***

Katica torka kiszáradt attól a döbbenettől, ami mindenre elszánt ellenfele láttán cikázott át megfáradt lelkén. Karjaiban reflexszerűen feszültek meg az izmok, egy pillanatnyi időre feledtetve vele azt, hogy elsőnek biztonságba kell helyeznie a sérült szőkét, akinek a hóna alá bújva próbált segíteni az ablakon való kistartolásban, amikor a rémálmuk betoppant az ajtón. Ki a fene gondolta volna, hogy ez még mindig itt van? Mi a fenét keres itt egyáltalán? A baljával magához ölelt test megrázkódott. Fölfigyelt rá, hogy a fiú zöld szemei kikerekedtek, s meg akart szólalni, de mély lélegzetébe kifelé jövet csupán csak kimerült hörgés vegyült.

Ellenfele eközben kényelmesen a botja gömbfejére támaszkodva figyelte őket, s arcán fölényes mosoly terült szét. Tudta, hogy csapdába csalta a lányt és a sebesülttel gyakorlatilag mattot is adott neki.

Hát ez volt a terve? Ezt akarta elérni azzal, hogy ilyen állapotba hozza Adrient. De miért éppen őt? Honnan tudhatta meg, hogy ő a titkos szerelme?

A férfi kinyújtotta felé a kezét a tenyerével fölfelé, hogy magabiztosan kérhesse tőle a már ezerszer vágyott ékszert.

– A fülbevalóidat, Katica! – recsegte vontatott stílusban, hisz az idő immár neki dolgozott. Észrevette, hogy a lány a szabad kezét,- mellyel eredetileg a jojóért nyúlt volna, hogy kilendüljenek az ablakon át a szobából – a kérését meghallva a füléhez kapta riadtan. Reflexmozgás volt, mi más, mert terhe alatt kissé megroskadt a lelke. Bordáit satuként szorították az aggodalmai az ő Cicusáért, a szerelméért- Adrienért,- s természetesen Plagg állapota is mélyen felkavarta.

– Soha nem fogod megkapni! – kiáltotta ki magából a kétségeit , amire a lila ruhás gúnyosan felnevetett. Neki teljesen más volt a véleménye erről, hisz gyakorlatilag már révbe ért a terve.

– Mit tettél Macskával? – kérdezett vissza hirtelen a lány, hogy némi időt nyerjen a gondolkozáshoz. Halálfej a hangja megremegésére nem tudott nem fölfigyelni. Ajka gonosz vigyorba torzult. A lelki terror is jó fegyver végső soron, nem? Megnyalta hát az ajkát, mert már a siker ízét érezte a szájában.

– Legyőztem őt!

– A gyűrűjét mégsem tudtad megszerezni – vágott vissza azzal, amiben bizonyos volt, s ezzel jócskán felbosszantotta az ellenfelét. Ő persze tudta, hogy ha sikerül elveszítenie a fejét, akkor sikerülhet elbizonytalanítania és megtalálnia a kiutat ebből a szorult helyzetből. A férfi kinyújtott tenyere megremegett, ökölbe szorult, s kezét visszahúzta. Látszott rajta, hogy a téma az elevenébe hasított. Adrien halkan kuncogott egyet a lány vállán imbolyogva.

– Kisebb ellenállásba ütköztem, de biztosítalak róla, hogy a gyűrű hamarosan a kezemben lesz – emelte tekintetét a szőkére, s egyetlen pillanatig rátört az érzés, hogy szeretné újra bemocskolni vele a már gondosan letisztított kesztyűjét, hogy letörölje a képéről azt az undorító kárörvendő vigyort.

– Gondoltam. Szóval fogalmad sincs róla, hogy merre lehet – mosolyodott el immár a piros ruhás is. A szíve ugyan megremegett a ránehezedő srác reakciójától, de reszketve próbált összpontosítani az előtte állóra. Tudta, hogy ezzel képes úgy kizökkenteni a férfit a monológjából, hogy végre valami végzetes hibát kövessen el. S nekik az lesz a nagy esélyük a szökésre. Magabiztossága mögött egy végletekig kimerült és ideges lány lelke reszketett, s talán ellenfele ezt látta meg a szemében, hogy támadást indított ellene. Katicának szemrebbenésnyi ideje maradt reagálni az ajtóból felé vetődő főgonosz döntésére, s helyette a karjában tartott szőke reagált olyan sebesen, mintha csak tudta volna, hogy ez fog következni. Ellökte magától a lányt, s a fájdalomtól ájultan koppant a padlóra. A vörös ruhásnak ezalatt az adrenalin új löketet adott, s hogy már nem kellett terhével együtt a padlóhoz ragadtan gondolkodnia a lehetőségein, szélsebesen ugrált, cikázott a szoba pontjain, nyomában ellenségével, akinek bármikor eszébe juthatott, hogy újra a szőke életével próbálja őt zsarolni.

El kell őt innen csalnom!

Fogalmazódott meg benne az, amivel eldönthette a csata további kimenetelét. Gumilabdaként pattant falról emeletre, emeletről csocsóasztalra, onnan az elreteszelt ablaktáblára, s arról egy lendületes mandinerrel csapódott az ajtón át a falnak. Lihegve próbálta felidézni magában, hogy merre is kellene kijutnia, s kapásból a hatalmas nappali jutott az eszébe, ahol legalább nem kell egy ájult koloncra is odafigyelnie. Sőt! Ha sikerülne lecsalnia Halálfejet a tágas előtérbe, onnan valahogy megpróbálhatna megszökni, s az ablakon át szélnél is sebesebben újra be tud jutni a szobába a sérültet elvinni. Igen. Ez lesz a legjobb megoldás, bár végszükség esetére még ott lehet a talizmán ereje is.

Mély lélegzetet vett, s a szorosan a nyomába szegődő férfival együtt megcélozta az monumentálisra tervezett előcsarnokot. Jojóját a lépcső tetejéről hajította a csillárra, s hasított át a levegőben, hogy a gigantikus bejárati ajtóról lapos szögben vetődve csússzon be a már ismert irodába. Ott ijedten állapította meg, hogy a házban folyó élet olajozottságáért felelős asszisztens is eszméletlenül fekszik a földön. Kezdett kétségbeesve gondolni arra, hogy ha ezeket így elintézte Halálfej, akkor hol lehet az ő macskája, hát a ház ura? Ebben a házban kell lenniük valahol. Tekintetét ekkor ragadta meg a bizarr festmény előtt a földben tátongó lyuk. Szempillantás alatt döntött, s ellenfele elől menekülve, kecses mozdulattal – mondhatni csont nélkül – siklott át a lyukon, hogy a gyéren megvilágított föld alatti teremben talpraesetten landoljon. Igen, ehhez hasonló tágas helyre gondolt, amikor a távolságot akarta tartani tőle, de bizarr módon a távolban egy zöldellő sziget és egy koporsó volt megvilágítva, amitől felállt a hátán a szőr. A háta mögötti tompa puffanásból ítélve követője is megérkezett, így nem volt ideje tovább nézelődni, felvette a védekező pozícióját, és próbálta a távolságot megtartani tőle. Léptei sejtelmes koppanással ekhóztak, s fémesen koppanó hangot szültek a nehéz kőből kirakott falak között. Lehet, hogy mégis csak jobban körül kellett volna néznie? Halálfej magabiztos vigyorát elnézve elbizonytalanodva pillantott újfent a megvilágított rész felé, ahol most már kirajzolódott a rengeteg növény és a milliónyi lepke verdeső sziluettje.

A torka fájdalmasan szorult el.

– Isten hozott a fészkemben Katica. Fogalmad sincs, hogy mekkora öröm számomra a jelenléted.

A lány növekvő rettegéssel figyelte, ahogy alattuk halálos nyugalommal hömpölyög Párizs híres csatornarendszerét elfoglalva a Szajna sötét vize. Egész félelmetes, sőt sírkerti élményt nyújtott volna a látvány, ha nem kíséri a dohos és nyirkos csatorna szag. Lehetett volna rosszabb is, hisz egy működő ciszternarendszerben nyilván áthatóbb bűz terjengett volna. Egy lezárt részben lehettek, amiben csak a szerelmesek városának folyója figyelte vontatottan a két ember elkeseredett tusáját s annak visszhangjait. A kéz újra kinyúlt, hogy elvegyen, s a tulajdonosának a tekintete nem árult el mást, csak sziklaszilárd önbizalmat. Ellenben a reszketeggé váló kis bogárral, aki lelki szemei előtt az elvesztett Macska, a vérző Adrien, s az eszméletlen Nathalie, s Gabriel Agreste hiányának egyre erősebben lüktető gondolata lebegett, felőrölve minden energiáját. Értük kell kitartania, hisz őket még meg kell menteni – Engem ki ment meg? – cincogta egy cérnavékony hangocska a harcos amazonból félénk kislánnyá visszavedlő hősnő fejében. Egek, hisz ő csak egy 17 éves lány volt. Neki még rohadtul nem ilyen erőszakos pszichés vadállatokkal kellene felvennie a harcot. Mély sóhajjal emelkedett meg és akasztotta le a csípőjére visszacsatolt jojót, hogy újfent a védelmére használhassa. Halálfej megértette a dolgot, s a botját a magasba lendítve ugrott felé, hogy közelharcban rendezzék le a dolgokat. Katica a pajzsként szolgáló eszközt pörgetve hátrált újabb s újabb lépést az isten tudja, hogy merre. A záporozó ütéseket épphogy sikerült minden alkalommal hárítania. Ellenfele erős volt, nagyon erős és csak még több löketet adott neki a tény, hogy immár hazai pályán van, a saját kis fészkében, ahol minden centit ismer. Egyáltalán mit keres itt? Éppen itt? Vagy csak véletlen, hogy Adrienék háza alatt van? A sorozatos támadás elől egyre csak hátrált, míg azon nem kapta magát, hogy egyre csak közeledik az óriási homlokzattal kiépített és a falain silányul megvilágított terem közepén lévő fénylő központi része felé. Már a zuhanáskor észrevette a kis zöld területet, amin sikerült elámulnia. Növények a föld alatt? A nyirkos és dohos levegő itt-ott megmozdult, sejtetve, hogy valahonnan friss oxigénnel kell táplálnia a buján zöldellő növényzetet. Az elektromos hálózat ügyes felturbózásának hála pedig fehérfényt árasztó izzók tucatja szolgáltatta a flóra dús burjánzásáért elengedhetetlen, megfelelő spektrumú napsütést szimuláló világosságot.

Halálfej lila maszkja alatt fölvillant a türelmetlen szempár s újabb rohamot indított a kamaszlány ellen, aki alig győzte a jojót pörgetve jobbról – balról kivédeni a rá záporozó ütéseket. A férfi a jobb kezével ügyesen használta a fegyverét, s arra összpontosítva alig vette észre a felé kapó balját, amit az utolsó pillanatban sikerült egy hátra szaltóval kikerülnie. Néhány továbbival garantálta a közöttük lévő távolságot, s fölpillantott. A mozdulat végeztével meglepetten vette észre, hogy támadója megállt és megvárja, hogy ő kifújja magát. Észre sem vette, hogy mellkasa egyre ütemesebben, sürgetőbben követeli magába az éltető oxigént s lassan kúszik minden belégzéssel a tüdejébe a kimerültség fájdalma. A fény erősebb lett, s jól gondolta, valóban közelebb kerültek a kis földalatti oázishoz.

– Ó drákói ördög. Ó balga szent – sóhajtotta a férfi recsegőn mély hangon, a koporsószerű kapszulát bámulva. Katica elkövette az a hibát, hogy követte pillantását, s ezzel az óvatlansággal méltán érdemelte ki az első sérülést, amit a gömbfejes pálca tulajdonosa kegyetlenül mért ki a válla tövére. A lány fájdalmas sikolya visszhangzott a falak között. A további ütések elől menekülve gurult tova a földön, ezzel újabb ütések célpontjává válva. Hamarost beleütközött valamibe, amitől nem tudott tovább menekülni, s a bordái közé fúródó cipőorrtól görcsös köhögés tört rá. Próbált föltápászkodni, ám annyira sajgott mindene, hogy már nem volt képes megmozdulni sem. A köhögés elemi erővel kínozta a tüdejét, . Érezte, hogy a száját elönti a fémes ízű nyál, ami utat tör ajkain át a külvilág felé. Aztán átsuhant érzékein a dohos csatornaszag, a nyirkos falak hidegsége, a fülébe maró fájdalom, a testén átcikázó villámlásszerű érzés, s végül ellenfele elégedett szuszogása. A lángoló fülének érzése megérttette vele, hogy ellenfele bevégezte a harcát, és elvette tőle, amit akart. Reszketve kuporodott össze a földön, s karjaival ösztönösen a fejét védte. Elhomályosult pillantása az immár kesztyűtlen kezeire tévedt, s zsigerei is elszorultak a gondolattól, hogy most már teljes valójában, fedetlen arccal fekszik ősellensége lábai előtt. A Tikky által nyújtott védelem, regeneráció, és a szerencsetalizmán helyrehozó ereje nélkül egyszerűen nem tudja rendbe hozni a dolgokat. Minden oda. Sajgó bordái egyre jobban reszkettek s végre megengedte magának, hogy utat engedjen a mellkasa mélyéről feltörő, fojtogató sírásnak.

***

Hát eddig jutottam az elmúlt hetekben, de mint említettem már a cselekmény menet kész vázlatként hever előttem, plusz néhány párbeszéd vár beleillesztésre, mert ahogy kedvem és ihletem volt lejegyzeteltem őket előre. Méltán húztam a sztorit, mert tartottam tőle, hogy ezeket a jeleneteket nem fogom tudni hitelesen és kellő keménységgel előadni.

Hibák, elírások észrevételek légyszi jöjjenek.

Nem lájkkunyi, de figyelembe veszem a látogatottságot, és a kommentek megdobják az írási kedvemet ^^'

és köszönöm azoknak a támogatását, akik úgy érezték a "Perverz Pillanatok" one shot gyüjteményem valóban némi átírással, de egy másik szerzőnél landolt. Piszok boldog vagyok ha inspirálhatok valakit, de nem így. Ami pedig elkeserít, hogy tények és utánajárás nélkül egy másik követőm instant bevágta, hogy dögöljek meg ... no comment. Ugyan később a teljes beszélgetés törlésre került és vesztettem ugyan két követőt - amit tényeg sajnálok és nem a számok miatt, hanem mert szeretem feldobni az embereket a történeteimmel - de a minusz 2 ből pik pakk plusz 5 lett. Ezen felbuzdulva szeretném jelezni, hogy nyitott vagyok a dolgokra (még mindig...) ám tartsuk szem előtt, hogy a sztorikra okkal nyomom rá a licenszes jelzőt. A szereplők ZAGhoz, az ötleteim hozzám tartoznak, és itt jelezném, hogy Nórival egy hasonló eset is közrejátszott a közös könyvünk a "Reflection" születésében. Ugyanis meg akartuk mutatni a világnak, hogy ugyanaz a cím és fandom mennyire ellentétes történetet képes szülni... veheted a macskává válást, a lebukást, markolhatod az esernyős vagy sálas jelenetet, de a történet attól lesz a tied, hogy beleteszed amid van. Egy témában azonos, leírásban majdnem ugyanaz a szóösszetételes, és eseményben is azonos műről igenis virítani fog az eredeti szerzőnek, hogy tőle származik, a legkevesebb, hogy korrektül elmondja az ember az igazat, lekommunikálja, és megoldja a dolgot. Kissé elkedvtelenített a dolog, sőt depresszióztam rajta és az is megfordult a fejemben, hogy törlöm az egész oldat a fenébe és hagyom a francba az írást... De ez lehetetlen... bármennyire is vegye el a kedvem a dolog, én ezzel kapcsolok ki, ezzel eresztem ki a gőzt, én ezt szeretem csinálni. Ha koppintanak, másonak az azt jelenti valamit jól csinálok, és essen akármilyen szarul a dolog. Tele vagyok ötletekkel, amiket szeretnék kiadni magamból, miért törjön össze, hogy ha valakinek nincs?

Az ihlet mindig jön, árad felénk egy buszmegállóban, egy álomban, egy sima tévé előtt ülésben, csak tudni kell megfogni és köré építeni egy érdekes történetet... A "Ne olvasd el" könyvben szentelek pár szót az ilyesminek is, hogy ne itt húzzam azok agyát, akiket nem érdekel...

Szóval!

Hazbin Hoteles témák készülőben !!!

Boku no Hero sztorik folyamatban ...

Ez a sztori sem kerül süllyesztőbe bár néha meglehetősen kételkedek benne, hogy jól csinálom - e ezt a harcolgatós, keménykedős részt ...

kérdés?