Fáradt. Olyan érzés, mintha valaki egy lyukat fúrt volna a kislábujjába, és minden energiája lassan elszivárgott volna. Egy sötét helyen álldogál, mint aki úgy vár egy fényre, akár szobában rekedt molylepke a friss levegő ízére. Nem mehet sehová. Itt kell állnia. Itt, ebben a sötétben, és nem tehet semmit.

- Rogaaar – hallja meg Brian kimondottan csúnya akcentusát. Már megint a nagyszüleinél volt? Olyankor egy hétig érthetetlen, amit mond.

- Csá – néz hátra Rog, és a gitáros már le is olvassa az arcáról, hogy a mai egy olyan nap. Ő ugyan nem tudja miről van szó, vagy, hogy az ilyen napok miért különböznek a többitől, mégis különös érzékenységgel kezeli Rogert. Mintha tudat alatt látná, hogy ilyenkor miféle hurrikán dúl a barátja testében.

- Hogy tetszik? – egyenesedik ki Brian hangja. Szokatlannak tűnik.

- Ez a szarfészek? – nyögi ki Roger gyorsan, és azon kapja magát, hogy az apja szavait használta. Az arca elsötétül, és újra visszakerül oda, ahonnan Brian egy pillanatra kimentette. – Elmegy – teszi hozzá halkan.

- Ha van kedved, átmehetünk a szomszédba, ott éppen balett próba van. Tudod, hogy Fred mennyire imádja – mosolyodik el Bri finoman.

Lassan átsétálnak a másik terembe, aminek sarkában egy emelvényem ott ül John és Freddie, gyönyörködve az eléjük terülő látványban. Harminc vékony, csinos balett táncos.

Ahogy Roger felhajtja leszegett fejét, és megpillantja a lányokat, úgy látja őket, akár egy rózsa harminc szirmát, amik egy-egy külön táncot járnak, a virágon. Suttognak, és mindegyikük valami kedveset mond neki.

Közelebb mennek a fiúkhoz, mire Freddie lelkesen integet nekik.

- Te jó ég, látjátok, amit én? – kiabál, és olyan hangosan szól, hogy könnyedén felülmúlja Csajkovszkij-t.

Roger most nem tud úgy örülni, mint ő. Ugyan az arcára húz egy hamis mosolyt, de képtelen bármit is érezni alatta.

De csak odanéz. Oda.

A zene eltűnik, és csak gyengéd nyögések hallatszanak a lányoktól, akik kimerülten küzdenek minden apró levegővételért.

- Ezért nem érte meg még tiszta bugyit se húzni – hangzik el egy szellemes kommentár, amire Roger felfigyelve meglát valami egészen különlegeset. Egy lány az. Vékonyabb, mint a többiek, de a csontjai hangsúlyosabbak, mint a többi lányé. A válla egészen vastag, a csípője pedig igen keskeny. Mégis, van benne valami különleges. Az arca hófehér, és a szemei hatalmasok, és kerekek. A szempillái hosszabbak, mint a Nílus, és az kicsiny frufruja alig takarja homlokát, a többi lányéhoz hasonló konty előtt.

Roger folyamatosan őt bámulja.

- Mi az, kinézted magadnak azt a magasat? – böki meg a vállát Brian.

- Mi, ja, nem tudom – dadog Rog, ahogy tekintetét az ismeretlen lányon legelteti. Olyan kívülállónak tűnik. Csendes. Nem igazán szól a többiekhez. Csak szelíden nyújt a többiek között elveszve. – Nem is olyan magas – teszi hozzá Roger halkan.

- Nálad biztosan magasabb – vágja rá Brian.

- Azt nem nehéz – szól közbe Freddie, aki John társaságában éppen leérnek az emelvényről. – Nekem a kis szőke tetszik. Az, akinek az a kék szalagja van – magyarázza Fred. – John, neked? – Néz Deaky-re. – Döntsd el gyorsan, vagy Brian elcsaklizza előled.

- Ugye tudjátok, hogy gyakorlatilag dolgozni jöttünk ide? – említi meg Brian a tényt, hogy ma még le kell forgatniuk egy klipet.

- Hm, ünneprontó – morog Freddie, majd a feléjük közeledő lánysereghez lép. – Sziasztok! – közeledik hozzájuk, kissé szégyenlősen. – Nagyon tetszik a szoknyátok! Hol lehet ilyet venni? – kérdezi a kékszalagos lányt, aki annyira mosolyog, alig mer válaszolni.

Brian és John rögtön csatlakoznak Freddie-hez, míg Roger azt figyel, vajon az ő választottja merre jár. Egészen biztos, hogy nincs itt a többi lány között.

- Csak nem Oroszországból jöttetek? – beszélget John az egyik táncossal.

- De! Legalábbis én, meg Aysa igen. Vegyesen vagyunk. Vannak köztünk lengyelek, és ukránok is, de a legtöbben angolok. Honnan tudtad? – vigyorog az orosz lány, aki máris belehabarodott John kedves, melegséget árasztó mosolyába.

- Ne mond el nekik, de a legtöbb angol lány nem tud ilyen jól táncolni – súgja Deaky a táncos fülébe, aki csak visszafogottan kuncog a bók hallatán.

Eközben Roger csak álldogál hátul. általában ő az első, hogy a csajokat az ujjai köré csavarja, de látszólag a többiek jól elboldogulnak nélküle.

Már elbújna Brian mögött, mikor megpillantja magas, sötét hajú lányt felé sétálni. Gyorsan, minden bátorságát összeszedve megragadja az alkalmat, és keresztezi a táncos útját, aki a táskájával a vállán legszívesebben már rég otthon lenne. Roger előhúzva minden rejtőző férfiasságát, mély, maszkulin hangon köszön neki.

- Szia! – A lány megtorpan, és az arcára félelem ül. – Roger vagyok – folytatja bátran, de a balett táncos csak dermedt, közömbös tekintettel néz rá. – Izé, nem lenne kedved...? – még be sem tudja fejezni a mondatot, a lány halkan, de határozottan vágja rá:

- Naná, pont egy ilyen szőke herceggel lenne kedvem... - motyogja, majd otthagyja Rogert, akinek arra sincs ideje, hogy felfogja mi történt. Ő már el is ment.