- Hana -

Büszkén néztem Jungkookra, szemeim könnybe lábadtak, mikor megláttam milyen beleéléssel és élvezettel meséli el az innovatív terveket. A beszéde, még akkor is ha nem értettem hozzá, rendesen lefoglalt és azt az érzést keltette fel bennem, mintha én értenék ahhoz, amihez ő is. Nagyon szeretheti a munkáját, ha ilyen boldogan és határozottan beszél róla. Vele ellentétben Hyungwon csendes volt és ideges. Igen, mindig is látszott rajta, hogy ő nem az a fajta személy, aki képes hatalmas tömeg előtt beszélni. Magába zárkózó kis csendes alak, viszont akkor nagy volt a szája, mikor a szemembe kellett hazudnia.

Hatalmas tapsviharral búcsúztak az est házigazdáitól, volt olyan is aki fütyült, mert valóban jó volt az előadás és szerintem innen mindenki be fog fektetni pár csekkel. Hátrafordultam és egyből kiszemeltem a bátyámat, aki mosolyogva rázta a fejét, miközben tapsolt, ezzel arra célozva, hogy bolond egy pasim van, de úgy érzi, boldog leszek mellette.

A pasim. Jeon Jeongguk a pasim. El sem hiszem, hogy végre kimondhatom ezt, többé már nem vagyok egyedül. Azok után, hogy mennyire utáltuk egymást és, hogy mennyi vitán mentünk keresztül - onnan kezdve, hogy szex szerződés -, boldog vagyok, hogy a dolgok így alakultak. Úgy érzem, hogy mostantól egy elég jó csapatot fogunk alkotni, még akkor is, ha bal lábbal indultunk el a közös utunkon.

Jungkook magabiztos mosollyal lépett le a színpad lépcsőin, egyenesen felém tartva. Mire ide ért, szorosan magához ölelt, amit boldogan viszonoztam, viszont meglepődtem, mikor hevesen dobogó szívét megéreztem mellkasomnál. Féltem, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat a kicsi ketyeréje. Picit eltoltam magamtól és kezeimmel közrefogtam arcát, hogy csillogó szemeibe nézzek. Valószínűleg nagyon izgulhatott odafent. Nem is csodálom, nekem nem lenne merszem oda mászni.

- Rettenetesen büszke vagyok rád, Jungkook. - mosolyodtam el, majd ráhajoltam ajkaira, hogy egy édes csókba részesítsem friss páromat. Ő az első, nem szabad elbasznom.

- H-Hana!? - hallottam egy kétségbeesett hangot a hátam mögül, ami megszakította a csókunkat. Még szerencse, hogy Jungkook erős karjai szorosan fognak, mert az a mámorító csók félig ájultá tett. - Mit művelsz? - néz ram könnyes szemekkel, mire csak egy lenéző pillantást vetek felé.

- Ezt inkább kint beszéljük meg, hat szem közt. - köptem felé a szavakat, egy olyan arckifejezéssel, amit eddig még nem nagyon alkalmaztam. Nagyon csalódott kell ahoz legyek, hogy valakire undorral nézzek.

Jungkook ekkorra már nem fogta a kezem, csak toporzékolt a hátam mögött, amíg össze nem szedtem az összes holmimat az asztalunkról. Jiminéket nem sikerült megtalálnom, így dobtam egy üzenetet, miszerint ne keressenek, dolgom van. Már előre látom, hogy reggel ötven nem fogadott hívás fog várni rám, mert meg fognak felejtkezni az üzenetről. Annyi baj legyen, csak nem küldik majd ki a rendőrséget, hogy megkeressenek.

- Hana, mit csinálsz te ezzel? - utalt Jungkookra Hyungwon, mikor már mindhárman kint álltunk a friss levegőn. Ahhoz képest, hogy nyár kezdete van, eléggé hűvös az idő.

- Ezzel!? Így kell beszélned azzal, aki épp most tett híressé, te mocsadék? - nézett rá hitetlenkedve barátom, már neki is akart menni, de közéjük álltam. Így tuti nem bántják egymást. Remélhetőleg. Az emberek ígyis néztek minket, nem tenne jót egyiknek se, ha egy újságíró jelenne meg a bokrok közül.

- Jungkook, ezt hagyd rám. - néztem ra szigorúan, mire vette a lapot és hátrébb lépett néhány lépést - Miért hazudtál nekem, Hyungwon? - kérdeztem halkan.

- Hana - mosolyodott el -, kedvesem, bármit is mondott neked Jeon, higyj nekem. Hazudik. - fogta közre arcomat, amitől éreztem, azonnal kidobom a taccsot, ha most, ebben a pillanatban nem veszi le rólam mocskos, undorító kezeit.

- Mondj el egy sort az általad írt versből. - húztam el arcom és karjaimat összefontam mellkasom előtt. Szigorúan néztem a görnyedt hátú fiúra, aki csak nagyokat tudott nyelni. Végig tudtam, hogy hazudik. - Inkább ne raboljuk egymás idejét többé. Nem szeretnélek többé látni, kizárólag munkaügyben keress fel, személyesén többé nem leszek számodra elérhető. - léptem párat hátra, hogy megfoghassam az igazi párom kezét - Jól vésd be az eszedbe azt, amit most mondani fogok neked. - távolodtunk el tőle - Nem vagyok egy tárgy, se egy trófea amit kitehetsz a többi közé. Nem fogom engedni, hogy játsz az érzelmeimmel és tönkretegyél. Kívánom, hogy találj magadnak egy olyan lányt, akinek az ilyen fajta undorító féreg a fétise. További szép estét! - húztam ki magam és Jungkook kezét szorosan megfogva távoztam el onnan vele az oldalamon.

- Hova megyünk? - kérdezte a férfi enyhén ijedten. Való igaz, nem vall rám a durvaság és a ridegség. Mint említettem, nagyon kell undorodnom valakitől, ha idáig fajulnak a dolgok. Ez volt az első eset, amikor valakivel merszem is volt így beszélni és nem a naplómba írtam bele a fájdalmaimat. Lehet, az azért volt, mert Jungkook mellettem állt, így a félelemre sem volt okom.

- Hozzád. - mondtam halkan, majd beültem a kijelölt autóba, ami elvitt minket Jungkook házához.

Az út odáig csendes volt és unalmas. Jungkook tartotta tőlem a távolságot, ami picit megijesztett, mert általában ő nem így szokott viselkedni, sőt. Már rég itt lenne a seggemben és próbálna vidítani a perverz vicceivel, de most semmi. Ennyire megijesztettem volna? Gondolom most csalódott bennem, mert nem úgy viselkedtem, ahogyan azt ő valóban elvárta volna.

Lassan, de biztosan megérkeztünk. Az idősebbik kedvesen ajtót nyitott nekem és megfogta a kezem, hogy kihúzzon az autóból, aztán becsukta utánam azt. Elmotyogtam egy halk köszönömöt, mire a férfibe karoltam, aki lassan vezetett be a házáig. Hajnal volt már, lassan a nap sugarai is megjelentek, ám a házban sötétség volt, ami szinte felemésztett. Ez annak köszönhető, mert most valamiért magányosan éreztem magam. Mintha Jungkook hozzám se szeretett volna szólni, ami picit csalódottá tett, ám hamar megváltoztatta a véleményemet, mikor mosolyogva húzott be a szobájába. Nem tett semmit. Csak az ágyra fektetett, akár a legbecsesebb kincsét és lefeküdt mellém. A légkör kellemes volt kettőnk között, nem szóltunk egymáshoz. Azért, mert élveztük a csendet vagy mert csodáltuk egymást, nem tudom, de közelsége nyugodtsággal töltött el.

- Jól vagy? - súgta, majd tenyerét arcomra vezette, én pedig nem bírtam visszafogni magam attól, hogy ne bujjak bele érintésébe.

- Igen, mostmár igen. - suttogtam, majd közelebb hajoltam hozzá, hogy újabb csókba részesítsem.

A csókunk olyan lassú volt, nyálas és szerelmes, ami miatt úgy éreztem, szeretném, hogy az idő megálljon és itt rekedjünk kettesben, míg világ a világ. Az ő csókja édes és tiszta, ártalmatlan és hátsó szándék nélküli. Ő az igazi csókot ajándékozta meg nekem, ezzel azt az érzést keltve, hogy egyetlen szerelmem sem volt valós, csak az, amit iránta érzek. És ez nem holmi gyerekes érzelem, hanem komoly, mély és mindentmondó, amit soha nem szeretnék megosztani senkivel, csak azzal a férfivel, aki jelen pillanatban erős karjai között fog engem és szerelmes érintésekkel halmoz el.

_______
Nincs hozzáfűznivalóm :3 Remélem mindenkinek tetszett (csak nekem nem xd)
Köszönöm, hogy elolvastad, és ne felejts el csillagozni, illetve bekövetni, ha akarsz =)))