A csizmám tompán puffant mikor találkozott a földdel. Egy jó edzést tudhattam a hátam mögött. Szerettem lovagolni, mert akkor ki tudtam szellőztetni a fejem. Teljesen tisztán láttam a holnapot, bár még mindig nem örültem neki. Előre léptem és megpaskoltam a szürke herélt nyakát. Castor a fejét hozzám dörzsölte, ezzel próbálva enyhíteni a viszketést.

-Na – nevettem fel mivel kis híján fellökött a fejével. Gyorsan levettem róla a kantárt és hagytam, hogy megvakarja a fejét.

- Hogy dolgozott? – jött oda Tim. Tim az egyik edzőm volt. Ő valahogy mindig meg tudod mosolyogtatni.

- Jól – feleltem. – Bár nem olyan, mint az enyém – hasonlítottam az én lovamhoz. Nos, igen elég egy óvatlan lépés és hónapokra a boksz fogja lesz a lovad. Ez történ Monacoval is. Mindig is egy ügyetlen ló volt, ennek pedig most jött meg a következménye. Sajnos erről senki sem tehet a lovon kívül. Őt meg hülyeség megbüntetni, mert ügyetlen volt, vagy csak egyszerűen túl jó kedve volt. Nem tudunk mást tenni, mint várni arra, hogy teljesen felépüljön.

- Akkor holnap mentek? – kérdezte, miközben Castor fejét simogatta.

- Nagyon úgy tűnik – mondtam miközben levettem a nyerget. – Anyával csúnyán összevesztünk, hogy nekem pontosan miért is kell mennem. A válasz az volt, hogy családi program. Ráadásul Nic sem jön.

- Nem szereted?

- De. Szeretem, de a húgom minden egyes szemben jövő pilótára rá fog akaszkodni. Most őszintén. Kell ez nekem?

- A húgod, érte tedd meg. Gondolj arra, hogy egy jó kis hétvégét fogsz a családoddal eltölteni. Ez az egy hét gyorsan el fog telni. Egy héttel kevesebb a sérülésből – mosolygott rám.

- Egy hét mi a négy hónapból? Semmi. Ez a probléma – mondtam keserűen. Ez így nem az én világom. Mindig is türelmetlen voltam.

- Rosszul látod. Sok egy hétből egyszer csak négy hónap lesz – veregette meg a vállam. – Lásd egy kicsit optimistábban a dolgokat, jó?

- Megpróbálom – mosolyodtam el keserűen.

Pár órával később már otthon ültem frissen letusolva és a családi vacsorát majszolva. Apa és Kathy éppen valamelyik pilótáról tartottak megbeszélést. Apáról tudni kellet, hogy kitűnően értett az autókhoz, így Kathy jó partnert talált benne a vasárnap délutánokhoz.

- Milyen menő már, hogy csak 17 és ennyi mindene van – bevallom őszintén kezdtem egy kicsit félni. Ez után szokott jönni, hogy: ,, Én is ilyen akarok lenni"

- Jó kis élete van – mondta anya. – De nem lehet egyszerű ezt feldolgozni.

- Már, hogyne lenne az? Nem kell mást csinálnia, csak utazgatni, meg élni – háborodott fel Kathy. Úgy érezem mindjárt bomba fog robbanni.

- Meg vezetni – feleltem nemes egyszerűséggel. – Ezt az egy dolgot kihagytad. Amúgy meg nem csak úgy adják alá a pénzt. Ő azért megdolgozik – oktattam ki a húgomat.

- Jaj. Mert az annyira megterhelő – forgatta szemét.

- Igen, az. De ezt nem nekem kellene tudnom – néztem mélyen Kathy barna szemeibe, majd felálltam az asztaltól. – Köszönöm szépen.

- Egészségedre – mondta Anya. Én viszont még mindig Kathyvel néztem farkasszemet. – Bepakoltál? – kérdezte. Csak most szakítottam el a tekintettemet a húgomról és néztem anyára.

- Igen. Jó éjszakát – ezzel a kijelentéssel indultam el a lépcső felé.

- Jó éjszakát – hallottam mögöttem az egyöntetű viszonzás. Csak reménykedni tudtam, hogy tényleg jó éjszakám lesz.

Reggel már korán lent ültem az étkezőben és a telefonomat nyomkodtam. Anya azt mondta, hogy korán indulunk. Nekem pedig nincs olyan, hogy korán. Megcsináltam magamnak az útra az innivalót. Most pedig a reggeli szokásos cappuchinomat iszogattam. Csak akkor figyeltem fel mikor lépteket hallottam a lépcső felől.

- Jó reggelt – köszöntem Apának, aki fáradtan megdörzsölte a szemét. Haja kócos volt és fáradtan ásított.

- Reggelt? – nevetett fel rekedtesen. – Inkább jó hajnalt. Mikor keltél fel? – kérdezte miközben megcsinálta a kávéját.

- Úgy negyedórája jöttem le – mondtam és figyeltem, ahogy leül velem szemben.

- És a húgod? – belekortyolt a kávéjába, de nagyon úgy tűnt, hogy kevés cukrot tett bele, mivel fintorogva nyelte le a keserű italt.

- Neki még azt hiszem, éjszaka van – néztem az órára, majd újra Apára, aki most már a szokásosan elkészített kávéját itta. Bólintott.

- Majd te ülsz előre – jelentette ki.

- Miért? – ezzel őszintén meglepett. Általában Anya ült az anyósülésen, mint minden normális családban.

- Anyád még aludni szeretne. Én meg társaságot. Szóval előre ülsz. – mondta és nagyot kortyolt a italából

- De ott van még Kathy is. Miért nem ő ül előre? – Kathy tipikusan az a fajta volt, aki minden lehetőséget megragadott, hogy Ő üljön előre ezzel is kitolva velem.

- Szerinted Kathy fel fog ébredni ilyen korán? – kérdezte. Megráztam a fejem. Kathy sosem volt híres arról, hogy korán tud kelni. – Na, látod. Jobb is, ha megyek és felkeltem. Elkezdenéd kivinni a bőröndöket a kocsiba?

- Persze – feleltem és megittam az utolsó korty reggeli ébresztőmet.

- Az előszobában van az összes. A kajást pedig csak tedd a hátsó ülésre – magyarázta a lépcső aljából.

- Rendben – mondtam és különváltak az útjaink.

A bőröndöket egyesével pakoltam be a kocsi hátuljába. A reggelek már igazán hidegek voltak. Ahogy haladtam az autóhoz végig a csillogó füvet néztem. Csodálatos volt reggel a város. Minden olyan érintetlenek tűnt. Talán ha tehettem volna, akkor kimentem volna a lovardába. Szerettem a frissen beszalmázott istálló illatát. A lovak halk ropogtatását, ahogy a reggeli adag szénájukat eszik. Az egész olyan tökéletes volt bárhonnan néztem. Mire bepakoltam a kocsiba, már Anya is lejött és felöltözve várta az indulást. Már csak Kathy hiányzott, de ezen nem igazán lepődtem meg.

- Jó reggelt – köszöntem Anyának, aki a hangomra megfordult.

- Jó reggelt kicsim – kinyújtotta a kezét és magához húzott, hogy megöleljen. – Hogy aludtál?

- Egészen jól – mosolyogtam rá.

- Apád mondta, hogy már korán felkeltél – ásította.

- Igen – feleltem kuncogva.

- Na, látod, nekem még mindig reggel van – nevetett fel Ő is. Eközben Kathy jött lett a lépcsőn fáradtan. Nem köszönt, nem csinált semmit. Egyenesen a kocsit vette célba és el is foglalta a hátsó ülést. Szerintem, amint be ült el is aludt.

- Indulhatunk? – kérdezte apa, aki már teljesen friss volt hozzám hasonlóan.

- Igen – felelte Anya és Ő is megindult az autó felé. Csak én és Apa maradtunk megint.

- Te is kész vagy? – kérdezte.

- Ühüm – feleltem.

- Akkor vágjunk neki – karolta át a vállamat. Így mentünk egészen az ajtóig ahol elengedett, hogy be tudja azt zárni. Beültem előre és hátra fordultam, hogy megnézzem anya és Kathy mit csinálnak. Nem igazán fogadott meglepetés mikor egy alvó Kathyt és egy félig alvó Anyát pillantottam meg. Elmosolyodtam és kivettem a hűtőládából két szendvicset és innivalót.

- Remélem mindent bepakoltunk – mondta Apa, mikor be ült a kocsiba. – Nem lenne jó itthon hagyni valamit.

- Egyetértek – helyeseltem. Nagyon remélem, hogy Kathy is mindent bepakolt, mert én biztos nem adok neki ruhát.

Egyszer Kathy azzal jött be a szobámba, hogy a barátaival moziba mennek és nekem olyan jó ruháim vannak, hogy szeretne egyet kölcsön kérni. Én persze teljesen lelkesen mondtam igent neki. Egy biztos: nem kellet volna. Az volt a kedvenc egybe ruhám. Kathy mikor hazajött egy szakadt, koszos ruha volt rajta. Megkérdeztem, hogy mégis mi a francot csinált, mire az volt a válasza, hogy a mozi után elmentek egy játszótérre és ott történt minden. Ezzel pontosan tudtam, hogy legközelebb már nem fogok bármit is adni.

Az út a reptérig gyorsan eltelt. Apa és én az időjárásról beszélgettünk, pontosabban arról, hogy egy elég nagy vihar várható és ez miként lesz hatással a hétvégére. Igen, azt hiszem egy normál 16 éves az időjárásról szokott beszélni. Útközben mindketten elmajszoltunk egy szendvicset, én pedig megittam az útra készített teámat.

Már messziről látszott az irányítótorony és egy éppen leszálló utasszállítót is sikerült megnéznünk. Apa magállt a parkolóban és hátrafordult felébreszteni Anyát és a húgomat. Még Apa próbálta felkelteni a család másik felét én kiszálltam és elkezdtem kipakolni a bőröndöket. Csak akkor figyeltem fel mikor Apa kivette a kezemből az egyiket.

- Felkeltek? – kérdeztem. Erre viszont azonnal megkaptam a választ mikor a kocsi két hátsó ajtaja kinyílt és egy fáradt Anyát és egy még fáradtabb Kathyt láttam kikászálódni az autóból. Ők álmosan álltak meg a kocsi mellett és nézték, hogy az utolsó bőröndöt is kiveszi Apa.

Csendben mentünk az épület fele. Bent kellemes meleg fogadott minket, de nem álltunk meg. Apa rögtön ment becsekkolni. Amint ez megtörtént elfoglaltunk négy széket és azon vártuk, hogy felszállhassunk a gépre.

Fél óra múlva már a gépen ültünk. Mindenki elfoglalta a helyét, én szerencsére az ablak mellett kaptam helyet, Kathy pedig mellettem. Volt egy olyan érzésem, hogy nem igazán fog sok vizet zavarni, mivel már öt a repülőn töltött perc után bevágta a szunyát. Pedig még fel sem szálltunk.

Egy ideje már repültünk. Csak néha haladt el egy stewardes, hogy esetleg jó pénzért adjon el inni és ennivalót. Ugyan sajnos tőlünk nem igazán lettek milliomosok, de ez van. Az út közben végig zenét hallgattam. Általában össze-vissza váltogattam, mert egy idő után, ha túl sok lassú, csöpögős számot hallgattam kezdtem magam úgy érezni, hogy társulni fogok Kathy alvásához. Bevallom őszintén szerettem repülni. Igaz, hogy nem sokat repültem életemben, de ez a kevés alkalom is nagy imádatot váltott ki belőlem. Nézni a felhőket és keresztülmenni rajtuk igazán felemelő érzéssel töltött el. Ez egyedül a kilátás tudta felülmúlni. Látni, ahogy minden olyan parányi. A földeket és az azokat keresztülszelő utak rettentően lenyűgöztek. Egyszerűen magával ragadtak és nem akartak elengedni. Egyszerűen csodálatos volt.