Henry elájult! Én már csak arra eszméltem fel, hogy a fele koppan a hajó fapallóin. A pokolba is! Ennél rosszabb pillanatban nem is tehette volna... Nem mintha ezt időzíteni lehetne. Lehet, hogy sokkot kapott. Az válthat ki ájulást, nem?

Emma ijedt arcára néztem, aztán mindketten Henryhez rohantunk. Swan térdre rogyott mellete, majd pofozgatni kezdte. Nem hinném, hogy ez a legjobb módszer.

- Emma! - nem reagált, tovább próbálkozott,de nem történt semmi. - Swan! - szóltam mostmár hangosabban. - Figyelj rám! - rám nézett. - Ennek semmi értelme. Vigyük be.

- Mégis hová? - kérdezte értetlenül.

- Az egyik kabinba. Gyerünk!

Lehajoltam Henryhez és a karomba kaptam. Swan is felállt. Elindultunk befelé, kinyitotta előttem az ajtót. Beléptünk, megint a homályos folyosón voltam.

- Az első kabin jó lesz. Talán nyitva van.

Így is volt. Bár ezen nem csodálkoztam. Rajtam kívül senki sem zárta az ajtaját. Senki sem volt olyan paranoiás mint én. És ez a szoba nem volt feldúlva. Talán aki az enyémet elintézte, olyan ajtót keresett, ami nem volt nyitva. Az emberek általában zárt ajtók mögé rejtik a titkaikat.

Lefektettük Henryt az ágyra, és vártunk. Emma arcán egy könnycsepp gördült le. Látszólag nagyon aggódott fia miatt.

- Hé... - töröltem le a könnyeket az arcáról. - Minden rendben lesz.

- Nem tudhatod! - nézett rám bánatosan. - Mi lesz, ha nem ébred fel?

Magamhoz öleltem reszkető testét.

- Emma - suttogtam a fülébe, és megismételtem az iménti szavaimat. -Minden rendben lesz. Csak nyugodj meg.

Swan hozzám bújt, és megállíthatatlanul zokogni kezdett. Ha lehet, még erősebben szorítottam magamhoz, miközben ő megfogta Henry egyik kezét.

- Shhh... - csitítottam, és elkezdtem simogatni a hátát.

Emma csak sírt és sírt. A mellényem már teljesen átázott a könnyeitől, de nem volt szívem eltolni őt magamtól; és bevallom, jól esett hogy hozzám bújik, még ha utána könnyeket is kell majd szárítanom a ruháimból. Vagy mást.

A fejére hajtottam az állam, míg ő csendesen szipogott; és Henry ekkor kinyitotta a szemeit.

Értetlenül nézett körül majd ránk tévedt a pillantása.

- Anyu? - kérdezte tétován. - M... Mi történt?

Emma hirtelen ellökte magát az ölelésemből, és a fiára nézett.

- Henry! - borult a nyakába, és megpuszilta. - Jól vagy?

- Persze, de... - rám nézett, és félelem lobbant a szemében.

- Elájultál - Swan hangja elcsuklott.

Tétován felálltam, és megjegyeztem:

-Hozok egy pohár vizet, oké?

- Rendben - mosolygott rám.

Össze kell szednem a gondolataimat, és ez Emma mellett nem nagyon megy. Miattam ájult el Henry? Nagyon úgy tűnik... Ahogy rám nézett... Mit láthatott? Hiszen korábban is találkoztunk már, és semmi baja nem volt velem. A kéz lehet az oka? Lehet hogy tényleg kezdek újra gonosszá válni?

Megrémültem.

De az nem lehet! Akkor én is érezném, nem!?