-Remélem mindenki éhes.-jött be Sam egy hatalmas vigyorral a fején.

-Abszolút.-nyújtottam ki rá a nyelvem.

Mi már Tommal a kanapén ültünk, ott beszélgettünk.

-Akkor jó étvágyat.- rakta le a három doboz pizzát a dohányzóasztalra, majd behuppant közénk.

Végig hülyéskedtük az egész vacsorát. A fiúk büszkék voltak rám, mert betoltam egy egész pizzát. Hát igen, jó társaságban jó az étvágyam. Kilenc óra felé Tom ott hagyott minket, mert hívása volt. Mi meg tovább néztünk a tévében egy Adam Sandler vígjátékot. Aztán eszembe jutott Austin. Baromira vissza kéne jelölnöm.... Megnyitottam a facebookot és vissza jelöltem.... Nem lehetek bunkó másokkal, csak mert most nem tökéletes az életem. 2 percen belül jött is egy üzenet tőle.

Austin Baker: Szia szöszi szomszéd lány. 3 hét után csak vissza jelöltél.🤪

Én: Szia göndör hajú szomszéd srác. Kérlek ne haragudj! Zűrös heteim voltak.

Austin Baker: Ugyan, semmi baj. Nem a világ vége.

Megkönnyebbülten tettem le a telefonom. Tényleg össze kell mostmár szednem magam. Jason meghalt. Én élek. Szóval élnem is kell az életem.

-Késő van kicsi Celeste.-nézett rám fáradtan Sam.

-Tudom. Össze szedem a cuccom és megyek is.-sóhajtottam.

-Nem..nem úgy értettem. Nem elzavarni akarlak.-rázta a fejét.

-De ettől még tényleg nagyon késő van, és még haza is kell jutnom.-álltam fel.

-Aludj itt.-vágta rá gondolkodás nélkül.

-Tessék?-bámultam rá.

-Tegnap is együtt aludtunk. És nem történt semmi.

-De csak bealudtunk. Nem volt tervezett.-zavarodtam össze.

-Akkor aludj itt nem tervezetten. Celeste. Nincs otthon nálatok senki. Nem szívesen hagylak egyedül.-állt fel ő is.-Amúgy is, tiszta fáradt vagy, az kell még nekem, hogy balesetezz. Na gyere, bemegyünk a kényelmes ágyra és folytatjuk ott a filmet.-karolt át.

Bevezetett a szobájába. Ami nagy volt és egy bazi nagy francia ágy volt a közepén, szembe egy nagy tévé.

-Nekem megfelel kint a kanapén is aludni.-nyeltem egyet.

-Nyugi már. Egész éjjel hozzád se fogok érni.-forgatta a szemeit.-Adok egy pólót és rövidnadrágot. Gondolom nem fehérneműben akarsz aludni.-nyitotta ki a szekrényét.-Tessék. A fürdő tudod hol van. A csap alatti fiókban vannak bontatlan fogkefék.-adott a kezembe egy sima fekete pólót és egy szürke Nike rövid nadrágot.

A fürdőben átvettem a ruháim. Majd a tükörbe néztem. Jason boldog lenne ha tudná hogy van egy olyan új barátom aki vigyáz rám, úgy ahogy ő tette. Fogmosás után vissza mentem Sam szobájába. És igen. Egy ugyan olyan szettett vett fel, mint amit nekem adott oda.

-Most akkor divatbemutatot tartunk, hogy kinek áll jobban?-mértem végig.

-Gondoltam cuki lenne ha össze öltöznénk.

-Cuki?-húztam fel a szemöldököm.

-Ne kritizálj már. Még soha nem volt lány barátom, még nem aludtam rajtad kívül nővel. Nem tudom mit bírnak a lányok. Én csak elmegyek hozzájuk, megdugom őket és jövök is haza. Nem akarok semmit elbaszni. Jó barátod akarok lenni.-adta ki magából. Egy kicsit túl őszinte.

-Elöször is fújj, másodszor pedig...oké tényleg cuki össze öltözni.-ültem le az ágyra.

-Na. Elmegyek fogat mosok én is.

Amit kilépett az ajtón ledőltem az ágyra és megint megnéztem az üzeneteim.

Austin Baker: Héjj. Alszol?

Én: Igen, mindjárt. 😊

Austin Baker: Akkor szép álmokat 😘

Én: Neked is 😊

-Ki ez az ipse?-kérdezte Sam undokan. Észre se vettem hogy vissza jött.

-Csak a szomszéd srác. És ne olvasgasd az üzeneteim.-rántottam meg a vállam.

Szó nélkül leoltotta a villanyt és befeküdt mellém háttal. Csak a tévé fénye világított rá, hogy lássam valami nem oké.

-Joéjt Sam.-takaróztam be.

-Szép álmokat.-figurazta ki Austint.

-Miért vagy féltékeny? Megbeszéltük, hogy mi ketten csak barátok vagyunk.

-Többet nem is akarnék tőled.-undokoskodott.

Egy ideig néztem a tévét, majd bealudtam. Valamikor az éjjel közepén megébredtem. A rémálmok... Sam mélyen aludt. Haza akartam menni. Sam undok volt. Talán már nem is akarta végül, hogy itt aludjak. Nem éreztem jol magam. Iszonyúak ezek a rémálmok. Éjjelente újra és újra átélem Jason halálát. Jason kiabál hogy tűnjek onnan, de nem tudok, a földbe gyökerezik a lábam. Megindul felém, ekkor a rendőr meglövi. Jason elesik, és soha többé nem kel fel. A könnyeim elkezdenek folyni. Hátat fordítok Samnek. Próbálok halkan sírni.

-Celeste?-kerdezi álmosan. Nem szólok egy szót se.-Ne sírj kérlek.-ölel át hátulról szorosan.-Bocsáss meg nekem.-söpri arrébb a hajam.

-Nem haragszom rád.-szipogok.

-Vigyázok rád.-bújik jobban oda. Mintha értené szavak nélkül is mi a probléma. Jól esik az érintése.

***

Amikor felébredek Sam még mindig ölel, de már vele szemben vagyok. Én is ölelem őt. Kialakult köztünk egy kötelék úgy érzem. Egy szavak nélküli szeretet, mintha a testvérem lenne.

-Jó reggelt.-próbálom ébresztgetni.

-Én már egy ideje ébren vagyok.-mosolyodik el.-Csak gondoltam hagylak aludni. Sírtál az éjjel....

-Igen... A rémálmok.-engedtem el.

- Felfogni sem tudom mit ártott, hogy meg kellett lőni. Tett egy lépést egy autós baleset helyszínén. Feléd. Ez már csak rasszizmus.-túrt a hajába.

-Te..tudod a sztorit?- döbbentem meg.

-Mindent tudok Celeste. Azt is hogy miért ment bele az előtte lévő férfiba. Meglátott egy gyönyörű szőke lányt egy fiúval, aki megütötte őt.

-Honnan...

-Honnan tudom? Kiderítettem. És bitosíthatlak róla többször is átgondolja az a fiú akinek eltörtem a kezét, hogy többet ne üssön meg nőket. Főleg ne téged.-kelt ki az ágyból.

-Várjunk. Te eltörted a kezét? Mégis mikor? Miért? Észnél vagy?-estem pánikba.

-Múlt héten. Az én kicsi Celestemre senki ne emeljen kezet.

Csak ültem és meredtem rá. Jó ég.

-Sam...

-Újra megtenném.-sétált a szobályából nyíló erkély ajtó felé.-Cigi?-állt meg az ajtóban.

Szereplők, ahogyan én képzelem el őket:

Celeste Williams

Carlos Williams

Samantha Williams (anya)

Robert Williams (apa)

Sam Henry

Thomas Henry

Austin Baker