* a hozzá ajánlott zenével sugallni szeretnék valamit ♪♫

**

Marinette kétségbeesetten, tágra nyílt szemekkel, s lélegzetvisszafojtva figyelte az ő szeretett partnerét, ahogy üveges tekintettel végigméri az „új mesterét". Egyszerre volt magánál és magán kívül a sokktól. Néha szinte már szellemnek érezte magát az események heves folyóként kavargó sodrásában, hogy nem vettek tudomást a jelenlétéről többé. Ennek a személyisége miatt örült, ugyanakkor zavarta is, hiszen hosszú percek óta érezte feleslegesnek magát, használhatatlannak és szerencsétlennek. A város védelmezőjeként megbukott, a partnerét sem tudta megóvni, és a szerelme- aki hihetetlen módon megegyezett az előbbi személlyel – szintén ramaty állapotban kómázott valahol az emeleten. Az orra előtt lejátszódó eseménysorozattól egyértelműen rettegés fogta el. Halálfej, amint Katicává változik át és megkapja az áhított erő felét? Bár tudatában volt, hogy a talizmánok minden egyes felhasználónak a személyiségükhöz való külsőt varázsolnak, azért morbid gondolattal képzelte maga elé Gabrielt, aki egy pöttyös kezeslábasban áll előtte. Aztán felvillant előtte egy pöttyös frakk, ami a színvilágot s annak viselőjét tekintve talán még bizarrabb felvetés volt mint az első elképzelt ruházata. Gondolaiból a férfi dühös kiáltása zökkentette ki.

– Hogy képzeled, hogy nem engedelmeskedsz! Nálam a talizmán! Most én vagyok a gazdád! – Tikky megcsóválta a kis fejét, arcán grimasz suhant át, de egyértelműen megtagadta az utasítást. – Parancsolom, hogy változtass át! – A férfi kiáltására a kis lény egyszerre rázkódott meg és kiáltott dacos „Nem"et, majd összeszorította hatalmas szemeit s megremegett. Gabriel arca eltorzult a dühtől, hogy megint egy akadályba ütközött a terve megvalósítása közben. Tehetetlen dühében megragadta az előtte lebegőt és hosszú ujjait a teste köré zárva megszorította végső figyelmeztetés gyanánt.

– Azt mondtam, hogy engedelmeskedj! – Utasítására a kis lény szorosan hunyt szemekkel megrázta a fejét, amitől újabb borzongás rázta meg. Marinette sokáig nem is értette a jelenetet, ami az orra előtt zajlott, szinte önkívületi állapotban nézett ki a fejéből az előtte lévők tusáját kábán nyomon követve. Tekintete kissé párás volt. Elfogytak a könnyei, hüppögése el- el csuklott, s már csak a hideg, fázós érzés, szeme maró csípése és elszorult torka emlékeztette arra, hogy elsírta minden könnyét. Talán sokkot kapott a dolgok hirtelen alakulásától Talán csak nem tudta, hogyan kellene reagálnia az inkognitója elveszítésére. Hirtelen nem az erős és bátor Katica volt, hanem visszavedlett a gyenge és szerencsétlen kis Marinette- té. Reszkető gyomorral, csöndesen szipogva figyelt. Gabriel tombolt, Tikky pedig csak reszketett. A jelenetnek meg kellett legalább még egyszer ismétlődnie, hogy Marinette felelevenítse azt a beszélgetést, ami a mester és közötte játszódott le a megismerkedésük elején. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy történhet velük ez az egész. Nem értette, hogy is működnek a talizmánok és kwamik kapcsolatai, míg az öreg el nem mesélte neki a talizmánok keletkezésének a történetét. Azt, hogy a másik dimenzióból jövő lelkek jóságosak voltak és megengedték sok -sok évezreddel ezelőtt, hogy egy tehetséges férfi megalkossa az ékszereket, melyek segítik a különleges erejüket igába hajtani. Azt hitték, hogy az emberiség már túl van annyi háborún és veszteségen, hogy okuljon az elkövetett hibákból és végre az előrelépésre koncentráljanak a hatalomharcok helyett.

Nagyobbat nem is tévedhettek volna.

A harcok fellángoltak és folyamatosan dúltak a talizmánok megszerzéséért s a hatalomért, mellyel felruházták az ékszereket. A kwamik csalódottak voltak és szerettek volna visszamenni a saját síkjukra, de a kötött egyezségük értelmében feltétlen engedelmességgel tartoztak annak, aki birtokolta a hozzájuk tartozó tárgyat. Nem volt mit tenni, elfogadták a sorsukat s akkor voltak a legboldogabbak, amikor mind jelen lehettek az ékszereket rejtő dobozka belsejében. Hiszen akkor béke lehetett közöttük.

Ez a beszélgetés segített a lánynak rádöbbennie, hogy ők nem egyszerűen a lepke talizmánját keresik, hanem a hozzá láncolt Nooroo-t is. A kwamit, aki vakon engedelmeskedik urának, annak ellenére, hogy a szíve mélyén szenved, hogy társai ellen kell fordulnia. Hirtelen ebből a szemszögből borzasztóan elszégyellte magát, amiért csak egy ellenséget látott Halálfejben és nem azt az erőszakos gonosztevőt, aki elrabolt és fogságban tart egy ártatlan lelket. Lepillantott a markában szorongatott nyakkendőtűre és egy kisebb szikla gurult le a mellkasáról a megkönnyebbüléstől. Sikerült. Őt megmentette. Összeráncolta a homlokát és fölpillantott a kis piros testre mely már elgyengülten, fájdalomtól nyöszörögve vonaglott a földön. Ekkor értette meg igazán, hogy mi is történik valójában körülötte.

Megmenekült ugyan egy a zsarnoktól, ám áldozatul esett egy másik, aki most a szeme láttára mutatja meg neki, hogy milyen szenvedésen ment keresztül a kis lepke az elmúlt években, ha megpróbált a mesterének ellenszegülni. Tikkynek ugyanis fizikai fájdalmat okozott minden egyes alkalommal az, hogy ellent kellett mondania a béklyóját uraló személynek. A varázslat, mely hozzáláncolta a fülbevalókhoz, minden ellenszegülését áramütésszerű energiasokkal jutalmazta, ami láthatatlanul cikázott végig az apró testen. A kis bogár kimerülten és fájdalmasan pihegett, de kitartott az elhatározása mellett. Az egész dobozban ő a legerősebb, ő uralja az alkotás erejét, ami világokat, egyetemeket, univerzumokat képes létrehozni. S hiába vélik Plaggot erősebbnek nála a pusztítást éltetve. Be kell lássák a semmit nem lehet elpusztítani, földig rombolni semmivé emészteni. Ahhoz valami kell. S ez a valami a születés, a fény, ahogy az ősi mondás is tartja. „Nincsen árnyék, fény nélkül" Plagg ereje semmit sem ér, ha nincs semmi, amit elpusztíthat. Ezért ez a pici és kismadár gyenge kwami az, aki a világegyetem erőit is képes birtokolni ha akarja. S most úgy fest a helyzet, hogy nem akarja.

– Apa? – hasított a levegőbe egy fájdalmas hang. Gabriel és Marinette egyszerre kapták föl a fejüket a szőke fiú bizonytalan hangjára. Mindketten elsápadtak. Hogy került ide Adrien? Neki egyszerűen nem szabad itt lennie! Hiszen meg sem bír mozdulni. Hogy kerül ide? – M-mi ez az egész? Az ott anya?

A rettegő kék és a hideg szürke tekintet egymásba fonódott s a férfi mosolyával baljós esemény váratott magára.

– Gyere fiam! Állj mellém és hozzuk vissza őt – ajánlotta föl lelkesen a hirtelen megjelenőnek a társulást. Az nem tudott reagálni az előállt helyzetre, meglepetten pislogott az osztálytársára majd az apjára. Tétován és bután próbálta felfogni azt, hogy mit keres az apja vérző füllel a katica kwamival veszekedve a házuk alatti csatornában. Erre csak rátetézett a zaklatott Marinette nyomorult látványa, s anyja sziluettje abban az üvegfalú szerkezetben. Eközben a lány agya végig azon kattogott, hogy nem ilyen állapotban hagyták ott a fiút és ez miért nem tűnik fel a már teljesen elborult agyú divatcsászárnak, hiszen totál egyértelmű. Vagy vele van a gond? Az ő elméje játszik vele? Rosszul emlékszik a dolgokra, vagy Adrien valahonnan hirtelen segítséget kapott? Mi a fene folyik itt?

Csipp csöpp csipp csöpp

Hasított bele a gondolataiba folyamatosan a távoli hang, amitől egyszerűen képtelenné vált a logikus gondolkozásra. Arra eszmélt föl, hogy minden szem rá szegeződik és a válaszát várják valamire, amit ő elszalasztott a kis mentális harca közben.

– Úgy látom minden szál nálad fut össze! – villantotta rá hideg szürkés szemeit egykori példaképe. – Parancsold meg ennek a kis nyomorultnak, hogy engedelmeskedjen, vagy olyat teszek, amit a két talizmán együttes ereje sem fog tudni visszacsinálni!

Marinette értetlenül figyelte a Tikkynek címzett utasítást és ajkai remegését csak úgy tudta meg gátolni, hogy szorosan egymáshoz préselte azokat. A fiú arcán végigsuhanó érzéseket próbálta olvasni. Végül is a könyvet egykor nála találta meg, és tessék mint kiderült az ellenség egész idő alatt itt rejtőzött az orra előtt. Már benne is volt a szórásban az apja, mégis sikerült az ellenkezőjéről meggyőznie az ő híresen érzékeny szimatát. Mi van ha Adrien is már régóta tud a dologról. Hiszen az anyjáról van szó, akit ő is szeret és biztosan vissza akarja kapni.
Mi van, ha Adrien is benne van? De ez lehetetlen, hiszen Adrien nem más mint Fekete Macska. Mi van, ha Macska érzései nem voltak valódiak, csak a talizmánt akarta kicsikarni belőle egy általa jobbnak talált módszerrel?

Mi van, ha ez az egész egy nagy színjáték volt csupán?

A lány reszketve ölelte át a saját testét és könnyeinek utat engedve siratta darabokra tört lelkének darabjait.

Mindenki magára hagyta őt, s most egyedül van. Magánya hirtelen éles késként hasított belé s fájdalmától úgy elszorult a torka, hogy alig kapott levegőt.

***

az előző fejezetnél úgy nekikeseredtem a kevés reakciónak, hogy megfogadtam decemberig egy sort sem írok ...

nem sikerült megtartanom :/

ez van...