Az esti beszélgetésünk után hazavittem Samet, és megbeszéltük, hogy majd beszélünk. Vegyes érzelmeim voltak. Nem esett szó arról ezután mi lesz, de azthiszem ezt mindkettőnknek át kell gondolnia. A szüleimnek és Katenek akik az este megvárták míg hazaérek, elmeséltem mindent. Azt hiszem nem nagyon kell részleteznem. Az ő érzelmeik is vegyesek. De örültek, hogy úgy tűnik, hogy Sam felelősséget vállal, a végső döntést természetesen rám bízták.

Másnap reggel a telefonom hangjára ébredtem. A mellettem fekvő nővérem csak morgolódott.

Sam Henry: Jó reggelt! Szeretnék ma találkozni veled. Veletek. Átmenjek én, vagy átjössz te?

Én: Inkább gyere értem fél óra múlva és menjünk el valamerre.

Nem éreztem volna helyesnek amíg nem döntök, hogy mit akarok, hogy egymáshoz szaladgáljunk. Ráadásul szerintem még a szüleim nem látják szívesen egy ideig.

Sam Henry: Rendben

Kikeltem az ágyból és átvergődtem konkrétan a fürdőbe készülődni. Mikor visszamentem a szobánkba, Kate már ébren volt és telefonozott. Amikor elkezdtem öltözködni csak akkor nézett rám.

-Hát te hova készülsz?-mért végig.

-Sam értem jön és beszélünk a dolgokról.

-Jó, helyes. Támogatom.-nézett rám elégedetten.

Én pedig a táskám után kezdtem kutatni, amióta itt lakik nagyi és Kate is, kész káosz a házunk. Fogalmam sem volt, hogy fogunk elférni ha meglesz a baba. Ez még kérdéses. Amikor épp a cipőmet rángattam a lábamra akkor hallottam, hogy Sam leparkolt a ház elé, így siettem is kifele mielőtt összetalálkozok a szüleimmel. Nem akartam, hogy esetleg behívják Samet. Ez a kettőnk dolga volt.

Amikor beültem a kocsiba Sam fusztráltan ült, azthiszem várt valami puszi félére köszönésképp. Kissé szeszélyes hangulatban voltam ehez így reggel.

-Merre szeretnél menni?-pillantott rám.

-Teljesen mindegy, de közben álljunk meg egy mekinél.-rántottam meg a vállam.

-Nem is szereted a mekit.-ráncolta össze a szemöldökét.

-Hát, az utóbbi időben viszont úgy tűnik a lányod szereti, tehát mekizünk.-amikor kimondtam a "lányod" szót Sam elmosolyodott.

-Akkor mit szólsz ha felpakolunk mekiből, aztán kimegyünk a kilátóhoz. Ilyenkor szinte senki nincs ott.-belementem. Így legalább nem zavar senki minket.

Fél órával később oldottabb hangulatban eszegettük a gyorskajánkat a kilátó egyik padján ülve és néztük a reggeli város látványát.

-Várod már a szülinapod?-kérdeztem rá, tekintve, hogy néhány nap múlva lesz.

-Nem igazán.-kortyolt bele a kólájába.

-Azt hittem várni fogod. Legalábbis a lakás miatt.-még mikor a terveinkről beszélgettünk pár hónapja akkor említette, hogy a nagyapja egyik lakását kapja születésnapjára. Én persze az egy hónapja lévő tizennyolcadik születésnapomra csak egy tortát kaptam a nagyszüleimtől, na nem mintha nem örültem volna annsk is.

-Már megkaptam. Átiratta nagyapa a nevemre amikor elkezdtem az első munkanapom a szervízben.-úgy mesélte, mintha csak természetes lett volna.

-Dolgozol?-lepődtem meg.

-Igen, néhány hete kezdtem. Még nem tettem le a vizsgám, de Andre egyik embere felvett mert tudja, hogy az érettségi után egyből levizsgázok.-néhány hónap telt el, mégis annyi minden történt.

Néhány percig csak néztem őt, és tudtam ahogy a szemébe néztem, hogy mit akartam, de arról fogalmam nem volt ő mit szeretne.

-Otthon milyen a helyzet? A szüleid dühösek?-érdeklődött.

-Már nem igazán, illetve rád egy kicsit. De látnod kéne, nagyon izgulnak, hogy nagyszülők lesznek. Pár napja csak abból állunk, hogy kisruhákat válogatunk meg mosunk.-mosolyodtam el. Szerencsés voltam velük.-Mondjuk borzasztó ami otthon van. Túl kicsi az a ház ennyi embernek. Ruha ruha hátán. Ráadásul Katettel együtt alszunk és mivel állandóan pisilni járok, vagy eszek, vagy valamit művelek ki van tőlem.-nevettem.

Sam is kinevetett. Jó volt megosztani vele.

-Költözz át hozzám.-mondta ki amit nem vártam, és megfagyott a levegő közöttünk.

-Tessék?-kérdeztem vissza.

-Komolyan mondtam. Most lett kifestve a lakásom még én is otthon lakok, költözzünk be együtt.

Nem tudtam mit mondjak.

-Sammy én... nem tudom. Azt sem tudom velünk mi van. Fogalmam sincs mit gondolsz, mit szeretnél...

-Kicsi Celeste.-ült közelebb. Megsimította az arcom.-Téged szeretnélek. Titeket.-lassan hajolt felém, de tudtam mit szeretne, így hát hagytam, hogy megcsókoljon.

Nem tudtam, hogy a terhes hormonok, vagy mi játszott közre de nem tudtam mit érzek, a szívem ezerrel zakatolt.

-Mit mondasz?-engedt el.

-Sammy szerintem gondold át, kevesebb mint huszonnégy órája tudsz a babáról is, egész eddig nem is kerestél. Ha nem látsz meg este akkor most mi lenne? Köszönöm, hogy felelősséget vállalsz a kicsiért, de ne hozz ekkora döntést míg nem volt időd átgondolni.

-Én tudom mit akarok.-mérgesedett be.

-Azt hiszem most jobb ha hazaviszel.-mondtam.

Nem mondta, hogy nem. Nem akart marasztalni. Maga sem tudja, hogy mit gondol igazából.

Egészen hazáig meg sem szólaltunk szinte. Majd mikor leállt a ház elé, amikor kiakartam szállni, hírtelen megszólalt.

-Mi lesz a neve? Willams lesz vagy Henry a vezetékneve?-nem tudtam kiolvasni a tekintetéből most mi van.

-Samantha Henry lesz. Anyukád után, a te vezetékneveddel.-ismét lefagyott. Nem mondtam többet. Kiszálltam az autóból és hátra sem nézve bementem a házba.

Az előszobában megálltam két percre, hogy vegyek pár mély levegőt mielőtt továbbmegyek. A nappaliba vettem az irányt, ahol nagyi meg apa ült.

-Akarsz róla beszélni?-kérdezte apa.

-Most nem.-ültem le a kanapéra.-Ti mit csináltok?

-Anyád kiküldött minket a konyhából mert állítása szerint útban vagyunk. El se hiszem.-hitetlenkedett nagyi.

-Mindig útban vagytok.-nevettem ki.

Egy órán át hallgattam, ahogy ezután nagyi meg apa mesélik mi történt a hátsó szomszédunknban. Megjegyezném, hogy igazából semmi érdekes. De mindig leskelődnek. Mintha mindketten hetvenöt évesek lennének. Időközben Kate is megjelent és próbálta nekik elmagyarázni miért nem kéne leskelődniük. Nem sok sikerrel. Aztán valaki csengetett.

-Nyitom.-indult meg Kate.

Egy perccel később Sam jelent meg két festékes vödörrel a kezében. Na az ő érkezésére senki nem számított. Legfőképp én nem.

-Nem beszéltük meg, hogy átjössz, sőt tulajdonképpen semmi lényegeset nem sikerült megbeszélnünk!-álltam fel dühösen köszönés nélkül.

Sam nem törődött velem. Letette a két bontatlan festékes vödröt az asztalra, majd apám felé nyújtotta a kezét aki szó nélkül kezet rázott vele mert hírtelen ő is köpni-nyelni nem tudott.

-Mik ezek?!-mutattam a vödrök irányába.

-Mondandóm van.-állt meg előttem. Csak a dohányzóasztal és az azon tornyosodó festékek választottak szét minket.

-Talán akkor vonuljunk félre.-sóhajtottam.

-Melyik színt akarod?-nézett a festékekre.

-Mivan?-forgattam a szemem majd lepillantottam.-Mindkettő rózsaszín.-mondtam értetlenül.

-Igen, az. Válassz.-nagyon eltökélt és magabiztos volt. Én pedig az ellentétje.

-Nem tudom Sam. Legyen ez.-mutattam a cimke szerint a pasztell rózsaszínra. A levegő ismét fagyos volt köztünk és mindenki a szobában némán nézett minket és várta, hogy mi történik.

-Rendben van.-mondta, majd a zsebébe nyúlt, kivett egy apró bársonydobozt aztán a pasztell rózsaszín festékes doboz tetejére szinte lecsapta.-Teljesen őszintén, átgondoltan állok most előtted. Sosem kételkedtem benne, hogy mit akarok. Amióta megláttalak szerelmes vagyok beléd, és amikor megkaptalak nem vigyáztam rád eléggé, és nem értékeltelek. Nem lehetek eléggé hálás azért, hogy annyit gondoskodtál rólam, és azért sem, hogy mikor feladtam volna a kórházban töltött napokon te ott voltál velem és fogtad a kezem. Amikor mellettem vagy, tudom, hogy minden rendben lesz bármi is történjen. Ez a vödör festék itt.-mutatott lefele.-Ez az újrakezdés jelképe, ezzel festjük ki a szobáját a lányunknak. Ez pedig itt.-vette fel a bársonydobozt.-Annak a jelképe, hogy szeretlek az életemnél is jobban és biztos vagyok a döntésemben. Azt akarom, hogy hozzám költözz, azt akarom, hogy minden nap melletted ébredjek, hogy együtt neveljük fel a lányunkat.

Azt hittem menten elájulok. Sam letérdelt elém. Kinyitotta a dobozt és egy gyönyörű eljegyzési gyűrű volt benne.

-Celeste Williams hozzám jössz?-tette fel a nagy kérdést.

A könnyeim már patakokban folytak.

-Kislányom ha erre nem mondasz igent, majd én fogok.-szólt közbe apám mire elnevettük magunkat.

Letöröltem a könnyeim és az előttem térdelő Sam szemébe néztem.

-Persze, hogy hozzád megyek.

Vége.