A lány parancsára a kis macska a gyűrűbe ugrott, bár erősen ellenére volt a dolog. A másodperc mintha őrült lassúsággal múlott volna el. A gyűrű és a fülbevaló földöntúli fénnyel kezdett világítani. Katica teste a levegőbe emelkedett és átvette a teljes valója azt a kékes égi fényt, mely a talizmánokból kúszott elő. Rena hátán végigfutott a hideg és kétségbeesetten próbált a barátnőjéhez közel férkőzni, de az őt körülvevő fénylabda lassan erőtérré erősödött, mely lassan elnyelte a testét, a körülötte lévőket, majd idővel az egész föld alatti létesítményt.

Marinette amikor a gyűrűbe parancsolta Plaggot, még nem sejtette, hogy mi fog történni, de a fejében hallotta Tikki szomorú sóhaját, s érezte a kismacska bosszús morgását is. Ők nem akarták ezt az egészet, ez nyilvánvaló volt számára. Vajon hány alkalommal sikerült őket megszerezni és rávenni erre, ha ennyire nincs ínyükre a dolog?

A teste lassan habkönnyűvé vált, elméjét határtalan nyugalom szállta meg, és idővel mindent elnyelt a fény körülötte. Annyira erős pulzáló világosság volt, hogy be kellett hunynia a szemét. Mire ki merte nyitni minden megszűnt körülötte. S a minden alatt, mindent kell érteni, ugyanis mindenhol a végeláthatatlan fehérség fogadta őt.

– Mondtam Renának, hogy ne engedje felhasználni a gyűrű erejét – hallotta hirtelen maga mellől. Ijedten kereste a hang forrását, s meglepve tapasztalta, hogy Fu mester mellette áll, és őt figyeli.

– Mester? Hogy kerül ide? Egyáltalán hol vagyunk? – hallotta Marinette a szavakat, melyeket gondolt, de biztosan érezte, hogy nem nyitotta ki a száját. Apropó száj. Szerette volna megérinteni magát, hogy egyben van – e, de nem sikerült. Nem tudott megmozdulni, ellenben észrevette, hogy teste lassan átveszi a talizmánok izzó kékesfehér fényét.

– Mi történik velem?

Az idős férfi felemelte a kezét, hogy elhallgattassa a lányt. Nyugalomra intette őt.

– A teremtés és a pusztítás talizmánjai egyesültek – szólt lassan, fürkésző tekintettel. – A kettő együtt isteni erővel képes felruházni téged, de bizonyos korlátokkal. – Szavait követően a gyűrű és a fülbevaló látványosan leváltak a lányról, egymásba olvadtak, s egy brossá átalakulva a lány mellkasa közepére helyezkedtek. Eggyé váltak vele.

– E-ez most mi? És hogy kerül ide? – tette fel a kérdést immár másodszorra a lány, továbbra is csukott szájjal. A mellkasára ült talizmán felragyogott és lüktetni kezdett.

– Marinette, én nem őrző vagyok. Sajnálom, hogy félrevezettelek. Az ékszerek alkotója vagyok.

A lány szeme elkerekedett, s számolni kezdett magában.

– De hisz akkor több ezer éves? Ez, hogy lehet?

Halk nevetés hallatszott az öreg felől. Kicsit bosszantó volt, hogy őt mulattatja a helyzet.

– Valóban. Már több ezer éve vigyázok erre a dobozra s a benne lakó kis lényekre, akik mind önszántukból jöttek hozzám, hogy segítsek nekik testet ölteni. Azidáig ugyanis csak elvont formában, szellemekként keringtek a világban. Azzal, hogy a lelküket egy tárgyhoz rögzítettem, képesek voltak materializálódni.

– Testet ölteni?

– Persze. Hát nem vetted észre, hogy amikor Katica vagy, akkor mennyire megváltozol? Tikki az erejét adja neked, ugyanakkor egy kicsit ő is a testedbe kerül. Ő segíti a reflexeidet, néha még a jelenlétét is érzed.

Marinette némán bólogatott. Valóban így volt Egy pillanatig sem kételkedett abban, amit az öreg mondott neki. Sokszor érezte, hogy nincs egyedül, vagy egy szorult helyzetben váratlan ötlettel rukkolt elő. Ezek szerint az ilyen esetekben Tikki erejére támaszkodott.

– Hogy kerülök ide? Bonyolult volna elmagyarázni. – Az öreg halkan sóhajtott és szomorúan pillantott a lányra. – Nem akartam, hogy felelőtlen kezek megidézzék az isteni talizmánt, így lehetővé tettem, hogy azok egyesülésekor megjelenhessek a helyszínen. Nagyon figyelj Marinette, mert ez fontos. Ez az állapot, amibe most kerültél már nem visszafordítható. Ha az erő elő lett hívva, egyetlen kívánságod valóra válhat, de meg kell fizetned az árát.

A lány mélyet lélegzett és bólintott. Elég komolyan csengett a mester hangja, de kerüljön bármibe, ha azt kívánhatja, hogy Adrien rendbe jöjjön, az mindent megér. Talán Chloé már képes volt őt eljuttatni egy kórházba, hogy ellássák a sérüléseit. Menet közben ugyanis eszébe jutott, hogy a a Szerencsetalizmán feldobásával a károk nem fognak helyreállni, hiszen nem egy megszállott támadójuk okozta azokat. Testén jeges borzongás futott át, s észrevette, hogy a lüktetés eggyé vált a szívverésével, s ennek megfelelően a fény pulzálni kezdett, s az egész, fényben úszó lebegő teste elkezdett halványabbá válni. Kérdő tekintetére Fu mester bólintott. Ekkor értette meg a dolgot.

– A talizmán az életedet fogja kérni cserébe a kívánságodért. Az emberi élet az egyik legfontosabb kincs. A talizmán készen áll, hogy elhatározd mi a kívánságod. Dönts bölcsen!

–De hát, hogy kellene mindezt helyrehoznom? – riadt meg Marinette az előtte álló eseményektől s a hirtelen tudattól, hogy számára nincs tovább. Abban a pillanatban mégis a legjobban az aggasztotta, ha neki vége is, hogyan tudna mindenkit megmenteni? Az összetört lelkű Gabrielt, az összetört testű Adrient, a koporsóban fekvő nőt, a barátai és szülei fájdalmát? Talán azt kellene kérnie senki ne emlékezzen rá? Megcsóválta a fejét. A testi sérülések sem elhanyagolhatóak. Adrient a saját apja juttatta ilyen állapotba. De ha a csontok össze is forrnak a lelkén ez örökké sebet fog majd ejteni. A lány lassan tövig rágta a körmét aggodalmában, közben érezte a fény követeli tőle a választ, hogy mit lép. Fu kíváncsian figyelte a vívódást, ami látványos változásokat idézett elő a fénylő tini arcán. Megcsóválta a fejét és megfogta hideg kezeit.

– Sosem gondoltam volna, hogy ekkora terhet rakok a nyakadba, amikor neked adtam a talizmánt. A legkevesebb, hogy segítek neked Marinette.

– Marinette! Marinette! – Rena hangja sikolyként hatolt át az üres fehér mindenségen, s Marinette csak egy pillanatra hunyta le a szemét, de mikor kinyitotta a társait pillantotta meg. A rókalány könnyei patakokban folytak, és a kezét szorosan az ő csuklójára fonta. Úgy fest nem engedte el őt, amikor a teste lebegni kezdett. A lány már nem látta sehol a fehérséget, a fényeket, a ragyogást, csak a barátait és a távolabb sóvárgó tekintettel rábámuló Gabrielt. Úgy érezte, összefacsarodik a szíve. Ha ő szerezte volna meg a talizmánokat, ha ő idézte volna meg a végső talizmánt – itt akaratlanul is a mellkasára tette a kezét, ahol még határozottan érezte a hűvös lüktetést – akkor Adrien az apját is elveszítette volna. Nem számít, hogy A divattervezők királya akár a fiát is feláldozta volna. Azt hitte az egész világot felperzselheti és mindenkin kegyetlenül átgázolhat a célja érdekében és később mindent visszacsinál az isteni erő segítségével. Épp csak a részletekkel nem volt tisztában. Próbálta lenyelni a gombócot a torkából, de mindhiába. Most, hogy már tudta mit áldoz föl, rettegett az ismeretlentől.

– A mester azt mondta, hogy nem éled túl – nevetett megkönnyebbülve Rena s buzgón törölgette könnyeit a Rókakosztüm mandzsettájába. Valami azt súgta Trixx ennek nem fog örülni. A fekete hajú nem kívánta barátnőjét felvilágosítani, hogy még nincs vége a dolgoknak, mert érezte a lüktetés sürgetését. Tenyerével végigsimította barátnője arcát majd megölelte. Homlokát a lányéhoz támasztotta majd továbblépett. – Úgy örülök, hogy tévedett – nyöszörögte sírós hangon.

Carapace csodálkozó tekintetére bólintott,.

– Öcsém, hihetetlen, hogy egész idő alatt te voltál. Nagyon kemény vagy Marinette – ismerte el a fiú az erejét s az ügyességét, hogy ezidáig titkolni tudta előttük a dolgokat. – Még Alya sem jött rá, pedig ő aztán keresett, nekem elhiheted. – Marinette mélán elmosolyodott s továbbment, hogy Gabriel mellé ereszkedjen a földre.

– Megpróbálom helyrehozni a dolgokat – mondta neki halkan, ám szavai kristálytisztán csengtek a hatalmas teremben. – Nem ígérem, hogy sikerülni fog, de nem akarom, hogy a továbbiakban bárkinek szenvednie kelljen. Senkit nem hagyok magára – jelentette ki magabiztosan, s elhatározta magát. Gabriel Agreste szeme könnybe lábadt az ígéret hallatán és sóvárogva leste a lány minden mozdulatát. Számára elég volt a lány ígérete is.

Marinette érezte a mellkasában a dobogást, érezte az ereiben szétáradó energiát, érezte a fényt.

Bár minden visszaállna a régi kerékvágásba. Ha ezzel Adrien soha nem ismer meg engem, vagy nem tud majd a étezésemről az sem baj. Szeretném neki visszaadni a családját. Ezzel a gondolattal, szívében tonnányi félelemmel telve, testét újra elnyelte a kitörő fény. Eszméletét lassan, álmossá válva veszítette el. Utolsó gondolataiban barátai, szülei, Adrien, a mester, a szerelmét sirató Gabriel jelentek meg. A lány pislákoló tudatán átfutott néhány emlék, amik mosolygásra késztették s nem tudta megállni, hogy ne mondja el a gondolatait.

– Mikor reggelente felébredtem, a fehér függönyt lágyan borzolgatta a szellő. Az óra hetet mutatott s már hallottam is anyu hangját lentről, hogy „El fogsz késni, ha nem kelsz fel!"

Még félálomban azt gondoltam, „Csak még öt percet hagy aludjak" Menetrendszerűen késtem el az iskolából minden nap, és a tanárnő csak a fejét csóválta. A finomságok, amiket az iskolából hazafelé ettünk, a dolgok, amiket a kirakatokban sóvárogva bámultunk, ezek az apró dolgok örömet okoztak, s igazán boldoggá tettek.

Bár újra élhetném ezt a teljesen hétköznapi életet.

Bár visszamehetnék. Mindent átértékelnék - sóhajtotta, s fáradtan lehunyta a szemeit.

***

Hát elérkeztünk eddig.

Most már elárulhatom, hogy milyen jelekkel bombáztalak titeket.

Ezt a fejezetet kettő mese ihlette meg ... a végső jelenetet úgy képzeltem el már az első pillanattól fogva, mint amikor SailorMoon megnyerte a csatáját és a kristálya az ő életerejét magába olvasztva győzte le az ellenfelét... úgy éreztem ez egy váratlan fordulat lenne. Egy talizmán, ami bármely kívánságodat teljesíti? Túl jól hangzik, nemde? A kívánságoknak olykor hatalmas áruk van, szóval vigyázz mit kívánsz! Erről meg eszembe jutott a Full Metal Alchemist egyenértékűség elve. Valamit, valamiért! Láthatjátok jól eljátszadoztam és jól körbetáncoltam a szálakat míg fonogattam őket :3 

A lényeg, hogy a kívánság létrejöttéhez valakinek meg kellett halnia. 

Most gondolom fenegetitek a pengéket, hogy megöljetek, amiért így fejezek be egy könyvet ... a hosszával én sem vagyok elégedett, de eredetileg terveztem neki egy pár fejezetes mi történt ez után eseményt ... hangsúlyoznám, hogy a második harmadik sorozat elkészülte előtt kezdtem írni így a "Fu lelépett" esemény itt nem következett be. Épp csak nem akartam köré akkora sztorit építeni mint a srácok, szóval ő lett egyben a talizmánok készítője is. :3 Ez így követhetőbb, mint egy egész buddhista rendet figyelni, meg kínai szervezetet, s ha már két népcsoportot beleírtak a történetbe gondolom lesznek továbbiak is mint kelták, vagy skandinávok, sőt mondjuk brit vagy afrikai  állatok is, akik talizmánt kaptak sőt egy egész dobozt.

* Ajánlóba itt hagyom ezt  

https://youtu.be/ZC57dDljAS4