, hogy veszítettél? Vonta fel a szemöldökét Erwin s szórakozott kifejezés ült ki az arcára.

- De még hogy. Helyeselt Hange.

- Nem bánom, játszok még egy partit, ha Haru részéről is rendben van. A sötét kék szemek most rajtam időztek a válaszomra várva.

- Végül is, egy kicsit tud várni Levi kapitány. Adtam be a derekamat. Amúgy is régen játszottam már, nem árt feleleveníteni az emlékeimet.

- Ez a beszéd! Csapta össze a kezeit Hange.

Miután visszarendeztük a bábukat a megfelelő helyükre neki is láttunk az új játszmának. Erwin parancsnok volt a fekete bábukkal, míg én a fehérekkel, így engem illetett az első lépés joga.

Azt gondoltam, hogy maximum tíz percig húzom ki a játékot, tekintettel arra, hogy egy parancsnok az ellenfelem, de meglepő módon lassan fél órája tartott a játék. Nem tudtam eldönteni, hogy Erwin csak hagyja magát vagy nem rozsdásodtam be az elmúlt két évben. Hange olykor-olykor különös hangokat hallatott, ha leütöttem Erwin egyik bábuját vagy épp megmenekültem egy szorult helyzetből. Ezt leszámítva türelmesen várt s figyelte minden egyes lépésünket. Ami a parancsnokot illeti nos érdekesen játszik az egyszer biztos. Szinte kivétel nélkül kiváltottam valamilyen reakciót belőle a lépéseimmel és nem azért, mert annyira kétségbe esett volna tőlük épp ellenkezőleg, engem akar elbizonytalanítani. Ez a taktika, viszont nem működik rajtam, olyan könnyedén.

A következő lépést akartam megtenni, amikor mindenféle előjel nélkül vágódott ki a nehéz faajtó s az illető, aki beviharzott a szobába tökéletesen tükrözte az érzelmi állapotát a viselkedése.

- Oh, mi járatban Levi? Integetett vidáman Hange, ahogy az újonnan érkezett felé fordult.

- Mi a francot művelsz Withers? Azt mondtam, hogy add le a papírokat! Nem azt, hogy állj le játszadozni!

- A védelmére szóljon, hogy remekül szórakozom. Szólalt meg Erwin.

- Az engem pont nem érdekel. Kontrázott rá Levi. Sosem végzek, így azzal a rohadt papírmunkával.

- Sajnálom kapitány, én csak...Hajtottam le enyhén a fejemet szégyenembe.

- Ugyan Levi, ne legyél ilyen mérges! Még a a végén szívrohamot okozol neki. Hange próbálta enyhíteni a feszültséget s még halkan hozzátette. Amúgy is miattam nem ment vissza, nyerni fog nekem egy sakkpartit Erwin ellen.

- Nagyszerű! Forgatta a szemeit Levi. Inkább a saját beosztottjaidat ugráltasd, ilyen hülyeségekre.

- Inkább maradok a kedvenc kis katonámnál. Kacsintott Hange Levi irányába jelezvén, hogy lezártnak tekinti a beszélgetést.

- Szóval folytathatjuk? Pillantott engedélykérően Erwin a mogorva kapitány irányába.

- Felőlem aztán. Vont vállat Levi s ugyan bosszankodó arckifejezéssel, de szépen lassan az asztal köré lépdelt, pontosabban Erwin széke mellé, így teljes volt a rám látása.

- Levi, mi történt a bögréddel? Kérdezte Hange hosszú percek után.

- Mert? Vonta fel a szemöldökét, Levi s úgy tűnt mintha, direkt kezdené el takarni a kezében lévő tárgyat.

- Ez nem a szokásos. Hümmögött Hange.

- Na és akkor? Horkant fel Levi. Nem mindegy neked, miből iszom?

- De-de. Nevetett fel Hange. Vedd úgy, hogy meg sem szólaltam. Ugyan csak néhány másodpercre pillantottam fel a sakktáblától, feltűnt, hogy Levi még inkább igyekszik eltüntetni a bögrét a kezei között.

Levi kapitány megjelenésével gyorsan fordulatot vett a meccs állása. Keresztbe font karokkal és mérlegelő tekintettel figyelt hol engem, hol a sakktáblát. Rettentő mód idegesített a viselkedése, egyáltalán nem tudtam koncentrálni s ez elég hamar nyilvánvaló vált az ellenfelemnek is a felbomlott stratégiám láttán. Erwin könnyűszerrel szedte le a bábuimat a csatamezőről bennem pedig minden egyes elveszített katona után csak nőtt a pánik. Muszáj ennyire bámulnia? Zsörtölődtem magamban ismét, ahogy a kapitány irányába néztem. Legszívesebben felálltam volna és jól megráztam volna a vállainál fogva. Lehet, hogy eszébe jutott a tavaly történtek? A bál éjszakája, amikor...megcsókolt. Valahányszor rám néz eszébe jut neki? Vajon az ő fejében is annyiszor vetődnek fel az emlékképet, mint az enyémben? Ha, igen vajon neki is ugyanúgy kihagy egy dobbanást a szíve? Akárhogy is akartam választ találni a kérdéseimre, semmit sem tudtam kiolvasni a szürkés szemekből. Meg különben is majdnem egy év telt el azóta, ha jelentett volna neki valamit, akkor azt a tudtomra adná.

- Haru, te jössz! Kocogtatta meg a körmével finoman Erwin parancsnok a fatábla szélét.

- Ó, igen bocsánat. Kaptam a halántékomhoz s egy időben a játék állást is tanulmányoztam. Akárhogy is pörgettem a lehetőségeimet a fejemben, egyik sem tűnt úgy, hogy hozzá járulna a győzelmemhez. A bábuim háromnegyede hiányzott és ha ez még nem lenne elég jelenleg is sakkban tartott a parancsnok. Apró sóhaj közepette szántam rá magamat a következő lépésemre, már akkor tudtam, hogy ez csak kétségbeesett kapálózás.

- Nem gondoltad át eléggé. Kommentálta a lépését Erwin, s kiütötte a királynőmet, ami a legutolsó védvonalamként szolgált. Hange fájdalmasan szisszent fel a hátam mögött.

- Mintha lett volna, min gondolkozni. Eresztettem el egy keserű mosolyt, s feladva a harcot léptem egyet az egyik paraszttal, amit Erwin a következő lépésével kiütött s egyben sakk mattot is adott.

- Azért szép játék volt. Nyújtotta felém a kezét Erwin őszinte elismeréssel.

- Köszönöm, parancsnok! Szorítottam meg a kézfejét, szinte elveszett az enyém az ő tenyere között.

- Ez csak azért történt így, mert Levi elrontotta a hangulatot. Legyintett Hange. Szegény lányra a szívrohamot hoztad rá. Tette a kezét a vállamra Hange.

- Igen, persze az én hibám. Véletlenül sem arról van szó, hogy nem tudsz veszíteni. Vont vállat Levi. De vége van, úgyhogy jöhetsz vissza dolgozni Haru. Indult meg az ajtó felé a kapitány.

- Azonnal megyek. Pattantam fel a fotelből.

- Ah ne legyél már ilyen munkamániás! Fakadt ki Hange. Néha kell lazítani is. Főleg, ha nem kell felfedezőútra menni. Mutatott az ablak felé Hange.

- Furcsa ezt a te szádból hallani, aki még fürdeni se hajlandó annyira beletemetkezik a munkába.

- Kikérem magamnak, két napja fürödtem utoljára.

- Undorító. Morogta az orra alatt Levi.

- Tényleg benézhetnél hozzánk többször is. Csatlakozott a beszélgetéshez Erwin. némi aggodalom bújt meg a hangjában.

- Majd, ha kész leszek a jelentésekkel. Elvégre van időnk nem? Fordult félig hátra Levi majd amikor észre vette, hogy már mögötte vagyok már nyúlt is a kilincs után.

- Sajnálom, hogy olyan sokáig elvoltam. Szólaltam meg két papír olvasása között.

- Nem érdekes. Válaszolt Levi fel sem nézve az asztaláról. Gyertyafény mellett bogarásztuk a dokumentumokat s egyedül a tollak sercegése töltötte meg az egyébként csendes szobát.

Levi néha-néha felnézett, úgy tűnt mondani akar valamit, csak nem találja a megfelelő szavakat.

- Ha..gondolod a munka után, elmehetnénk a városba. Zavartan bámult rám néhány másodpercig majd hirtelen elkapta a tekintetét rólam s a tolla körül megerősödött a szorítása. Mármint úgy értem, hogy a találkozhatunk a többiekkel a városban.

- Persze, szívesen megyek. Bólintottam mosolyogva. Szólhatnánk a parancsnokéknak is.

- Igen, jó ötlet. Helyeselt Levi. Mellesleg van tea, ha kérsz. Mutatott az asztal szélén álló csészékre. Az egyik egy egyszerű fehér volt, míg a másik szintén fehér színű volt, azonban színes virágminták futottak az oldalán. Az utóbbi volt az, amit annyira próbált rejtegetni a parancsnok irodájában...szóval azt nekem szánta.

Valahányszor találkoztam, azóta Erwin parancsnokkal mindig eszembe jutott az a téli délután. Ritka alkalmak egyike volt, amikor nem egy szigorú tekintetű magas rangú katona ült velem szembe, hanem egy egyszerű férfi, aki csak élvezni akarta az életét a barátai társaságában, felelősség és nehéz terhek nélkül.

Elnézve a sírját villant fel előttem a gyötrődésben fuldokló arca, majd a megkönnyebbülés hulláma, ami átjárta Levi szavai hallatán. Végre megpihenhet, s az elméjét nap mint nap kínzó gondolatok többé nem háborgathatják. De mégis nem adathatott volna meg neki még több olyan nap, mint az téli?

Levi egy esernyőt tartott felém, amint sűrűbben kezdtek el záporozni a fejünk felett az esőcseppek.

- Menj nyugodtan vissza Hange-val a hintóhoz. Adta át az esernyőt Levi. A ceremónia már régen véget ért, a katonánk is elszállingóztak. Alig maradt valaki a temetőben.

- Biztos vagy benne? Fogtam rá hideg kézfejére Levi-nak.

- Igen, menj. Nem akarom, hogy megfázz! Noszogatott finoman.

- Rendben, van. Később találkozunk akkor. Köszöntem el tőle, majd Hange mellé szegődtem, aki néhány szót még váltott az egyik katonával. Utána pedig visszatértünk a főhadiszállásra.

- Haru, drágám lehet, hogy az egyik szememre nem látok, de azért nem vagyok teljesen vak. Kacagott fel halkan Hange rajtam, amiért belé karoltam, s úgy mentünk fel az emeletre.

- Nem is azért, karoltam beléd. Örülök, hogy kezdesz jobban lenni. Sajnálom, hogy nem tudtalak korábban meglátogatni. Szörnyen éreztem magamat, amiért csak ilyen későn sikerült a csata óta újra találkoznunk. A nagy veszekedés után ki sem mozdultam napokig a szobámból, Levi is inkább távolságtartóvá vált. Mindkettőnknek időre volt szüksége.

- Ugyan, neked is megvolt a magad baja. Próbálta a szőnyeg alá söpörni a dolgot Hange.

- Lehet, de ez még nem ok arra, hogy elhanyagoljalak. Ráztam meg a fejemet. Ha bármikor túl soknak érzed a dolgokat, keress meg engem vagy Levit. Nem számít mikor, ha épp hajnali kettő van, akkor is dörömbölj az ajtómon. Mindenben segíteni fogunk, Hange! Igyekszem olyan lenni, mint az előző jobb kezed...habár Moblit nyomába úgysem érhetünk. Halkultam el a mondandóm végére s könnyréteg lepte el a szememet, ahogy eszembe jutott a férfi arca, miután megtaláltuk a romok alatt. Sajnos senkinek sem tudtuk visszahozni a holttestét. Az a rengeteg sírhely a temetőben, mind üresen áll. Egyelőre túl veszélyes lenne visszamerészkedni Shiganshina-ba. A legtöbb, amit tehettünk az elesett katonákért, hogy a családjaiknak megcsináltattuk a sírokat, így legalább van egy helyük gyászolni.

- Belőle csak egy volt. Remegett meg Hange alsó ajka. Már most szét vagyok csúszva nélküle. Annyi a dolgom azt se tudom, hol kezdjem. Nyitott be közben az irodájába. Belépve a helyiségbe konstatáltam, hogy tökéletes rendetlenség uralkodik. Igazából ez nem is ért annyira meglepetésként Hange, mindig is a legnagyobb káoszban látott át mindent, viszont néha azért Moblit a sarkára állt és rendet vágott az irodában.

- Bocs a kupiért, néhány iratot már áthoztam Erwin irodájából, de még nem találtam nekik helyet. Vakarta meg a tarkóját Hange a teli dobozok felé lépve.

- Nem fogsz átköltözni a parancsnoki irodába? Kérdeztem, mialatt közelebb mentem az íróasztalhoz.

- Nem. Tudom, hogy ez lenne a szokás, de nekem az az iroda mindig Erwiné lesz.

- Segítek rendet rakni. Próbáltam témát váltani, miután észre vettem az elhatalmasodó bánatot a barna szemben.

- Azt megköszönném...de nem akarsz inkább pihenni?

- Nem, jól vagyok. Plusz nekem is kell valami elfoglaltság.

- Levi még haragszik?

- Őszintén szólva nem tudom megmondani. Sóhajtottam fel mélyen. Volt egy nagy vita kettőnk között, ami után mondhatni kibékültünk. Ennek ellenére alig látjuk egymást. Annyit beszéltünk meg, hogy kilépek az egységből.

- Micsoda? Tátotta el a száját Hange.

- Nem örökre, de amíg várandós vagyok semmi keresni valóm itt. Nyugtattam le azonnal Hange-t. Az is lehetséges, hogy vissza kell költöznöm a szüleimhez, elvégre nem mászkálhatok itt fel-le, miközben nem is vagyok az egység része.

- De akkor alig találkoznátok.

- Pontosan. A legjobb az lenne, ha Trostban tudnék maradni. Temettem a homlokomat a tenyerembe. Mindegy egyelőre az a terv, hogy itt maradok, amíg nem találjuk ki pontosan, mit szeretnénk.

- Úgy látom, mindkettőnknek jót fog tenni ez a pakolás...Fordult a könyvespolca felé Hange.

Másnap mind a három nagy egység gyűlést tartott a főparancsnok és a királynő jelenlétében. Az értekezletre Erent és Mikasa-t is kiengedték a börtönből, Zackly engedélyével. A korábbi parancsmegtagadásuk, miatt kellett a zárkákba vonulniuk. Még kora reggel keltettük fel őket, Mikasa nem győzött bocsánatot kérni tőlem, amiért rám támadt a háztetőn, fogalma sem volt az állapotomról, ami miatt szörnyen mardosta a bűntudat.

- Hange, jössz te is a nagyterembe? Kérdeztem a mellettem sétálót.

- Aha, előtte még megkeresem azért Pyxist. Válaszolt elmélázva, mintha nem is köztünk lett volna. Biztosan feszült volt a közelgő megbeszélés miatt. 

- Rendben van. Bólintottam röviden. Mielőtt szétválhatott volna az utunk, valaki megzavart minket.

- Hange parancsnok! A titulus hallatán Hange arcizmai erős fintort formáltak, időbe fog telni neki hozzászokni. 

- Mi a gond Floch? Fordult hátra Hange s vele együtt mi is a kapitánnyal.

- Eren és Mikasa valóban ki lettek engedve a börtönből? A hangjában érződött a düh, ahogy megemlítette a párost.

- Igen, megkapták rá az engedélyt.
Floch arca nem tetszést fejezett ki.
- Nem tudtam, hogy kivételezés is van a katonák között. Erwin parancsnoknál nem fordult elő ilyen. Váltott provokáló hangnemre s szemei rám terelődtek.
- Miről beszélsz? Kérdezte őszinte meglepettséggel Hange.
- Haruról. Nem találod érdekesnek, hogy a csata során sértetlenül vágatott végig a halott társaink között, pont amikor a kapitány maradt már csak életben? Visszafordult a menedék felé, amíg mások az életüket adták a parancsnok terve miatt. Ki tudja talán el sem indult, csak akkor mert mozdulni, amikor veszélyben volt a szerelme. Nyomta meg az utolsó szavát Floch undok hangnemben. 
- Engedélyt kaptam rá Erwintől. Válaszoltam rögtön s szerettem volna lezárni ennyivel, de Flochnak ez cseppet sem számított kielégítő válasznak.
- Pff na persze. Nevetett fel gúnyosan. És ezt mégis hogy tudod bizonyítani? Az egyetlen, aki igazolhatná ezt, halott. Szépen ki tervelted, mit ne mondjak.
- Floch! Szólt rá Hange erélyesen, de mit sem érdekelte.
- Neked is börtönben lenne a helyed, mint a többi szabályszegőnek. Lépett felém az egyik társával.
- Ha hozzá mersz érni akár csak egy ujjal is, mindkét kezedet úgy eltöröm, hogy 2 hónapig nem fogod tudni kitörölni a seggedet szarás után. Állt elém azonnal Levi. Mindkét fiatal katona rögvest hátrálni kezdett, Levi ellen senki sem mert fellépni, hacsak nem volt teljesen ütődött az illető. 
- Egyébként én meg tudom, hogy Haru nem hazudik. Vette vissza a szót Hange. Haru terhes Erwin, ezért parancsolta meg azt neki, hogy ne vegyen részt az utolsó hadműveletben. Erwin pedig azért tudott erről, mert én mondtam el neki még az expedíció előtt.  Ezt az információt szerettem volna titokban tartani, ameddig csak lehet. A legjobb lett volna, ha ki sem derül,amíg el nem hagyom az egységet. Elég, hogy az osztag és Hange tud róla, nem akartam, hogy ez a hír eljusson a megmaradt katonákhoz. Floch jóvoltából, azonban biztos szárnya fog kapni. A végén még Levi-t is kritika fogja érni, ami egyedül az én hibám lesz. 
- Hah és honnan tudod, hogy nem hazudott neked? Vonta kérdőre Floch Hanget. 

- Hé te kis szaros tudd hol a helyed! Indult meg Levi Floch felé, azonban a karjánál fogva állítottam meg. Ki tudja milyen sérülésekkel végzi Levi érzelmi állapotát figyelembe véve.
- Floch, számít egyáltalán neked, hogy mi mit mondunk? Fordultam az említett felé. Mert úgy látszik, hogy te ezt már régen eldöntötted magadban. Börtönbe kéne zárni függetlenül attól, hogy helyesen vagy helytelenül cselekedtem. Elhiszem, hogy csalódott és mérges vagy, gyászolod a parancsnokot. Mérges vagy ránk, amiért nem Erwint választottuk, de ez nem ad okot arra, hogy másokon töltsd ki a haragodat! Hange-ra pedig ne merd azt mondani, még csak feltételezni se, hogy kivételezne bárkivel is! Ha parancsot szegtem volna, ugyanúgy járt volna el az én esetemben is. A hangomat ugyan nem emeltem fel, mégis érződött rajta, hogy bármelyik pillanatban neki tudnék ugrani az előttem álló személynek. 
- Hmh majd meglátjuk, miként alakulnak a dolgok. A legutóbb sem tudtátok félre tenni az érzelmeiteket. Köpte elénk szavait megvetéssel Floch s kikerülve minket indult meg a társával a nagyterem felé.
- Köszönöm, Haru. Mondta halkan Hange.
- Nincs mit, én sokkal többel tartozok neked. Sóhajtottam fel halkan. Ki megyek egy kicsit levegőzni. Engedtem el Levi karját. Menjetek csak előre. S már indultam is az erkély felé, ami a nagyterem mellett volt.

A mai nap is ugyanolyan borongós volt, mint az előzőek. Amióta vissza tértünk egyszer sem sütött ki a nap, helyette galambszürke égbolt borult ránk. Finom szitálás vette kezdetét nem sokkal azután, hogy az erkélykorlátjának támaszkodtam. Lehunyva szemeimet, szívtam be mélyet a hűvös levegőből. Meglepő volt, az ilyen szürke időjárás nyáron.  

- Haru, minden rendben? Lépett ki az erkélyre Levi.
- Levi, mindjárt kezdődik az ülés. Miért nem vagy még bent? Fordultam felé aggodalmaskodva. Lehet, hogy nélküle el sem kezdik.
- Ugye nem gondoltad, hogy hagylak csak úgy elmenni? Jött közel hozzám, mindkét kezével átölelte a derekamat. Mi a baj? Nem mintha nem tudta volna, csak arra akart rávenni, hogy kibeszéljem magamból. Szemeivel igyekezte felvenni velem a szemkontaktust, amit én persze kerülni szerettem volna, hiszen úgy tud olvasni, mint egy nyitott könyvet. 

- Egy-két nap múlva az összes katona tudni fogja, hogy miért sikerült túlélnem a csatát. Addig szerettem volna titkolni, amíg csak lehet. Az egy dolog, ha rólam mondanak valami rosszat, hozzá vagyok szokva. Azóta piszkálnak, amióta betettem a lábamat a kiképző táborba, de azt semmiképpen sem akarom, hogy téged is belekeverjenek, Levi. Fejeztem be a mondandómat s végre hajlandóvá váltam a szürkés szemekbe nézni. 

Levi finoman homlokon puszilt vigasztalásképpen. 

- Tudod, hogy sosem érdekelt, mit gondolnak rólam az emberek. 

- De...

- Nincs de! Vágott a szavamba Levi. Senki sem fog bántani téged, nem fogom hagyni. 

- Levi kapitány! Szaladt ki egy katona az erkélyre, a falőrséghez tartozott az egyenruhája alapján. A megbeszélés nem tud elkezdődni Ön nélkül. 

- Azonnal megyünk. Bólintott röviden Levi. Később még beszélünk, ha lesz időnk. Fogott rá a kezemre Levi s maga után húzott.  

A megbeszélés során, minden egyes információ át lett beszélve, amit megtudtunk Grisha Yeager könyveiből. A királynő végül úgy döntött, hogy a legjobb lenne nyilvánosságra hozni az igazságot. A gyűlés végeztével az első utunk a városban lévő újságírókhoz és nyomdáshoz vezetett. Még aznap elkezdték szerkeszteni a rendkívüli újságot, amiben minden fontosabb tényt leírtak a valódi kinti világról. 

- Áh, hol szereztétek ezt a bort? Mennyei íze van. Emelte fel a poharát Hange, miközben bőszen lögybölte benne a tartalmát. 

- Nem is tudom. Ráncoltam enyhén a szemöldökeimet, miközben gondolkoztam a válaszon. Talán egy árus adta ajándékba. 

- Nagyon jó ízlése van. Hümmögött Hange. Levi te nem iszol még egy pohárral? 

- Nem, kettő elég volt. Tolta arrébb magától a poharát az említett. Az este leszálltával és a munka végeztével Hange irodájában ültünk össze, hogy egymás támaszai legyünk. A régi jól összerázódott csapatból, csak mi hárman maradtunk. Egyszerre volt lehangolt és nosztalgikus a hangulatunk, ahogy hárman körbe ültük az íróasztalt és az évek során szerzett emlékeinket idéztük fel. 

- Hmm akkor rám marad az üveg. Forgatta meg Hange a zöld palackot, hogy a címkés része nézzen felé. Tetszettek neki a cirádás betűk. 

- Óvatosan Hange! Ne kapjon el holnap a másnaposság. Szólt figyelmeztetően Levi. 

- Igaz is a kitüntetési ceremónia. Beszéltem halkan s megkevertem a teámat, hogy hamarabb hűljön. 

- Csak tudnám mire fel. Csengett Hange keserű hangja. 

- Tudom, hogy semmi kedved hozzá. Viszont túl kell esni rajta. Ott leszünk veled. Mosolyogtam rá bátorítóan. 

- Hát persze, ti is kaptok majd kitüntetést. Egyébként Haru, megemlítettem az előreléptetésedet Zackly-nak és Historia-nak. 

- Milyen előreléptetést? Nyíltak tágra a szemeim s rögvest felegyenesedtem a székemben. 

- A különleges osztag hadnagya lennél. Levi jobb keze. Nos igazából most is az vagy, ez inkább csak hivatalossá tenné a dolgot. Túrt bele a hajába Hange. Gondoltam szólok, ne holnap érjen meglepetés. 

- Köszönöm, Hange. Nyúltam át az asztal felett, hogy megfogjam a barátnőm kezét. 

- Szóra sem érdemes. Tudom, hogy bizonytalan az itt tartózkodásod, de attól függetlenül a pozíciód megmarad. 

- Gondolom erről te is tudtál?! Böktem oldalba a mellettem ülőt. 

- Aha. Érkezett a rövid válasz. Valóban sokat segítesz nekem a csapat irányításában, megérdemled a kitüntetést. Karjait a mellkasa előtt fonta össze s félig lesütött szemekkel beszélt Levi. Úgy tűnt, hogy mindjárt elalszik az asztalnál és még csak nem is volt ezzel egyedül. Hange hatalmas ásítások közepette nyújtózott egy nagyot a székén, még csigolyái is jól hallhatóan megroppantak. Nem lesz itt ivászat, ez már garantált. 

- Na jó úgy látom itt az ideje nyugovóra térni. Álltam fel a helyemről s Hange-hoz léptem. Gyere bekísérlek a hálószobádba. 

- Haha úgy kezelsz, mint egy gyereket. Kuncogott az orra alatt Hange s félig belém kapaszkodva állt fel az asztaltól. A járása kissé esetlen volt, a bor megtette hatását. 

- Csak biztosra megyek, hogy ne a földön aludj az ágyad helyett. Veregettem meg gyengéden a hátát, azután kinyitottam a hálószobája ajtaját, ami az irodájából nyílt. 

- Jó barát vagy, Haru. Ült le az ágya szélére Hange. 

- Megleszel innentől? Döntöttem oldalra a fejemet egy kicsit. 

- Nem kell aggódnod, annyira nem vagyok részeg. Dőlt hanyatt az ágyán Hange, majd rövidesen megszabadult a szemüvegétől. 

- Rendben van, ha kell valami tudod, hol találsz. Mosolyogtam le rá. Jó éjt, Hange! 

- Jó éjt! Emelte fel a kezét elköszönés gyanánt. 

Kellő óvatossággal csuktam be magam mögött a hálószoba ajtót, azután szemeimmel Levi-t kerestem meg, ugyanott ült egy centit sem mozdult. 

- Levi, csak nem alszol? Fontam egybe a karjaimat a mellkasom előtt. 

- Mmm nem. 

- Gyere, menjünk mi is aludni. Holnap is hosszú nap vár ránk. Böktem meg finoman a vállát kizökkentve a félálomból. 

A folyosó csendbe burkolózott, leszámítva a lépteink zaját, amely valamelyest visszhangzott a szürke kőfalak között. Levi szobája és egyben irodája közelebb volt Hange-hoz, mint az enyém. 

Levi megállva az ajtaja előtt halászta elő a zsebéből a kulcsát, azután másodpercek alatt nyitotta ki az ajtaját. Visszagondolva arra, hányszor álltam már ezelőtt az ajtó előtt...hányszor vártam arra, hogy megpillanthassam a bent ülő férfit, aki mogorva arckifejezéssel írja a jelentést vagy éppen megszid valakit a figyelmetlensége miatt. S valahányszor beléptem az ajtón az arca egyből megenyhült, az érzés kölcsönös volt. Alig várta, hogy lásson. Ha egyedül tartózkodott az irodájában, akkor felpattant a székéből s gyengéd csókkal üdvözölt. Majd a kanapé irányába terelgetett s szünetet tartva a munkájában heveredett le mellém. Külön pluszpont járt, ha egy csésze teát is hoztam magammal. 

Számtalan napot töltöttünk el ketten ebben az irodában és most, ahogy az ajtóban álltam elkapott a szorongás. Azóta a békés napok elillantak, minden megváltozott. 

- Hát akkor jó éjt, Levi! Köszöntem el halkan s indultam is volna a saját szobámba, amikor is Levi visszafordult az ajtóban. 

- Várj, nem akarsz ma inkább...itt aludni? Tette fel bátortalanul a kérdést. Beszélhetnénk. 

Amióta visszatértünk, csak egyszer aludtunk együtt. Egy teljes hete éljük külön az életünket, csak akkor találkoztunk, ha megbeszélésre kellett mennünk mindkettőnknek és a katonatársaink temetésén. Mivel úgy hittem, hogy Levi-nak időre van szüksége, ezért nem kerestem, megadtam neki azt, amire vágyott. Ha úgy érzi, hogy képes újra folytatni velem az életét, akkor előbb utóbb meg fog keresni. Ezzel a gondolattal feküdtem az ágyamban. Azonban a napok teltek és Levi egyik este sem bukkant fel az ajtóm előtt. A hitem kezdett megrendülni benne, talán meggondolta magát és mégsem akar velem lenni. 

Viszont az elnyűtt arckifejezését látva, nem tűnt úgy, hogy tovább szándékozna elzárkózni előlem. A szürkés szemek bánatosan csillogtak a félhomályban és ahogy beszélt...egyértelmű volt, hogy megviseli a kettőnk közötti távolság. 

- De persze. Bólintottam aprót s már a nyomában is voltam a barátomnak. Szívesen maradok! 

Nem sokkal később mindketten az ágyban feküdtünk, én nyakig betakarózva. A napok óta tartó esőzések miatt lehűlt a levegő s ez a szobákban is megérződött. A téli hónapokban valóságos jégvermekké váltak a szobák, a fagyos téli napokat még nehezebben vészeltem át. Kár, hogy csak a nagyobb termekben voltak kandallók. 

- Ennyire fázol? 

- Csak egy kicsit. 

- Majd én felmelegítelek. Csúszott közelebb hozzám Levi a takarók alatt, miközben a kezét a hasamra vezette s fejét a nyakam és a vállam közé fúrta. S valóban Levi olyan melegséget árasztott, amitől egyből jobban éreztem magamat a paplan alatt. Az egyik kezemmel félénken túrtam bele sötét hajtincseibe. 

- Haru, gondolkodtam. Kezdett bele Levi. Számtalanszor megígértem neked, hogy melletted maradok és szeretni foglak történjék bármi is. Az érzéseim irántad továbbra sem változtak meg, ugyanolyan erősek, mint eddig. Viszont még mindig nehezemre esik megemészteni a titkolózásodat, ezért is hagytalak egy kicsit magadra. Egyedül kellett lehiggadnom, sőt teljesen nem is sikerült, de dolgozom rajta. Mindenesetre rájöttem, hogy nem folytathatom ezt így tovább, több okból is. Téged és magamat is bántom ezzel és a legfontosabb ok, hogy a közös gyerekünket várod. Most van a legnagyobb szükséged rám és ahogy mondtam megígértem neked, hogy melletted leszek mindig. A mutatóujjával lassan körözni kezdett a hasfalamon. Sajnálom, hogy megfeledkeztem rólatok. 

- Ne mondd ezt kérlek! Vágtam rá azonnal. Elvégre én közöltem veled ezt a lehető legrosszabb helyzetben. Azt szerettem volna, ha a legtökéletesebb pillanatban tudom megosztani veled a hírt, de ehelyett az ellenkezője történt. Azért is halogattam annyira, mert tudtam, hogy nem szeretnél gyereket, amit teljesen megértek én sem terveztem még, pláne nem most, hogy kiderült milyen igazából a világ. Féltem attól, hogy...

- Haru...Levi félig ülőhelyzetbe került s az alkarján megtámaszkodva nézett le rám. Sosem hagynálak el emiatt. Találta ki a mondandóm másik felét. Azért nem akartam gyereket, mert nekem sosem volt apám. Az anyámmal is rövid időt tölthettem el, Kenny sem nevelt túl sokáig. Sosem volt rendes családom, így nem is tudom elképzelni magamról a jó szülő szerepét. De most, hogy terhes vagy egyáltalán nem félek. Együtt fogjuk végig csinálni, mint ahogy eddig mindent. Elképesztően boldog vagyok attól, hogy a közös gyerekünk növekszik benned. Húzódott meg egy szeretetteljes mosoly Levi ajkain. Ismét végig simított az alhasamon, a kezét egyetlen egy másodperce sem húzta el onnan. 

- Annyira szeretlek, Levi! Támaszkodtam meg a tenyereimen s puha csókot leheltem Levi ajkaira. 

- Én is szeretlek, Haru! Mondta ki végre újra a szívmelengető szavakat Levi, azután finoman visszalökött az ágyra s a fejét a mellkasomra hajtotta. 

- Alig várom, hogy a kezemben tarthassam. Tettem a tenyeremet Levi kézfejére, ami a hasamon pihent s széles mosoly terült szét az arcomon. 

- Én is. Hümmögött halkan Levi. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer családom lesz. 

- Remek család leszünk. Őszintén hittem a kijelentésemben. Többé nem támadtak kétségeim, hiszen egy olyan emberrel tervezhettem tovább a jövőmet, akit az életemnél is jobban szerettem s ez a szeretet kölcsönös volt. 

Óvatosan fésültem át Levi hajtincseit, amikor is halk szuszogás ütötte meg a füleimet. Hosszú idő után először szenderültem el mosollyal az arcomon, hacsak egy rövid ideig is, de elfelejthettem a borzalmas történéséket, csak Levi melegsége és védelmező ölelése járt a fejemben.