Mindig azt hittem ha egyszer bemutat a barátom a családjának mindenki kedvelni fog úgy ahogy vagyok. De ez igazából álom marad. Mindenki kedves volt, de láttam a tekinteteket. Nem vagyok vak. Nyílvánvaló, hogy a nagyszülőknek nem tetszem és az sem, hogy engem választott Austin. Én megtettem minden tőlem telhetőt. Innenstől nem az én problémám. Vicc az egészben, hogy éhes maradtam, mert amikor szedni akartam még egy kis sültkrumplit csúnyán pillantottak rám. Mondhatjuk úgyis, hogy rossz napom van. A végén már annyira kellemetlenül éreztem magam, hogy amint elmentek Austin nagyszülei és nagybátyjáék felrohantam Austin szobájába.

-Kicsim, mi a baj?- jött utánam.

-Utálnak, igaz?- hajtottam le a fejem.

-Dehogy.- ölelt át.

-De láttam hogy néznek rám.-húztam el a szám.

-Mert néhányszor illetlenül viselkedtél.

-Tessék?- engedtem el.- Mégis mikor?

-Nehezedre esett volna beszélgetni velük? Vagy nem levenni a kabátodat? Így mindenki láthatta, hogy ott a tetoválásod.-förmedt rám.

-Hogy mivan?-toltam el. Ez mit képzel?- Austin, én nem fogok megint leállni vitatkozni. Most elmegyek.

-De haza menj.-mérges volt a tekintete.

Úgy látszik hiába próbálkozok ha így sem felelek meg senkinek. Sok volt nekem ez a nap. Szomorú voltam, de baromira. Összeségében az egész bántott.

Természetesen nem mentem be otthon a házba, csak kitoltam a motorom a garázsból és elindultam Samhez. Csak remélni tudtam, hogy otthon van. Szükségem van most valakire aki úgy fogad el ahogy vagyok. Holnapra lenyugszik Austin is.

Nem szóltam Samnek, hogy jövök. De az apja nem volt meglepődve mikor ajtót nyitott nekem.

-Itt alszol?-kérdezte Thomas miközben levettem a cipőm.

-Lehet. Nem tudom.- látta, hogy fusztrált vagyok, nem kezdett el kérdezgetni.

-A szobájában van asszem. Szólj ha kell valami.-gyengéden vállon veregetett majd elindult a nappali felé, én pedig Sam szobájába.

-Kop kop.-léptem be.

Az ágyán feküdt és telefonozott. Amikor meglátott vigyorogni kezdett.

-Nincs jó napom.-vettem egy mély levegőt.

Nem kérdezte meg miért csak megveregette maga mellett a helyet az ágyon.

Mielőtt leültem volna mellé, kinyitottam a szekrény ajtaját és ledobtam a felsőm, hogy valami kényelmesebbet vegyek fel.

-Szólhattál volna, hogy forduljak el mert átöltözöl. Nem mintha nem élvezném.-röhögött. Bakker. Igen annyira stresszes lettem, hogy elfelejtettem, hogy előtte nem öltözhetek át.

-Fordulj el.-takartam el magam a kezemmel, majd röhögni kezdtem én is.

-Nem.-kacsintott.

-Sam!-szóltam rá.

-Nyugi már.-erre felhúzta a fejére a takaróját, hogy ne lásson.

Ez egy elég ciki helyzet. Baromi hülye vagyok. De sikerült átöltöznöm egy rövidnadrágba és egy nagy pólóba.

-Kész vagyok.-huppantam le mellé.

-Tán nem volt kényelmes a skinny jeans és a kisvirágos felső? Kis kertvárosi lány.-piszkálódott.

-Baszki olyan helyeken izzadtam és vágott be ahol nem számítottam rá.- most nem fogok hazudni. A legjobb barátom. Bár ilyet Austinnak soha nem mondanék, hogy ne undorodjon el tőlem. Erre újra csak röhögött Sam.

-Akkor totál kényelmetlen volt a ruhád. De ahogy elnézem a ruhakupacod a melltartót magadon hagytad.

-Sam!- pirultam el

-Kicsi Celeste, őszinte leszek mint legjobb barátod. Engem nem érdekel ha leveszed, úgy legyél ahogy neked kényelmes, felvetted a legnagyobb pólóm szóval ha akarnék se látnék semmit. Egy újjal se nyúlok hozzád, de feltételezem nálam alszol, nem pedig haza mész fél óra múlva. Szóval ahogy neked jó.-ez kedves volt tőle. A fejére húztam a takaróját és gyorsan levettem a melltartóm.

-Kérdezhetek valamit?- néztem rá amint nem volt már rajta a pléd. Bólintott.-Volt már kapcsolatod?

-Csak alkalmi.- rántotta meg a vállát.

-Fúj.. akkor semmi.-sóhajtottam.

-Attól még lehet tudok válaszolni.

-Tegyük fel, hogy van barátnőd

-Tegyük.-bólogatott.

-Mennyi veszekedés fér bele egy hónapban?- rágtam a szám szélét.

-Ehez kell nekem egy cigi.- állt fel. -Gyere ki.- húzott magával. Amint rágyújtott, belekezdett.- Minden kapcsolatbán más mennyiség fér bele veszekedésből. Minden attól függ mennyire bántják meg egymást a felek. Azért jöttél át mert összevesztetek?-fura volt ahogy nézett.

-Nem vesztünk össze. Ott hagytam a vita előtt. Nem volt energiám hozzá. De félek attól, hogy a sok szar veszekedés tönkrevág minket.

-Hát igen. Szar helyzet

-Egyszerűen csak próbálok jó lenni neki. De úgy érzem bármit teszek nem jó. És tudod szar érzés.- a terasz padlóját bámultam.

-Akkora rohadék az a srác. Miért vagy vele ha ilyen pöcs veled?- újabb cigire gyújtott rá. Remélem nem szív el még kettőt míg kint leszünk.

-Egyszerűen néha annyira aranyos, és szeretek vele lenni. De néha ilyen. Tervezgeti a jövönkent... nem tudom Sam. Szeret engem. Érzem. Nem tudom mit mondjak.

-Te szereted?-kérdezte halkabban.

-Nem tudom. Azt hiszem.

-Hát akkor oldjátok meg.-nem láttam a cigi füsttől milyen arcot vág.

-Szerinted velem van a baj?

-Kicsi Celeste.-guggolt le elém.-Nézz rám. Te tökéletes vagy. Ha nem látja be, hagyd a francba, nem érdemel meg.-végig simított az arcomon.

-Nincs nálad jobb barát.-adtam egy puszit az arcára.

-Hát persze, a legjobb vagyok. Na gyere be, meg ne fázz.-nyomta el a cigit.

A szobában újra lehuppant az ágyra.

-Ne mond el annak a fasznak, hogy velem aludtál. Nem értené meg.

-Kiakadna az tuti. Pedig szerintem nincs ebbe semmi. Nem tekintünk úgy egymásra.-feküdtem le én is.

-Az kéne még. Én meg a kapcsolatok. Soha.-értett egyet.- amúgy is a magas, barna hajú nők jönnek be.

-Nekem nincs esetem.-gondoltam át.

-Azt látom. Fekete fiú után piperkőc sportolót választani..-csak a fejét rázta.

-Austin az első barátom.-nem néztem rá. Gáz kimondani.

-Jason?

-Semmi nem volt Jasonnel. A legjobb barátom volt. Semmi több.-részéről. Én szerettem. Sosem tudom meg, viszonozta e.

-Hát, legalább Austin örülhet hogy vele feküdtél le elsőnek.-mondta 2 perc csönd után.

-Lefeküdtem valakivel azelőtt este.-vallottam be.

-Mikor?-összezavarodott.-Ugye nem? Celeste, ugye nem?- ült fel.-Akartad?

-Sam

-Válaszolj Celeste.-ingerült lett.

-Nem..-egy könnycsepp folyt végig az arcomon.

-Rohadtul megkellett volna ölnöm, nem csak eltörni a kezét..ahhh-földhöz vágta az elsó tárgyat ami a kezébe akadt, jelen esetben a telefonját.

-Sam. Kérlek nyugodj meg.-fogtam meg a kezét.

-Hogy a francba nyugodhatnék meg. Minden amiatt a csavó miatt történt. Megerőszakolt, megütött és még meg is halt miatta Jason. Megfogom ölni.-pattant ki az ágyból.

-Sam, kérlek...Sam.-már nagyon sírtam. Csak nézett rám ahogy ülök és sírok. Láttam, ahogy megenyhül, de nem teljesen.

-Nem hagyom hogy mégegyszer ilyen történjen veled. Soha többé.-visszaült és szorosan magához ölelt.

-Soha ne hagyj el. Kapcsolatok jönnek mennek. Talán Austinnal együtt maradunk, talán nem. De rád szükségem van, te vagy a legjobb barátom. Bele haltam majdnem Jason elvesztésébe. Igérd meg, hogy nem kell több ilyet átélnem.-küszködtem a könnyeimmel.

-Egyszer mindenki meghal kicsi Celeste.-simogatta a hátam.

-De nagyon soká.-motyogtam.

-Van aki hamarabb...

-Sam. Csak igérd meg, hogy még nagyon sokáig velem leszel.

-Igérem