Az étkezőből ismét hangos nevetés hallatszik, én pedig egyre jobban félek belépni oda. Egy pillanatra megtorpanok és a mögöttem baktató fiúra nézek. Kihúzza magát, a haját megigazítja és arcára nyertes mosolyt varázsol.

Nem tökéletes. Ha valaki ránéz azt mondja, hogy egyáltalán nem helyes. Engem mégis megfogott. Van benne valami, amit másban nem láttam meg. Az egész lénye lenyűgöz. A története, az élete, hogy ilyen fiatalon lett sikeres és nem fél semmitől. Az meg csak plusz, hogy átélte azt, amit én. Tudja, hogy milyen érzelmek kavarognak bennem.

- Mi az? – néz kérdőn. Mosolyogva megrázom a fejem.

- Bármi legyen szeretlek – nyomok egy óvatos puszit az ajkaira.

- Ez, úgy hangzott, mintha arra várnánk, hogy döntést hozzanak arról, hogy bűnös vagyok-e vagy sem – pislog nagyokat. – De én is szeretlek.

Ben arca felragyog, mikor megpillant, de rögtön átvált valami ismeretlen nézésbe, mikor a hollandot is meglátja. Max emelt fővel lépdel mögöttem és húzza ki nekem a széket. – Meg is jött az emlegetett szamár – nevet fel Anya. – És az Ő...

- Anya... - szakítom félbe.

Én végig gyilkos pillantásokat lövellek Anya felé, még Max bemutatkozik és helyet foglal mellettem.

- Hogy vagy Ben? – tereli Anya a témát.

- Köszön szépen nagyon jó vagyok – Max majdnem elröhögi magát, Ben válaszán. – És Ön?

- Egészen jól – válaszol Anya mosolyogva.

Miközben szedek magamnak az ételből, Apa Maxot kezdi faggatni.

- Te holland vagy igaz? – úgy érezem, hogy Apa úgy örül Maxnak, mint Anya Bennek. Két véglet.

- Részben – mondja Max könnyeden. – Apám holland, de anyám belga.

- Kettős állampolgár vagy? – néz rá Apa.

- Igen. A személyigazolványom belgiumi – itt egy pillanatig haboz. – Nagy feszültség volt a szüleim között emiatt – Apa megértően bólint. Már kezdek megnyugodni, hogy vége van, mikor Ben hangja töri meg a csendet.

- Hogy érted? – próbál fogást találni Maxon. Oda szúr, ahova csak tud.

- A szüleim elég viharos körülmények között váltak el – Max mellettem megfeszül egy pillanatra. – Még évekkel ezelőtt.

- És pontosan mi is a foglalkozásod? – kérdezi Anya.

- Anya – szólok rá. Nem tetszik, hogy Maxot ennyi kérdés ostromolja.

- Hagyd csak Rose – szólal meg Max kimért hangon. – A hivatalos foglalkozásom pilóta.

- Pilóta? – most Ben kérdez. Kezdem, magam úgy érezni, mint aki ellen összebeszéltek.

- Igen – Max meglepetten néz Benre. – Forma 1-es pilóta. A Torro Rossonál dolgozom.

- És akkor mit keresel itt? – Ben kicsit felhúzza magát.

- Azt hiszem ott vagyok, ahol akarok, szóval. Én nem vagyok megkötve – kezdi hanyagul. – 18 évesen olyan munkám van, amit más csak kívánhat.

- És a tanulás? – hitetlenkedik Ben. Max ezt egy halk nevetéssel jutalmazza meg.

- Otthagytam a sulit. Még lett volna egy évem, de ilyen lehetőség az életben csak egyszer adódik. És én kihasználtam.

- És ha tételezzük fel holland vagy, vagy mit tudom én – dől előre Ben. – Mit keresel itt?

- Ott vagyok, ahol akarok – rázza a fejét Max.

- Azt értem. De miért itt? Miért itt ülsz és nem egy puccos étteremben? – Ben ideges, ellenben mellettem Max nyugodtan hátradől.

- Nem mondhatom el – hangján semmi érzelem nem mutatkozik. – De, ha zavarlak szívesen elmegyek.

- Nem mondhatod el? – kerekednek el Ben szemei. – Mégis miért?

- Ezt nem tőle kell tudod – néz rám. – Rosie?

- Én...

- A barátod nagyon kíváncsi. Szerintem meg kellene osztanod vele dolgokat – olyan halkan és határozottan szól, hogy kétségebesem. – Nem kötelezlek rá. Nekem teljesen mindegy.

- Miről beszél Rosie? – Ben ijedten kapja rám a tekintetét.

- Nem kér valaki desszertet? – szakít minket félbe Apa.

- Nem hiszem – szól Anya. – Majd később eszünk.

- Rosie... - Ben szomorúan néz rám. Szemein teljes elkeseredettséget vélek felfedezni.

- A barátom, oké? – csattanok fel, mire az asztalnál megfagy a levegő. – Már hetek óta van köztünk valami.

- A csókunk...

- Igen – fújom ki a levegőt. – Már akkor is.

- Hihetetlen vagy! – áll fel az asztaltól. – Nehéz lett volna megmondani az igazságot? Nem! Hagytad, hogy tovább higgyek abban, hogy van esélyünk!

- Nem álltattalak! – állok fel én is. – Akkor tettem volna, ha visszacsókollak vagy mondom, hogy időre van szükségem. Ezt mondtam? Nem! Kerek perec megmondtam, hogy nem érzek irántad semmit! Semmit! Betűzzem? Ennyire azért nem vagy hülye!

- Rosie! – próbál leállítani Anya. – Fejezd be!

- Fejezzem be? – nézek felé. – Pont én fejezzem be? Ugyan ki a fene akart összehozni vele? – bökök Ben felé. – Hányszor jöttél oda hozzám, hogy mennyire összeillenénk. Hogy így, megy úgy. Milyen cukik vagyunk együtt és minket egymásnak teremtettek. Nem kéne, így kiakadnom, ha nem próbálkozna még mindig és te meg nem próbálnál befolyásolni.

- Bocsánat, hogy nem bízok meg, egy mindenféle jött-mentbe! Én legalább látom a valóságot!

- Nem jött-ment – csattanok fel. – Tudod ki a jött ment? A pasi, akivel összefekszel. Na, az a jött-ment! Lehetne benned annyi gerinc, hogy ne a nappaliban esetek egymásnak!

- Rosie! – fehéredik el Anya.

- Mond? Meg szeretnéd magyarázni? Csak nyugodtan, meghallgatlak, pont úgy, mint itt mindenki! – néma csend vesz körül. Senki sem mer megszólalni. – Egyszer mondom el, Anya. Ha a szádra mered venni, bármilyen módon, soha többet nem látsz.

- Rosie – Max mögöttem határozottan szólal meg. – Jól vagy?

- Szerinted, hogy vagyok? – nézek idegesen a hollandra. Meg sem rezzen.

- Sokféleképpen – vonja meg a vállát. – Lehetsz jól is meg szarul. Tudod, azt hittem csendes vagy – dől hátra. – Hasonlítasz rám. Amíg nem hoznak ki a sodrodból csendben ülsz, de mikor felhúznak robbansz, mint valami bomba. Szép dolog, hogy kiállsz mellettem, de nem kell. Az emberek előítéletesek. Én teljesen megértem Anyádat. Ki nem rettenne vissza egy sráctól, akinek mindene megvan? Hogy mondtad? Nem fél a haláltól. Én, így nőttem fel. Autóversenyzőként az adrenalin irányít. Farkasszemet nézek a halállal és a halál pislog előbb. Ki ne féltené egy ilyen embertől a lányát? Tudja, hogy mindent meg tudok neked adni, amit csak szeretne. És nem csak tárgyakról van szó. Képes vagyok érezni és szeretni. Tudok neked biztonságot nyújtani. Egyedül arra van szükséged. Nekem is szükségem volt rá. Most keresed azokat a dolgokat, amikbe kapaszkodhatsz. Fél, hogy nem Ő lesz az. Hogy bennem látod meg a védelmet és hozzám fogsz kötődni. Tudom, hogy milyen egy elcseszett házasság. Hogy hány életet tesz tönkre ezzel az ember. De nem szokta őket érdekelni. Ugyan miért is érdekelné őket? Ezek elenyésző dolgok – vonja meg vállát. – Mrs. Cartr, ha még az, csak közlöm, hogy a lányának nem kell sok, hogy összeroppanjon. Mondja, nem tűnt fel maguknak, hogy fogyott?

- Max... - pillantok a hollandra. Igaza van. Az utóbbi időben nem volt olyan étvágyam, mint régebben.

- Ugyan miért is tűnt volna fel? Gondolom az se, hogy rengeteget sírt az utóbbi időben. Ugyan – legyint. – Ez a válással jár igaz? Tönkre tenni a gyerek életét. Szerintem ez mindenhol, így van. Maga szerint is? Nekem mindegy. – dől előre. – Úgy is én leszek a támasza. Én leszek, akinek a karjai között fog elaludni, miközben kiönti a szívét és nem Ő – bök Ben felé. – Maga szerint, képes lenne boldogságot nyújtani a lányának? Szerintem nem. Tudja én nem félek kiállni az igazamért és ezt megteszem Rosieért is. Megmondtam Rosienak is. Elnézem, mert elnézem. Csak idők kérdése mikor kenem fel a falra, azzal a szöveggel, hogy ha még egyszer meglátom a barátnőm közelében vége. Fél tőlem, Mrs. Cartr? Ahogy elnézem igen. Pedig nem tőlem kell félni, hanem a lányától. Én semmire sem kényszerítem Rosiet. Ha engem választ azt magától teszi, majd, erről ne feledkezzen meg – dől vissza hátra. Mindenki döbbenten nézi, de nem igazán zavartatja magát. – Finom volt a vacsora.

Percekig csendben nézzük a hollandot, aki a telefonját nyomkodja. Döbbenten figyelem és a szavai újra lepörögnek a fejemben. Tisztában van azzal, hogy mennyire szükségem van rá. Azzal, hogy vágytok rá. Tudja, hogy mindig hozzá fogok menni bármi legyen.

Meredten bámulom a hollandot, aki szinte meg se rezzen. Ben idegesen fújtatva lép el az asztaltól és indul meg kifelé. A társaság most őt veszi figyelembe.

- Beszélek vele – mondom és elindulok utána.

Senki sem tart vissza, pedig megállíthatnának. Még Ő sem szól semmit, pedig tudta hova megyek és kihez. Nem vagyok benne biztos, hogy megálltam volna, ha kéri, de ezzel tisztában van. Mindketten tisztába vagyunk vele.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ez egy elég fontos fordulópontja az történetnek, szóval remélem tetszik nektek☺️☺️