Már el is felejtettem milyen unalmas a suli ha egyedül vagyok. Szívás volt. Unalmas órák. Unalmas szünetek. Austin egész nap üzikkel bombázott, hogy milyen tökéletes volt az este. Hát jó neki....

Az utolsó órámon ültem de folyamatosan azt láttam, hogy egy csomóan hátra nézegetnek a padokból. Csak néztek és összesúgtak. Egy idő után már nem bírtam.

-Mégis mi a faszt néztek?-álltam fel.

-Miss Williams, kérem üljön le.-szólt rám a tanár.

-Akkor szóljon rá ezekre a fasz arcúakra, hogy ne engem bámuljanak.-tártam szét a karom. Láttam, hogy az egyik lány összesúg a barátnőjével és elkezdenek vihogni.-Mond az arcomba ha mered.-néztem a lányra, aki erre csak elfordult.

-Miss Williams, ne kelljen kiküldenem az órámról!-csúnyán nézett rám. De nem szóltam vissza. Csak leültem a helyemre.

Alig vártam, hogy vége legyen az órának. Ahogy kicsöngettek összeszedtem a cuccom es szinte rohantam ki apa régi ütött-kopott kocsijához, amit felválltva használtunk Carlossal. Kinyitottam az anyósülés ajtaját és bedobtam a táskám. Feszült voltam. Nem tudtam megmondani miért. A pletykálás még nem ok ilyen fokú idegességhez. De hallottam ki szavakat a sugdolózásból és nem tetszett. Aztán eszembe jutott valami. Lenyitottam a kesztyűtartót és ott volt amit kerestem. Carlos alkalmi dohányos, ha iszik, csak akkor rágyújt. Most szükségem volt rá. Ahogy szívni kezdtem éreztem, hogy enyhít a stresszen.

-Milyen érzés volt kúrni Jasonnel és most Sammel?-hallottam meg mögűlem. Hátra fordultam és az a lány volt az óráról.

-Hogy mondod?-vontam fel a fél szemöldököm.

-Azt mondtad mondjam az arcodba.-mosolygott öntelten. Hát persze. A kis barátnői mögötte álltak. Így nagy a bátorság.

-Mond mégegyszer ha mered.-léptem közelebb.

-Milyen érzés kurvának lenni?-még mindig bátornak hitte magát.

-Miért nem a tükörképedtől kérdezed?-szívtam bele újra a cigimbe.

-Mert a legnagyobb kurvától akarom hallani a választ. Tőled.-és kiröhögtek.

-Választ akarsz?-kérdeztem nyugodt hangsúllyal.-Ennyire kis kíváncsi vagy?-léptem még közelebb.

-Hallgatlak.-szinte már az arcában voltam, mégsem hátrált meg.

Elkaptam a kezét és rászorítottam.

-Engedj el!-kiabált.

Nem engedtem csak néztem a szemébe. Az arcába fújtam a füstöt és a forró csikket a kézfejéhez nyomtam, hogy rajta oltsam el a cigit, ezzel megégetve őt. Nem mozdult. Lefagyott. És a barátnői is.

-Kérdezd meg a jó édes anyukádat te ribanc.-löktem rajta egyet és ha a többiek nem kapják el nagyot esett volna.

Ott hagytam őket nem foglalkozva a visongásukkal és azzal, hogy a lány elsírta magát. Megérdemelte. Hogy lehet valaki ilyen? De tényleg. Leszarják, hogy még gyászolom Jasont, megakarnak alázni azzal, hogy kurvának állítanak be. Ez a mai középiskolai szint? Szuper.

Mire hazaértem 8 üzenetem volt.

Carlos🐵:Remélem nem szívtad el mindet 😆. Vacsinál tali

Nyuszi💕: Állj be a garázsba, eső lesz. Eszek és átmegyek.

Ki a fenét érdekel ilyen helyzet után az eső?? De legalább velem tölti Austin a délutánt és nem egyedül leszek.

Sam Henry: Mikor hívhatlak?

Ezt még délőtt írta.

Sam Henry: Jól vagy? Mindenki azt a hülye videót küldözgeti.

Szóval videóra vettek. Csodálatos nap.

Sam Henry: Ne figyelj rájuk. Nem tudják mit beszélnek.

Sam Henry: Remélem nem hiszed el amit rólad mondanak. Csodálatos vagy, oké?

Sam Henry: Dolgom van, de amint tudunk, beszéljünk.

Sam Henry: De meg kell hagyni elég tökös voltál

Ahogy elolvastam, egyből visszaírtam.

Én: Nekem is dolgom van. Átjön Austin. De este hívlak.

Mire átvettem a kinti nadrágom egy melegítőre, jött is a válasz.

Sam Henry: Hát persze. Ahogy akarod.

Mintha megsértődött volna. De nem hinném. Dolga van, ennyi az egész. Nem sértődötten írta. Remélem. Elkezdtem pötyögni az üzenetet de befejezni már nem tudtam mert Austin lépett be az ajtón.

-Szia kicsim.-jött oda én pedig válaszul átöleltem.

-Nincs jó napom.-sóhajtottam.

-Nekem sincs.

-Akarsz mesélni?-engedtem el.

-Inkább nem.-mondta és leült az ágyra. Igazán vissza kérdezhetett volna, hogy én akarok e mesélni. De nem piszkáltam. 

Érezhető volt, hogy mindkettőnknek nehéz napja volt, de probáltuk nem mutatni egymás felé.

***

Az a fura abban ha meghal valaki akit szerettél, hogy már sosem leszel a régi. Állandóan vitatkoznál vagy sírnál egyedül a szobádban. Állati nehéz. Néha azt érzem feladnám. De nem tehetem meg ezt a családommal. Már nem töltök velük olyan sok időt. Nem megy. Nem akarok előttük összeomlani. Senki előtt. Sam előtt nyílok meg a legjobban. De Austin előtt nem akarok, ez egy döntés. Szeretném ha nőként nézne rám és ne azt a sok szart lássa ami mögöttem van.

Az udvaron ücsörögtem egy pohár teával. Néha mikor a széthullás szélén állok csak kiülök ide. A kutyám leül mellém és nézzük a semmit. Órákon keresztül.

-Hogy vagy?-hallottam meg anyát. Egy plédet terített a hátamra és leült mellém.

-Jól vagyok.-hazudtam.

-Milyen a suliban lenni?- az ölébe ugrott a macskája és onnan szemezett a kutyánkkal.

-Borzalmas.-húztam össze magamon a takarót.

-Miért nem mész el pár napra valahová?-meglepett a kérdése.

-Bárhová. Csak érj vissza szerda estére. Nem kéne sokat lógnod a suliból.-szomorú volt.

-Nem gond?

-Csak gyere haza.-nyújtott felém pénzt.

Nemsokkal utána felmentem a szobámba és összepakoltam néhány ruhát. Kocsiba ültem, és elindultam. Azt nem tudtam, hogy hova. Csak vezettem.

Egy idő után megálltam, hogy megnézzem hol vagyok. Messze voltam otthontól. A környéken kettő motelt írt a net. Egyedül akartam lenni. Kiválasztottam amelyik szimpatikusabb volt és kivettem egy szobát amikor oda értem.

Csendes volt. Csak a város zajait lehetett hallani. Tökéletes volt.

Az emlékek kavarogtak a fejemben. Jasonnel gyerekként homokozunk, később együtt kosarazunk, aztán egyszercsak bele szerettem. Legalábbis azt hiszem. Nem biztos, hogy szerelem volt. Inkább rajongás. Tökéletes volt, és mindig igaza volt. A halála előtti nap is megmondta, hogy ne menjek el abba a buliba, és igaza volt. Sokat gondolok arra az emlékre amikor 15 évesek voltunk és eljött velünk nyaralni. Minden egyes nap táncoltunk, nevettünk, kergetőztünk a tengerparton. Tökéletes nyaralás volt. Ennél soha nem fogom tudni jobban érezni magam. Fáj nagyon. Mindig fájni fog. De elkell mostmár fogadnom, nem az én hibám, nem tudom visszacsinálni. Magamra kell fókuszálnom, és arra aki lenni akarok. Boldog akarok lenni, bármilyen módon is leszek az.

Másnap reggel a telefonom rezgésére keltem. Sam hívott.

-Nem jössz suliba?-nem szeret köszönni.

-Nem.-csak ennyit tudtam kinyögni. Nem tudtam mit mondjak.

-Otthon vagy?-fura volt.

-Nem, és légyszi most hagyj egyedül.-nem akartam megbántani, de nem szerettem volna a terhére lenni. Kinyomta a telefont.

Nem tudott most érdekelni, hogy mennyire bántom. Jobb neki is nélkülem. Visszaaludtam.