- Jobban vagy már? Térdeltem le barna hajú csapattársam mellé, akinek a válasza egy mélyről jövő morgás volt s azt követően elfordult tőlem. Nagyot sóhajtva csúsztam arrébb az ázott katonától majd leültem a hideg földre s hátamat a barlang falának támasztottam, amit búvóhely gyanánt vettünk birtokba hárman. Levi kapitány Oluo lovát terelte be a barlang szájába s a másik kettő mellé vezette. 

- Úgy néz ki, hogy magunkra maradtunk. Huppant le mellém mogorva arckifejezéssel. 

- Mit fogunk csinálni? Pillantottam rá s igyekeztem elrejteni az aggodalmamat, nem akartam terhet jelenti a számára azzal, hogy neki állok pánikolni. Habár nem volt egyszerű kivitelezni ugyanis csak én nem rendelkeztem manőverfelszereléssel, ami egy igen meghatározó eszköz, ha titán lepte földre merészkedik az ember lánya. 

- Amíg nem csendesedik a vihar itt fogunk várakozni! Jobb esetben még sötétedés előtt elvonul, ha nem akkor az éjszakát is itt töltjük mivel semmilyen világító eszköz nincs nálunk. Hajnalban indulunk vissza Trostba esélytelen, hogy utolérjük a többieket. Na meg neked nincs felszerelésed és a gázom nekem is fogytán van. Felteszem, hogy Oluonak sem maradt sok maximum arra lesz elég, hogy a visszaúton  kiiktassuk a titánokat.  Nézett maga elé mereven Levi. 

- Nem úgy néz ki, hogy csendesedni akarna a vihar. Vándoroltak mély kék szemeim a barlang száján túli vidékre, olyan ítéletidő volt oda kint, hogy semmit se lehetett látni, a hatalmas esőfelhők miatt . Remélhetőleg a többi csapatnak is sikerült menedéket találnia. Mondtam alig hallhatóan miközben fejemet a búvóhely hideg falának döntöttem. 

- Szerencsére ilyen esőben a titánok is elbújnak. Dörzsölte az állát a fekete hajú mellettem. Vedd le a köpenyedet a végén még megfázol! Pillantott rám szürkés szemeivel, az övé már az ölében pihent.  

- Igenis. Bólintottam majd egy mozdulattal leoldottam a nyakamnál össze érő sötét zöld nedves anyagot. Segítsek esetleg valamit Oulo? Tekintetem ismét a félig oldalhelyzetben fekvő bajtársamra vetült, szinte egy szót sem szólt amióta leszakadtunk a nagy csapattól. 

- Megvagyok egyedül is! Jött rögtön a kissé ingerült válasz. Jobbnak láttam békén hagyni, így a fejemet a háborgó kinti világ felé fordítottam. A sűrű esőcseppek alkotta fátylon egyedül a cikázó villámok jelentek meg, amiket fülsértő morajlás követett. A szél száguldó iramban süvített végig a hegyes területen magával víve néhány faágat, a hangja olyan volt, mint egy üvöltő kísérteté. Beleborzongtam miközben minél jobban elmerültem a kinti világ zajaiba.   

- Haru, pihenj te is! Felváltva fogunk őrködni! Szólalt meg a felnyírt hajú férfi hosszú percek után. 

- Rendben. Megpróbáltam a lehető legkényelmesebb pozíciót felvenni s lehunytam óceán kék szemeimet. 

****

- Kapitány ön nem alszik? Néztem az alacsony férfi irányába, most rajtam volt a sor, hogy figyeljek az esetleges titán veszélyre. 

- Kevés alvással is megvagyok. Válaszolt Levi, azonban mégis a szemei alatt ordító sötét karikák nem azt az érzést keltették bennem, hogy kipihent lenne.  

- Oh értem. Tűrtem hátra félszáraz ezüst tincseimet. 

- Talán beljebb kellene mennünk. Morfondírozott miközben a szürkéskék szemek a barlang  belseje felé irányultak. 

- Miért? 

- Mert szemmel láthatóan majd meg fagysz. Siklott rám komor tekintete.

- Dehogy is jól vagyok. Emeltem fel tiltakozóan a kezeimet. 

- Lila a szád. Forgatta szürkéskék szemeit Levi. Ha beljebb megyünk talán nem lesz olyan hideg vagy legalább az esőt nem fújja be a szél. 

- Jó itt nekem. Ráztam a fejemet s karjaimat a törzsem köré fontam. Nem szeretnék beljebb menni, nincs nálunk semmi amivel tüzet tudnánk csinálni. 

- Csak nem félsz a sötétben? Szólalt meg Oluo gúnyos hangnemben. 

- Felőlem azt csináltok, amit akartok én nem megyek mélyebbre a barlangban!  Mondtam ingerült hangnemben majd felálltam s a lovamhoz lépdeltem. Meg is van az alternatíva gondoltam miközben a fekvő ló oldalához bújtam. Levi kapitány csendben figyelt néhány percig aztán fejét ismét a háborgó természet felé fordította, vakítóan fényes villám tűnt fel az égbolton megvilágítva mindent a környéken s másodpercekkel később dobhártyát szaggatóan hangos mennydörgés következett, minden porcikám megremegett a félelemtől. Ha ez így megy tovább egy szemhunyásnyit sem fogok tudni aludni, közelebb bújtam a fejemmel a lovam meleg testéhez s csak remélni tudtam, hogy élve fogunk kijönni ebből a szerencsétlen helyzetből. 

Hajnalban Levi ébresztett, ideje volt vissza indulni. Az éjszaka folyamán elállt a vihar így már nyugodtabban vághattunk neki az útnak. Hatalmas gombóccal a torkomban szálltam fel a lovamra s kezdtem el követni a zöld köpenyes feljebbvalómat, elvégre én voltam az egyetlen,akinek nem volt lehetősége megvédenie magát az emberevő szörnyektől. Az érzékeim még jobban megélesedtek a veszély miatt, s óceán kék szemeimmel folyamatosan vizslattam az elénk táruló terepet. A vérnyomásom szaporább lett a kelleténél, karjaimmal görcsösen fogtam a lovam gyeplőjét és minden egyes faág reccsenésre össze rezzentem. 

- Haru, nem lesz semmi bajod! Levi kapitány mellettem vágtatott fekete lovával, s próbálta tartani bennem a lelket. Igazán hálás voltam neki, amiért ennyire törődött az embereivel. Válaszként aprót bólintottam felé, hogy tudomásul vettem amit mondott és megbízok a szavaiban. 

- Kapitány egy 5 méteres jobb oldalról közeledik! Kiáltott fel barna hajú bajtársam a másik oldalamról. 

- Maradj Haruval én addig elintézem! Adta ki a parancsot fekete hajú férfi miközben kék íriszei a felénk futó lényre szegeződtek. 

- Értettem! Oluo kapitánya után kiabált majd sötét szemei rám vetültek. Tartsd az irányt! Ezúttal semmilyen megjegyzést nem vágott a fejemhez. 

A Nap sugarai éppen, hogy csak elérték a halvány kék égboltot, lilás rózsaszínre festve a fodros felhőket. Álomszép kép tárult elénk, a fákról lustán hullottak a harmattól nedves fűre az éjszaka folyamán megmaradt esőcseppek, lágy mégis hűvös szellő fújt keresztül rajtunk, amitől libabőrössé váltam. Az elterülő táj lebilincselő szépséget mutatott nekünk ellentétben azzal, amit Levi hagyott hátra. Egy szét kaszabolt óriás élettelen teste hevert a mező szélén, lassan gőzölgött a véres holttest s egyre kevesebb maradt meg belőle a párolgás hatására, azonban még így is bepiszkította a természet ébredését. Az út során Oluo és Levi felváltva ölték a titánokat, minden egyes öléssel egyre kevesebb és kevesebb gáz maradt a számukra. Vajon meddig fognak kitartani tettem fel magamban a kérdést. 

- Hála istennek már látszik a fal! Barna hajú katonatársam szemei megkönnyebbülést tükröztek a magas építmény  láttán. 

- Azért még a védelmeteket ne engedjétek le! Korántsem vagyunk biztonságban. Figyelmeztettet minket a fekete lovas.   

- Mennyi idő mire elérjük a falat? Fordultam kérdésemmel a mogorva arcú kapitány felé. 

- Fél óra minimum. Jött a válasz. 

Már nem kell sok, mindjárt célba érünk gondoltam, ahogy az előttünk magasló kőfalra fókuszáltam.  Most már biztos minden rendben lesz hunytam le kék szemeimet s mély levegőt vettem. Remegésre lettem figyelmes, kétségtelen, hogy ez egy titán lesz, viszont nincs egyedül a vibrálás túl erős ahhoz, hogy csak egy legyen. Miután hátra fordítottam a fejemet egy kettőre úrrá lett rajtam a rémület, egy egész hordányi emberevő szörny vett üldözőbe minket. Egymást taposva rongyoltak ki a fás területről. 

- Levi kapitány mögöttünk! Kiáltottam fel félelmemben. Oluo is hátra kapta tekintetét s erős fintorba torzult az arca a tucatnyi óriás láttán. 

- Ne foglalkozzatok velük! Csak egyenesen előre koncentráljatok úgysem tudjuk megölni őket, már nincs több fa a közelben. Mormogott a lobogó köpenyű férfi, s sötét ábrázat ült ki sápadt arcára. Oluo lőj ki egy helyzetjelzőt! 

- Igenis! Az említett az oldalán lévő pisztolyhoz nyúlt azt követően pedig az égnek emelte a fegyvert s kilőtte a benne levő töltetet. Hosszú vörös füst csík jelent meg az égen, jelezve a veszélyt. 

Minden reményünket a helyőrség katonáiba vetettük, ha meglátják a vörös jelzést biztosan észre vesznek minket és kinyitják a kaput.  Azonban hiába értünk közelebb és közelebb a főkapuhoz, az egy centit se akart mozdulni. 

- Mi a francot művelnek ezek?! Levi hangja ingerülté vált s szemöldökét jobban ráncolta, mint eddig valaha. 

- Mi legyen kapitány? Oluo arca is egyre jobban tükrözte félelmét. Oly közel voltunk a célhoz, gyakorlatilag itt van előttünk és mégsem sikerül bejutnunk a biztonságot adó fal mögé. Ironikus, hogy a fal nemcsak a titánoknak szab gátat, hanem jelen esetben nekünk is. Oi talán vakok vagytok engedjetek be minket! Oluo maradék hidegvérét is elveszítve kezdett el kiabálni fejét a fal teteje felé emelve. 

- Oluo menj fel a falon és szólj, hogy engedjenek le nekünk egy liftet. Adta ki a parancsot Levi, hangneme vissza tért a megszokotthoz. Neked több gázod maradt, mint nekem. 

- Értettem. Az említett világosbarna hajú férfi megrázta magát, majd leugrott lováról és célba vette a kőfalat, szinte pillanatokon belül felért a tetejére, ha nem sérült volna meg a felszerelésem akkor most nem kerültünk volna ilyen szorult helyzetbe a kapitánnyal. 

- Tch előbb fognak ideérni minthogy, ezek a szarháziak leengedjék a felvonót. Levi összeszűkült szemekkel mérte fel a titánok és köztünk a rohamosan csökkenő távolságot, 100 méterre se lehettek tőlünk. Haru szállj le a lovadról! Parancsolt rám erélyesen az alacsony férfi. Azonnal lecsúsztam a lovamról s feljebbvalóm is így tett majd mindenféle szó nélkül megindult felém s nemes egyszerűséggel felkapott a derekamnál fogva. 

- Na de.. Még a mondatomat sem tudtam szinte elkezdeni ugyanis rögtön közbevágott. 

- Kulcsold át a lábaidat a törzsemen a kezeidet meg a nyakam körül! Jött az újabb parancs, amit végre is hajtottam most nem volt idő arra, hogy kételkedni kezdjek a férfi döntéseiben. Levi megvárta amíg erősen belé kapaszkodom azután pedig ő is megcélozta a kőfalat a lehető legmagasabb ponton s kilőtte kampóit majd a maradék gázt is kiengedte, ami a magasba repített minket. A hirtelen jött lendülettől behunytam szemeimet s hangos sikoly hagyta el száraz ajkaimat majd egyszer csak hirtelen megálltunk és a falnak ütköztünk volna, de szerencsére Levi képes volt tompítani a becsapódást a lábaival. Biztosra veszem, hogy igencsak fájdalmas lehetett. 

- Úgy tűnik ennyit bírtak csak a gázpalackok. Morgott az orra alatt a felnyírt hajú. Félve nyitottam ki szemeit s újabb sikoly szaladt ki a számon miután felfogtam, hogy milyen kockázatos szituációba is keveredtünk. Alattunk az emberevő csorda nyújtogatta felénk ormótlan nagy kezeiket arra várva, hogy mikor kaparinthatnak meg minket. Mindenféle biztosítás nélkül csüngtem a kapitányomon s egyedül csak az ő felszerelése tartott minket biztonságban. 

- Nem lesz semmi baj Haru, nem érnek fel idáig! Levi karjait a derekam köré fonta s ahogy beszélt a fülem mellett beleborzongtam, hogy képes ilyen nyugodt maradni. Hiszen ki tudja, hogy meddig fog kitartani a manőverfelszerelés, maximális terhelés alatt van azzal, hogy ketten is lógunk rajta. Leengedik a liftet és csak át kell majd szállnunk rá. Folytatta a mondandóját a kapitány. 

Ismét erős vibrálás rázta meg a környéket, olyan volt mintha valaki ledobott volna egy zsák krumplit, csak a zsák titán nagyságú lett volna. 

- Mi történik? Kérdezett Levi miután a puffanások sorozatossá váltak, velem ellentétben ő csak felfelé tudott nézni én pedig lefelé. 

- Az egyik titán..elkezdett..elkezdett ugrálni! Hebegtem s farkas szemet néztem a szörnyeteggel, aki kinyújtott kézzel szökkent felfelé nem törődve azzal, hogy a kisebb társait agyon tapossa. 

- Elkezdték leengedni a liftet, nincs miért aggódni Haru! Levi ujjai gyengéden végig simították a hátam egy részét s a fejemet a férfi vállára helyeztem. A táj homályossá vált az előtörő könnyek miatt, pedig olyan gyönyörű látvány tárult elém. A Nap már magasan járt az égen, a hófehér felhők folyamatosan változtatták formáikat lágyan ringatózva a tengerkék égen s a távolban a fák sűrű lombjai táncoltak a szél finom érintésére. Valóban nagyon szép nap a mai gondoltam miközben könnyeimet hullajtottam a mélybe. 

- Haru lassan készülj fel az átmászásra! Levi enyhén ziháló hangja húzott vissza a valóságba, biztosan nehezére esett tartania még engem is. Akármennyire is számít kiváló katonának még neki sincs végtelen mennyiségű energiája. Mindene keményé vált a megfeszített izmai miatt s szaporábban vette a levegőt a kelleténél, kezdett fáradni az embert próbáló helyzettől. Más képes lenne-e ezt végigcsinálni? 

A láncok nyikorgása ütötte meg a fülemet, a felvonó már nem lehet messze. Amennyire tudtam hátra fordítottam a fejemet, a láncokon lógó "kosár" majdnem elérte a mi szintünket. Az utolsó feladatunk az volt, hogy átmásszunk rá, nem volt nagy távolság köztem és a felvonó között könnyedén bele tudtam kapaszkodni a tartó láncokba mégis az a gondolat motoszkált a fejembe, hogy egy rossz mozdulat és az alattam való horda cafatokra szaggat. Levi se lenne képes megmenteni. 

- Gyerünk Haru indulj nem tudom, hogy meddig bírják még a kampók! Szólt rám szigorúan a zöld köpenyes. Nagyot nyelve engedtem el a lifthez közelebbi eső karommal a férfit és megragadtam a hideg láncot, aztán a másik kezemmel is megismételtem a mozdulatot. Ezután jött csak az neheze ugyanis a kezeimmel kellett megtartanom magamat addig amíg a lábaimat áthelyezem a lift fa korlátjának vastag peremére. Úgy éreztem, hogy a szívem pillanatokon belül kirobban a mellkasomból olyan sebességgel pumpálta az adrenalinnal dúsított vért tovább a testembe. 

- Ne aggódj segítek! Levi továbbra is a derekamat fogta s miután elkezdtem áthúzni magamat kezeivel végig segített tolni az alsó testemet megkönnyítve így a dolgomat. A sikeres átérkezésem után a korlát másik oldalára huppantam majd rögtön megfordultam. Kinyújtott karokkal segítettem a kapitányomnak, hogy biztonsággal jusson át ő is. Pár kattintással a felszerelésén vissza hívta a kampókat s rövidesen megkezdték a felhúzásunkat. A történtek hatására kifeküdtem a felvonón s nem is állt módomban megállítani a belőlem kitörő zokogást, az sem érdekelt, ha gyengének tart majd a mellettem álló férfi. Túl sok volt ez számomra.  Megvető pillantásra számítottam tőle vagy egy lesajnáló beszólásra, de ezek helyett leguggolt mellém s megsimogatta a homlokomat. 

- Jól viselted, Haru! Az eddigi kifejezéstelen arc megenyhült, ha még mosolyogni nem is mosolygott a meleg érintése is jólesően borzongató hatást váltott ki belőlem.