Forró csokit szorongatva a kezemben nézem, ahogy kint lassan szállingóznak a hópihék. Egy polár takaró fed engem és Maxot. Mikor bejöttünk az volt az első, hogy egy meleg fürdőt vettünk. A második alkalom, hogy látott engem mindenféle ruha nélkül. Valahol kicsit feszült voltam, hogy nem kellett volna. Viszont mégis megbízok annyira benne, hogy megmutassam magam neki.

- Olyan gyönyörű – hajtom a fejem a vállára.

- Az – nyom egy puszit a hajamra és feljebb húzza rajtunk a takarót. – Szép dolog a tél.

- Bizony. Imádom a telet – suttogom. – Persze csak bentről. Kiülni az ablakba takaróval és egy forró csokival kezemben – emelem meg az említett italt. – bámulni, ahogy szállingózik a hó.

- Ezt tudod, hogy lehet fokozni? – kérdezi halkan. – Ha összebújsz a szerelmeddel és úgy csinálod mindezt. Szerintem úgy ezerszer jobb.

- Azt mondod? – kuncogok fel. – Meglehet. Egyszer, majd talán kipróbálom a szerelmemmel – kortyolok egyet az édes italomból.

- Hé! – bök oldalba. – Ez szemét volt!

- Tudom – kuncogok egyre hangosabban.

- Ez nem vicces – veszi el a karját a derekamról és összefonja a mellkasa előtt. – Gonosz vagy!

- Jaj már... - nevetek. – Olyan vagy, mit egy kisgyerek.

- Kérj bocsánatot! – nem sok híja van, hogy ne nevesse el magát.

- Sajnálom, hogy bunkó voltam – harapom be az ajkam.

- Mond azt is, hogy én vagyok a világ legjobb pasija – még mindig nem hajlandó megbocsátani nekem. Tudom, hogy csak hülyéskedik, így simán benne vagyok a játékban.

- Rendben – rázom meg a fejem. – Te vagy a világ legjobb, legszexibb, legmenőbb, legromantikusabb pasija.

- Legyen – karol át újra. – Megbocsátok, de csak azért mert ilyen szépeket mondtál rám.

- Rettentően gyerekes vagy – bokszolok bele a vállába. – Hihetetlen.

- Tudom. De te szereted ezt a kisgyereket – ad egy nyálas puszit.

- Talán túlságosan is – viszonozom a csókját.

Ezek után elég sokáig bámuljuk némán a hóesést. Max keze a takaró alatt cirógatja a bőröm. Tényleg csodálatos pillanat, amit mellette tölthetek. Melegíteni egymást és közben néha-néha szerelemes szavakat suttogunk egymásnak. Majdnem elalszok, mikor mocorogni kezd alattam.

- Ki kéne mennem eltúrni a havat – suttogja és csak most tűnik fel, hogy egy kicsit alábbhagyott a havazás.

- Nem akarunk még, így maradni? Nem sok kell, hogy elaludjak – morogom a vállába.

- Fáradt vagy? – érdeklődik halkan.

- Nem – ásítom. A kis játékunk kimerített.

- Azt látom – nevet fel. – Menj aludni.

- Nélküled nem az igazi – nyafogom. – Érezni akarom, ahogy veszed a levegőt és dobog a fejem alatt a szíved.

- Hát ezt most nem tudom biztosítani, de ha felmész és elalszol, akkor mire felkelsz ott leszek melletted. Úgy jó?

- Nem – rázom szomorúan a fejem.

- Hát akkor most, így jártál – mosolyog keserűen.

- Így – nyújtózkodtam. – Mi lenne, ha anyukádnak segítenék a konyhában?

- Biztos ezt szeretnéd? – áll fel és összehajtja a takarót. – Csak, mert nem kötelező.

- Aha – kelek fel én is. – Addig is hasznos vagyok és nem csak lógok rajtad.

- Rosei! Ne mondj ilyet – fordul felém. – Nekem igenis hasznos vagy, akkor is ha nem csinálsz mást csak ülsz. Nekem jelenleg te vagy a legfontosabb.

- Ha te mondod, de akkor is segítek anyukádnak - vonom meg a vállam. – Na megyek megkeresem.

Beletelik pár percbe mire megtalálom a konyhát, ahol Sophie főzőcskézik.

- Hello – köszönök halkan. – Tudok valamiben segíteni?

- Öhm... Aha – válaszolja bizalmatlanul. Nem hibáztatom. Én se bíznék meg a fiam vad idegen barátnőjébe.

- Max kiment eltúrni a havat – álltam mellé és magyaráztam meg neki, hogy mégis miért jöttem ide. – Én meg nem akartam kimenni és egyedül maradni. Remélem nem baj.

- Ugyan – legyintett lisztes kézzel. – Legalább van társaságom.

Elmondta mit is készít és mi lesz a feladatom. Én és Nic imádtunk sütit készíteni. Emlékszem, ha valami miatt összevesztünk és utána ha kibékültünk mindig sütünk sütit. Ez volt a mi kis hobbink. Kathyvel ezt már nem igazán tudtam megcsinálni, mert őt nem vonzotta a sütögetés. Így történt, hogy mióta Nic elköltözött nem csináltam semmit. Nem vitt rá semmi. Meg amúgy is csak a régi emlékeket ébresztette fel bennem, amiket mindennél jobban el akartam felejteni.

Elég sokáig nem szól hozzám, így kicsit kellemetlenül érezem magam és már vagy hússzor megfordult a fejemben, hogy feladom és felmegyek aludni.

- Tudod sokat mesélt rólad – szólal meg hirtelen, mire odakapom a szemem.

- Max? – hülye kérdés, de nem igazán van erőm gondolkozni.

- Igen. Tudod azt hiszem én voltam az első, akinek bevallotta az érzéseit a családból. Olyan volt, mint egy tini, aki azt akarja közölni, hogy elvesztette a szüzességét – kicsit furán néztem rá a hasonlat miatt ezért gyorsan folytatja. – Mármint ne gondolj rosszra. Kétségbe volt esve, hogy szakítania kell Mikaleaval. Kedves lány, csak olyan idős volt hozzá. Hány éves is vagy? Tudom, hogy illetlenség ilyet kérdezni.

- Tizenhetet töltöttem a nyáron – válaszolom. Valóban nem vagyok olyan idős, mint Max volt barátnője.

- Na Mikaela huszonhárom – rázza fejét. – Szép pár voltak, csak elmúltak az érzelmek. Miután hazajött kérte, hogy üljünk le négyszemközt beszélgetni. Még soha nem láttam ilyennek. Nem szeret az érzéseiről beszélni – ezzel meglep, hiszen Max minden probléma nélkül elmondta ezeket nekem. – Fura volt. Nagyon. Rengeteget őrlődött, hogy mégis mit mondjon el nekünk rólad. Az elejében csak azt mondta, hogy azért szakít, mert már nem érez semmit. Persze érdeklődtem, hogy van más vagy mégis miért döntött így. Nem érez. Ennyi volt a válasz. Persze aztán feltűnt, hogy rengeteget beszélget telefonon vagy ha kapott egy üzenetet azonnal megnézte. Olyan volt, mint aki először szerelmes. Aztán mondta, hogy megy Amerikába. Nem mondott indokot. Vagyis azt, hogy kicsit ki kell szellőztetnie a fejét és ezért megy el. Már az elejétől sejtettem, hogy valaki van a dologban. Viszont nem hittem, hogy ennyire komoly. Úgy voltam vele, hogy csak felszedett valami lányt, akin kicsit vigasztalódik.  Mikor elém állt, hogy van valaki, aki nagyon komoly, nem lepett meg. Két órán keresztül áradozott rólad. Rosieról, aki annyira, de annyira szép és kedves. Aki lovagol, zongorázik és aranyos. Hihetetlen volt. Mintha kivirult volna, ha szóba jöttél. Hogy mennyire szeret a közeledben lenni és hozzád bújni. Nem láttam még, hogy ennyire levetkőzőn érzelmileg. Beszélt arról, hogy milyen mikor csókolóztok vagy hozzáérsz. Határozottan azt mondta a legjobbnak, mikor lekaptad róla a felsőjét.

- Igen? – nyelek. – Rettentően megijedtem – húzom a szám. Bármennyire is idegen Sophie van benne valami, ami miatt könnyebb megbízni benne. – Nekem ő az első.

- Nem fog hülyeséget csinálni, nekem elhiheted – nevet fel.

- Ki nem fog hülyeséget csinálni? – halljuk meg a hátunk mögül Max hangját.

- Senki – nevetgél Sophie.

- Biztos? Rosieból egy perc alatt kiszedem – húzza pimasz félmosolyra a száját. Arcát kicsípte a hideg, így most kisfiúsan piros. – Szóval?

- Te is tudod, hogy rólad beszéltünk – lépek oda hozzá. – Nem kell játszani a hülyét.

- Megint meg fogok sértődni és akkor nem lesz kivel aludnod – fenyeget meg, mire én csak felnevetek.

- Tényleg. Nem akarsz felmenni aludni? – karolom át a nyakát. – Néha azt hittem belefejelek valamibe.

- Csak tudnám ilyenkor miért vagy olyan makacs és miért nem mész fel aludni? – nyom egy csókot a számra.

- Mert nélküled nem jó – vágok értetlen fejet. – Ezt tudhatnád.

- Menjetek csak. Láttam, hogy már reggel elemetekbe voltatok – feleli kuncogva Sophie.

- Biztos nem baj? – kérdezi Max.

- Ugyan, menjetek pihenjetek és élvezétek az egymással töltött időt– legyint, mi pedig megindulnánk felelé, mikor még megszólít. – Rosie. Én örülök neked!

Enyhe pírral az arcomon lépdelek fel a szobába. Maxszal az oldalamon. Lekapom magamról a ruhám és a melltartóm is. Persze annyira merész még nem vagyok, hogy így feküdjek be mellé, de ettől függetlenül csak az egyik pólóját veszem fel. Ahogy bedőlök az ágyba és magamra húzom a takarót, elmerülök az édes semmiségben.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Már csak pár rész választ el a végétől. Nincsenek rá szavak. Egyszerűen hihetetlen, hogy ideáig jutottunk.

Azért remélem tetszik és a vége is tetszeni fog💕💕