Valahonnan bentről kutyaugatás hallatszik, majd az apró léptek zaja erősödik. Nem tudtam, hogy van kutyája. Vagyis igazából egy szóval sem említette, hogy van bármilyen háziállatuk.

- Zaza – hajol le és üdvözli a nagyon kis termetű kutyát.

- Nem mondtad, hogy van kutyád – nem zavar, csak egyszerűen meglepett. Soha nem úgy képzeltem el, mint valami nagy állatbarát pasit.

- Félsz tőlük? – egyenesedik fel és mögém lép, hogy lesegítse a kabátom.

- Nem, csak nem gondoltam, hogy van kutyád – húzom le a csizmám cipzárját. – Bár nem mintha baj lenne.

- Nem az enyém – teszi a helyére a cipőjét. – A húgaimé. Vagyis részben az enyém, de nem szoktam mindenkinek az orrára kötni. Tényleg nem mondtam?

- Nem – hajolok le megsimogatni a velem elég bizalmatlan ebet.

- Gyerünk be – mondja, én pedig szó nélkül követtem. Igazából bárhova képes vagyok utána menni.

Nem hazudok gyönyörű házuk van. Le se tudta volna tagadni, hogy nem igazán nélkülöztek pénzben. Persze pontosan tudom, hogy hiába volt meg mindene, ha egyszer nem tudod őszintén szeretni senkit. Nagyon remélem, hogy ez azóta megváltozott.

- Hahó! – lép be egy elég tágas nappaliba. Bent kisebb családi társaság ül, én pedig csak karót nyelten figyelem őket. Úgy érezem, nagyon nem illek ide. Sorra fog kezet és puszil meg mindenkit, aki jelen van. Persze egy idő után érezem, hogy még Max körbe ér elég sok szempár szegeződik rám.

- Ki ez a lány Max? – rögtön kitalálom, hogy az apja érdeklődik felőlem. És nem csak azért, mert már messziről láttam. Le se tagadhatnák egymást. Főleg nem a szemeit, amik talán még Maxénál is kékebbek.

- Ha megengeded akkor bemutatom Rosiet – lép vissza hozzám Max és átkarolta a derekam. – Nos, ő itt a barátnőm Rosie Cartr, Amerikából.

- Hello – intek. Elég kellemetlenül érezem magam. Tudva, hogy előttem egy sokkal másabb barátnője volt. Látni lehet a meglepettséget a családtagok arcán és azt, hogy Max és az apja elég feszes farkasszemet néznek.

- Jaj ne álljatok már ott. Gyere beljebb kedvesem – ha jól gondolom Max mostoha anyja invitál bentebb minket.

A beszélgetés kellemesen folyatódik én, pedig egész este alig szólaltam meg. Talán az egyetlen, akit Maxon kívül érdekeltem az Victoria volt.

- Amerikából jöttél? – kérdezi. Senkit sem érdekel az újonnan elindított beszélgetés.

- Igen – nézek fel az ölembe pihenő kezemből, amit Max nagy bőszen simogatott. – Atlantából.

- Király – mosolyodik el. – Bírom Amerikát.

- Az jó – nevetek fel. – Jó kis hely.

- Tudod Max sokat emleget – emeli meg a lábain pihenő kutyát. – Igaz Zaza?

- Miket szokott mondani? – kérdezem.

- Ki? - lepődik meg és néz rám. Kicsit túlságosan elmerül a kutya babusgatásában.

- Max rólam – ugyanolyan szemei vannak, mint a bátyjának.

- Oh. Mindenféle jót. Rosie így, Rosei úgy. Rosie ilyen ügyes, Rosie olyan jól nézett ki. Meg, hogy milyen szép feneked van. Azt hiszem ezt minden alkalommal megemlíti.

- A fenekemet? – még jó, hogy Max a felnőttek beszélgetését figyeli.

- Ja. Nem vagy autóversenyző igaz? - húzza fel szépen kiszedett szemöldökét.

- Nem. Én inkább másért rajongok - nevetek fel kínosan.

- De akkor sportolsz, nem? – azt hittem Max említette neki a lovaglást. Úgy látszik tévedtem.

- Lovagolok – mosolyodom el. Victoria a megszokott reakciót mutatja.

- Tényleg? Max miért nem említetted? – korholja le a bátyát.

- Mit? – pislog felénk Max. Szegény nagyon nem tudja miért szidják le.

- Hogy Rosie lovagol – tárja szét a karját. – Annyit meséltél róla, de ezt egyszer sem mondtad! Milyen pasi vagy te, hogy meg sem említed, hogy mit csinál a barátnőd.

- Oh, ez nem olyan nagy dolog. Tényleg nem zavar, hogy elfelejtette mondani – kelek a védelmében.

- De azért mégiscsak meghatározó – vágja rá a Victoria.

- Meg, de nem igazán szoktam ezzel büszkélkedni – vonom meg a vállam. – Már megszoktam, hogy ez csak untatja az embereket.

- Untatja? – szólal meg velem szemben Jos, összerezzenek a hangjától, amit Max is megérez.

- Igen. Ez nem olyan izgalmas sport, mit az autóversenyzés. Nem mondom, hogy nem érdekes vagy nem a tizedek sportja, mert akkor hazudnék. De mi nem csinálunk semmi eszeveszett ötletet. Vagy igen, ha úgy hozza a sors, de inkább a biztosra megyünk. Itt nincsenek nagy előzések, vagy gumitaktikák. De rengeteg összetett dolog építi fel.

- Szép, hogy így beszél a sportról. Mióta űződ? - enged el egy mosolyt Jos.

- Négy évesen kezdtem el - válaszolom kedvesen.

- Mint Max – nevet fel. – Azt hittem jobb lenne, ha a szakmába maradna, de most mit csináljak? Azzal, ha azt mondom neki, hogy Mikaela illene mellé, csak eltaszítom magamtól.

- Jos! – szólal meg a nő, de félbeszakítja egy halk gyereksírás. – Mindjárt jövök.

Sóhajtva hajtom Max vállára a fejem. Nyom egy elnyújtott puszit a fejemre, majd a kezét, ami eddig az ölembe pihent az oldalamra fonja és úgy húz jobban magához. Én pedig hülye lettem volna tiltakozni, szóval odabújok hozzá.

Fogalmam sincs hány óra lehetett mikor kijövök a fürdőből. Max félig betakarva fekszik és a Tv-t nézi. Persze Ő ért mindent, hiszen anyanyelvi szinten beszéli a hollandot ellenben velem.

- Van bármi érdekes? – dőlök le mellé.

- Semmi – áll meg egy adónál és felém néz. – Megtaláltál mindent?

- Fogjuk rá. A te tusfürdődet használtam.

- Nem találtál másikat? – lepődik meg.

- De, de nekem az tetszett. Bírom az illatát.

- Az illatomat? – húzódik közelebb. – És csak az illatát szeredet?

- Nem is tudom – suttogom. – A gazdája sem rossz. Egész tűrhető.

- Tűrhető? – horkant fel. – Csak tűrhető?

- Miért mit szeretnél hallani, hm? – vigyorgok.

- Nem is tudom. Mondjuk, hogy szexi – hajol közel a számhoz.

- Szexi? – húzom az agyát. – Nem gondolod, hogy ez kicsit túlzás.

- Nem - pár centit előre hajol és ajkait az enyémre tapasztja.

Aznap éjjel az ajkai csodálatos ízével álmodok.

Másnap reggel halk gyereknevetésre kelek fel. Max keze elernyedten pihen a derekamon és kék szemeit álmosan nyitogatja.

- Jó reggelt! – suttogja rekedten.

- Jaye! Gyere ki onnan – hallom a hátam mögül Max mostoha anyjának a hangját.

- Jó reggelt Kelly – sóhajtja Max.

- Jaj sajnálom, hogy felkeltett. Remélem nem haragszol – lehunyom a szemem és úgy hallgatom a beszélgetésüket.

- Nem, de még pihennénk egy kicsit.

- Csak nyugodtan – feleli és hallom, ahogy becsukódik az ajtó.

- Fent vagy?

- Aha – lusta vagyok kinyitni a szemem. – Aludni akarok.

- Nem tartalak vissza – nyom egy puszit az homlokomra.

Hagyom, hogy az álmosság újra eluralkodjon rajtam és magával húzzon az édes semmiségbe.

Valamikor tizenegy fele kelhetek fel. Mellettem az ágy üres, így kényelmesen fordulok a hasamra és nyújtózkodok. Még vagy percekig fekszem ebben a pózban és próbálom rávenni magam, hogy kikeljek az ágyból.

Mikor végre sikerül némán ballagok le a lépcsőn a konyha irányába, ahonnan halk beszélgetés szűrődik ki.

- Jó reggelt – köszönök hangosan.

- Jó reggelt – lépet oda hozzám Max és mosolyogva csókol meg. Elég esetlen vagyok, hiszen nem gondolom, hogy a családja előtt kell falnunk egymást, őt viszont ez nem igazán zavarja. – Kialudtad magad álomszuszék?

- Ki – karolom át a nyakát. – De valaki nem volt mellettem reggel.

- Megvártalak volna, de kitudja meddig alszol – biggyeszti előre az ajkát. – Órák hosszat meg nem akartam melletted fetrengeni.

- Nem is tudom, hogy elfogadjam-e ezt a kifogásod? – húzom megint az agyát.

- Te tudod. Csak nehogy, ne kapj enni – lép el tőlem.

- Hé! Képes lennél éheztetni? Milyen barát vagy te?

- Olyannak, aki tudja, hogy mit kér érte cserébe – villant rám egy tökéletes mosolyt.

- Cserébe? – húzom fel az egyik szemöldököm.

- Igen!

- Nem vagyok benne – rázom a fejem. – Ki tudja mit kérsz.

- Csak egy csókot akartam, de nekem mindegy. Majd Kelly ad enni.

- Jaj istenem, hogy én mennyire szeretlek – nevetek fel, adok egy gyors csókot neki és helyet foglalok. A reggeli többi része csodásan telik. Azt gondoltam rosszabb lesz ez a látogatás, de kellemesen csalódtam.

~~~~~~~~~~~~~~~~
Hihetetlen, hogy elértük a 7000 olvasást. Még így is, hogy mostanában kevés rész van.
Nagyon szépen köszönöm hihetetlenek vagytok💕😍😍