- Jungkook -

A ház belül is apró volt, nem rendelkezett túl sok mindennel, csak az alapokkal, mint a fürdőszoba, konyha, nappali és hálószoba. Nem akartam pofátlan lenni, de az engedélye nélkül foglaltam helyet a régi kanapén. Anya úgy érezte azonnal ki kell szolgáljon legalább egy pohár üdítővel, de mikor megláttam, hogy azt kíséri egy tányér tele csokis süteménnyel, szívem ellágyult és azonnal a gyerekkorom jutott eszembe. Tisztán emlékszem ezekre a barna sütikre, melyeket élmény volt megenni. Mikor még velünk élt, akkor csak be kellett vetnem a kutyus szemeket, és megkaptam tőle az édességet. Azok voltak a gyerekkorom meghatározó részei, az egyetlen olyan dolog, ami boldogságot hozott nekem még a múltban.

Leülepedett a csend kettőnk közé, egyikőnk sem mert megszólalni. Mindketten gondolataink rabjaivá váltunk és agyaltunk a kettőnk között kialakult helyzettől, viszont minden eltörpült Hana mellett, csak rajta agyaltam, de jelen pillanatban még őt is köteles voltam kizárni, hogy beszélgetést kezdeményezzek.

- Mi vett rá arra, hogy húsz év letelte után megkeress engem? - dőltem hátra a kanapén és karjaimat összefontam mellkasom előtt. Az agyam, a szívem, az idegeim, minden porcikám az igazságért könyörgött. Tudni akartam, miért ment el, az apám vette volna rá? Vagy egyszerűen csak elege lett belőlem és elment, hátrahagyva mindent?

- Mikor nyolc éves voltál, újból megpróbáltam felvenni veled a kapcsolatot, de apád biztonsági őrei azt a parancsot kapták, hogy ne engedjenek engem sehová, főleg a közeledbe nem, ráadásul úgy, hogy tudták ki vagyok valójában. - sóhajtott - Évekkel később feladtam, de nem sokkal később megtudtam, hogy elhagytad a kontinenst, így utánad mentem, de apád emberei nem hagytak nyugodni és folyton kísértettek, mindaddig a pillanatig, míg meg nem halt. Állításuk szerint, egy ártatlan nőt csak a pénz miatt követtek, sose bántottak volna. - nézett rám mosolyogva - A lényeg az, hogy én tényleg a közeledben szerettem volna lenni. Anya létemre, képzeld csak el, milyen nehéz is volt nekem nélküled. Nem láthattam, ahogyan felnősz és nem lehettem szemtanúja semminek, ami téged illetett. - buggyant ki az első könnye - Rettenetesen büszke vagyok rád, Jeongguk, és úgy látszik, nagyon jó munkát végeztem, hiszen be kell valljam, nagyon helyes fiatalemberré cseperedtél. - kuncogott fel könnyáztatta arccal - Fájt, hogy nem ismertél fel, de végül eljöttél hozzám és ez több, mint elég. - állt fel, majd nehézkesen elsétált egészen a konyháig, ahonnan előhalászott egy rongyos újságot és egy képet. Felvont szemöldökkel néztem a két tárgyat, de azonnal elöntött a düh, mikor megpollantottam a kezében a cikket, melyben életem legrosszabb napját ecsetelik: a házasságom. - Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, fiam, de úgy hallottam, van egy új hölgy az életedben, és bevallom őszintén, jobban kedvelem őt. - mutatott fel egy képet rólam és Hanaról.

Tisztán emlékszem erre az estére, ugyanis két dolog is sikerült aznap: elindítottam egy hatalmas projektet, hatalmas emberekkel üzletelve és megszereztem magamnak az álom nőt. Ott álltunk a színpadon, egymásba karolva, hatalmas mosollyal az ajkunkon. Szívem heves dobogásba kezdett és tenyerem izzadni kezdett, mikor megpillantottam. Ragyogott, ahogyan mindig is tette. Annyira szerelmes vagyok belé, hogy azt már nem lehet körül írni. Észre se vettem, hogy szemeim könnybe lábadtak, így erőszakkal eltüntettem őket onnan, még mielőtt édesanyám észreveszi, de az anyák előtt semmit sem lehet elrejteni.

- Csúnya vége lett? - kérdezte, én pedig leszegezett tekintettel bólintottam egyet - Be akarom neked bizonyítani, hogy jó szándékkal jöttem ide, nem azért, hogy ártsak neked. Én nem az apád vagyok. - érintette meg a vállamat. Szavai őszintén csengettek, de még nem bízhatok meg benne, nincs itt az ideje. Kell adnom magamnak, pontosabban magunknak egy kis türelmi időt. Nem ugorhatok fejest a dolgokba úgy, hogy nem tudom mik a szándékok valójában.

- Hallani szeretném, mi az ajánlatod. - engedtem meg, hogy folytassa, de anyám hangos nevetésbe tört ki. Nem értettem mi olyan vicces. Talán komikusnak kellett volna elmennem, elnök helyett, vagy?

- Nem egy ügyfél vagyok, Guka, hanem az anyád. - nevetgélt tovább - A "szándékaim" - mutatta idézőjelben - azok, hogy segítsek a fiamnak abban, hogy újra boldog legyen. Ez a kötelességem anyaként, és ha kell, bármit megteszek, hogy visszaszerezd a leányzót. Már szeretnék egy unokát is. - mondta magabiztosan. Egyszerűen lefagytam a nő szavainak a hallatán. Unokát? De hiszen csak huszonhat éves vagyok, nem akarok gyereket. Sőt, ha lehetne, sose csinálnék még egyet magamból, ugyanis csak a baj van velük.

- De...

- Nincs olyan, hogy de, Jeongguk. - szólított hivatalos nevemen, amitől kirázott a hideg, akárhányszor meghallottam. Nem szeretem a nevem, éppen ezért kérek meg mindenkit arra, hogy Jungkooknak hívjon. Az emberek nyolcvan százaléka nem tudja, hogy a valódi nevem Jeongguk. - Szereted a lányt?

Az igazat megvallva, én már akkor szerettem őt, amikor megismertem. Szerettem a hangját, mely számomra úgy csengett, akár az angyalok bársonyos éneke. Szerettem sötét szemeit, melyek olyannyira ragyogtak, mint tiszta égen az esthajnalcsillag. Szerettem a hosszú, ápolt haját, amelynek csiklandozása által keltem fel korán reggel. Szerettem a durcás ajkait, főleg mikor azokkal a gyönyörű, vörös ajkakkal csücsörített és mérgelődött, de minden bántó szava, mely felém szólt, inkább hangzott imának, mint szidásnak. Szerettem az apró kezét, ami elveszett az enyémbe, a lába nyomát, mely méretekkel kisebb volt az enyémnél, még azt a fájdalmat is szerettem, amit okozott. Valóban szerettem őt, és szeretni is fogom, míg világ a világ.

- Igen. - gondolataimhoz képest, csak ezt a rideg, egyszerű választ adtam szülőmnek, pedig szívem hevesen tombolt, akárhányszor felidéztem Hanat magamban.

- Akkor meg harcolj érte. Nem állhatsz itt ölbetett kézzel, hogy aztán végignézd, amint lassan elveszíted. - ült le mellém és kezét az enyémre helyezte - Én is ezt tettem, és elveszítettelek. Alig hallottam valamit felőled, és nagyon bánom. Adsz egy utolsó esélyt, hogy megmutassam, milyen ha van egy anyád? - nézett rám szinte könyörgő szemekkel. Lehet, hogy hibát követek el, de itt az ideje egy jobb emberré válni az olyan emberek szemében, akiket szeretek. De a véleményemet nem változtatom meg, még mindig figyelemmel fogom őt követni, és ha elbukik előttem, mint anya, akkor nem fog rólam hallani többet.

- Próbáljuk meg. - mosolyodtam el lágyan, majd megölelgettem. Be kell valljam, az anyai ölelés valóban egy jó dolog volt. Úgy éreztem, hogy visszakaptam egy olyan dolgot, amit nagyon régen elveszítettem.

Nem sokkal később elhagytam a helységet és hazaindultam, hogy kipihenjem a nap fáradalmait. Büszke vagyok magamra, mert tiszta lappal indíthattam el a kapcsolatomat anyával, és nem hisztis gyerek módjára hátrálok meg a helyzet elől. Amint haza értem, bebújtam az ágyba és Bailey nem restellt befeküdni mellém, bevallom jól jött a társasága, mert rajta kívül nem igazán beszéltem senkivel.

Másnap reggel valaki, ki szerette volna rúgni az ajtómat a helyéről. Fájó végtagokkal és fejjel szaladtam le a lépcsőkön, hogy beazonosítsam a betörőm és jól megverjem, mert képes volt megzavarni a csendet és a nyugalmat, ami a házamban uralkodott. Erővel nyitottam ki az ajtót, amin bepottyant rózsaszín hajú barátom, és be kell valljam, arckifejezése nem volt szende, se barátságos. Úgy nézett ki, mint aki gyilkolni jött.

- Akkora szarházi vagy, Jeon! - lökött meg - Te tisztában vagy azzal, hogy Hana csak azért szakított veled, hogy ne kerülj bajba? Ilyen könnyen elengedted és utoljára még képes voltál megfektetni őt? Szerintem letépem a fasza kis golyóidat, mert biztos nem nagyok a gyávaságod miatt, és a füledre ragasztom őket, fülbevaló gyanánt! - ordibált velem továbbra és csak mondókája után vettem észre Taehyungot, aki meghúzta magát párja háta mögött.

- Én is örülök, hogy látlak titeket. - sóhajtottam - Tudok mindent, Grace kinyögte nekem. - vallottam be, mire Jimin arca ellazult és tekintetével cipőjét pásztázta, ilyenkor tisztán kivehető volt, hogy szégyenli magát a viselkedése végett - Az a tervem, hogy visszaszerzem őt, de valaki már lenyúlta őt előlem. Épp ezért van szükségem a segítségetekre. - invitáltam be őket egy ravasz mosollyal az ajkaimon.

A két fiú zavartan nézett rám, pedig pontosan tudták, hogy miről van szó. Kell egy tökéletesen kidolgozott terv ahhoz, hogy visszahódítsam Hanat, de úgy látszik nem is ismerem úgy, mint a legjobb barátja. Taehyung minden apró titkot tud róla, ezért is fontos része a hadműveletnek. El kell nekem árulja, miért van oda és vissza. De hiányzott valaki, valaki olyan, aki képes a helyes út felé terelni minket.

- Anya? - szóltam bele a telefonba, miután sokadjára is kicsöngött - Ne kérdezősködj, hanem csak gyere át hozzám és hozz nekem csokis sütit. - súgtam a telefonba, hogy a többiek ne hallják, de nem volt akkora szerencsém.

Ha nő van az oldalunkon, akkor mindenképp visszakapom azt, amit elvesztettem.

_______
Hát, nem vagyok büszke erre a részre, elég unalmas lett, de a következőt már érdekesebbre terveztem. Vigyázzatok magatokra és legyetek jók, rendben? 🥺
Ha tetszett a rész, szavazz, illetve kövess be! ❤