Nagy kihagyás után újra felraktam egy új részt, EZ az eddig legkedveltebb írásom, úgyhogy remélem tetszeni fog nektek! Elárulok egy kis titkott, ide a saját férfifeminizmusomat vetítettem ki Kirishimára, amire kiváltkép büszke vagyok!

Kirishima Eijiro:

Az incidens után rengeteget edzetünk és beszélgettünk. Elmondtam neki mindent arról, hogy mit miért tettem és mit éreztem ez idő alatt. Mina nem javítgatott, nem ellenkezett, nem keresett hibákat. Csak engedte, hogy beszéljek és kérdéseket tett fel, ami segített megnyílni felé.

Így alakult, hogy minden jól alakult és mindketten bekerültünk a UA-ba. Iskola első napja előtt pedig megkértem Kazuki-niit, hogy segítsen a hajfestésben. Ez fogja bizonyítani elhatározásomat, a Hősi szakma felé és az, hogy Minának tetszett, csak hab a tortán.

Sok mindent megéltünk a három UA-ban töltött évünk alatt. Egyszer sem mondtam el neki mit érzek iránta. Nem mertem a barátságunkat tönkretenni, ma viszont meglátom mi lesz. Vallomást teszek, ha oda a barátságunk, ha nem.

Míg Mina egy bolti eladóval beszélt, megakadt a szemem egy fürdőruhán, ami pont olyan mintájú volt, mint Mina hősi ruhája. Szeretem Mina hősiruháját, erőteljesnek, gyönyörűnek és szexinek mutatja őt, pont amilyen a viselője is.

Mikor Mina visszaért teljesen ki volt pirulva, rágcsálta a szája szélét és szerényen kérdezett meg.

– Eiji-kun! – Szólalt meg hangosan hirtelen. – Tudnál nekem választani egy fürdőruhát?! – Kiáltott fel hangosabban, mire többen is ránk figyeltek.

Az előbbi pír semmi se volt ahhoz az elvörösödéshez képest, ahhoz a paradicsomvörös archoz, amit most mutat nekem. Csodálom a bátorságát, tehát ő teszi meg itt is az elsőlépést. Totálisan elvesztem, elgyengültem és nem tudtam másra gondolni, mint, hogy szeretem.

– Rendben, számíthatsz rám – néztem rá, amiből reméltem rájön a mögöttes szándékra, de a mellékelt ábra nem ezt mutatja.

Megindultam a fürdőruha irányában, ami pont Mina irányában volt. Ő ettől hátrébb lépett egyet és a világ legaranyosabb arckifejezését mutatta, amit valaha láttam. Úgy gondoltam, hogy egy kicsit húzom még. Egészen addig a falig hátrált, ahol a kiszemelt fürdőruha lógott. Elnyúltam Mina mellett, és felemeltem az általam választott darabot.

Mina arcáról eltűnt a félénkség és a másodperc töredéke alatt előjött a boldog, szerelemittas tekintett, a választottam felé, majd rám nézve, felém közvetített. Ez a tekintett bizonyította, hogy ő is ugyan azt érzi, mint amit én.

– Köszönöm! – Mondta, szinte suttogva és elszaladt a próbafülke felé.

Eldöntöttem, a nap végére Ashido Mina a barátnőm lesz. Az a fürdőruha tökéletes döntés volt, ugyanis a hősi egyenruhája miatt kezdett felém közeledni, nem mint barát.

Mindig is tudtam, hogy hős akar lenni. Már óvodás korunk óta oda van Jelly Julie-ért, ő a példaképe! És nem csak azért, mert az ő bőre is rózsaszín, vagy éppen a savhoz kapcsolódó képessége van, nem, Mina nem ilyen felszínes dolgokért kedvel egy illetőt. Imádja a harcmodorát, sokáig őt utánozta és sok mozdulatában mai napig meglapultak a lekopizott mozdulatok. Imádja a hősi ruháját, olyan egyedi és erőteljes, tapadós bevetési ruhája van. Jelly Julie egyik riportjában, ami világhírű lett és több millió megtekintés érkezett rá a HeroTube videómegosztó oldalon, amiben azt mondta:

„Az ember lánya akkor is lány marad, ha hősnő per pillanat. Neki akkor is toppon kell maradnia külsőre, ha éppen lángok közé ugrik, vagy hegyomlásból ment ki valakit. Egy hősnőnek mindig ezt kell mutatnia, mert ezt várja el tőle ez a mocskos és szexista férfiközpontú társadalom és, ha már mindig a lehető legjobban kell kinéznie, akkor had vegyen fel olyan ruhát, ami neki tetszik, jól érzi magát benne és nem árt, ha az önbizalmát erősíti, ha már úgyis leszólják bárhogy is néz ki. Mert ha túl cifra, akkor giccses, ha nem annyira hivalkodó, akkor meg semmitmondó, ha nem elég feszes és keveset mutat, akkor a hősnőt Prűdnek nevezik, ha pedig a hősi ruhája feszes és sokat mutat, akkor meg „Öröm lány" (nem ilyen finoman fogalmazott). Az embereknek már semmissé tetszik. Ha pedig a csacsogó újságírók többet foglalkoznak a hősnő ruhájával, mint annak tetteivel és kijelentéseivel, nem való Hősökről szóló cikkek írására, menjen inkább divatbemutatóra cikket írni!".

Ez a kijelentése nagy hatással volt Minára is. Arra sarkalta, hogy olyan hősruhát hordjon, amit szeretne. Én pedig támogattam őt ebben a döntésében, mert meg kell mondjam elég jól néz ki abban a tapadós ruciban, ami megmutatja a gyönyörű alakját, amiért olyan sokat dolgozott. Nagyon Szexi... ööööö, akarom mondani Manly (férfias mély hang, kidüllesztett mellkas és a távolba révedés). Amikor leszólták őt és az osztályunk majdnem összes lány tagját, mondván egy fiatal hősnőnek nem így kell öltözködnie és szégyenletes, hogy tizenéves lányok ország-világ előtt mutogatják magukat.

A lányokat nagyon letörte ez a cikk és abban gondolkoztak, hogy megváltoztatják a hősi jelmezüket, az intrika miatt. Minát szekálták a legtöbben, mert nem csak a ruhájába, hanem a kinézetébe is belekötöttek. A lányoktól hallottam, hogy ő volt a leghangosabb és legnagyobb támaszuk, aki bátorította őket, de a mosdóba járt sírni, hogy senkise lássa őt ilyen állapotban.

Amikor ezt megtudtam, nagyon feldühödtem, majdnem nekimentem annak az újságíró pojácának, aki elkezdte ezt az egész cécót. Az egésztől az mentett meg, hogy a hírek feldobták, hogy Jelly Julie mekkora perpatvart csapott az országos tévében a cikkel kapcsolatban. És akkor támadt az az ötletem, hogy írok neki egy személyes üzenetet, mármint a hősirodájának, mert az ő elérhetőségei mind az irodájáé voltak.

Egy szó mint száz, felkerestem és mindent elmondtam, ami történik itt a UA-ban, az Alma Materében, meg hogy van itt egy lány, akit nem mellesleg imádok, őszintén elmondtam az érzéseimet, hátha ez ráveszi őt, hogy evvel kapcsolatosan is adjon egy interjút, hogy megemlítse Minát és támogató szavakat küldjön neki.

Hogy ciki volt-e? Igen! Megtenném még egyszer? Mindenképp! Arra viszont nem számítottam, hogy Jelly nem hogy a hírekben jelenik meg, de egyenesen az üzenetem másnap reggelén Újság és Tv riporterek tömkelegével jelent meg a UA kapujában, avval a bizonyos újságíróval, aki azt a lejárató cikket írta az osztálytársnőimről. Látszott, hogy úgy rángatták ki az ágyából, hogy még a pizsamájában volt, biztosította ezt. Épp Midnight-sensei-jel volt óránk, aki kapta hívást egykori osztálytársnőjétől, hogy hívja ki a lányokat. Meglepetésünkre, a tanárnő hatalmas ördögi kacagásban tört ki, majd becsukta a könyvet és összepakolt, miközben azt suttogta:

– Az a senkiházi, most mindent visszakap, ezt élvezni fogom! – Miután befejezte a pakolást befejezte, felém fordult. – Eijiro kun, szép munka, ezt nevezem fiatalságnak és szerelemnek! Good Job! – Tartotta fel az ujját és mielőtt bármit mondott volna az előzőnél is vészjóslóbb és élvezetesebb kacajjal elővette az ostorát, néhányszor megcsapkodta az asztalt és már futott is kifelé, mint egy igazi démon, amit körülvett a vörös gyilkolásra kész aura.

Amint kiment, megszólalt a hangosbemondóban Nezu igazgató hangja:

– Kedves diákok, a mai napra felfüggesztjük az oktatást, a Híres-neves Jelly Julie ellátogatott iskolánkba és egy különleges előadást nyújt, melyet mindenki figyelmébe ajánlunk, főleg iskolánk lány tanulóiéba.

Az egész iskola kivonult a bejárathoz és megdöbbenve látta a két hősnőt az összezavarodott, térdelő újságíró mellett, aki megszólalni se mert. Midnight-sensei még mindig heherészett és az ostorát fenyegetően a kezében tartotta, Jelly Julie pedig úgy nézte az újságírót, mintha egy kupac szemét lenne, amit legszívesebben porrá égetne és még hősiesnek is tartaná.

– Nezu igazgató úr, mindenki itt van?! – Szólalt be a megafonba, amit eddig észre sem vettem.

– Igen, Julie-chan! – Kiáltott neki az igazgató, Vlad-sensei válláról. – Nyugodtan kezdheted!

Erre mindenki felélénkült, a Kamerák ráközelítettek a hősnőre, a fényképezőgépek kattogtak, a TV riporterek elhallgattak, a ceruzák pedig sercegésbe kezdtek.

– Mint sokan tudjátok, ez az illető többször is írt a hősnők nem megfelelő öltözködéséről. Többször is fel volt szólítva, hogy hanyagolja az efféle megnyilvánulásokat, mert ezek a ruhák többsége támogatók által készített öltözetek, amelyek kiváló összhatásban vannak a használójuk képességével. Rengeteg munka, energia és anyagiak vannak ezekben, amit úgy látszik a kedves úriember semmibe vett. Pont úgy, mint a ruhákat készítő fejlesztőket, az azokat hordó hősöket és önöket, a képernyő másik oldalán ülő civileket is! – Nyelt egy nagyot és a kamerákba nézett – Semmibe veszi önöket, a civil polgárokat, akik védelmére mi, akik ezeket a ruhákat viselő hősök felesküdtek! – Rövid hatásszünet után a UA diákjai felé nézett. – Évek óta írogat a hősnőkről, évek óta gyalázza és sértegeti őket – mondta nyugodt, hideg hanggal, ami bizonyosan sokatmondóbb volt. – Most viszont olyat tett, amit én, Midnight és az ország összes Hősnője a legundorítóbb és legaljasabb tettének véli.

Ebben a pillanatban több női hang felkiáltott és akkorra hangot adott, mintha maga a Földanya üvöltött volna fel dühében, pedig egyetlenegy szó volt az:

– Igen!

Csak ekkor vettük észre, hogy annak a rengeteg embernek, akik a UA-al szemben állnak – csak egy kis része a sajtó tagja (akik közül amúgy többen is szintén üvöltöttek), ugyanis teljes színkavalkádban ott volt japán hősnőinek színe-java. Szerintem japán történelmének legnagyobb hősnői gyülekezete azóta, hogy tüntettek, a hősnők hősiügynökségalapításról szóló engedélyező törvényről, és ha jól kivettem, nem csak Japánok voltak jelen. Sok beszédnek sok az alja, Jelly Juli-san egy éjszaka alatt több száz hősnőt mozgósított csak azért, mert egy középiskolás arra kérte, hogy segítsen az általa tetszett lányon. Hát, mostantól nem Crimson Riott a kedvencem, a példaképem, hanem a felesége, Jelly Julie.

– Kiskorú lányokat, akik a jövőt, a következő generációt, a legújabb hősnőket jelentik, – itt el csuklott a hangja, kérdőjeles, hogy a dühtől vagy majdnem a sírástól – szexualizálta, és olyan cikket írt róluk, mellyel mind lelkükben, mind a felnőttekben, mind az általuk választott hivatásukba vetett bizalmukban megingatott. Ilyennek nem szabadna megtörténnie! – Kiáltotta torka szakadtából.

Ahol mi, diákok álltunk, nem csak a lányok, de jó pár srác is sírt, sőt zokogott (jól van az Mineta volt, a bőgőmasina, de akkor is). Az én szemem is könnybe lábadt és együtt kiáltottam a többszáz hanggal:

– Úgy van!

Mina, aki mellettem állt, térde rogyott és úgy engedett utat a könnyeknek, csimpaszkodva Ochako-ba és a többi lányba.

– Kirishima Eijiro! – Kiáltotta el magát Jelly Julie. – Gyere ide egy pillanatra! – Hívatott magához, én meg egyből megindultam felé engedelmesen, valahogy anyámra emlékeztetett ez a hangnem.

Mikor elindultam susmogás indult meg a diákok között és a többiek utat engedtek nekem, úgy váltak szét előttem, mint a vörös tenger Mózes előtt. Még utoljára visszanéztem Minára, aki nem értette, hogy miről van szó, mondjuk nem volt egyedül. Míg a puszta területhez értem, rengeteg fénykép készült rólam, csak úgy villámlottak a vakuk.

Mikor közelebb értem, Midnight-sensei megcsapkodta a vállamat és azt suttogta, hogy: "Csak ügyesen". Mikor Jelly Julie-sanhoz értem, kedvesen rám mosolygott és beletúrt az hajamban, mint egy büszke anyuka. Az egész Max öt másodpercig tarthatott, aztán újra felemelte a megafont.

– Ez a fiú tizenhét éves, hős tagozatos, a UA 3-A végzős diákja – nagy mormogás futott át mindenhol, hogy vajon mit keresek ott. – Több férfiaság szorult belé, mint ebbe a gerinctelen csigaürülékbe!

A hasonlaton reflexből felnevettem, ami hallatszott a megafonban és erre mindenki felnevetett. A térdelő újságíró mérgesen rám nézett.

– Bocsánat Katatsurumi Unko-san (csiga ürülék japánul) – mondtam, mire Jelly Julie-san hangosan felnevetett, majd a vállamra akta a kezét és folytatta a beszédét.

– Ez a bátor, Kedves és igazi férfi vonásokkal rendelkező fiúcska írt egy levelet, miszerint az osztálytársnői, – itt rám kacsintott – nehéz helyzetben vannak egy bizonyos valaki miatt. Mi késztetett arra, hogy írjál nekem, kedves.

– Hát, ön Jelly Julie, – nyeltem egyet – a legnagyobb feminista hős Japánban.

– Igaz – mondta bele igazolva felvetésem – és még?

– Ön Crimson Riot-san felesége, akit nagyon tisztelek, a sok dolog közül, amit kedvelek benne, hogy nagy becsben tartja önt, pedig ő is nagy szexista volt fiatal korában – itt akkorát nyeltem, hogy a megafonban is hallatszott.

Jelly Julie-san kuncogott egy kicsit a lámpalázamon, de látszott, hogy bíztat, hogy beszéljek, emiatt pedig megjött a bátorságom.

– Tudtommal pedig ön változtatott rajta.

– Szintén igaz – válaszolt komikusan, mire mindenki felnevetett újra.

Úgy látszik így akarja áttörni a jeget mindenki felől.

– De még mindig nem mondtad el, hogy mi volt a fő indíttatásod, amiért pont engem hívtál?!

Tudom hova akar kilyukadni, úgyhogy megadom neki, amit akar.

– A barátomnak ön a példaképe és ezzel akartam segíteni, hogy felviduljon.

– Hallod Ahsido Mina?! – kiáltott fel hangosan, Mina előtt pedig azonnal megnyílta a tömeg, ő pedig bólogatott. – A barátod mindezt csak miattad és az osztálytársaid miatt csinálta, – mondta komolyan – majd köszönjétek meg neki rendesen. – Mosolygott rá kedvesen, Mina és a többi lány bólogatott. – Kérlek, húzódjatok újra össze, ne jöjjön zavarba Mina-chan – a tömeg engedelmeskedett a hősnő pedig újra felém nézett. – Eijiro, mit szeretnél? Mit tegyek? – Kérdezte eltakarva a megafont, hogy csak kettőnk között beszélgessünk.

– Ön? Semmit, már így is sokat tett.

– Mi, ennyi elég? Nem akarod, hogy bocsánatot kérjen ez az alak az iskolád lányaitól? – Biccentett az újságíróra és én is ránéztem, majd vissza Jelly Julie-sanra.

– Szerintem ezt maga nélkülem is megcsináltatná vele.

– Jogos, – vigyorgott rám kajánul –Kedvellek kölyök, kb. 10 perc és vége, egy óra múlva gyere be Nezu irodájába, addig menj vissza.

Én visszamentem a helyemre, és ahogy ígérte, 10 perc alatt lezavarta az egészet. Az igazgatóiban körülbelül másfél órát beszélgetett velem, majd megadta a privát számát és távozott. Miután kijöttem az igazgatóiból, visszamentem a kollégiumba a lányok konkrétan letámadtak és folyamatosan azt hajtogatják, hogy „Köszönöm", meg azt, hogy „Ez nagyon kedves volt" meg hasonló.

Egyszer csak Mina ugrott a nyakamba:

– Köszönöm Eijiro! – Suttogta sírós hanggal.

Az iskola elején megkért, hogy használjuk a családnevünket, mert nem akar felesleges pletykákat, mint alsó középben. Most viszont úgy szólított, a keresztnevemen, igaz, hogy suttogott, de az nem számít. Én hallottam és ez nekem számított.

Halihó, hőstagozatosak!!!

Remélem tettszett ez az irásom nektek, már most nagyon be vagyokpörögve és a héten hozom a befejező részt amit a versenyre küldtem és belekezdek a teljes sztori kidolgozásába!

Már sokszor ígértem, de most újra van ihletem az íráshoz! Hogy melyik sztorikba kerül fel új rész majd meglátjátok!!!!

Plus Ultra!