Mindenki ásítva figyelte a kivetítőt, amin már egy ideje csak a pilóták és a csapatok hülyéskedése ment. Az elején még érdekesnek tartotta mindenki, de így, hogy már órák óta ez ment kezdett unalmassá válni. Figyeltem, ahogy mindenki fellélegez mikor megjelenik a közlemény a holnapra halasztott időmérőről. Mintha pontosan ki számolta volna, úgy rezgett a telefonom.

M.:„Találkozzunk a Red Bull motorhomejaban. Fontos"

Beharaptam az ajkam és azon gondolkoztam, hogy oldjam meg.

R.:,,Vissza tudsz vinni a szállodába?"

M.:„Igen. Csak gyere, kérlek"

- Apa? Tudnánk beszélni – fogtam meg vállát. Biztos voltam benne, hogy Ő meg fogja érteni ezt a bonyolult helyzetet.

- Igen – bámult rám furán. Arrébb léptünk és kérdő pillantásokkal jutalmazott meg. – Mi történt? – nem válaszoltam, csak megmutattam neki a telefonomon a Maxtól kapott üzenetet. – Találkozni szeretne?

- Igen – húztam el a szám. – De mi most indulunk.

- Azt mondja fontos?

- Ühüm... Ha visszavisz, akkor beszélhetek vele? – ujjaimat keresztbe tettem és úgy reménykedtem a válaszban.

- Legyen – sóhajtotta. – De egy óra múlva legyél a szállodában. És ne csinálj semmi hülyeséget oké?

- Anyával mi lesz?

- Azt majd én megoldom – nézett hátra. Nem szóltam semmit csak szorosan átöleltem. Percekig nem engedtük el egymást. – Most menj, oké? – bólintottam és elindultam a paddock varázslatos világa felé.

A tócsákat kerülgetve jártam végig az utat. Mellettem az újságírók már indultak az autókhoz, hogy ott még le tudjanak kapni pár pilótát. A Red Bull magas épületét már messziről figyeltem és félve lépdeltem fel a rámpán. Ahogy beléptem rögtön felkapták a fejüket a kiszolgálók és árgus szemekkel néztek végig rajtam.

- Segíthetek? – kérdezte egy nő. Galléros csapatpólója volt, amin egy névtábla díszelgett ezzel jelezve, hogy a lányt Marianak hívják.

- Igen – hajoltam közelebb. – Maxhoz jöttem – csak remélni tudtam, hogy nem kell felhívnom a hollandot és leráncigálni értem.

- Oh... Miért nem ezzel kezdted? – mosolygott hirtelen. – Balra a második emelet. Ki van írva a szobájára a neve, így tudni fogod.

- Köszönöm – feleltem halkan és elindultam a Torro Rosso részlege felé. Idegenül éreztem magam ebben a környezetben. Bekopogtam Max pilóta szobájába és vártam a választ.

- Szabad – hallatszott ki. Óvatosan nyitottam ki az ajtót és néztem be. – Nem Mikaela – sóhajtotta. Halkan becsuktam az ajtót és keserű szájízzel figyeltem. – Nem megyek haza. Szerinted lenne értelme egy éjszakára vissza menni? Akkor? – Max hátra pillantott. – Figyelj, most leteszem... Szeretlek – letaglózva hallottam a bűvös szót, amit nem akartam az Ő szájából, úgy hallani, hogy nem nekem mondja. Hirtelen pördültem meg és indultam el visszafelé. Magam sem tudtam miért éreztem az a maró érzést, amit Max szavai okoztak. Minek hívott, ha még mindig szereti? Bolond vagyok, hogy hittem benne. Bennünk. Már csak pár lépés választott el a lépcsőtől mikor visszarántott.

- Ne csináld – fogta meg a csuklóm. Szorosan tartotta, talán félt, ha most elenged, akkor nincs több esélye.

- Mit? – szórtam villámokat a szemmel. – Mond, meg mit szeretnél?

- Téged – suttogta. Kék tekintette aggódva vizslatta az arcom.

- Engem? – röhögtem el magam könnyes szemekkel. – Nevetséges vagy! Utállak, érted? A hülye ingadozásaidat, Mikaekat és azt, hogy ti olyan kibaszott tökéletesek vagytok! Szeretlek Mikaela – utánoztam nyálas hangon. – Túl fontos vagy nekem Rosie. Igazán eldönthetnéd, hogy mégis melyikünket akarod ágyba vinni, mert ez így kezd nagyon rossz lenni – folytattam. Megpróbáltam kirántani a kezem a fogásából, de túl erős volt. Mögöttünk kinyílt a másik pilóta ajtaja és mindketten ijedten kaptuk oda a fejünket. Carlos, ahogy meglátott elkerekedett szemekkel nézte hol a csapattársát, hol pedig engem.

- Minden rendben? – ráncolta a homlokát. Vastag szemöldökei majdnem összeértek és látszott rajta, hogy nem igazán tetszik neki a látvány.

- Természetesen Carlos. Nyugodtan menj haza, én még maradok egy kicsit – köszörülte meg Max a torkát.

- Értem, de nem tőled kérdeztem – látszott köztük a feszültség és az, hogy ha kell, akkor mindkettő ugrásra készen állt.

- Nem teljesen – hangom mind két fiút kizökkentette a figyelésből.

- Igen? – kérdeztek vissza egyszerre.

- Igen – mondtam és kirántottam a kezem Max szorításából. – Hagyj békén. Menj haza és fektesd meg Mikaelat. Legalább iránta kicsit több érzelmet táplálsz és nem holmi fellángolást.

- Ez nem fellángolás értsd már meg – csattant fel Max. – Mit szeretnél hallani? Szeretlek – túrt bele világosbarna hajába. – Kimondtam, örülsz? Felhívjam, hm? Azt szeretnéd? Szeretnéd Rosie, hogy telefonon szakítsak vele? Megteszem, csak mond, mit akarsz – ujja már a hívás gomb felett volt csak rá kellet volna bólintanom, mégsem tudtam. Nem akartam.

- Nem kell – állítottam meg. – Nem akarom, hogy miattam legyél bunkó...

- Nem, én szívesen megteszem, csak mond. Ezen ne múljon a kapcsolatunk – izmai még mindig feszesek voltak. A kezembe volt a kulcsa a megnyugvásomnak én mégis könnyű szerrel hajítottam el. Hideg szemei idegesen néztek végig rajtam és nem engedtek el. Ott álltunk és egymást bámultuk. - Mit szeretnél? – kérdezte halkan. Megráztam a fejem és lehunytam a szemeim. Karomat a nyaka köré fontam és magamhoz húztam. Ajkaink finoman találkoztak és jártak táncot. Kezét a derekamra tette és úgy húzott közelebb magához. Nyelve lassan csúszott át a számba és kezdte el keresni ez enyém. Könnyűnek éreztem magam és szabadnak. Hosszúnak tűnt percek után, hevesen dobogó szívvel váltak el az ajkaink. Kék szemei egy ideig meglepetten figyeltek, majd ez az egész átváltott valami boldog csillogásba.

- Szeretlek – suttogta. Arcom a nyakába hajtottam és kifújtam a levegőt.

- Én még mindig utállak Verstappen – nevettem fel. Nincs benne semmi vicces, de mégis nevetnem kell a helyzeten. – Ezen nem fogsz tudni változtatni. Soha.

- Persze – motyogta.

- Nem akarom megzavarni a gerlepárt, de ez nekem zavaros – rázta meg fejét Carlos. – Az oké, hogy múltkor mondtad, hogy már nem sok érzelem köt Mikaelahoz, de ti honnan ismeritek egymást?

- Ez egy hosszú történet barátom – lépett oda Max és veregette meg a vállát. – Egyszer elmesélem majd. 

Együtt mentünk kicsit később az autóhoz és indultunk meg a hotel felé. Az érzelmek csak úgy kavarognak bennem. Szeretném szeretni, de utálom, hogy van barátnője. Végig fut a hátamon a hideg, ha arra gondolok, ők így miket csinálhatnak kettesben. Az agyam megtelik általam gyártott képekkel, amelyeken Max és Mikaela igazán közeli kapcsolatba kerülnek. Amint végiggondolom, hogy mit is csinálok most, gyorsan kiűzöm ezeket a gondolatokat a fejemből.

Némán figyeltem a mellettünk elhaladó tájat. Az ablaktörlő alig tudta elnyelni a nagy esőmennyiséget, ami esett. Az autóban néma csend uralkodott, de nem az a kínos csend, inkább a megnyugtató fajta némaság volt. Mellette minden megnyugtató.

~~~~~~~~~~~~~~~~

Nos itt lenne a következő. Kicsit korábban, mint péntek, de nézzétek el nekem. Igen ez a pénteki rész, amely a szombaton írandó felvételi miatt került ki ilyen korán. Szurkoljatok emberek, hogy jól sikerüljön. 😔

Annak örömére, hogy túl esek ezen a csodás dolgon, hetente kettő rész fog felkerülni. Tehát még vasárnap is lesz egy rész.😏😆

Kevesebb, mint 70 nap! Én el sem tudom mondani, hogy mennyire várom már, pedig tudom, hogy hajnalban kell majd kelnem. Maxért viszont bármit.😍😍🍾