Truth [6.]
*Emma*
El kell mondanom neki. Muszáj elmondanom Killiannek. Tudnia kell, mivel állunk szemben.
De mégsem hívtam fel és nem is indultam el, hogy beszéljek vele. Álmatlanul forgolódtam az éjszaka közepén.
Egyáltalán hogyan lehet itt egy démon?! Évek óta egyet sem látni... Ezt csak is szánt szándékkal művelhette Rumpelstiltskin. Ez esetben csak is az segíthet, ha Killian megint kezét veszti. Nem lehet másképp.
Te jó ég... Annyira sajnálom, pedig muszáj lesz megválnia tőle.
Lehet, hogy azért szerezte vissza, mert azt hiszi hogy nekem ez számít? Én fél kézzel is ugyanúgy szerettem...
Na jó. Ez nem mehet így tovább. El kell mondanom neki mi a helyzet. De nem most.
Írtam egy üzenetett Killiannek. Majd reggel elolvassa es minden rendben lesz. Megbeszéljük.
*Killian*
A telefon jelzésére keltem fel, hajnali három óra negyvennégy perc volt. Mi a pokol?
Úgy látszik, mégis sikerült este elaludnom. De így sem aludtam sokat.
Hunyorogva felvettem a telefont a földről, és megnéztem ki keltett fel.
Emma neve alatt egy üzenet állt.
Biztosan elküld a pokolba... Tudtam, hogy elege van belőlem.
De meglepetésemre nem ez állt benne. Az üzenet alapján egyáltalán nem akart szakítani... Vagy legalábbis ezt reméltem.
"Reggel találkozunk Nagyinál. Beszélnünk kell."
Hát jól van... De mikor van az a reggel? Ennél pontosabb is lehetett volna. Mindegy, nem számít. Majd hét körül kiülök a kávézóba és megvárom. De addig mi a fenét kezdjek magammal? Nem akartam megint a gondolataimba feletkezni.
Váratlanul megcsörrent a telefonom. Emma volt az. Talán rájött, hogy a ma történtek után én sem alszom valami jól.
- Szia - vettem fel.
- Killian - mondta halkan. - Reméltem hogy fent vagy.
- Mi a baj?
- Ezt nem itt szeretném megbeszélni. Nem most. Csak... - egy pillanatig szünetet tartott. - Jól vagy?
- Persze - válaszoltam, részben igazat mondva. Fogalmam sem volt mit gondol most rólam, vagy velem kapcsolatban. Emiatt kicsit bizonytalan is lehetett a hangom.
- Oké - hallottam a hangjában egy bátortalan mosolyt. - Akkor nagyjából egy óra múlva találkozunk, jó?
- Rendben - mosolyodtam el. Mostmár legalább tudtam mikor számíthatok rá.
De a hangjában végig aggodalmat és félelmet véltem felfedezni, ami nem volt túl szokványos Emmánál.
Még rá akartam kérdezni, mi a baj, vagy hogy jól van-e, de addigra lerakta a telefont.
*Emma*
Nagyihoz belépve megéreztem az ismerős illatokat. Most épp egy vendég volt az étteremben Killianen kívül, úgyhogy gondolom neki készített valami reggelit.
Hook háttal ült nekem, a pultnál. Láthatólag semmivel nem foglalatoskodott, nem is rendelt semmit.
Odaértem hozzá, és leültem mellé, mire felkapta a fejét.
- Szia! - mosolygott erőtlenül, láttam hogy valami nyomja a lelkét.
Naná. Egy démon tanyázik valahol benne. Hogy az isten verné meg... Ezt nehezebb lesz elkezdeni mint gondoltam. De segíteni akarok neki.
- Szia - köszöntem én is.
- Szóval... Jól vagy? - érdeklődött. - És Henry?
- Jól vagyok. És ő is. De Killian... El kell mondanom valamit.
Félelem csillant a szemében, látszott, hogy valami rosszra számít. Nem is téved sokat.
Bátorítóan megfogtam a kezét.
Ekkor választotta Nagyi azt a pillanatot, amikor feltétlenül meg kell érdeklődnie, akarunk-e valamit. Tökéletes időzítés, mit ne mondjak.
Killian nemet intett.
- Nem kérünk semmit, köszönjük Nagyi - utasítottam vissza ajánlatait udvariasan.
- Rendben. De szóljatok bármikor, ha kértek bármit is! - Ezzel mosolyogva visszaindult az előző vendéghez.
Mély levegőt vettem, és visszafordultam Killianhez. Várakozóan nézett rám.
- Nem miattad ájult el Henry - kezdtem. - Van benned... Vagy inkább rajtad... Valami amit ő láthat, de mi nem.
Szorosabban fogta a kezemet.
- Hogy mi?! - ijedt testtartása is elárulta, hogy őt is megrémiszti a dolog. Mondjuk ez nem is lehetett volna másképp.
- Egy démon. Azt gyanítom, Rumple műve lehet.
- Az a... - komoly erőfeszítésbe tellett visszafognia magát. - Tudtam, hogy nem bízhatok benne. Még ekkora árért sem... - tette hozzá motyogva.
Milyen árról beszél?
- Minden rendben lesz - mondtam neki. És én is csak remélni tudtam, hogy így lesz.
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro