A kiakadásom körülbelül fél óráig tartott, de a legrosszabb az egészben az volt, hogy utána újra mosolygósan kellett visszatérnem a garázsba, mintha semmi nem történt volna. Jacobot amennyire csak lehetett, nagy ívben elkerültem, bár néha néha még szíven ütöttek kárörvendő pillantásai.

Lassan kisétálva a helyiségből végignéztem Pierre kerékcseréjét, majd alaposan körülnézve a boxutcában átsiettem a túloldalra, a szabadtéri mérnökökhöz, ahol annyira koncentráltak az edzésre, hogy rám sem hederítettek. Persze, hát ők voltak a "nagyok", akik minek foglalkozzanak egy próbaidős kezdő mérnöklánnyal? Mivel semmi teendőm nem volt ott, ezért azzal a lendülettel vissza is fordultam, pont mikor Max begurult a boxba. Biztos voltam benne, hogy betolják a garázsba, ezért teljes nyugodtsággal sétáltam el előtte. Körülbelül két másodpercen múlt, hogy elüt - e, mert a feltételezéseim ellenére csak a kerékcsere miatt hozták be a boxba, így konkrétan rám engedték. Ha ő nem fékez, illetve én nem gyorsítom fel lépteimet, akkor valószínűleg már a földön feküdnék élettelenül.

Kínos pillanat volt, éreztem a szerelők lenéző pillantásait rajtam, de igyekeztem nem törődni ezzel, és komótosan leültem a garázs egyik székére, hogy csendesen nézzem tovább a szabadedzés hátralévő perceit.
Az idő letelt, az autók begurultak, és ahogy láttam, Max idegesen szállt ki járművéből, húzta le magáról először a sisakot majd az alatta lévő tűzálló darabot is, és körbefordult, mintha keresne valakit, majd tekintete megállapodott rajtam.

- Normális vagy? - dühösen lépkedett oda hozzám, hangját felemelte, szemei szikráztak - el is üthettelek volna!
- Ne haragudj, nem vettem észre - mentegetőztem, és felvettem vele az izzó szemkontaktust, majd egy hamis mosolyt öltöttem magamra - amúgy meg, úgysem bánnád ha kórházba kerülnék.
- Ez igaz, de a hírnevem bánná! - vágott vissza, miközben arcvonásai egy pillanatra megenyhültek, de ez nem tartott sokáig - legközelebb inkább a munkáddal foglalkozz, ne sétálgass össze vissza. Már ha egyáltalán foglalkozol a munkáddal - köpte oda gúnyos arckifejezéssel, majd otthagyott.

Őszintén? Fájt. Fájt, mert egy pillanatra elhitette velem, hogy mégsem annyira vészes ember, mint gondoltam, de a következőben már újra engem bántott, ahogy csak bírt.

- Ne vedd magadra - Pierre francia akcentusa zökkentett ki gondolataimból, mire felé fordultam - idiótán viselkedik, teszi az agyát, semmi több.
- Nehéz nem magamra venni - ráztam meg fejem üveges tekintettel.
- Nem adatod meg neki az örömöt, hogy lássa hogy bánt a szavaival - nézett melyen szemembe a fiú.
- Hagyjuk ezt a témát, kérlek. Inkább mesélj, milyennek érezted az autót?
- Egész jó volt, egy két helyen küszködtem az alulkormányzottsággal, de ezt a srácok holnapra biztos megoldják - intett fejével a mérnökök felé - illetve te is.
- Fél óra múlva meglátjuk - mosolyodtam el halványan, utalva a ránk váró közös elemzésekre a csapattal.

- Rendben, akkor először Max, mondd te az észrevételeket - szólalt meg Max hosszú nevű mérnöke, akit mindenki csak GP-nek szólít. Egy nagyobb teremben ültünk, egy hosszú asztal körül, miközben mindenki előtt monitorok, és mindenki fülén fejhallgató volt.
- Rendben srácok, először is köszönöm a mai munkát - szólalt meg kissé rekedtes hangon, de kedvesen, mely nekem eléggé új volt - két hibára figyeltem fel ma. Az egyik, hogy a kettes és hármas kanyarban túlságosan alulkormányzott az autó, ez nem tetszik. Illetve a motor furcsa hangot adott ki az egyenesek vége felé mintha lefulladna, ezt is csekkoljuk azért le. Ja és, szerintem jobb lenne kicsit több leszorítóerő.
- Pierre? - fordult egy másik mérnök Pierre felé, az ő véleményeit várva.
- Egyetértek Maxxal, ezeket én is tapasztaltam, bár én a gumimelegítéssel is nagyon küszködtem.
- Rendben, köszönjük fiúk. Jöhetnek az ötletek - dőlt hátra székén GP, és ezzel áttértünk a megbeszélés még komolyabb részére, hiszen a problémákra megoldást kéne találni.
- Az első szárnyon jó lenne változtatni kicsit - hallottam meg egy ismerős hangot, Steve hangját - ahogy Max is mondta, jó lenne még egy kis leszorítóerő, én is ezt láttam az adatokon.
- Akkor ezt mindenképp felírjuk - bólintott Christian, aki eddig csendes megfigyelő volt, de végső soron úgy is ő dönt mindenről.

Törtem a fejem, néztem a magam előtt lévő monitort, hogy valami használhatót én is tudjak mondani, amivel végre elnyerherem tiszteletüket, de egyeszerűen nem jutott eszembe semmi. Alulkormányzottság, egyenes vége, motorhang, nehezen felmelegedő gumik....
- A motormód! - szólaltam meg hirtelen, ahogy az agyamban összeálltak a dolgok. Rögtön zavarba jöttem, mikor minden egyes szempár rám szegeződött, és már megbántam szavaimat, de nem volt mit tenni - szerintem rossz motormódot használunk. Ha egyel feljebb kapcsolnánk, az lehet hogy kedvező lenne a gumiknak és a leszorítóerőnek is. Benne van, hogy nem jó, de egy próbát megér.
- Hogy hívnak? - Chrisrian kíváncsian nézett rám, ettől pedig teljesen megrémültem. Kész, valószínűleg most készül megszégyeníteni mindenki előtt, mert hülyeséget mondtam.
- Aysel - válaszoltam félénken, felkészülve a legrosszabbra.
- Szerintem Aysel gondolatában van valami - fordult körbe a férfi, mire szemeim kikerekedtek. Tehát mégsem mondtam rosszat? - egyáltalán miért nem próbáltuk ki az ötös módot?
- Nem tűnt jónak a gyorsulás miatt - szólalt meg Steve pár másodperc habozás után.
- Hány századmásodpercet vesztenénk vele? Körülbelül 1-et. Viszont ha az időmérőn azon az egy körön nem tudjuk felmelegíteni a gumikat, akkor az egésznek lőttek, úgyhogy tényleg jobb lenne az ötös - kissé meglepett, hogy Max az én ötletemet támogatta, de tudtam, hogy ez egyáltalán nem nekem szól személyesen.
- Akkor mindenképp megnézzük holnap délelőtt - bólintott GP kimérten. Ha nem lettem volna abban a környezetben, már rég ugráltam és visítottam volna, amiért valami jót mondtam, de természetesen ezt nem tehettem. Úgy kellett viselkednem, mintha ez természetes lenne, hiszen ők is azt tették, semmi dicsérőszó, csakis a munka.

Nos, hogy hogyan keveredtem a 325-ös ajtó elé, megint, ráadásul a futamot követő este? Jó kérdés. Talán nem kellett volna Victoriaval meglátogatnom a hotel bárrészlegét, ahol kicsivel több alkoholos italt fogyasztottam a kelleténél, vagy talán csak nem kellett volna belezuhannom gondolataim mély bugyraiba. Dehát megtörtént, ott álltam a szoba előtt, kopogásra készen, hogy rázúdítsak a fiúra mindent, amit éreztem. A gyűlöletet, a fájdalmat, az összetörtséget, a zavarodottságot.

- Igen? - arcán a fáradtság mellett mikor meglátott meglepettség is tükröződött - mit keresel itt?
- Téged - kijelentésem határozott volt, majd esetlenül elnevettem magam - nyilván téged, hát ez a te szobád.
- Te ittál? - vonta fel szemöldökét kérdően, majd egy kicsit közelebb hajolt hozzám - persze hogy ittál, bűzlesz az alkoholtól.
- Én? Egyáltalán nem - ráztam a fejem hevesen, ennek következményeképpen pedig eléggé megszédültem, de Max még épp időben kapott karom után.
- Hát hogyne - forgatta meg szemeit.
- Utállak - hirtelen ötlettől vezérelve egy hatalmasat ütöttem mellkasára, de ahogy láttam, neki ez meg sem kottyant, ezért tovább folytattam eme tevékenységet.
- Mikor hagyod abba? - nézett le rám unottan, arca ijesztően közel volt.
- Utállak Max, teljes szívemből - dühöm hirtelen zokogásba váltott át, szinte olyan voltam, mint egy érzelmi hullámvasút.
- Gyere - húzott be szobájába, majd csukta be az ajtót - csinálok neked egy teát, az hátha segít, jó?
- Mióta vagy ilyen kedves hm? Tudom hogy ez is csak egy álarc, mert belül egy romlott ember vagy, ízig-vérig! - a sírástól eltompult hanggal szegeztem neki a szavakat, nem gondolkodva, de hát végülis, ki gondolkodik, amikor részeg? Na ez az. Láttam rajta, hogy megremegett a szája, bizonyára bántották szavaim, de a fejét lehajtva inkább megfordult, és a konyha felé vette az irányt.

Igen, tudom, valószínűleg nem kellett volna ezt mondanom neki. Vagy mégis? Belegondolva, ő olyan csúnya dolgokat vágott a fejemhez, egyszer már hadd adjam vissza én is.
Akármennyire is bántani akartam mégjobban, durvábbnál durvább szavakkal ostromolni, de részegség ide vagy oda a belsőm nem engedte. Hiszen ő is csak egy ember, aki érez, és annak ellenére, hogy ő miket mondott nekem, én nem követhetem a példáját. Nem, mert én jó ember vagyok. Nem olyan mint ő.