Third persons pov.:

- Erwin, jönnek. Figyelmeztette felettesét Mike.

- Milyen irányból?

- Mindenhonnan, egyszerre! Válaszolt Mike.

- Hogy micsoda? Képedt el Erwin. Lehet, hogy az üvöltése képes ide vonzani a titánokat. Kék szemei végig vándoroltak a riadt katonák arcain miközben hegyezte füleit a közeledő dübörgésre. Erre nem számított. Rendíthetetlennek tartotta a tervét a titán elfogásával kapcsolatban azonban ez most még is megdőlni látszott mindössze egy üvöltés miatt.

- Oi mi a francot műveltél? Taposta Levi újra és újra a nőstény óriás fejét.

A fák sűrűjéből az ember evők hada bukkant fel. A titánok nagyság szerint széles skálán mozogtak akadtak egészen "aprók" mindössze két-három méteresek és olyanok is, akik elérték a nőstény óriás szintjét. Egyetlen egy célpontjuk volt. A felderítők tátott szájjal figyelték ahogyan elhaladtak mellettük az óriások mintha ott se lennének s ráugrottak az intelligensre fogaikat a húsába vájva.

- Mindenki védje meg az óriást a többitől! Ordította el magát a parancsnok.

- Nem használ Erwin. Túl sokan vannak. Repült vissza Mike Levivel egyetemben miután tucatnyi emberevőt öltek le.

- Inkább felfalatta magát mintsem kiderüljön a kiléte. Vonta egybe vastag szemöldökét Erwin. Tehetetlenül nézték végig, ahogy a test maradék részét és bekebelezi a titán csorda. Teljesen szét szaggatták a nőstény óriást egy darabot sem hagyva belőle.

- Mihez kezdünk most? Tette vissza pengéit Mike a dobozába.

- Vissza vonulunk. Jött a válasz a parancsnoktól.

- Megyek csatlakozom a csapatomhoz. Szólt Levi kapitány.

- Várj Levi, inkább töltsd újra a hajtógázodat és a pengéidet. Állította meg Erwin a fekete hajút.

- Miért? Hiszen nem fogytam még ki. Ráncolta homlokát a kapitány.

- Csak töltsd előbb újra.

- Rendben van. Beszélt rövid hallgatás után Levi. Megbízom az ítélőképességedben Erwin.

- Lőjétek fel a jelző patronokat! Adta ki a parancsot Erwin Mikenak. Indulunk vissza Calanesbe.

Haru's pov.:

- Mi az isten volt ez? Fakadt ki Oluo.

- Azt én is szeretném tudni. Mormogott Günther.

- Nem kellene vissza mennünk? Eren nyomban felpattant a faágról készen állva az indulásra.

- Egyértelmű parancsot kaptunk Eren. Kezdtem el csitítani. Nem szabad az óriás közelében lenned.

- Szerintetek megölték? Morfondírozott Petra. Ezért volt az a nagy üvöltés?

- Ki tudja. Sóhajtott fel Günther.

- Nézzétek kék füst! Mutatott az égre Eld. Rövidesen számos kék csík jelent meg még az égen.

- Ezek szerint akkor vége a küldetésnek igaz? Nézett körbe Eren.

- Igen, vége van. Feleltem.

- Indulunk vissza a többiekhez! Adta ki a parancsot Eld. Néma bólintással jeleztük, hogy tudomásul vettük s kilőve kampóinkat repülni kezdtünk a fák mentén.

- Hanji biztos be van zsongva. Jegyezte meg Oluo halkan s szikrázó pillantásokkal illetem a kis megjegyzése miatt.

- Jó, hogy ép bőrrel megúsztuk a dolgot. Mosolyodott el Eren.

- Oi kölök még nincs vége ám a felderítő útnak. Majd akkor mondd ezt, amikor a falon túl vagy feltehetőleg egyben. Amúgy is csak össze vissza kiabáltál, mint a fába szorult féreg. Zsörtölődött Oluo mint általában.

- Ne legyél ilyen ünnep rontó. Torkolta le Petra a mellette repülő férfit.

- Huh még te beszélsz? Fordította hátra fejet Günther. Nem is tudom hogy kik vizelték össze magukat az első útjukon.

- Günther! Visított fel Petra s arca paradicsom színű lett a szégyentől. Teljesen alá ásod a tekintélyemet. A barna szemek Eren irányába terelődtek, aki tátott szájjal kapkodta a fejét s minél több információt akart megtudni.

- Én akkor is több titánt öltem meg mint te! Vágott vissza Oulo s szája szinte habzott a dühtől.

- Na és? Vigyorodott el Günther.

- Hé koncentráljatok inkább az útra. Szólt hátra az élen járó Eld. Mellesleg én sem vizeltem be. Bújt meg egy komisz mosoly a szája szegletében. Nos hát ez számomra is új információ volt akárcsak a barna hajú titán fiúnak. Bezzeg nekem minden bénázásomat tudták. Megrázkódtam miután eszembe jutottak a kínosabbnál kínosabb emlékek.

- Nem kellett volna megvárni a kapitányt? Morfondírozott Petra.

- Nézd nem messze valaki fellőtt egy zöld füst jelzőt! Mutattam a csík irányába.

- Biztosan a kapitány lesz az. Szólt Günther. Menjünk abba az irányba. S a barna hajú férfi az élre tört.

Közelebb érve tűnt fel, hogy a kapitány a fejére húzta a köpenye csuklyáját. S kissé távolságtartó volt. Ez nem vall rá. Minek takarná el az arcát előlünk.

- Levi kapitány? Günther gyanakvó hangja csendült fel s össze szűkült szemekkel vizslatta a tőlünk nem túl messze haladó alakot. Tényleg Levi lenne?

- Ki vagy te? Csengett a barna hajú számon kérő hangja.

Az illető elő rántotta kardjait s megindult felénk. Egy pillant volt szinte az egész. Az ismeretlen személy az élen tartózkodó embert vette célba s egyetlen vágással metszette el a torkát.

- Günther! Eren félve kiáltott fel.

- Mi az isten? Kiáltottam fel már már sikoltva. A csapattársamat egyedül a fém huzalok tartották meg a lezuhanástól. Élettelenül lógott fejjel lefelé a mélységbe.

- Eren ne állj meg tovább kell mennünk! Kiáltott rá Petra a fiúra.

- El kell tűnnünk innen! Güntheren már nem segíthetünk.

Kék szemeim a kapucnis illetőre terelődtek, aki a fák között cikázva próbált minket utol érni. Ezért biztosan fizetni fog gondoltam fogcsikorgatva.

- Nincs idő a lovakért elmenni azonnal csatlakozni kell az osztaghoz. Beszélt Eld.
Szem elől vesztettem a gyilkost. Hova tűnhetett? Iriszeim ide oda vándoroltak a sűrű fák között s próbáltam kiszúrni minél előbb azt az illetőt aki valószínűleg a nőstény titánban volt, ezek szerint mégsem járt sikerrel a küldetés.

Sárga villámláshoz hasonló fény villant fel a hátunk mögött majd hatalmas gőz felhő borította be a magas fákat s a korábbi titán robbant ki a gőz fedte területről.

- Bassza meg! Megint ez a macska egér játék.

- Eren, te menj tovább mi addig elintézzük ezt a fenevadat! Határozta el magát Eld s irányt változtatott. Petra és Oluo is megfordult s a nőstény titánnal szembe kezdtek el suhanni.

- Na de...

- Menj Eren! Fordítottam hátra a fejemet miután én is követtem a többiek példáját. Ne aggódj miattunk! Mosolyogtam rá bátorítóan.

- Nem fogjuk életben hagyni! Szólt hátra Eld. Egyetértően bólintottunk a bajtársaimmal s előre szálltam Eld mellé.

Mi ketten ráengedtük a velünk szembe futó óriásra a hajtógázunk egy részét ezáltal korlátoztuk a látását s a gázból kitörve repültünk felfelé elvonva a titán figyelmét. Eközben Petra és Oluo tört elő a gáz felhőből s kardjaikkal megvakították az előttük álló ellenséget. Mind a négyen eltávolodtunk a hátra hőkölt óriástól, aki kezeit azonnal a nyakszirtjére szorította s hátával egy vastag fatörzsnek dőlt megakadályozva így, hogy hátulról támadhassunk rá. Eld a kezével jelezte, hogy a nőstény óriás tricepszét és bicepszét szabdaljuk darabokra. Kettesével rendeződve vágtuk folyamatosan felváltva a lény izmait egészen addig amíg le nem engedte karjait a szétroncsolódott szövetek miatt. Ismét eltávolodtunk tőle s mindhárom szempár Eldre szegeződött várva a következő utasítást. Ezúttal az elülső nyakizmok következtek. Addig fogjuk vagdosni a testét, amíg sebezhetővé nem válik a nyakszirtje. Eld indult elsőként, hogy megejtse az első vágást a nyaki részen azonban a kivájt szemgolyók helyén megjelent egy új. Túl késő volt, hogy vissza forduljon. A szőke hajú csapattársam felső teste eltűnt a titán szájában majd a hatalmas fogsorok összezárultak s vér fröccsent ki a szájából miközben Eld alsó testrésze lezuhant a mélybe s rövidesen követte a másik fele, amit a nőstény óriás kiköpött.

- Eld! Kiáltott fel sírós hangon Petra s szinte a földre ereszkedve vonult vissza mialatt az egyszemű óriást nézte hitetlenkedő tekintettel. Mégis, hogy lehet ez? Hiszen megvakítottuk! Legalább egy perc kell ahhoz, hogy vissza nyerje a látását és fél percnél több nem telhetett el. A méz barna szemek félelemmel teltek el s a gőzölgő testet figyelte továbbra is, ami elrugaszkodott a fától. Csak egy szemre koncentrált! Petra hangja remegővé változott a félelemtől.

- Megint támadni fog. Motyogtam magam elé Oluo mellett. Petra menekülj! Ordítottam el magamat s az immáron rohanó óriás nyomába szegődtem.

- Petra rendeződj! Emelkedj feljebb! Oluo kétségbeesett hangja csendült fel mellőlem. Nem hallod? Siess már! Még nagyobb gáz löketet engedett ki, hogy hamarabb utol érhesse az eszeveszetten futó nőstény óriást.

- Petra! A titán másodpercek alatt érte utol a cselekvőképtelen barátomat s a legközelebbi fának rúgta majd olyan erővel taposott rá, hogy rögtön eltört a gerince. Úgy taposta el, mintha csak egy apró hangya lett volna. Petra! Suttogtam könnyes szemmel a nevét.

- Oi dögölj meg te rohadék! Üvöltött fel az előttem haladó s pengéit mellkasa vonalába emelve rontott neki a nőstény titán védtelen nyakszirtjének.

- Várj Oluo... Szóltam a bosszútól fűtött férfinak. Biztosan nem hagyná csak így szabadon a gyenge pontját ez a lény. Várj nem szabadna így rá támadnunk! Szálltam én is a nőstény óriás felé. Tudtam, hogy szereti Petrát még annak ellenére is, hogy nagyrészt csak csipkelődtek egymással. Hallottam, amikor arról beszélt Güntherrel, hogy megkéri a lány kezét néhány héten belül.

Oluo lesújtott a titán legsebezhetőbb pontjára azonban egyedül a pengéi szenvedtek el sérülést méghozzá darabokra törtek.

- Mi a fene? Képedt el a fakó barna hajú férfi. Ez meg, hogy lehet? Bámulta a széthulló kardokat. Kék szemeim a szörnyeteg nyakszirtjére vándoroltak s valami kristályféle anyag borította be gyenge pontját. Ezt jelentené a megkeményítés kifejezés, amit még Hanji magyarázott egyszer.

- Oluo vigyázz! Kerekedtek el a szemeim, a nőstény titán újra mozgásba lendült. Magasra ugrott majd még a levegőben eltalálta hátulról az utolsó élő csapattársamat s olyan erővel rúgott bele, hogy több métert repült mire a földbe csapódott s közben a felszerelésre is lemorzsolódott róla. Hangos puffanással ért földet az óriás, a föld is bele remegett. Fejét a talajra szegte s elégedetten elvigyorodott.

Nem maradt rajtam kívül senki. Egyedül kell megállítanom. Muszáj mindent megtennem még, ha ez azt is jelenti, hogy meghalok. Hasonló gondolatok özönlötték el az elmémet miközben az óriás felé vettem az irányt. Tiszta sor volt, hogy a nyakszirtjénél nem támadhatok. Talán, ha a lábainál elvágom az inakat egy ideig mozgás képtelenné tudnám tenni. Az óriás felé repültem majd a velem szemben lévő fába lőttem ki az egyik kampómat s hagytam zuhanni magamat. Mindkét kardomat közel húzva magamhoz vártam a megfelelő pillanatra, hogy belevághassak a bal lábába. De ez a pillanat sosem jött el hirtelen a semmiből fonta körém vastag ujjait a sérült titán.

- Hogy a fenébe regenerálódik ilyen gyorsan? Ficánkoltam akár a partra vetett hal, a vasmarokban.

- Haru! Eren riadt kiáltása hallatszott a távolból. Olyan tompán hangzott. Végre megértettem, hogy Petra miért nem volt képes elmenekülni időben. Bénítóan hatott rám az egyszemű óriás tekintete. Nincs menekvés. Meg fog ölni akárcsak a többieket. Éreztem, ahogyan egyre szorosabb és szorosabb lett a fogása a testem körül. Másodpercek kérdése és teljesen össze fog zúzni. Fel sikoltottam a testemet átjáró fájdalomtól, elviselhetetlenül nagy nyomás nehezedett rám szinte már levegőt is alig kaptam, szét fog robbanni a tüdőm.

- Levi! A sírástól elcsukló hangon kiáltottam a levegőbe a kapitányom nevét. Bárcsak itt lenne, mindennél jobban vágytam arra, hogy előbukkanjon valamelyik fa mögül és megmentsen a nőstény óriás markából. Utolsó perceimben is csak rá tudtam gondolni miközben úgy morzsoltak el, mint egy száraz őszi levelet.

Sárga villanás majd egy csontig hatoló üvöltés rázta meg a környéket...nem is a környéket az egész erdő Eren titán üvöltésétől zengett. Dübörgő léptei egyre csak hangosodtak s vele egy időben a nőstény óriás szorítása is enyhült körülöttem. Már nem kötöttem le a figyelmét, furcsa arckifejezéssel figyelte a felé futó óriást. Talán döbbenet és félelem ült ki az arcára.

- Eren...Óceán kék íriszeimet fátyolként fedték az előtörő könnyek. A szörnyeteg végül eldobott s egyedül a kilőtt kampómnak köszönhettem, hogy nem csapódtam a földbe. Kilőve a másikat biztosítottam be magamat. Eren ordítások közepette támadt rá a vele egy magas titánra, aki menekülőre fogta a dolgot látva, hogy Eren őrjöngése elérte a maximum szintet, képtelen volt kikerülni az utolsó ütését s a földre rogyott majd gurult néhány métert. Az egyszemű felpattanva a földről kezdett el futni, de Eren sem maradt tétlen azonnal a nyomába eredt. Eren...Karomat a titán fiú irányába nyújtottam. Meg akartam állítani. Utána kell mennem. A kardom alatti gombhoz nyúltam, vissza kell húznom a kampóimat és utánuk menni. Felszisszentem a fájdalomtól, ami végig futott a mellkasomon. Képtelen vagyok megmozdulni az egyensúlyomat is alig tudom megtartani, minden maradék erőmet felemészti. Sós könnyek folytak végig az arcomon a tehetetlenségemtől. Ha egyszerre támadtam volna Oluoval legalább ő megmenekülhetett volna... Miért? Miért kellett így történnie? Miért kellett mindenkinek meghalnia rajtam kívül?

- Haru? A hangja hallatán kihagyott egy ütemet a szívem.

- Ka..kapitány. Fordítottam a fejemet a korábbi hangforrás irányába.

- Még életben vagy. Megsérültél? A mellettem lévő fáról lógott s szürkés szemei megállás nélkül tanulmányoztak.

- A bordáim...azt hiszem megzúzódtak. Válaszoltam szipogások közepette.

- Le tudsz szállni?

- Megpróbálok. Remegő ujjakkal nyomtam le a felszerelésem gombjait s egyből zuhanni kezdtem. Levi látva a lassúságomat elkapott a levegőben majd óvatosan földet ért s a fatörzshöz rakott le. A többiek tényleg meg..meghaltak? Néztem fel rá s alsó ajkamba harapva próbáltam megakadályozni a feltörő sírást miközben égett a torkom az erőlködéstől.

- Igen. Hajtotta le fejét az előttem guggoló. Eren merre ment? Némán mutattam abba az irányba, amerre a két óriás elhaladt.

- Vissza jövök érted, amint megtalálom a kölyköt. Egyenesedett fel a zöld köpenyes.

- Magával megyek. Töröltem le könnyeimet az arcomról s nagy nehezen feltápászkodtam a földről.

- Maradj itt Haru, megsérültél.

- Nem akarok hasznavehetetlenül ücsörögni, a társaim az életüket adták azért, hogy megvédjék Erent! Nem hagyhatom, hogy kárba vesszen az áldozathozataluk. Össze szorított fogakkal szálltam fel a levegőbe s a titán taposta útvonalat kezdtem el követni, a távolból még mindig lehetett hallani Eren üvöltéseit.

A remegések szüntelenül erősödtek. Nem lehettünk már túl messze a harcoló óriásoktól. Az út során Levi nem szólt egy szót sem, tekintete elsötétedett s mereven előre meredt. Ugyanúgy érezhet, mint én vagy ő még bosszú szomjasabb ? Dühös, amiért nem volt velünk?

- Mi a fene? Nyíltak résnyire az ajkaim az elém táruló látványtól. Eren titánja a földön feküdt, fej nélkül.

- Nézzük meg közelebbről! Ráncolta homlokát Levi s leereszkedtünk a gőzölgő testhez. Nincs benne. Állapította meg a kapitány. Valószínűleg megehette a nőstény óriás.

- Ez nem lehet igaz. Motyogtam s úgy éreztem, mentem elájulok.

- Megyünk tovább! Az óriás még nem lehet túl messze. S valóban a föld továbbra is rengett a csizmáink alatt.

A fák sűrűje között láthatóvá vált a menekülő titán, akit egy katona üldözött. Vakmerően rontott rá a nőstény óriásra, aki nem igazán volt képes védekezni ellene. Számos vágást ejtett rajta a fiatal katona. Levi közelebb érve a lányhoz elkapta hátulról s megakadályozta, hogy újból neki támadhasson a futó lénynek.

- Távolodjunk el tőle! Beszélt a lánynak. Tarjuk ezt a távolságot. Látszik, hogy el van fáradva nem mozog olyan gyorsan, mint korábban. A lány mogorva tekintettel illette a kapitányt, de elfogadta a parancsot. Rám mindössze egy másodpercnyi időt szánt majd szemeit vissza irányította a titánra.

- Mi történt Erennel? Kérdeztem tőle.

- Úgy tűnt, hogy hátulról harapott ki egy darabot Eren titánjának nyakszirtjéből. Magyarázta elméletét Levi. Meg is halt?

- Életben van. Mondta néhány másodpernyi csönd után a lány. A célpont intelligens titán, ha az lett volna a célja, hogy megölje Erent akkor csak simán agyon taposta volna vagy összezúzta volna a testét, de helyette a szájába helyezte mindezt menekülés közben. Ha meg akarta volna ölni nem vesződött volna ennyit.

- Lehet az volt a célja, hogy megegye Erent. Akkor már rég a gyomrában van.

- Életben van. Mondta ellentmondás nem tűrő hangon a fiatal lány.

- Szép is lenne. Húzta a száját Levi.

- Különben is ez a te hibád. Vette halkabbra a hangerejét a fekete hajú lány. Ha megvédted volna akkor mindez nem történt volna meg. Mindketten meghökkentünk egy röpke pillanatig s szomorú tekintettel bámultam a lányra, ha tudná, hogy mi történt a kapitány embereivel...

- Ah már értem. Szólalt meg Levi. Te vagy az a lány a bíróságról, Eren közeli barátja. Szállt közelebb hozzá a kapitány. Tehát akkor ő lenne Mikasa Ackerman futott át a gondolat az agyamban. Vissza gondolva a tárgyalásra valóban ott volt, miután látta, hogy Levi kegyetlenül megverte Erent, egy másik katonának kellett vissza fognia a lányt, hogy ne rontson neki a kapitánynak. Figyeljetek, feltételezzük azt, hogy Eren életben van még. Az egyetlen célunk az lesz, hogy megmentsük a titán szájából. Haru te meg a lány elterelitek a figyelmét én pedig majd kimentem a kölyköt.

- Értettem. Bólintottam a felettesem irányába.

- De rengeteg társunkat megölte.

- Amíg megtudja keményíteni a bőrét addig feleslegesen próbáljuk megölni. Csináld azt amit mondok! Mielőtt még kiérne az erdőből meg kell állítanunk.

- Rendben van. Törődött bele Mikasa.

- Menjetek előre!

Nagyobb sebességre kapcsolva suhantunk el mindkét oldaláról a nőstény titánnak majd elé kerülve szálltunk tovább. Az óriás szemei azonban nem ránk tapadtak hanem a mögötte repülő kapitányra. Egyik kezét védelmezően a nyakszirtjére tette. Levi közben felvette a támadó helyzetét, szürkés szemei teljesen az előtte futó szörnye fókuszáltak. Hirtelen lendített másik öklével a nőstény titán Levi irányába, de a kapitány gyorsabb volt a karja mentén cikázott végig felszerelésével egészen a titán arcához mialatt rengeteg vágást ejtett meg a kinyújtott karon. Mindkét pengéjét bele döfte az óriás szemeibe, a megvakított lény tántorogva állt meg. Levi eltávolodva tőle cserélt nyomban új pengéket s fentről lefelé haladva vágta el számos helyen az óriás izmait amitől rögtön össze csuklott s egy fának döntötte a hátát. Egyedül a kapitány napfényben megcsillanó pengéit lehetett észlelni annyira gyorsan mozgott. Az óriásnak esélye sem volt megkeményítenie a bőrét. Levi egyedül intézte el az óriást, amire mi négyen nem voltunk képesek. A nőstény titán kénytelen volt leereszteni karjait a súlyos vágások miatt. Ámulattal néztem ahogy harcképtelenné tette a kapitány az óriást miközben köröztünk körülötte Mikasaval.

- A nyaka szabaddá vált. Rebegte a fekete hajú lány s elvakítva a bosszú vágytól indult meg az ellenség felé.

- Várj Mikasa. Kiáltottam utána. Egészen közel ért már mire észrevette, hogy az óriás felemelte a kezét s felé lendítette.

- Vigyázz! Lökte félre az utolsó pillanatban Levi a lányt. A kapitány az óriás kéz fején ért földet Mikasa helyett, azonban rosszul érkezett s a bokája hangos reccsenéssel bicsaklott ki. Eleresztett egy fájdalmas nyögést majd ellökve magát a titán kézfejéről, megostromolta újból a nőstény óriás arcát. Elvágta az alsó állkapcsot tartó izmokat s szétnyílt annyira a szájüreg, hogy láthatóvá váljon benne Eren. Levi további gondolkodás nélkül szállt le Eren mellé majd felkapva a nyálban úszó eszméletlen fiút érkezett le mellém a faágra.

- Eren! Mikasa megkönnyebbült hangja ütötte meg a fülemet nem messze tőlünk landolt egy fán.

- Valószínűleg semmi baja. Nézett végig a kapitány a fiún. Csak rohadt koszos. Húzta el a száját, amiért tiszta nyál lett a nadrágja egy része. Felejtsd el, vissza vonulunk! Célzott a kis akciójára a felettesem Mikasának. Ne veszítsd szem elől a feladatot! Vagy fontosabb neked, hogy megkapd amit akarsz? Még a barátod életnél is fontosabb?

- Nem. Szegte le a fejét a rövid hajú. Én csak... Nem fejezte be a mondatát mély hallgatásba burkolózott.

- Indulunk vissza!

Még egyszer utoljára hátra néztem az óriás irányába. Elkerekedtek a szemeim a síró óriás láttán. Sosem láttam még ehhez foghatót, hogy egy titán könnyeket ejtsen. Ettől még a végén olyan emberinek tűnik. Kinyújtott kézzel nyúlt utánunk azonban már messze jártunk tőle. Ezt a csatát a legvégén elvesztette. Ugyan mi nyertük meg, de milyen áron?

A Nap sugarai már a az ég alját nyaldosták mire minden holttestet össze gyűjtöttünk az erdőből. Fele annyian maradtunk néztem körbe a hallottakat cipelő katonákon és a szekereken ülő sérülteken. Jó magam is egy lovaskocsi szélén ültem immáron bekötözött mellkassal s üres tekintettel pásztáztam a környéket. Ez az egész csak egy rossz álom igaz? Akárhova nézek mindenhol csak halottak, akik sosem láthatják viszont a szeretteiket. A különleges osztag tagjait is haza várják ma, az utcán fognak türelmetlenül topogni a rokonok és barátok s alig várják, hogy megpillanthassák a haza térő katonát, azonban egész más látvány fogja őket fogadni, olyan amit a legrosszabb rémálmaikban tudnak csak elképzelni. Túl jól ismerem ezt az érzést. Amikor Axelt láttam meg félholtan a szekéren hozva, éreztem ahogy elszállt belőlem az élet s a fájdalom töltötte meg minden egyes porcikámat. Egy szempillantás alatt váltam halál sápadttá s ha apám nem állt volna mögöttem biztosan hanyatt dőltem volna a kikövezett utcán.

Sötét gondolataimból Levi előttem elsétáló alakja szakított ki. Amióta megkezdtük a visszavonulást úgy ragaszkodtam hozzá, mint egy kiskutya a gazdájához...elvégre az osztagból csak mi ketten maradtunk életben, így hát természetesnek gondoltam a hozzá való ragaszkodásomat. Négy letakart holttest előtt álltunk meg. Lopva a férfi arcra pillantottam s a szürkés szemekből sugárzott a megbánás. Levi lehajolt s félre húzta a fehér lepedőt a hozzá legközelebb eső testről, Petra feküdt előttünk. A kapitány Petra kabátjának bal zsebén lévő felvarrt szimbólumot szedte le s süllyesztette saját zsebébe.

- Sajnálom, hogy nem értem vissza időben. Fordult felém miután észre vette, hogy eleredtek a könnyeim.

- Nem tudhatta, hogy mi fog történni. Hüppögtem s igyekeztem kontrollálni rázkódó vállaimat.

- Ne hibáztasd magadat Haru! Tudom, hogy mindent megtettél. Tette vállamra a kezét s szürkés szemei találkoztak az enyéimmel. Gyere menjünk, lassan indulnunk kell. Hátra hagyva a bajtársainkat kezdtük el lovainkat keresni.

- De Erwin parancsnok akkor is vissza kellene hoznunk Ivan holttestét!

- Oi Dieter, fogd vissza magadat! Túl veszélyes lenne, csak még többen oda vesznénk. A veszekedő páros vonzotta a kíváncsi tekinteteket s ez alól én sem voltam kivétel.

- Veszekednek a gyerekek? Szólalt meg Levi kapitány miután Erwin mellé lépet. A halott az halott, mindegy, hogy hol fekszik. Beszélt a Dieter nevezetű férfihoz.

- Ivant ezennel eltűntek nyilvánítom, írjátok fel a listára. Fejezte be a vitát Erwin.

- És még ti hívjátok magatokat embernek? Rivallt rájuk a síró férfi.

- Elég legyen Dieter. Csitította másik s próbálta elrángatni a parancsnok közeléből a társát. Levi néha túlságosan is nyers tud lenni az emberekkel. Elfelejti, hogy nem mindenkinek vannak kötélből az idegei. Az ő tűrőképessége lehet, hogy már-már határtalan, de az emberek nagy része bele rokkan egy szerette elvesztésébe.

Az út vissza felé viszonylag csendesen telt, nem találkoztunk titánokkal. A kapitánnyal ezúttal az élen lovagoltunk, már a formációnak sem maradt értelme ilyen kevés emberrel.

- Parancsnok, a hátvédek óriásokat észleltek! Lovagolt mellénk egy katona.

- Mi legyen Erwin? Tette fel kérdését azonnal Levi. Nincs se magas fa vagy házak a közelben, csak korlátozottan tudjuk használni a felszerelést.

- Haladunk tovább, megpróbáljuk lerázni őket! Jött a parancs. Jobb oldalról is közeledik néhány, ahogy látom.

Fejemet hátra fordítottam s a formáció legvége volt a legnagyobb pácban. Két titán üldözött kettő katonát, akik jócskán csak lemaradtak tőlünk. Ha nem iktatjuk ki őket utol fogják érni a hátsó szekereket.

- Tch. Levi mintha olvasott volna a fejemben, egyszerre lassítottunk le s bevártuk a hátsó halottas szállítókat. Nem messze tőlük a korábban látott katona cipelt maga mögött a lován egy hullát. Hát mégis csak vissza mentek a bajtársukért szúrt szemet a másik vágtázó katona, akire lecsapott az egyik óriás. A Dieter nevezetű fickót is majdnem elkapta a másik emberevő, ám ő időben hajolt le. Viszont a holttestet leejtette. Mikasa Ackerman sietett a segítségére mielőtt még a társa sorsára jutott volna. A jobb oldalról jövő titánok kezdtek felzárkózni, valamit kezdenünk kell a lassú szekerekkel különben elkapnak minket. Óceán szemeimmel kerestem a megfelelő terepet ahol használni tudtam volna a felszerelésemet.

- Eszedbe se jusson Haru! Szólt rám Levi. Nem vagy abban az állapotban, hogy harcolj!

- De akkor mihez kezdjünk? Néztem rá kétségbeesett tekintettel. A szürkéskék szemek a sérült lábára vándoroltak, ő sem volt abban a helyzetben, hogy megküzdhessen az óriásokkal.

- Hajítsátok le a testeket! Adta ki a parancsot a szekéren álló két katonának.

- Hogy micsoda? Képedt el az egyik?

- Sosem tudtunk minden testet haza vinni, nem lesznek különbek ezek sem az eltűntektől.

- Megtesszük? Tényleg megtesszük? Fakadt ki a most már síró férfi.

- Nincs más választásunk. Fogta meg az első holttestet a másik katona.

Sosem éreztem magamat ennyire érzéketlennek. Tompa puffanásokkal értek földet a halottak majd néhány métert gurultak s a mögöttünk futó titánok átgázoltak rajtuk mintha valami apró kis kavicsok lettek volna. Az utolsó halott fejéről félig lecsúszott a lepedő s felnyögtem bánatomban. Petra élettelen teste repült a levegőben majd fájdalmas csontropogással ért földet. Levi vigasztalhatatlan arckifejezése örökre bele égett az emlékezetemben. Nem csak, hogy elvesztette a csapatát rajtam kívül, de még egy emberét a tisztességes temetéstől is meg kellett fosztania.

- Most már jó lesz! Kiáltott fel az egyik katona. Gyerünk előre teljes gőzzel!

Még egy pihenőt tartottunk még mielőtt elértük volna a Mária falat. Már szálltam vissza a lovamra s készültem az indulásra, amikor a kapitány észre vette a korábban lázadó férfit. Egyedül álldogált s bőszen törölgette az arcát.

- Számomra ez bizonyítja, hogy éltek! Húzta elő zsebéből a szabadság szárnyainak a szimbólumát. Ez Ivané volt. Nyújtotta Dieter felé.

- Kapitány...Dieter könnyek között szorította magához az anyagot.

Leviért a szívem szakadt meg, hallottam ahogy darabokra törik bennem. Hazudott neki, csakhogy jobb kedvre derítse a férfit s oda adta az utolsó emlékét, ami Petrára emlékeztethette volna.

- Menjünk, Haru! Szállt vissza lovára a fekete hajú.