-Hana-

- Következő! - ordítja a neveket a nő, aki az állásokat osztogatja azoknak, akik éppen végeztek, vagy éppenséggel munkanélküliek. Én az eslő kategóriába tartozom. Kemény tizenkét évemet csakis tanulással töltöttem, mindig is az az ember voltam, aki tökéletesíteni akart magán, mégse ment minden úgy, ahogyan én akartam.

Négy kínnal teli évet lehúztam Korea egyik legszigorúbb leány iskolájában, ahol ha nem tanultál, elvettek újabb két órát az életedből, hogy iskola után is koptasd a padodat. Ezért minden akadályt kiiktattam: barátok, család, még a szerelmet is. Elzárkóztam a külvilágtól, magamba roskadtam és csak azzal foglalkoztam, hogy valamit az asztalra tehessek. És meg is lett az eredménye. Elsőként végeztem a suliban, ráadásul tökéletes vizsgaeredményeim lettek. A szüleim csak a ballagás napján jelentek meg egy csokor félig elhervadt virággal és egy jó, vastag borítékkal, amely segítségével elindulhatok a saját utamon.

Azóta se láttam egyik rokonomat sem.

Egyedül a nagyvilágban, antiszociálisnak lettem titulálva. Egyetlen menedékem Kim Taehyung volt, a legjobb barátom. Számomra ő volt a menedék és a tökéletes pasi jelölt, persze addig, amíg ki nem derült róla, hogy ő bizony nem fogja az életét letölteni egy lánnyal, mert meleg. Először éjszakákon át sírtam, hiszen azon a napon terveztem el, hogy bevallom az érzelmeimet, de kissé túl hamar léptem túl rajta, már az sem érdekelt ha minden második pasiját bemutatta nekem. Talán csak egy fellángolás volt. Egyszerűen csak leszartam, mert a boldogsága érdekelt.

Azóta kibeszéltem neki a helyzetet, és mára már csak nevetünk, hogy milyen bolond kislány voltam. Onnantól kezdve pedig egyszer se lettem igazán szerelmes, csak néha napján megbámultam egy pasit és letudtam annyival, hogy úgyse lennék nekik elég jó.

- Utoljára szólítom fel Yi Hanat! - ordít ki az ajtón egy idősebb nőt, ezzel kirángatva engem gondolataim közül. Rendbe hoztam magam és megigazítottam magamon fekete, combközépig érő szoknyámat és lila pólómat. Kettőt kopogtam az ajtón, majd egy unott "gyere" után beleléptem rajta.

- Elnézést kérek, figyelmetlen voltam. - hajolok meg mélyen, a nő pedig csak sóhajt egyet és nyújta a kezét, ezzel jelezve, hogy foglaljak helyet.

- Az aktája szerint idén végzett marketing és matematika szakon. - nézi a lapot, aztán felfigyel rám hitetlenkedve, mintha mingyárt kitörne belőle a nevetés - Ez valami vicc? - igazítja meg szemüvegét - Ilyen göncökbe legfeljebb sztriptíz bárba fogadnának be. - nevetett fel.

- S-sajnálom, asszonyom. - hajtom le a fejem bűnbánóan, pedig most az egyszer tényleg azt hittem jól nézek ki. - Vannak más ruháim is, kérem ne küldjön el a sok beteg, szexista állat közé! - kezdek el neki könyörögni, könnyeim pedig csípni kezdik fekete szemeimet.

- Megnézem, mit tehetek érted. - írogat bele a laptopjába, szintén unottan - Ha az öltözködési stílusod is olyan lenne, mint a tanulmányi eredményeid, akkor teljesen megfelelnél ide. - mondja a halvány bajsza alatt. Figyelmen kívül hagyom a sértő megjegyzését és inkább fókuszálok az előbb említett ajánlatra.

- Milyen munkáról lenne szó? - kérdem halkan, inkább félénken. Nem szeretek az emberekkel beszélgetni, mert ők nem érthetik meg azt, amiken én keresztül mentem.

- Titkári munka a JK vállalatnál. - mutatja meg a képeket az idős hölgy a cégről - Az az idióta Jeon Jungkook magáról nevezte el a céget. - horkantott fel a nő. Ilyenkor nem értem azt, hogy miért ítélik el az embert. Hiszen ez a Jeon valaki a saját céget futtatja, nem értem, miért szól bele más.

- Vállalom. - mondom ki egy csepp gondolkodás nélkül. Az öreglány leveszi szemüvegét, majd mélyen szemeimbe néz.

- Hölgyem, a JK egy olyan vállalat, ahol maga kis szürke egér nem élné túl az első hetet sem. Öt éve működik, de nagyon rövid idő alatt tett szert ekkora hírnévre, a hazája egyik olyan cége, amivel büszkélkedni lehet. Mellesleg maga az igazgató jobb keze lenne, biztos képes felvenni a tempót a többiekkel? - emeli fel szemöldökét a mondat végére.

Őszintén, fogalmam sincs mit keresek itt. Képesítésem sincs erre az egészre, csak mentem előre anélkül, hogy bármit is átgondoltam volna legalább kétszer. A strapát bírom, az emberi kommunikációt kevésbé, mert mint mondtam, az egyetlen barátom egy meleg fiú, akibe szerelmes voltam, mert csak ő nem húzott vissza a tanulásból, sőt... ő volt az egyetlen, aki büszkén tekintett rám és emelt fővel jelentette ki, hogy én igenis az ő barátja vagyok. Végülis, ez csak egy munka, nem?

- Én tényleg akarom ezt az állást. - mondom magabiztosan.

- Magának aztán van vér a pucájában. - mosolyodik el elismerően először, amióta itt vagyok - Viszont tényleg kapjon magára több ruhát, a végén még megerőszakolják az utcán. - nyújt át nekem egy papírt, amin a cég pontos címe és a nő elérhetősége található.

- Rendben, igenis értettem. - álltam fel, majd megköszöntem a lehetőséget.

Boldogan hagytam el a központot, majd a biciklimre felülve indultam meg a lakásom felé. Persze senki sem várt haza meleg étellel, egy szerető öleléssel vagy egy lágy csókkal, ígyhát felhívtam Taehyungot, aki izgatottan fogadta a magamhoz való meghívást. Általában mindig meghívja önmagát, de most az egyszer én érkeztem meg hamarább.

A biciklimet gondosan leparkoltam, eztán beléptem az apró, két szobás lakásomba. A vállfára tettem a táskám, amiben minden fontos irat található, majd a konyhába siettem, ahol elindítottam a kávéfőzőt, hogy még időben elkészítsem a fekete, életet adó nedűt. Viszont nem kell sokat várnom...

Szőke hajú barátom csak úgy feltépi a bejárati ajtót, mintha a sajátja lenne, és se szó, se beszéd konkrétan rámugrik, és mivel gyenge vagyok, a földön kötök ki vele együtt. Egy pillanatra kínos csönd telepszik a szobára, de aztán mindkettek hangosan nevetünk fel. Tae összeszedi magát hamarabb, majd kezét nyújtja felém, ezzel felsegítve engem.

- Akkor mesélj csak, szépség, milyen volt? - ült le az egyik székre, én pedig kikészítettem két bögrét magunknak, mellé pedig a cukrot és a tejet. Zavarba ejt, ahányszor csak ilyen megjegyzéseket tesz rám... És ez napi szinten ötször, vagy tízszer - de kedvtől függően - megtörténik.

- Egy, nem vagyok szépség. Kettő pedig, hatalmas esélyeim vannak dolgozni a JK vállalatnál. - mosolyodom elégedetten és büszkén.

- Ugye tudod kivel van dolgod? - húzogatja perverzen szépen ívelt szemöldökeit, mire én csak megrántom a vállam - Hogy mi van!? - néz rám hitetlenkedve.

- Az öregasszony, aki elintézte nekem az interjút, idiótának nevezte a palit, aki vezeti a céget. Csak ennyit tudok róla. - öntöttem ki a forró kávét bögréinkbe.

- Jeon Kibebaszott Jungkookról beszélünk, igaz?

- Igen, és? - ülök elébe, mire ő tátott szájjal méreget.

- A csávó egy kész félisten, elélvezel, ha meglátod. - veszi elő a telefonját, majd kutakodni kezd ezután a Jungkook után, kis idő után pedig fel is mutat egy képet a jövendőbeli főnökömről.

Be kell valljam, hogy én azt hittem, valami hatvan éves sörhasas pasas lesz a vezető, de hatalmasat tévedtem. A képen lévő férfi Tae körülírásának tökéletesen megfelel. Egy félisten.

- Talán bugyit kéne cserélj? Idáig hallom, amint elázott a pincéd. - mutat intim részemre, én pedig szégyenlősen hajtom le a fejem - Azért több magabiztosságot vártam el tőled. - nevetett fel legjobb barátom.

- Hogy fogom én végigcsinálni egy ilyen pasi mellett? Napi nyolc óra egy ilyen ember mellett olyan, mintha a pokolra küldtek volna. - temettem bele arcomat apró kezeimbe. Ne értsétek félre, nem rosszra célzok a pokollal, egyszerűen csak ettől a képtől elszégyellem magam, mi lesz velem, ha ott leszek vele szemtől szembe?

- Megoldod te valahogy, Hana. - kacsint rám Taehyung - Tudom, hogy képes vagy rá. - simít rá karomra, mire hálásan mosolygok rá.

- Remélem igazad lesz. - fogom meg kezét, majd kétségbeesetten iszom bele a forró kávémba, melyet szigorúan csak feketén iszom.

Jeon Jungkook, még nem ismerlek, de félek megismerni téged.