Először a félig üres boros üveg repült, aztán a poharak, majd végül a kerekasztal is a feje tetejére állt. Semmi pénzért nem lettem volna a tőlem pár méterre felsorakozó katonák helyében. Az öt férfi arca halál előtti félelembe torzult s a rémületük fő forrása a tőlük egy fejjel alacsonyabb kapitány volt. Hiába a magasság különbség ezek a helyőrségiek mentem össze csinálták magukat Levi szúrós tekintetétől. 

- Úgy tudtam, hogy a helyőrségnek az a feladata,  hogy figyelje a falakon túli történéseket. Szólalt meg fagyos hangnemben a fekete hajú férfi miközben kifejezéstelen arccal méregette az előtte felsorakozó remegő lábú katonákat. Akkor miért nem nyitottátok ki a főkaput? 

- Nos...úgy tudtuk, hogy a felderítő egység csak.. hol..nap fog visszatérni. Dadogta a középső egyenruhás s néhány izzadságcsepp jelent meg a homlokán, ami egészen biztosan nem a napsütés hatására keletkezett. 

- Huh...úgy gondoltátok, hogy addig nyugodtan vedelhettek fittyet hányva a szabályokra?! Levi sötét szemöldöke megemelkedett s lépteivel hátrálásra kényszerítette az előtte állókat egészen a mögöttük álló kunyhóig. Véssétek az eszetekbe idióták! A szolgálati idő nem arra van, hogy kedvetek szerint töltsétek az időtöket, hanem hogy védjétek az emberiséget, ha ezt képtelenek vagytok felfogni akkor semmi keresni valótok a katonaságban! Lerészegedni máshol is tudtok! Még a hangját se emelte fel s arca is érzelemmentességet tükrözött mégis olyan félelmetes aura vette körül, hogy még én is nagyot nyeltem szavai hallatán. Ha még egyszer észre veszem, hogy szolgálat alatt isztok egyesével hajítalak le titeket a falról! Ezt az esetet pedig jelenti fogom a feletteseteknek. Levi befejezte mondanivalóját majd sarkon fordulva elindult a fal másik oldalára magukra hagyva a halálra rémült katonákat, akik a történtek után egyből kijózanodtak. 

- Mire vársz még Haru? Rántott vissza a kapitány számon kérő hangneme az elmélkedésemből. 

- Azonnal megyek! Válaszoltam s futó lépésben szegődtem a szürkés szemű nyomába. 

*****

848. December

Bő egy hónap telt a felfedező út óta, ami meglepő módon sikeresen zárult. A kis hegység megfelelőnek bizonyult, ahhoz hogy egy állomást hozhassunk létre, viszont a kedvezőtlen időjárás miatt kénytelen volt a felderítő egység elhalasztani tavaszig az építkezést, no meg előbb munkásokat is kellene találni az igen veszélyes feladatra. A kedvezőtlen időjárást figyelembe véve a felfedező utak el lettek halasztva egészen addig amíg a hó el nem olvad, így lesz időnk bőven kipihenni azt a rengeteg borzalmat, amit át kellett élnünk az elmúlt hónapokban. Még néhány nap és azt is engedélyezni fogják, hogy haza mehessünk a családjainkhoz. Igaz nem hosszú távra maximum másfél hétig lehet távol maradni hiszen bármikor előállhat egy vészhelyzet nekünk katonának pedig felkészültnek kell maradnunk. 

Sötét sálamat kicsit szorosabbra húztam a nyakam körül védekezve így a hideg szél ellen, ami végig söpört a zsúfolt utcán. A téli idő sem állította meg a városiakat az utcán való mászkálástól biztos mindenkinek akadt valamilyen fontos elintézi valója, elvégre én sem azért járom az utcákat, mert annyira jó dolog a mínuszokban kint lenni. Az elsődleges célomat sikeresen teljesítettem, a bőr táskám egy újonnan vásárolt könyvet rejtett magában. Most, hogy egy kicsivel több szabad időm lesz nyugodtan elmerülhetek egy jó könyv olvasásában. 

- Oi Haru! A nevem hallatára azonnal forgatni kezdtem a fejemet, hogy mielőbb megtaláljam az illetőt, aki a nevemet kiáltotta. Nem tellett sok időbe ugyanis a nevemet kiáltó személy hevesen integetett s újból kinyitotta a száját azonban a mellette álló férfi ezt megakadályozta egy jól irányzott könyököléssel. 

- Hange-san! Köszöntem udvariasan miután oda értem hozzájuk. Kapitány! Fordítottam kék szemeimet a mogorva arckifejezésű felé s enyhén biccentettem a fejemmel. Őszintén szólva furcsa volt látni őket ketten... na jó igazából egyáltalán nem. Hange a negyedik osztag vezetője, rendkívül barátságos optimista nő, aki nem kicsit a megszállottja a titánoknak. A legtöbb idejét kutatásokkal tölti na meg fura szerkezeteket akar megvalósítani, ami megfelelő lenne egy titán elfogására. Hange leghőbb vágya, hogy elkaphasson egy monstrumot és mindenféle kísérlet alá vethesse. A fura szenvedélyét nem fél hangoztatni, sőt volt olyan alkalom amikor napokig megállás nélkül mondta a teóriát az óriásokról. Levit gyakran szokta nyaggatni a felfedező utak előtt, mindig arra kéri, hogy fogjon el neki egy emberevőt, de a kapitány csírájában elfojtja az egészet, ha nagyon bosszantja a nő akkor általában lepasszolja nekem. Az első találkozásom sem zajlott másképp, Levitől kellett egy jelentést vinnem a parancsnoknak és Hange is az irodában tartózkodott, idegesítette az én egyetlen kapitányomat ezért a törpe a nyakamra sózta a hiperaktív nőt én pedig mit sem sejtve egyeztem bele abba, hogy elkísérjen a parancsnoki irodához. Életem leghosszabb útjának tűnt s miután elvégeztem a feladatomat Hange annyira megkedvelte a csendes társaságomat, hogy egész nap a sarkamban topogott. 

- Mi járatban a városban Haru? Kérdezett vidám mosollyal az arcán a szemüveges nő. 

- Csak vásárolni jöttem, vettem egy könyvet illetve szeretnék még egy új ruhát venni. 

- Csak nem a holnap utáni vacsorára? Vonta fel izgatottságában barna szemöldökeit Hange. 

- Ami azt illeti de. Halkultam el a mondandóm végére. Erwin parancsnok úgy döntött, hogy még mielőtt mindenki szanaszét szaladna egy nagy szabású vacsora lesz tartva megemlékezve az elesettekről és persze megünnepeljük, hogy elfogadta az egység által benyújtott tervet a három nagy egység főparancsnoka Darius Zackly. 

- Rád is ráférne a ruhatár frissítés négyszemű! Morrant fel a mindig mogorva kinézetű feljebb valóm. 

- Neked meg nem kellene annyi seprűt vásárolnod! Vágott vissza Hange s valóban Levi jobb kezében egy seprű bújt meg. Ha ezen most elnevetem magamat tuti, hogy egy hétig velem fogja felmosatni az ebédlőt szóval fékezd magadat Haru s beharapva számat figyeltem továbbra is a barna hajú nőre. 

- Tch, pofa be! Levi szemöldökei össze szaladtak miközben száj húzogatva megigazította hosszú kabátját. 

- Bár így jobban bele gondolva... Tette mutatóujját az állára Hange. Végül is miért ne mehetnénk. Vont vállat majd bal karjával belém karolt s jobbjával a fekete hajút kapta el. 

- Oi mi az, hogy mehetünk? Azonnal engedj el te féleszű! Kapta fel rögtön a vizet a sötét zöld kabátos.

- Ugyan már ne nyávogj, mint egy macska majd utána beülünk valahova inni! Nyugtázta Hange s tovább diktálta a tempót a legközelebbi ruha bolt felé. 

- Te fogsz pillanatokon belül nyávogni, ha nem engedsz el most rögtön! Ugyan nem láttam a kapitány arcát mégis le mertem volna fogadni, hogy majd felrobban a dühtől.  Hange pedig mit sem foglalkozva a barátjával menetelt tovább. 

***

- Na és mit szólsz ehhez? Hange egy újabb ruhadarabot hozott a próbafülkéhez. 

- Nem hiszem, hogy ez az én stílusom. Ráztam a fejemet az olíva színű ruha láttán. 

- Maradok ennél. Néztem vissza tükörképemre. Az A vonalú, földig érő ruha krémszínű volt a V nyakú kivágása nem mutatott se túl sokat se túl keveset, a háromnegyed ujj vékony átlátszóbb anyagból készült s a derekamnál egy vékony aranyszínű csík futott. Semmi képen sem akartam túlzásba vinni a ruha vásárlást elvégre ez csak egy vacsora lesz. 

- Elnézést szabad lesz? A bolt tulajdonos elslisszolva Hange mellett húzta ki teljesen a függönyt, hogy ő is szemügyre vehessen addig a kontyos hajú vezető vissza akasztotta a helyére a zöld színű ruhát. Szerintem is ez illik Önhöz a legjobban! Mosolyodott el a középkorú hölgy miután alaposan szemügyre vett.  

- Valóban? Kérdeztem zavaromban. 

- Hát persze, nagyon szépen kiemeli ez a ruha az alakját. Helyeselt a az eladó. Még egyszer körbe forogtam lassan a tengelyem körül s megálltam a mozgásban amikor feltűnt, hogy még valaki figyel engem. Az arcom nyomban felhevült a tudattól, hogy Levi engem nézett szürkéskék szemeivel. Miután mindketten rájöttünk, hogy túl sokáig tartjuk a szemkontaktust a kapitány egyből vissza fordult az ingekhez én pedig a tükörhöz. 

- Akkor megveszem. Cincogtam a szavakat majd behúzva magam mögött a függönyt húztam le a cipzárt a ruha oldalán. 

*****

- Milyen kár, hogy nekem nem sikerült ruhát találni! Huppant le Hange sóhajok közepette az asztalhoz. 

- Tch. Még csak meg sem próbáltál keresni! Forgatta szemeit a felnyírt hajú. 

- Nem az én hibám, hogy nem vagyok szoknya párti! Húzta fel az orrát Hange, majd megigazította szemüvegét. 

- Elég lesz. A végén még megfájdul a fejem tőled. Csettintett nyelvével az egység vezetőm. 

- Ide lesz a három bögre tea igaz? Érkezett meg a rendelésünkkel a pincérnő. 

- Igen, ide. Válaszolt szemüveges barátom. Na és Haru tudod már, hogy mikor mész haza? Szólt Hange, miközben elém csúsztatta a gőzölgő bögrét. 

- Egyelőre nem döntöttem el, hogy haza megyek-e vagy sem. Motyogtam magam elé s óceán kék szemeim a nagy csészére terelődött. 

- Hogy hogy? Formáltak ó alakot a velem szemben ülő ajkai. Talán nem jössz jól ki a szüleiddel? 

- Igazából én elszöktem otthonról évekkel ezelőtt, de nem azért mert nem jöttem volna jól ki a szüleimmel, hanem azért mert nem akartak megbarátkozni a gondolattal, hogy katona akarok lenni. Mindenképpen rám akarták erőltetni a nemesi életet, ami nekem cseppet sem kellett. A korai házasság, szinte egy vadidegen emberrel, a bezártság a házba, az unalmas bálok, ahol minden férfinak az a célja, hogy érdek barátságot kössön és azzal büszkélkedjen, hogy mennyi vagyona van és mennyire tökéletes a családja. Az egész csak színjáték, amit csak a hatalomért folytatnak az emberek. Nekem erre nem volt szükségem, nem érdekelt a politika a sznob életvitel egyszerűen csak szabad akartam lenni és világot látni nem pedig leélni az életemet a négy fal között. Követni akartam a bátyámat, aki ugyanúgy szakított a nemesi élettel és beállt katonának a felderítőkhöz. Ezek a valódi okaim, hogy a felderítőkhöz csatlakoztam nem pedig unaloműzés gyanánt, mint ahogyan azt a legtöbben hiszik. Nagy levegőt fújtam ki miután végeztem hosszú monológommal s egy kicsit el is szégyelltem magamat, amiért a kelleténél jobban nyíltam meg a feljebb valóimnak. 

- Büszke lehetsz magadra Haru! Mosolyodott el Hange. Nem mindenki lenne képes feladni azt az életet, amit te hátra hagytál. Nem igaz Levi? Bökte oldalba a mellette ülőt. 

- Hmh...most az egyszer igazad van négyszemű. Fonta össze karjait a fekete hajú s szürkéskék szemeit rám emelte, a tekintete olyan volt mint korábban a boltban. Semmiképpen sem a megszokott bosszankodó szempár nézett vissza rám helyette valamiféle nyugodtság áradt szürkés íriszeiből, amitől furcsa kavargásba kezdett a gyomrom. 

- Mindig igazam van. Javította ki társát a másik s egyúttal egy újabb vitát robbantott ki kettejük között, amit én ahogy mindig is csendes figyelőként kísértem végig s magamban nevettem a válogatott sértéseken.