- Hana -

Meglepődtem, mikor mindkét fiú kiöltözve, frissen jelent meg a házam előtt, így elég nevetséges helyzetbe kerültem, mert vissza kellett őket utasítanom. Azóta nevetünk Jiminnel és Taehyunggal, amióta az autóban ülünk. Ez történik, ha nem szólnak előre.

Hamarosan meg is érkeztünk a hatalmas teremhez, ami előtt több autó is állt, sőt, pár limuzint is láttam. Szóval ilyen a gazdagok gálája? Mindenki kicsípi magát és aztán sznob, beképzelt viselkedésükkel próbálnak felvágni? Érdekes estének nézünk elébe...

- Mi előre megyünk. - mutatott a bejárat felé Tae, majd elindult Jiminnel az oldalán. Igen, sajnos ők nem olyanok, hogy felvállalják magukat, bár nagyon szeretnék. Viszont ez Korea, senki sem ért egyet a nemi identitásoddal és a szexuális beállítottságoddal. Az emberek csak lenéznek és undorítónak neveznek, csak azért, mert nem vagy átlagos és ez szerintem szánalmas.

Pár pillanatig még vártam Jungkookra és Hyungwonra, de egyikőjük sem jelent meg, így egy sóhaj után úgy döntöttem követem a többiek példáját és elhúzom a csíkot. Biztos fontosabb dolguk is volt, minthogy velem legyenek. Jobban teszik, ha minél több befektetőt keresnek a projektbe. Most nem azt mondom, hogy nyalizzanak, de a plusz pénz sosem jön rosszul, főleg ha egy nagy cégről beszélünk, valamiből el kell tartsák a munkásokat, akik keményen dolgoznak minden egyes nap annak érdekében, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.

Nagyot kellett nyelnem, mikor megláttam milyen sokan is vannak az épületben. Nem igazán szeretem az embereket, sem kontaktust létesíteni velük, de még beszélni is nehezemre esik, viszont zavarba hozott a tény, hogy mindenki kinyalta magát erre az estére, én pedig úgy érzem, sehogy sem nézek ki. Szerencsére kiszemeltem Jungkookot aki egy magabiztos mosollyal nézett felém és biztatott abban, hogy tegyem meg az első lépést az emberek felé. Nem is hezitáltam, neki köszönhetően összeszedtem a bátorságom és elsétáltam az első asztalig, hogy beszélgessek a vendégekkel.

- Köszönöm szépen, hogy eljöttek. - hajoltam meg előttük - Remélem jól érzik magukat, és hogy nem fogunk csalódást okozni ezúttal sem. - mosolyodtam el lágyan, de a görbület az arcomra fagyott, mikor megláttam kikkel is állok szemben. Még pislogni sem mertem, mikor az idős házaspár nevetve nézett rám, mintha én lennék a világ legjobb standuposa.

- Hát ide jutottál, Hana? - nézett rám édesanyám, aki éppen a poharában lévő löttyöt - feltehetőleg bort - kortyolgatta - Mr. Jeon csicskája vagy? - nevetett fel.

- Igen, vagyis nem! - nyújtottam felé kezemet - A titkára vagyok. - mosolyodtam el újból. Nem hagyhatom, hogy gyengének lássanak. Ők olyanok, akár a túlméterezett kutyák: egyből kiszagolják a félelmet.

- Mégjobb, inkább lettél volna takarítónő, akkor legalább nem kellene szégyenkeznem veled. - nyitotta ki száját az apám is. Az egyetlen, aki nem mert megszólalni, az a bátyám volt, akit évek óta nem láttam. Hanbin az utolsó találkozásunk óta sokat változott. Míg én inkább anyukám vonásait örököltem, ő addig olyan rideg és merev kinézetű volt, mint az apám. De ne a borító alapján kell elítélni őt, a bátyám olyan lágy, akár a vaj. Érzékeny és szeretetteljes. Régebben mindig ellógott az egyetemről, csak azért, hogy eljárjon hozzám és a nagyiékhoz. Gyakran fagyizni vitt el és mozizni, de mostanára olyan... mintha megtörték volna azt a vidám embert, akit én ismertem.

- Szia, Hanbin. - szólítottam meg kedvesen bátyámat, aki éppen a vizéből kortyolt. Egyértelműen ideges volt, mert anyáék megtiltották, hogy találkozzon velem. És be kell valljam, én is sokat változtam. Már nem vagyok az a tíz éves kislány, akit ismert. Más vagyok.

______

Megszülettem. Én, az Yi család egyetlen lágya, a fekete bárány és a nem kívánt személy a szüleim életében. Sosem lehettem elég jó nekik, akármit tettem, ők figyelmen kívül hagytak és eldobtak maguktól. Nekik egy fiú kellett, egy erős, karizmatikus örökös, aki nem más volt, mint Yi Hanbin, a bátyám.

Anyáék mindig is a "tökéletes" jelzővel illették őt, ezért is választottak el minket egymástól, azon a viharos őszi napon. Zavart voltam és nem tudtam, miért kerültem a nagyszüleimhez, de idővel felfogtam: nem kellek nekik többé. De nem voltam mérges, tudtam, hogy a szüleim képesek a szeretetre és a törődésre, de úgy tűnik, nem én voltam az a személy, aki szeretetreméltó. És a bátyámmal mi a helyzet? Mindig is imádtam és csodáltam őt azért, amiért olyan sok mindent elért kevés idő alatt. Senki sem tudta elvenni azt a büszkeséget és szeretetet, amit egymás iránt éreztünk. Amikor csak bírt eljött és meglátogatott, tűrte a lányos hisztimet és még a szerelmi bánataimat is meghallgatta, még akkor is, ha abból csak egy volt. Az egyetlen baj az volt, hogy a szüleink megtudták, mi a helyzet, így Japánban taníttatták tovább. Az egyetlen személyt, akit a családomnak nevezhettem, véremet a veremből, elvették tőlem.

És az fájt a legjobban, hogy még búcsúzni sem tudtam tőle.

_______

- Sz-szia, Hana. - ejtett meg egy apró ajak görbületet, ami engem is mosolygásra késztetett - Úgy hallom, jól megy sorod. - lett bátrabb. Mély hangja zene volt füleimnek. Már rég hallottam őt beszélni, ezért is örültem annyira, hogy szinte örömkönnyeket ejtettem, de nem tehettem meg a szüleink miatt.

- Mint látod. - mutattam magamra - Neked viszont gratulálok a céghez, büszke vagyok rád, bátyám. - hajoltam meg előtte, így is kifejezve a tiszteletemet előtte.

- Elég ebből a szánalmas, kétszínű viselkedésből. - sóhajtott anyám - Az egész család tudja, mekkora pénzéhes kis dög vagy te valójában. Irigyeled az egyetlen testvéred és szemrebbenés nélkül képes vagy a szemébe hazudni, csak azért, mert te semmire sem vitted az életben. - kortyolt a borból - Nem is akarlak látni, a ruhád pedig förtelmes, elkap a hányinger tőle. - imitálta a hányást, akár egy hölgy.

- É-értettem, nem zavarok tovább. - eddig bírtam.

Sosem voltam egy erős személy. Mindig fejet hajtottam és tűrtem a szidást, akárhányszor bántottak a nálam sokkal idősebbek. Most is a sírás küszöbén álltam, de addig nem engedhetem ki magamból, amíg haza nem értem a meleg ágyikómba. Ott senki sem bánthat, maximum csak álmomban. Utoljára még meghajoltam, majd lágy mosollyal az arcomon távoztam volna, de ekkor egy erős kéz fogott rá a csuklómra és közel húzott magához. Mikor felnéztem, meglepődve konstatáltam, hogy Hyungwon áll mellettem.

- Mr. Chae. - pattant fel apám ültéből és meghajolt a férfi előtt, majd kezét nyújtotta felé, de Wonnie csak nevetve lökte el azt.

- Alávaló férgekkel nem fogok kezet, Mr. Yi. - nézett apámra sötét szemekkel - Főleg nem az olyanokkal, akik megaláznak tisztességesen dolgozó alkalmazottakat. Egy szégyenfolt volt a munkája az iparban. - nevetett fel gúnyosan.

- Már elnézést, - szólalt meg anyám - de a mellette álló hölgy egy senki. Igaz, a nevünket hordja, de értéktelen, tudatlan és szemtelen. A saját bátyját kifosztotta volna az örökségből! - csapott idegesen az asztalra a nő.

Hyungwon csak nyugodtan lépett közelebb az asztalhoz és megtámasztotta magát annak szélén. Egyenesen Hanbin mellé állt és őt méregette. Az öcsém olyan volt, mint én. Törékeny és csendes, ezért is nyelt akkorákat, mikot Hyungwon megszólította.

- Igaz, amit mondanak? Így viselkedett Hana? - kérdezte nyugodt hangnemben, mire a fiú nemlegesen megrázta a fejét.

- A húgom a legkedvesebb teremtés a földön, a légynek sem tudna ártani, nekem pedig főleg nem. - állt fel, majd odasétált hozzám és szorosan megölelt - Csak ő állt mellettem. Ti sose engedtétek volna, hogy a művészettel foglalkozzak. - bukott ki belőle, mire a szüleim idegesen felálltak az asztaltól és fenyegető tekintetükkel engem méregettek.

- Te vagy a hibás. Te mérgezted meg a bátyádat. Bárcsak elvetettelek volna, mikor még megvolt rá a lehetőségem. - mért végig undorodva anya, mire belőlem majdnem kibukott a sírás - Hanbin, indulunk! - parancsolt az idősebbikre, de az nem mozdult - Azt mondtam, megyünk! - emelte fel a hangját.

- Többé nem irányítotok. - jelentette ki szigorúan a mellettem álló, mire a szüleim szemében láttam a csalódottságot, a szomorúságot és a mérhetetlen dühöt, amit abban a pillanatban éreztek irántunk. Nem igazán érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, valahol mégis megtörtem. Nem tehettek ez ellen semmit, ugyanis a bátyám felnőtt ember, azt tesz, amit akar, már nem lehet egy bábú, amit bármikor irányíthatnak. Önállósodott és már régóta képes döntéseket hozni. - Hiányoztál. - ölelt meg újból, mikor látókörünkből eltűntek a szüleink. Én is magamhoz öleltem a nálam sokkalta magasabb, vékony fiút. Végre, közel éreztem magamhoz azt, akiről azt hittem, hogy elfelejtett és, hogy az agyát teljes mértékben átmosták. De szerencsére ugyanaz maradt, mint évekkel ezelőtt. - Annyira örülök, hogy jól vagy. Egyszerűen káprázatosan nézel ki, hugica. - mosolyodott el lágyan, majd arcomra simított.

- Te sem panaszkodhatsz. - mosolyodtam el lágyan, de ekkor meghallottam egy halk torok köszörülést a hátam mögül. Megfordultam és Hyungwonnie kínos mosolyával találtam szembe magam. Arca piros volt és szemei csillogtak az izgalomtól, de végül kibökte, amit szeretett volna:

- Nem szeretnél t-táncolni? - harapta be alsó ajkát szégyenlősen, mire csak némán bólintani kezdtem.

Kivitt a nagy tömegbe, ugyanis nem csak mi táncoltunk, hanem többen is úgy gondolták, hogy a jó zenére táncolni kell. Bevallom, büszke vagyok Jungkookra és Hyungwonra, jó munkát végeztek. Mostmár csak arra vagyok kíváncsi, hogy a bemutatójuk hogyan fog sikerülni.

- Köszönöm, hogy kisegítettél. Nélküled a bátyám még mindig egy beprogramozott robot lenne. - hajtottam fejemet a vállára.

- Inkább magadnak köszönd. Csak egy kis löket kellett Hanbinnak, hogy aztán megvédjen előlük, ezért is ment olyan gyorsan az egész. - mosolyodott el, majd derekamnál fogva közelebb húzott magához.

- Ettől függetlenül rengeteget segített az a kis löket, mostmár ha nem is művész lesz belőle, de nyugodtabban fogja vezetni a céget és pénzt is fog adni nekünk. - mosolyodtam el, majd folytattuk a táncot.

Ilyenek az érzéseim is, akár egy vad tánc. Gyors és kiszámíthatatlan. Néha úgy érzem Jungkookba vagyok szerelmes, néha pedig Hyungwon uralkodik a szívem felett. Két tűz közé vagyok zárva és a döntés napról napra egyre nehezebb. Kit akarok valójában?

_______

Nagyon szépen köszönöm a 200 követőt! 😖💜 Nagyon sokat jelent nekem és köszönöm, hogy vagytok nekem és minden nap a legjobbat hozzátok ki belőlem. Köszönöm az építő jellegű kritikákat és a pozitív véleményeket. Nélkületek sehol sem lennék! Úgy érzem, nem érdemlem meg, viszont hálás vagyok mindenért. Imádlak titeket ❤❤❤❤❤
Ha tetszett a rész, ugyanúgy várom a véleményeket. Szavazz és kövess! ^^