Másnap ébresztő helyett Kathyre keltem, ahogy konkrétan kiráz az ágyból. Tényleg nincs annál jobb ébresztő a húgod eszelős fejénél.

- Mit akarsz? – morogtam a párnámba.

- Kelj fel – mondta. – Segíts kiválasztani mit, vegyek fel.

- Valami meleget... - vágtam rá az ötletem. – Most pedig hagy, mert álmodban levágom a hajad.

- Úgy sem mered – suttogta.

- Kipróbáljuk? – emeltem meg a fejem és rá néztem.

- Jól van, na. Békén hagylak – sziszegte és elment. Csak egy óra múlva szólalt meg az ébresztőm. Tekintetem az ablakra siklott és rá kellet jönnöm, hogy a mai is egy fagyos nap lesz. Lassan másztam ki az ágyból és bőröndömhöz mentem. A tegnapi nap tanulságára most jó vastagon öltöztem fel. Remélem így már nem fagyok meg és Maxnak sem kell odaadnia a pulóverét. Ugyan Kathy reggel felkeltett, de ettől függetlenül jól aludtam, így most mosolyogva indultam meg a lift felé.

- Mi ez a jó kedv? – lépett mellém apa. Megvontam a vállam. Valószínűleg azért nem értette, mivel kint esett az eső és én mégis mosolyogtam. Igaz, hogy én mindig is szerettem az esőt. Mindig kiülök az ablakba egy bögre kakaóval és a telefonommal és bámulom az eget. Persze ha a lovaglásról volt szó már kevésbé szerettem. Se én, se Monaco nem bírtuk a bezártságot, így amint lehetett kint lovagoltam és bemenni is csak akkor voltam hajlandó, ha már úgy éreztem ráfagyok a lóra.

- Semmi – vigyorogtam tovább.  – Jól aludtam, ennyi.

- Ó... értem, tehát ennek semmi köze Verstappenhez? – fogta halkabbra a mondanivalóját.

- Mi? – néztem rá ijedten. – Láttál?

- Aha – most Ő vonta meg a vállát. – Anyád elküldött, hogy találjalak meg.

- Csak összefutottunk... - hebegtem. – Beszélgettünk egy kicsit...

- Nekem úgy tűnt, hogy inkább veszekedtek – nézet rám. – Hogy lehet valakit úgy utálni, hogy nem is ismered?

- Elég nekem az, amit Kathytől tudok. Talán túl sok is – idéztem fel a fejemben a Maxhoz idézet dolgokat.

- És szerinted olyan a valóságban, mint ahogy Kathy elmondja? – húzta fel a szemöldökét.

- Nem teljesen – mondtam halkan. – Biztos más a rokonaival, meg a barátaival.

- Figyelj Rosie... - itt megállt és hátranézett. Én is hátrapillantottam és Anyát és Kathyt pillantottam meg, aki nagy bőszen valami ruháról beszéltek. – Ne ítélj el valakit elsőre. És itt nem csak Verstappenre gondolok. Senkiről sem tudsz elsőre ítélkezni. Rendben? – nézett, most már a szemembe.

- Ühüm – mondtam megszeppenten. Apa újra az autó felé vette az irányt, én pedig követtem.

Az úton végig nem szólaltam meg. Jó mondjuk, ha akartam volna sem tudtam volna, hiszen a drága húgom újra végig beszélte az utat. Kezdett a kedvem átmenni valami nagyon furcsa, szomorú érzésebe. Talán amiatt, hogy az eső egy kicsit jobban rákezdett és így sokkal inkább hasonlított viharhoz, mint egyszerű záporhoz.

Összehúztam magam, mikor kiszálltam a fűtött járműből és a hideg levegőn találtam magam. A pályáról már hallatszott a zene, ami azt jelentette, hogy semmi nem történik a pályán. A kapucnimat a fejemre húztam, mert sapkát sajnos elfelejtettem betenni, így be kellet érnem ezzel. Utolsónak mutattam fel a nyakam lógó beléptetőkártyát a családból. Egy kicsit lemaradva sétáltam a páholy fele.

- Elrontottam a kedved? – kérdezte Apa mikor utolértem.

- Nem. Csak... kicsit elgondolkoztam – erőltettem mosolyt az arcomra.

- Azért – karolt át. – Gyönyörű vagy mikor mosolyogsz – próbált jobb kedvre deríteni. Talán apa volt a másik, akinek ez minden probléma nélkül sikerült. Már egész kiskorom óta apás voltam, Kathy viszont anyás és ez meg is látszott rajta.

Még az első szabadedzés előtt elállt az eső, így a pályán zavartalanul köröztek a pilóták. Az autók újra szépen lassan szivárogtak ki, hogy megtegyenek még pár kört a leintés előtt. Pontosan látszottak a megfelelő ívek, hiszen a pilóták szinte csak azon közlekedtek. Kezemben egy meleg teával figyeltem, ahogy a két sötétkék autó a megengedett határon belül kihajt a bokszból, majd amint szabad utat kapnak, eltűnnek a szemem elől. Megfordultam és a felszerelt tévét kezdtem el figyelni, amin az élő közvetítés ment. A pályán általában mindig volt egy két gépezett, de olyan is előfordult, hogy nem ment ki senki. A pilóták próbálták elkerülni a tömeget a pályán, így volt lehetséges, hogy a pályán csak a két Toro Rosso és egy-két másik autó hajtott. Nagyot kortyoltam a meleg teából és figyeltem, ahogy a kamera Max autóját veszi. Mellettem a húgom telefonozott, és ahogy ráláttam a képeit nézegette. Megráztam a fejem. Még jó, hogy miatt vagyunk itt erre ő nem is figyel.

- Nem is érdekel? – kérdeztem. A türelmem kb. más fél percig tartott majd oldalba böktem. – Kathy.

- Mi az? – nézett fel a telefonjából.

- A szabadedzés. Nem érdekel? – ismételtem meg a kérdésem. – Kint van Max is – dobtam be az adu ászt.

- Tényleg? – kerekedtek el a szemei. – Miért nem szóltál hamarabb? Hol tart?

- Szerintem lassan megfutja a gyors körét – fordultam meg és a célegyenest kezdtem el kémlelni. Az állításom beigazolódott, hiszen Verstappen ebben a pillanatban megautózta a gyors körét. Megpördültem a tengelyem körül és a tévét figyeltem. Egész jól teljesített, hiszen jelenleg a hetedik helyen tudhatja magát. Megeresztettem egy apró mosolyt. Örültem, hogy ügyesen vezetett.

A leintés után a páholyban ebédeltünk meg. Bevallom kicsit hülyén éreztem magam, mivel elég sok híres ember gondolta, úgy, hogy nem valamelyik csapatnál, hanem itt kajál. Közben pedig újra leszakadt az ég, így alig lehetett kint látni. Miután megebédeltünk Kathy kérésére szétnéztünk a paddockban.

Lassan követtem Kathyt és figyeltem, ahogy mindenre felkapja a fejét és rácsodálkozik. Valahogy így nézhettem én is ki tegnap, mikor a WC kerestem. Kathy megállt a Red Bull bázisa előtt és azt bámulta erőltetetten. Kezemet mélyen a zsebembe mélyesztettem és én is megálltam mellette. Kiráztam a hajamat a szememből és felnéztem az emeletre. Tekintetem megakadt egy az ablakból figyelő emberen. Pár másodpercig, több mint valószínű, hogy farkasszemet néztem az alakkal, ám az egyik pillanatról a másikra eltűnt. Egy perccel később, talán egy szerelő baktatott lehajtott fejjel kifelé a homeból. A húgom még mindig megbabonázva nézte a hatalmas épületet. A szerelő először azt hittem, hogy elmegy mellettünk, de végül megállt egy pillanatra és rám nézett.

- Nem tudom, honnan ismeritek egymást, de ezt küldi – mondta és átadott egy papírfecnit. Csak egy pillanatig néz rám és már kocogva indul tovább a boksz fele. Értetlenül meredek a papírdarabra, amit egyre több apró pötty áztat át. Gyorsan elteszem, majd óvatosan meg lököm Kathyt, hogy most már ideje lenne keresni egy zárt helyet.

A délután gyorsan eltelt a nagy esőnek köszönhetően, ami miatt eltörölték a második szabadedzést. Az ágyon ültem és már-már ijesztően figyeltem a papírt, amit délelőtt kaptam. Mellettem a telefonom hevert és arra várt, hogy végre beüssem a számkombinációt és felhívjam. Sóhajtva oldom fel a telefonom és írom be számot. Már pont megnyomnám a hívás gombot, de rájövök, hogy nem vagyok egyedül. Felpattanok az ágyról és kimegyek az átmeneti nappalinkba. Anya és Apa a tévét nézik, miközben Anya Apa vállára hajtja a fejét. Mikor eléjük állok, mindketten felkelnek a bámulásból.

- Elmehetek sétálni? – kérdezem gyorsan. Szeretnék már túl lenni a beszélgetésen.

- Mégis miért? – kérdez vissza Anya. – Nincs kint olyan jó idő, hogy sétálni menjünk.

- Nem mindenki csak én – mondom feszengve. A szájamat közben belülről harapdálom ezzel, próbálva kiküszöbölni az ideges remegést.

- Nem mindenki? És akkor te minek mennél el? – mérget Anya, egyre furábban.

- Fáj a fejem – mondom, és remélem, nem jön rá, hogy az egész kamu. – Kicsit ki akarom szellőztetni.

- Ó... akkor menj, de nem maradj sokáig – enyhül meg az arca. Ez az az indok, amit általában be szoktam vetni, ha egy kis magányra vágyom a házon kívül. Magamra kapom a kabátom és eltűnők a szállodából.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Nos szépen lassan haladunk. Be kell valljam, hogy az előző részt sokkal kevesebben olvasták el, mint az az előttieket. Viszont én ilyen kitartó személyiség vagyok és akkor is, ha törik, ha szakad hozok részeket.

Viszont most engedjétek meg ,hogy mindenkinek Kellemes Karácsonyt kívánjak! 😘😘❄️❄️

Egyetek sok szaloncukrot és ne feledjétek 92 nap múlva újra kezdődik a száguldó cirkusz!🏎🏎