Tapsvihar és éljenzés fogadott minket Trostban. A minden eddigi legnagyobb győzelmet arattuk le Shiganshina visszafoglalásával és az emberiség valódi történelmének megismerésével, de cserébe a felderítőegység fele odaveszett a küzdelemben. Az élet kegyetlen játéka, ha valamit kapsz, akkor cserébe el is vesz valamit. Katonák, akik valakinek a családtagot, barátot vagy éppen a szerelmet jelentették. Még ha a tudomásunkra is jutott Grisha Yeager által írott könyvekből, hogy a falakon túli világ több puszta emberevő szörnyektől, akkor sem nyugodhattunk meg, hiszen a falakon túli emberek azok, akik miatt ezt a földi poklot kell átélnünk nap mint nap, hosszú-hosszú évtizedek óta.

Elnézve a boldogan harsogó tömeget nem bírtam szabadulni a fejemet elárasztó gondolatoktól. Vajon akkor is ennyire örömteliek lesznek, ha kiderül az igazság? A világ egy fertőként tekint ránk, lemondtak rólunk és egy szigetre száműztek minket abban a reményben, hogy az emberiség ezen ágát felfalják majd az óriások s csak a történelem szégyenfoltjaként fognak ránk eldiánokra emlékezni.

Jobban kell küzdenünk mint valaha, ha azt akarjuk, hogy a nagy világban valaki felfigyeljen a segélykiáltásunkra.

- Induljunk a főhadiszállásra! Ne feledjétek, egyelőre senkinek se mondjatok semmit! Fordította hátra a válla felett a fejét az újdonsült parancsnok.

- Értettük!

~**~

A hold már magasan járt, mire sikerült véghez vinni a fontosabb megbeszéléseket. Az egész nap olyan volt, akár egy véget nem érő rémálom és ez még csak a kezdet. Egy beszélgetés hátra maradt, a leglényegesebb mind közül.

Levi az íróasztalának támaszkodva, összefont karokkal bámult rám kicsit sem barátságos tekintettel.

- Nos? A szigorú hangnemre egyből összerezzentem a kanapén. Tudtam jól, hogy sosem bántana. Nem is attól ijedtem meg, hanem a tudattól miszerint meg kell beszélnünk a történteket és a további közös jövőnket, ha arra egyáltalán sor kerül még.

- Nem tudom, mit mondhatnék még azon kívül, hogy sajnálom és hogy hibát követtem el. Beszéltem halkan, miközben a tekintetemet inkább a lábam alatt lévő szőnyegre irányítottam.

- Akkor majd én folytatom. Azt hittem, hogy sosem lesz titkolni valónk egymás előtt. Egészen idáig mindent megosztottunk egymással. Hajlandóvá váltam megnyílni és bízni benned. Mindenemet kockára tettem érted nap mint nap, Haru! Erre te egy szaros küldetés miatt hajlandó lettél volna eldobni az életedet úgy, hogy gyereket vársz tőlem, amit nekem el se mondasz? Nem gondolod úgy, hogy ez az önzőség magas foka? Lehet, hogy a te testedben van, de azért nekem is van hozzá némi nemű közöm! Vagy talán tévednék?

- Nem. A könnycseppek szaporán gördültek le az arcomon. Minden egyes szava igaz volt, valóban a lehető legönzőbb módon viselkedtem az elmúlt hetekben.

- Mit hittél mi fog történni ezen az expedíción? Maximum néhány óriásnak a seggét kell szétrúgni és már miénk is a győzelem?! Hányszor láttad az évek során a társaidat meghalni? Vagy azt gondoltad, hogy te halhatatlan vagy?! Eddig csak játéknak fogtad fel a dolgot, mert mindig melletted voltam?

- Persze, hogy nem! Csattantam fel most már én is az egyre provokálóbb kérdések hatására.

- Akkor mégis mi a fasznak vettél részt a küldetésen? Csapott az asztalra Levi keményen, egy pillanatra nagyobb utat engedve az érzelmeinek az arcán. Sötét szemöldökei körül mély ráncok húzódtak s szürkéskék íriszei villámokat szórtak az irányomba.

- Én...ha történt volna veled valami, akkor....

- Akkor mi?

A szobában szikrázott a köztünk lévő feszültség, ahogy újra találkozott a tekintetünk, ám ezúttal nem néztem félre a haragos szempárról.

- Nem bírtam volna elviselni, ha nem vagyok melletted. Nem bírnám ki, ha elveszítenélek. Végül csak kimondtam, ami a lelkemet nyomta a leginkább.

- És ha most te haltál volna meg szerinted én eltudnám viselni?

Válaszra nyitottam szét az ajkaimat, de egy árva hang sem jött ki rajtuk keresztül.

- Tudom, hogy elmondtam az elején, hogy a kapcsolatunk akár az egyikünk halálával is végződhet és mindketten úgy mentünk ebbe bele, hogy tisztában voltunk ezzel a ténnyel. De attól még ne hidd azt, hogy nekem könnyű ebbe belenyugodni, Haru! Ha sor került volna rá, képes lettem volna mindent feláldozni érted. A szérumot is beadtam volna, csakhogy tovább élj.

- Levi...

- Egyszerűen nem tudlak megérteni...Tudtad jól mire vállalkozol, milyen állapotban lovagolsz ki a biztonságos területről...Ha Hange nem közli ezt Erwinnel, akkor most halott lennél.

- Sajnálom, hogy nem mondtam el! Haraptam be az alsó ajkam egy részét, hogy visszatartsam a könnyeimet.

- Szerinted ennyivel el van intézve?!

- Azt hiszed, hogy én nem bántam meg? A csata óta egyfolytában ezen rágódok! Tudom nagyon jól, hogy életem legeslegnagyobb hibáját követtem el, de már nem tudok változtatni a múlton! Hidd el nagyon szívesen visszacsinálnám az egészet, de nem megy! Milliószor megbántam már a döntésemet! A végére már üvöltöttem szavaimat az elviselhetetlen lelkifurdalástól, ami egy pillanatra sem hagyott alább. Egy kezdetben apró kis hang mely egyre csak növekedett, egyre erélyesebben kiabált a fejemben minden egyes perc múlásával.

- Akkor is vállalnod kell a következményét! Végig hallgatsz, ha tetszik ha nem!

- Nem bírom ezt tovább...Ráztam meg a fejemet.

- Tényleg? Horkant fel Levi cinikusan. Rosszul esik talán? Képzeld magad a helyembe! A lábával ellökte magát az asztaltól s néhány lépést tett felém. Hetekig titkolózik előtted az az személy, aki neked a legfontosabb, akit a legjobban féltesz a világtól.

- Kérlek, Levi... Próbáltam közbe vágni, de hiába.

- Hogy bízzak meg benned ezek után?

Ettől féltem a legjobban. Ki fogja mondani. Többé nem lesz közünk egymáshoz. Tényleg mindent tönkre tettem kettőnk közt.

- Sajnálom..én ezt nem tudom tovább csinálni! Felpattanva a kanapéról viharzottam ki Levi irodájából, hátra sem nézve.

- Haru, állj meg! Kiáltott utánam Levi, azonban mielőtt még utol ért volna bevágtam az orra előtt az ajtót s a szobámig meg sem álltam.

Képtelen lettem volna végig hallgatni, ahogy kimondja, hogy szakít velem. Elég megpróbáltatáson estünk ma át mind a ketten, nem kell több fájdalom.

Magamra húztam a takarómat s a fal felé fordulva felhúzott térdekkel feküdtem az ágyamon. A fejem csak úgy zsongott, mint egy darázsfészek. Egy másodpercnyi nyugtom sem volt. Az emlékképek a csatáról, a sok szétmarcangolódott holttest, Armin megégett teste, Erwin, Levi arckifejezése, a könyvek és a teljes igazság a világunkról.

A párnába temetve az arcomat üvöltöttem bele minden bánatomat, miközben eláztattam a fehér huzatot forró könnyeimmel. Nem így kellett volna történnie.

~**~

Valószínűleg álomba sírhattam magamat. Gondoltam, miközben megdörzsöltem a szemeimet, viszont valami nem stimmelt. A hátam mögött valaki feküdt s a karja a törzsemet fogta át, szorosan magához ölelt, mintha csak egy párna lennék.

Óvatosan megérintettem Levi kézfejét, habár nem láttam, hogy valóban ő van-e mögöttem, de ez nyilvánvaló volt. Mindig úgy ölel magához, mintha az élete múlna rajta.

- Ébren vagy? Jött a halk kérdés.

- Igen. Mióta vagy itt? Kérdeztem néhány másodpercnyi szünet után.

- Nagyjából két három órája. Ezúttal közelebbről beszélt, meleg leheletét éreztem a nyakamon.

- El fogsz hagyni? Tértem rá rögtön a tárgyra.

- Honnan szedted ezt a baromságot? A hangja, mintha szórakozottságot tükrözött volna, amit nehezemre esett elhinni visszagondolva a korábbi vitánkra.

- Eljátszottam a bizalmadat.

- Ez igaz. Időbe fog telni mire minden újra a régi lesz. Nem is...semmi sem lesz már olyan, mint régen. A gyomrom száz szintet zuhant, egyik pillanatról a másikra. De! Folytatta Levi. Valahogy majd megoldjuk. Megígértem, hogy melletted leszek! Történjék bármi. Csókolt a vállam és a nyakam közé.

- Úgy szeretlek, Levi! Fordultam meg s az ajkaimmal mohón csókolni kezdtem a száját.

- Haru...Levi az egyik kezével simogatta az arcomat, miközben viszonozta az apró, de annál vágyakozóbb csókokat. Soha többet nem csinálhatsz ilyet! Megértetted? Néhány mozdulattal később már felettem tornyosult. A lábaimat szétfeszítve térdelt a matracon, a kezei pedig a vállaim felett helyezkedtek el.

- Meg. Soha többet, ígérem! Bólogattam hevesen.

Levi közel hajolva az arcomhoz csókolt meg, átvezette a nyelvét a számba. Nem siette el egyetlen egy mozdulatát sem. Óvatosan vezette végig az ujjait a kulcscsontomtól kezdve egészen a csípőmig, mintha attól félt volna, hogy törékeny üvegből lettem volna.

Elszakadva az immáron nedves ajkaimtól Levi a fülcimpámat vette a fogai közé s gyengéd nyomást gyakorolt a bőrömre, amitől felsóhajtottam s a szempilláim hirtelen nehezebbekké váltak, rögvest lesütöttem őket. Levi a csípőmön pihenő kezét visszavezette a nyakamra s finoman megszorította azt.

- Levi...Szóltam elhaló hangon s az egyik kezemmel átfogtam a nyakamat szorító csuklóját.

- Sssh...itt vagyok. Bújt az orrával az arcomhoz. Nem fáj ugye?

- Nem. A szabad ujjaimmal lassan fésülni kezdtem sötét hajtincseit majd áttértem inkább a tarkójára, amit apró puszikkal jutalmazott.

Elhagyva a nyakamat vándorolt lejjebb a testemen ismét, a melleimnél elidőzött egy darabig majd egyenesen a nadrágom gombjához siklottak az ujjai. Néhány pillanat múlva mindkét kezével a nadrágomat fogta, s én pedig megemeltem a csípőmet, hogy könnyebben le tudja hámozni rólam a ruhákat. Miután az enyémmel végzett a sajátjaitól is megszabadult s újra közel hajolt hozzám.

Mindkét kezemmel közre fogtam az arcát s habozás nélkül csókoltam meg, még most is nehezemre esett elhinni, hogy mindketten sértetlenül tértünk vissza a harcmezőről. Levi az egyik kezével ismét felfedező útra indult meg rajtam. A belső combomat simogatta, egyre közelebb kerülve a nőiességemhez.

- Mhm! Az eddig csukott szemeim hirtelen kipattantak, ahogy Levi megérintett.

- Nyugalom. Lehelte az ajkaimra Levi. Majd én gondoskodom rólad. S egyúttal az ujja el is tűnt bennem, amihez nem sokkal később csatlakozott még egy. Jó érzés? Kérdezett két csók között.

- Nagyon. Helyeseltem hümmögve.

Az egyik kezemmel újra a hajtincseibe gabalyodtam míg a másikkal a férfiassága után nyúltam. Levi izmai kissé megfeszültek, amikor rámarkoltam a már kemény farkára. Ahogy elkezdtem mozgatni a kezemet úgy váltak egyre ritmustalanabbá az ujjai bennem. Levi a homlokát az enyémnek döntötte s számos mélyről jövő sóhaj hagyta el megduzzadt ajkait.

Végül átfogva a csuklómat húzta el a kezemet kő kemény farkától s a vállam magasságáig tolta fel, el sem engedte. Kihúzta az ujjait belőlem s helyette a férfiasságát dörgölte az nagy ajkaim közé.

- Ah..csak nem türelmetlen lettél? Kérdeztem csipkelődve holott én is alig tudtam visszafogni magamat.

- Egész este tudnám csinálni. Sőt, ami azt illeti ezt is fogom tenni. Nyalta végig a nyakamat s még intenzívebben ingerelte a csiklómat.

- Még...Nyögtem fel, miközben a vállába kapaszkodtam a fekete hajúnak.

- Beszélj hangosabban! Állt meg a mozgásban Levi. Nem igazán értem, mit mondasz. Az államnál fogva emelte feljebb a fejemet, hogy a szemébe nézhessek.

- Kérlek ne hagyd abba! Nyöszörögtem s egyúttal megkíséreltem kiszabadítani a matracon pihenő kezemet Levi szorításából, azonban csak még erősebben fogta. Levi, kérlek! Mozgattam meg kissé a csípőmet, hogy újra érezhessem a bennem felgyülemlő vágyat.

- Így már jobb. Csókolt meg Levi s a csípője mozgásba lendült. Jó kislány! Egy jól irányzott lökéssel bennem is volt, amitől én csak még közelebb húztam magamhoz. Levi kihasználva ezt találta meg újra szétvált ajkaimat, mialatt lassú és mély lökéseivel küldött egyre feljebb és feljebb. Pont olyan ez a szeretkezés, mint a legutóbbi, nem sietünk el semmit. Minden egyes pillanatát kihasználva élvezzük egymás közelségét.

- Haru... Nyögött fel Levi s kissé eltávolodott tőlem, az állkapcsa megfeszült ahogy koncentrált egy bizonyos pontra s a lökései még mélyebbé váltak. A csuklómat elengedte s mutatóujjával körkörösen izgatta a csiklómat. A túláradó érzésektől, amik úgy hasítottak végig a testemen akár egy villám, elemelkedett a hátam egy része a matractól s Levi a másik karjával megtartott.

- Olyan gyönyörű vagy ilyenkor. Nézett le rám halvány mosollyal az ajakin. Szürkés szemeiből sugárzott az elégedettség.

- Levi.. Nyögtem fel nehézkesen. Még levegőt venni is nehezemre esett. A már jól ismert bizsergés egyre jobban elnyelt s egy utolsó lökés Levi jóvoltából elrepített egy teljesen más világba. Néhány pillanatig nem járt semmi sem a fejemben, a szoba teljes mértékben megszűnt létezni számomra, a saját hangomat sem hallottam.

- Mhh Levi.. Túl sok.. Tértem magamhoz a még intenzívebb érzéstől, ami az orgazmusomat követte, olyan volt mintha sorozatosan követnék egymást az újabb és újabb orgazmusok. Levi nem fogta vissza magát, annak ellenére sem, hogy tudta nagyon jól mit csinál. Az egyik kedvenc tevékenysége volt túl stimulálni szex közben.

-Tudom, hogy szereted. Hajolt közel hozzám, fekete hajtincsei csiklandozni kezdtek az orromat, azonban ezt messze túl szárnyalták az ujjai.

Kihúzva a karját a hátam és a matrac közül a hasamra helyezte a tenyerét s keményen lenyomott az ágyra a fekete hajú férfi, miközben a másik kezével megtámaszkodott mellettem s még gyorsabban mozgott.

- Hmmh... A szemeim fenn akadtak a következő orgazmusom során s mindkét kezemmel Levi vállaiba kapaszkodtam. 

Levi belemélyesztette az ujjait az oldalamba, miközben mélyről jövő nyögései töltötték meg a szobát s gyorsított a tempóján, mialatt elélvezett bennem. 

-  Ez már hiányzott. Döntötte az enyémnek a homlokát, majd az egyik kezével az állkapcsom mentén cirógatott. Válaszul a hátát simogattam gyengéden, amitől egyből libabőr futott végig a bőrén. 

- Olyan jó, hogy mellettem vagy. Találtam rá a puha ajkakra. Nem tudnám mihez kezdenék nélküled. 

- Ugyanúgy folytatnád az életedet. Gurult le mellém az ágyba Levi. Már éppen válaszra nyitottam a számat, amikor megelőzött. Te is ezt kérted tőlem ma... Sosem éreztem még magamat ennyire erőtlennek, mint akkor. Egy pillanat alatt csúszott ki a lábaim alól a talaj. Nem mintha nem történt volna már meg ezelőtt vagy százszor, de téged sosem akarlak elveszíteni, Haru! Fordult felém teljes testtel Levi s az ujjai ismét az arcomon pihentek, lassan simogatva kipirosodott bőrömet. Viszont, ha én egyszer nem leszek, élj tovább magadért, kettőnkért! Úgy, ahogy Shiganshinaban beszéltük. És érte is! Tette rá az alhasamra a tenyerét Levi.

- Megígérem, hogy többé nem futok el. Bármi keresztezze az utamat szembe nézek vele. Hunytam le a szemeimet s a fejemet még közelebb nyomtam Levi tenyerének. 

- Haru, kérhetek tőled valamit? 

- Persze. Hümmögtem halkan, miközben a tenyeremet Levi mellkasára nyomtam. 

- Hagyd el az egységet.