Alya némán követte a barátnőjét, aki sebes léptekkel haladt előre. Meglepetten vette fel a ritmusát és mögötte haladva csodálkozva nézte, ahogy az évek óta ismert csetlőbotló osztálytársa most mennyire céltudatosan és határozottan tör utat a tömegben.

Szótlanul lépdelt mögötte amikor lementek a levegőtlen, barlangszerű metró-aluljáróba, jegyet váltottak, s mindeközben óvón szorította mellkasához a fontos társakat tartalmazó kis táskáját. Elcsodálkozott rajta, hogyan lehetséges, hogy ez a most erőtől sugárzó lány, hogyan lehet azonos azzal a bizonyos osztálytársával, aki folyton elaludt, elkésett, eltünedezett vagy állandó mosdóba rohangálással mulasztotta el a legfontosabb eseményeket, amiket ő jó riporterként rögzített a telefonjával.

Elaludt?

Jó ég! hiszen nem is elaludt! – sikoltott föl mentálisan, ahogy a kirakós apró darabkái elkezdtek a fejében összeállni egyetlen egésszé.

Ez a lány egész idő alatt a bolondját járatta mindenkivel! Az érzelmileg instabil személy, aki folyton a mosdóban pánikolt, ha a városban állt a bál. Azt hitték a gyomra nem bírja az ideget és hányni megy, vagy pánikbeteg és az üres tér vagy a hűvös csempék megnyugtatják.

Hogy mekkora balfékek voltak.

Ez a lány egész végig itt volt előttük, és annyira nyilvánvalóan ő az! – vonta föl vöröses szemöldökét, amikor az embertömeggel teli metróról leszálltak, s nem sokkal később befordultak egy az utcáról nyíló kapuk egyikén.

A kinti tábla szerint itt ősi kínai gyógymódokra számíthat a betoppanó, nem állatorvosra. Mondjuk az állatorvos jelen esetben elég bizarr választás lett volna, még ha macska alakú is az a kwami.

– Hahó! – csendült fel hirtelen Marinette ártatlan hangja, amivel kiszakította barátnőjét az önfeledt merengésből. A kapu mögött egy profi feng-shui lakberendezőt megszégyenítő lakás rejtőzött. Már a füstölő illattal terhesen átitatott levegőtől az ember lelkét egyfajta világbéke szállta meg. Visszafogott tájképek, kövek, nyúlánk bambusz szálak- minták, lágy pasztell színek.

– Erre – hallatszott egyszeriben egy rekedt hang, s Marinette azonnal tudta merre kell mennie. Céltudatosan nyitott be a jobbra nyíló ajtón, hogy az ott üldögélő ősz tincsekkel jócskán tarkított töpörödött öregemberre villantsa gondterhelt- kék tekintetét.

– Üdvözöllek Marinette. Mi járatban? – kérdezte hűs nyugalommal. Tekintete egy pillanatra megállapodott a félig kínai lánnyal érkező idegenen, majd visszaúszott a vendégére.

Alya nem vette zokon, hogy nem törődtek vele, addig legalább volt esélye körbenézni a szobában, ahol lampionok, növények, bambusz berendezési tárgyak szóródtak szét hatalmas teret hagyva egymás között, de figyelmét ismét az érdekes, hawaii mintás ingben ücsörgő vénember kötötte le, aki a szoba közepén elhelyezett hatalmas matracon kuporgott.

– Mester nézze – szólalt meg aggodalmas hangon Marinette és óvatosan a tenyerére fektette a reszkető fekete lényt, akit féltve vett elő a táskájából. Tikky óvatosan dugta ki a fejét és nézte a jelenetet. A férfi aggodalmas pillantással illette Plaggot, a lányra nézett, végigmérte a kicsit sem meglepetten – sőt érdeklődőn – pislogó Alya-t és figyelme visszatért Marinette-re.

– Ő a róka? – kérdezte a férfi s a vele szemben térdeplő lány a könnyeivel küzdve bólintott neki. Az öreg most már minden figyelmét a kis reszkető lényre fordította. Elvette a lánytól és a matracra helyezte. – Azt hiszem az lesz a legjobb, ha visszaküldöm. A többiek jelenléte segíteni fog neki. – mondta, s felállt és a nehéz komód felé sétált. Az egyik fiókból elővett egy fekete dobozkát, amit szétnyitott. Visszasétált vele a fekete macskaféléhez és leült mellé.

– Mi lesz vele? – kérdezte aggódón Marinette. Kis táskájából a piros társa élénken figyelte az eseményeket.

– Ne aggódj! Ez a doboz ugyan nem olyan jó tároló, mint a sajátja, ami vélhetően még macskánál van, de a célnak megfelel. Nézd – mondta s a kwami mellé tette a szétpattintott dobozt és óvatosan alányúlt, hogy a piros selyempárnára görgesse a lényt. Amint a gyűrű vörös festékkel felrajzolt varázskörön belülre került, a jel felizzott és zöld fénylabdává változtatta a kwamit és a varázstárgyat egyaránt. – Így ni, most már le lehet csukni – s úgy is tett. Bezárta a doboz fedelét, ezzel a ragyogás elhalt, maga mögött hagyva a hűvös szürkén megcsillanó ékszert.

– Most mi lesz? – szólalt meg Alya rekedten. – Úgy értem az a lény, a macska kwami volt ugye?

Fu lágyan elmosolyodott és ráhunyorgott a lányra. – Jellemző a rókára, hogy ilyen kíváncsi. Esetleg igyunk meg egy csésze teát, amíg várakozunk Plagg barátunk felgyógyulására. Azt hiszem van miről beszélgetnetek. Wayzz segítsd őket!

Alya összezavarodva pillantott hol a barátnőjére, hol a fura kis öregemberre, aki nyugodt léptekkel, s a háta mögött egymást tartó kézzel fordult ki azon az ajtón, amin ők nem sokkal ezelőtt érkeztek. Hangjára az egyik fiókból álmosan lebegett elő egy zöld teknős alakú lény. A vöröseshajú lány láttán széles mosoly terült szét a kis ufószerű arcán.

– Hahó Alya, rég láttalak – s pacsira emelte uszonyát, a gesztust meglepetten viszonozó lánnyal.

– Hát ezért volt annyira ismerős az öreg karkötője – kapott a fejéhez. A kis zöld lény feszengve nevetgélt.

– Hát igen.

– Te itt laksz? – Wayzz bólintott.

– Hogy van Nino barátom? – érdeklődte udvariasan.

– Köszi jól. Néha emlegeti, hogy szuper volna többet látni téged – kacsintott rá pajkosan, majd tekintete a komoran maga elé meredő Marinette-re tévedt. Úgy látszott, mint aki nagyon nem tudja mitévő legyen. Lassan lehajolt mellé és ölelésébe vonta.

– Mindvégig te voltál az kislány – szólt hozzá barátságosan, s megsimogatta a hátát. – Végig te voltál az, akire úgy felnéztem. És milyen jól titkoltad. Hagytad, hogy mindenki ostobának és esetlennek tartson, miközben egyenként többet érsz, mint bármelyikük tucatja.

Marinette szeméből megindultak a visszatartott könnyek, s vadul csóválta meg a fejét.

– Nem. Hasznavehetetlen vagyok. Macska most valahol szenved és én nem tudok raja segíteni.

– Kiscsaj ez nem a te hibád. Te mindig ott vagy, ahol kell. Ezt nem láthattad előre.

– Ostoba és haszontalan vagyok.

– Marinette ez egyáltalán nem igaz. Te vagy a valaha volt legügyesebb Katica, akivel dolgoztam – reppent az arca elé piros barátnője.

– Hallod a kis bogarat! – mutatott barátnője a lényre. – Ha nekem nem hiszel, akkor neki higgy!

Marinette a padlóra ereszkedve halk sírásba kezdett. Borzasztómód aggódott a társáért, s ez az érzés a lelkét marcangolta. Nemrég még együtt voltak és most addig nem tudja meg mi történt, amíg a kwamija magához nem tért? Mi van, hogy ha erről az egészről ő tehet? Mi van, ha rosszat tettek azzal, hogy engedtek az érzelmeiknek?

– Nyugodj meg Marinette! Plagg már jó kezekben van – sípolta Wayzz vékony hangon.

– E-ez biztos? Meg tudod nézni?

A lány remegő hangjára a teknős lenézett a matracon hagyott dobozra, s zöld fénycsóvává változva beolvadt a dobozka résein.

A két lány odatérdelt a doboz mellé, és gondterhelten várták, hogy valami történjen, még Tikky is izgatottan ereszkedett Marinette vállára. Gazdája nem tudta nem megsimogatni a kis fejét, hogy legalább őt nyugtathassa.

Hosszú percek teltek el, mire a fény visszatért a tároló belsejéből, és a kis teknős kwami gondterhelt arccal jelent meg előttük.

– Nagy a baj! – jelentette be, amitől Marinette szívére mázsás súly telepedett. A torka elszorult, s megfordult körülötte a világ. – Macskára lecsapott Halálfej. Valahogy megtudta a kilétét és legyőzte őt, de előtte segített Plaggnak megmenekülni.

– Hogy van? Jobban van már?

Alya kérdésére a kis lény a dobozra pillantott, s megcsóválta a fejét. A mi birodalmunkban van és folyamatosan nyeri vissza az erejét. Nagyon makacs, mindenáron ki akar jutni és visszamenni a hordozójához. Nagyon aggódik érte – fejezte be a mondandóját a mester kwamija gondterhelt tekintettel vizslatva a kis fekete ékszertartót.

– Tudom, nem lehet felfedni magunkat egymás előtt, de perpillanat Marinette lebukott, ő meg eleve ismert engem. Eléggé vészhelyzet szag van ahhoz, hogy megtudjuk merre keressük a macskánkat, akire még igényt tartanánk? – tette fel a fogós kérdést Alya, miután elunta barátnőjének a szenvedésének bámulását.

Wayzz megdörzsölte kis uszonyával a halántékát.

– Nos normál esetben ez a szabály csak azért van, hogy megvédhessük egymástól a hordozókat. Amit Plagg mondott, az elég sok mindent megmagyaráz.

– Szóval? – toporzékolt a barna lány az idegességtől, míg társa az ajkát harapdálta kínjában.

– Macskát az Agreste házban támadták meg nyögte ki végül a kis uszonyos. Alya egyszerre sápadt el és élénkült meg.

– Hallod? Ezek szerint oda ke...-

Alya fellélegzését az ajtó csapódása szakította félbe.

Mindannyian elsápadva néztek a villámsebesen távozó lány után, aki az elmúlt percekben gyanúsan csendben bámul maga elé. Ugyanazon az ajtón, amin távozott, most a mester lépkedett be egy tálcát hozva magával. Lassú és nyugodt mozdulatokkal helyezkedett el a matracon, s csak ekkor figyelt föl a létszámra.

– Marinette?

– Éppen most viharzott el – közölte Alya aggódva. – Macska után ment, de ilyen állapotban fel sem merül benne, hogy nem lenne szabad egymaga odamennie.

– Ez baj. Azt hiszem segítségre lesz szüksége.

*****

köszi, aki még nem tett le róla, hogy ezt is frissítem ^^

basszus hip hop elteltek a hónapok és azt vettem észre megint elfeledkeztem róla... jó lenne észben tartani XD

Hamarosan indul a következő fordításom - fogalmam sincs még mit rántok elő a kalapból

Szeptembertől belefogunk HNori1 - val egy közös projectbe, aminek az első fejezete már publikálásra várakozik

remélem mindenkinek örömöt okozok  vele.