*Emma*

Elbúcsúztunk Jeffersontól és a szüleim lakásába mentünk. Nem voltak itthon, de látszott hogy itt élnek, ami egyet jelentett a káosszal a konyhában, a nappaliban és az ágyon.

Tényleg kellene már egy saját lakás.

Talán ha Killian... Nem. Ez hülye ötlet.

Ne is gondolj erre többet. Ő biztos nem akarná azt.

Kissé vörös arccal engedtem be Hookot is, nagyon reméltem hogy elkerüli a figyelmét legalább az ágy.

De nem.

- Úgy látom, Snow és Charming ismét nagyon elevenek voltak - nézett rám felvont szemöldökkel, tréfálkozva.

Megköszörültem a torkom.

- Igen, úgy tűnik.

Mi is lehetnénk már...-te jó ég! Mi a fene van velem?

Nagyot szusszanva leültem az asztal melletti székre, Killian pedig velem szemben telepedett le.

- Szóval... - kezdte - ezen is túl vagyunk.

Kissé fáradtan bólintottam.

- Sajnálom, drágám, úgy látszik csak bajt tudok okozni - ő is rettenetesen fáradtnak hatott.

- Semmi baj - mosolyogtam rá. - Mit akarsz csinálni? Henryék csak később jönnek haza, szóval magunk vagyunk.

Felcsillant a szeme. Nekem pedig bűntudatom támadt, amiért mostanában annyira keveset vagyok vele.

- Mit szólnál egy kis hajókázáshoz? - kérdezte. - Rég voltunk már együtt a tengeren.

Miért is ne? Igaza van, és én is szeretek a hajón lenni, ahol minden Killianre emlékeztet, a tenger illatától kezdve a szél fuvallatáig. Olyan, mintha más világ lenne. A mi saját világunk. Mondjuk ezt neki még nem fejtettem ki.

- Jó ötlet - egyeztem bele.

Kis idő múlva már kint is voltunk a kikötőben. Killian felküldött a hajóra, és elkezdte kioldozni a köteleket, amik a hajót a parthoz szegezték. A kormány mögé mentem, ott vártam meg őt.

Végül felért ő is, a vitorlákat a megfelelő szögbe állította és a Jolly Roger már siklott is a vízen. Aztán felsétált mögém és átkarolt, így én a kormány és a kalóz közé kerültem. Belepuszilt a nyakamba, és hozzám simult.

- Még egyszer köszönöm a mait - suttogta a fülembe.

Én csak elmosolyodtam, megsimítottam az arcát aztán már csak élveztem a kilátást a kalózom ölelésében.

*Killian*

Mindennél jobb érzés volt így vezetni a hajót, és közben a megnyugtatóan hullámzó kék vizet bámulni, miközben Emma az ölelésembe simul. Bevallom, egy pillanatra megfordult a fejemben hogy majd nem akarja, de látszólag ugyanúgy tetszett neki, mint nekem.

Ez megnyugtatott, és emlékeztetett arra, amit tenni készülök. Egy fokkal magabiztosabban álltam a dologhoz, most hogy itt vagyunk.

Egy padlódeszka alá rejtettem a gyűrűt. Tudom, nem a legfényesebb ötlet a lánykéréshez, de azért remélem viccesnek találja majd vagy valami... Meg hát ilyen hirtelen nem tudnám hogy hogyan kezdjek bele és csak ez jutott eszembe. Tudom, tudom. Miért nincs több sütnivalója egy kalóznak?

Na jó. Meg kell törnöm a meghitt perceket remélhetőleg egy még meghittebbért. Essünk túl rajta. Hú, de izgulok!

- Emma, ha megkérlek meghúznád egy kicsit azt a vitorlát? - mutattam rá az ahhoz padlódeszkához legközelebb lévőre.

- Persze - megpuszilt, majd elindult.

És ahogy reméltem megbotlott abban a padlódeszkában, de nem esett el.

Kiléptem a kormány mögül, és lassan elindultam felé, ő pedig - ügyes vagy Swan - felemelte a deszkát. És meglátta a gyűrűt.

Elsápadt, és őszinte meglepettség ült ki az arcára. Csak nehogy ő is elájuljon...

- K... Killian... Ez... - nem jött ki több hang a száján.

Bátorítóan rámosolyogtam, felhúztam a földről, és óvatosan kivettem a gyűrűt a kezéből.

- Emma... - megköszörültem a torkom, és próbáltam úgy beszélni, hgy ne törjön meg a hangom. - Tudom, hogy a jövőnk kiszámíthatatlan, és biztosan jönnek még hasonló szörnyek mint az - itt arra céloztam, amit nem rég semlegesítettünk -, de egy dologban biztos akarok lenni.

Szemeibe könnyek gyűltek.

- Hogy én mindig melletted leszek. Bármi is történjen - mondtam ki.

Végre elmosolyodott.

Hatalmas, könnyes zöld szemeivel - milyen gyönyörű szemek! - nézte ahogy letérdelek elé.

- Szóval... Emma Swan. Hozzám jössz feleségül? - a szívem a torkomban dobogott, amikor Emma letérdelt velem szemben.

Örömkönnyekkel a szemében a kezeibe fogta az arcom és kimondta:

- Igen.

Megkönnyebbülten felnevettem, és az ujjára húztam a gyűrűt.

- Ez gyönyörű - suttogta, és megcsókolt.

^^^^

Nem is emlékszem hogy történt, de már a kabinomhoz vezető folyosón ölelkeztünk, Emma pedig a derekam köré fonta a lábát, miközben a szoba felé lépdeltem.

Lopva bekopogtam Smee-hez. Biztosan tudja majd, mit kell tennie. Nem hagyhatom őrizetlenül a kormányt, a végen még zátonyra futunk.

Óvatosan az ágyra helyeztem a jegyesem - milyen furcsán hangzik! Mégis ez a legjobb dolog ami történhetett velem.

A ruhák egymás után kerültek le rólunk és landoltak valahol a kabin fapadlóján. Emma ugyan kicsit küszködött a mellényemmel de azért azt is sikerült levennem. 

Akkor lettem csak még boldogabb, amikor két puszi között kimondta: Szeretlek.