Te jó ég! Ennek a fejezetnek, mivel nem volt címe, ezért nekem kellett adnom, ami annyira nem volt könnyű. És a következő kivételével, a többinek is nekem kell adnom egy címet, ami az elkövetkezendő 20 fejezetet jelenti. Szóval már csak 21 fejezetet kell lefordítani, és ezt is befejezettnek nyilváníthatom.

A nap újra vasárnappá váltott, a kínok tetőpontjává. Az irodában Alex megint csak álmodozott aznapról, de ma nem a munkájáról. És a leveszélyesebb dolog, hogy nincs is munka, ami felkeltené az érdeklődését valamiért.

Alex bámult az ablakon és visszapörgette az eseményeket a két héttel ezelőtti vasárnapra.

Álmodozás

Egy kép jár ta fejében közöttük. Akkor vasárnap, Nathalie az egész napot vele tölthette. Nem kellettek a puccos éttermek. Sem a mozik. Csak ott voltak, a szőnyegen feküdve Alex szobájában.

-Még mindig ezt a könyvet olvasod?

-Természetes! – válaszolta büszkén Alex. – És te?

-Nem, hiszen neked adtam, nemde?

-Nem, Hercegnőm.

-Ugye tudod, hogy a szívemben pillangók hadai repdesnek, amikor a Hercegnődnek szólítasz – Nathalie mosolygott. Sosem érezte magát boldogabbnak, mint abban az időben, az időben, amit együtt tölthetett Alex-szal.

-Tényleg? – Alex mosolya beborította az egész arcát.

-Tényleg! – Nathalie megerősítette.

Álmodozás vége

Alex szemei még mindig az ablakra ragadtak. A zsúfolt Jakarta látványa tárult elé. Persze hiányzott neki a hazája, Norvégia de egy része még maradni akart, azon része, amelyik egész nap csak a csodás hölgyeményt szeretné látni minden nap. Alex tényleg elmerült a gondolataiban egészen addig, amíg a telefonja meg nem csörrent és a képernyő Dylan nevét nem mutatta ki.

-Csá, tesó! – Dylan hangja tört fel, amint Alex felvette a telefont.

-Mizu?

-Kimegyek szórakozni ma a csajommal és tudom, hogy az egész vasárnapot a szobádba fogod tölteni egyedül, semmit sem téve. Tehát, öltözz és jössz velünk – adta ki Dylan a parancsot.

-Semmi szükség rá, Dy. Sőt mi több, nem akarok én lenni a harmadik ma este – Alex megpróbálta elkerülni.

-Nem te vagy mindig a harmadik, tesó? Hahahahaha... Vicceltem. Na gyerünk! Kint várlak! – majd Dylan lerakta.

-Bazmeg – morogta Alex. Már nem volt más választása. Elmegy a „randira" Dylan-nel és a barátnőjével.

-Csá, tesó! Ő a csajom, Natasha. Nat, ő a mi bőgőmasinánk, aki bébiszittelni fog minket ma estére, Alexander Rybak! – mutatta be Dylan Natasha-nak.

-Üdv! – mosolygott Alex Natasha-ra mielőtt hátba verte volna Dylan-t.

Egy étteremben megvacsoráztak, majd az idejüket a Starbucks-ban töltötték, mielőtt Natasha feljött egy ötlettel, hogy nézzenek meg egy filmet a moziban. Habár Alex megpróbálta leplezni fájdalmát, szemei akkor is visszatükrözték. Minden egyes alkalommal, amikor Dylan Nat-nek szólította Natashát, a szíve összeszorult, emlékezve Nathalie-ra. Már a sorban álltak a jegyekért. Alex megpróbálta rábeszélni őket, hogy várjanak, amíg ő megveszi a jegyeket mindhármuknak, de Natasha nem akarta ezt így. Ő még mindig arról vitázott, hogy együtt kell ott lenniük és hát megnyerte a kis vitát.

Amikor vezettek vissza Alex lakásához, megkérdezte Dylan-től.

-Van egyáltalán olyan csajod, aki nem megy moziba, vagy vacsizik veled?

Dylan elkezdett nevetni. Azt hitte, hogy Alex csak viccelődik, egészen addig, amig rá nem eszmélt Alexander kapcsolatára Nathalie-val.

-Mh... Ez csak egy normális randi, igaz? Úgy értem mindenki a világon tesz ilyet. Én... – a szavai fennakadtak. – Nagyon fura, ha randizó párok sosem csinálnak ilyet, Dy? – már egy kis félelem is hallható volt a hangjában.

-Nem tudom, tesó! – válaszolta Dylan őszintén.

-Kössz az estét – mondta Alex egy kis mosolyt erőltetve az arcára.

-Nincs mit – majd Dylan kocsija elhajtott, egyedül hagyva őt.