Mentegetőzést a végére :D

*****

A kicsikart élménybeszámolót követően kicsit feloldódott a légkör, és a lányok békés egyetértésben indultak meg, hogy a szobában fellelhető képeket a szőkéről mind összeszedjék, ahogy azt Alya már többször felajánlotta. Rituális égetést ugyan nem terveztek végrehajtani, és Marinette-nek nem is lett volna szíve ilyen hirtelen megszabadulni a hatalmas gyűjteménytől. Első lépésnek azonban teljesen elfogadhatónak tűnt, hogy egy dobozba kerüljenek a csalódására emlékeztető kópiák.

– Azért azt nem gondoltam volna, hogy így fog alakulni a dolog – jegyezte meg Alya békés mosollyal szedegetve a rajzszögeket a parafatábláról az asztal tetején csücsülve. Mozdulatait minden alkalommal egy újabb fémes csörrenés zárta le. Marinette némán meredt rá. Figyelte, ahogy újabb hegyes szúrdancs landol csörögve az erre a célra odakészített befőttes üveg alján.

– Nekem sem ez volt álmaim netovábbja – sóhajtott föl végül, és elvette az újabb felé nyújtott képet, hogy egy dobozba tegye, a szénakazal fejűt ábrázoló fotó, és újságkivágás kupactetejére. Haloványan egymásra mosolyogtak, és tovább folytatták a szoba szőkétlenítését.

Marinette úgy érezte, hogy minden egyes képpel újra megszakad a szíve.Mindegyik képhez külön emlék fűzte. Mikor, hol kutatta fel, vagy éppen orvul fotózta, esetleg egy közös képből nagyította és ollózta.

– Ugyan eddig is tudtam rólad, de bámulatos vagy, hogy ennyi anyagot felhajtottál Adrienről. Biztos nem akarsz nyomozó riporter lenni? Megvan hozzá minden adottságod, ahogy így elnézem.

– Ezt már megbeszéltük – nyögött fel a fekete hajú fáradtan. A téma minden alkalommal előkerült, amikor valahonnan hosszas hajkurászás vagy kitartó internetes kutatás eredményeként egy külföldről berendelt Agreste brossúra landolt a postaládában. Alya soha nem tudta megfejteni a kedves barátnője honnan szerzi a naprakész információit a fiú minden lépéséről vagy fotózásáról. – Nem nekem való, és mellesleg tudod, hogy a tervezésért élek- halok.

– Nyugi,csak vicce-

Alya tréfálkozását a tetőablak felől hallatszó visító, majd egy koppanással elhaló hangocska szakította félbe. A két lány egymásra nézett, s ijedt pillantást váltott. Alya lecsusszant az asztalról, amin eddig törökülésben helyezkedve fosztogatta a falon lévő táblát, s barátnője is tétova mozdulattal állt föl a székről, amin ülve pakolászott. Öléből letette a dobozt az asztalára. Pillantása utána nyomban Tikkyt kutatta fel a szobában, hogy megbizonyosodjon nem-e ő volt a hang forrása, de a szintén ijedt kék szempár a polcra föltett dobozka felől csóválta meg a fejét. A szobájába lépők csak egyszerű doboznak vélték a polcon elhelyezett tárgyat, de a lány ügyesen bele helyezett néhány kényelmes anyagot, s ha bárki fölfedezte Tikky kis vackát, csak annyit felelt félbehagyott projekt, és a téma ejtve is volt. Mázlija volt, hogy a hobbija rengeteg kényelmes mentegetőzést vagy kibúvót nyújtott számára.

– Ez meg mi volt? – tette föl a jackpot kérdést a barna hajú, megigazgatva a hirtelen fejmozdulattól megcsusszant szemüvegét.

– Ne-em tudom – felelte bizonytalanul Marinette, s megindult óvatosan a galériaágy felé, hogy utánanézzen a dolgoknak. Mielőtt még az első lépcsőfokra lépett volna, fölfigyelt a reszketegen síró hangra, ami tompán, de egyre közelebbről hallatszott. Hátán egyenként állt föl minden szőrszál az ijedtségtől amikor az emlékei szerint napokkal ezelőtt az ágya mellé ledobott zokni panaszosan bőgve próbálta megtámadni őt. Agyán sebtében az is átfutott, hogy kísértetet lát - de azoknak még a mesékben is lepedő formájuk van, mintsem fél pár zokni- így heveny sikoltozás keretein belül ugrott Alya háta mögé, aki szintén riadtan sikoltott föl. Oknyomozói énje kerekedvén felül megragadta az első keze ügyébe akadó tárgyat – egy hatalmas rajz és tervrajz tartó mappát – és kupán csapta fele a lázadozó lábbelit.

A támadás abba maradt, a nyivákoló sírás folytatódott, a két lány pedig zavarodottan pillantott össze. Alya újra megemelte a mappát, csak úgy elővigyázatosságból. Nem kívánt ugyan agresszíven föllépni egy szipákoló –valószínűleg már így is félszarrá vert - zoknival szemben, de soha nem lehet tudni mivel akad össze az ember lánya. Ezt a gondolatmenetet nem hallhatta a piros villanással előcikázó lény, akinek a megjelenése újfent sikoltásra késztette a szemüveges lányt.

– NE!– kiáltotta élesen a kis uszonyos bogár.

- NE! - kiáltotta ugyanekkor Marinette is a háta mögül.

Alya a megemelt mappát ijedtében úgy hátralendítette, hogy a mögötte álló kapta a tockost vele. A véletlen elsült fegyvert a tervező palánta gyorsban kivette a barátnője karmai közül, a helyzetet szempillantás alatt felmérve legalább három hazugságot talált ki, hogy mit keres egy piros lebegő labdafejű izé a szobájában, farkasszemet nézve vele.

– E-ez egy kwami? – ámult el Alya pihegve, a soktól megtépázott külsővel, majd hirtelen az ajkába harapott és hátra pillantott. Marinette nem tudhat a létezésükről, hacsak... 

Agyában kattogni kezdtek az apró fogaskerekek, de még elég rozsdahangú nyikorgással, majd halovány fény kezdett pislákolni, az egyébként gyors és korrekt gondolkodásra(is) képes fejecskéjében.

– Eh,ez egy ... egy repülő cica az atsui kirá...

– Kitakarsz átverni anyukám? Még hogy repülő cica!

Tikky azonnal fölmérte a helyzetet és tudta, hogy Alya látott már kwamit, sőt használt is. Semmi értelme ebbe belemenni. Tekintete a válla fölött újra és újra zoknira siklott.

– Erre most nincs idő! – nyifogta gyorsan, és a háta mögött reszketőt figyelte idegesen. Marinette észrevette a gesztust és előlépett a barátja háta mögül, hogy a kis reszkető gombócot a lépcsőről felvéve a tenyerébe fektesse és kirázza belőle a betolakodót.

Hamvaspuha tenyerébe egy kis fekete gombóc bucskázott elő. Reszketve kuporodott össze, fülét farkát behúzva ölelt egy szürkén megcsillanó fémtárgyat. Marinette rácsodálkozott a dologra, s amikor próbálta megérinteni a kis lény görcsösen magához szorította.

– Nem!Nem! Nem adom! – nyivákolta elszántan kapaszkodva, élete árán is védelmezendő kincsébe.

– Jaj Plagg, mi történt veled? – siránkozott Tikky a kis társa mellett. Gyorsan átölelte s fejéhez képest hatalmas szemecskéi könnyel teltek meg, amiktől még nagyobbnak hatottak a kis teniszlabdányi fején. Alya néma merengéssel figyelte a jelenetet. Próbálta összerakni a fejében a dolgokat, de minden alkalommal úgy érezte, hogy a kirakósnak az egyik eleme nem akaródzik passzolni a többivel. – Jaj Marinette, még sosem volt ilyen állapotban. Csinálj valamit! – könyörögte a kis lény.

– Ööö- – emelkedett szólásra a barna hajú, de barátnője tekintete elnémította. A szokásos kedves törődő és határozatlan Marinette nyomtalanul eltűnt, és a helyén egy egészen más személyt látott, pedig határozottan Marinette-nek látszott.

Talán a szeméből sugárzó erő tette, vagy az a tudás, ahogy a kis lényt aggódón tartva az íróasztalához sietett és a táskája belsejébe helyezte óvatosan. A másik lény a társát izgatottan simogatva foglalt helyett mellette, s a lány rájuk zárta a táskát és óvatosan a vállára vette azt.

– Azonnal orvoshoz kell vinni ezt a kiscicát! – mondta ellenkezést nem tűrve, s fölnyitotta a padlásszoba csapóajtaját.

– Várj, azt nem teheted! – ellenkezett Alya, arra gondolva, hogy egy állatorvos nem lenne a legjobb választás erre a feladatra. Hirtelen átcikázott a fején, hogy a legjobb kezekben Katicánál volna az idegen kwami, ám ekkor megakadt a tekintete a piros fején éktelenkedő fekete folton. Szemei hatalmasra kerekedtek, s gondolatai vadul száguldani kezdtek a fejében.

– Ne haragudj, majd máskor befejezzük!

Alya a barátja mentegetőzését hallva gyorsan a felsőjéért nyúlt és a telefonját a farmerja farzsebébe biggyesztette.

– Nyomás csajszi! – sürgette, s a lépcsőn lefelé vonulva megforgatta a szemeit Marinette esetlen mentegetőzését hallgatva arról, hogy miért is nem kellene mennie, és biztos van jobb dolga is, és különben is egyedül gyorsabban halad.

– Nem koptatsz le anyukám! Vágom ám, hogy Macska kwamija fetreng a tatyódban, és miután egy szót sem szóltál honnan tudok róla, a nyakamat rá, hogy tudom kié a másik.

Marinette egy pillanatra végigmérte végtelenül elszánt barátnőjét, épp csak míg felhúzta a cipőjét az ajtóban és kinyitotta azt, majd beleegyezőn bólintott.

– Kövess!

*****

Hirtelen ennyit hoztam össze.

Rémesen szégyellem a pofám, hogy ilyen sokáig tartott kiköpni a következő részt, és már biztosan letett róla a bagázs, hogy valaha is megszületik... 

hol is tartottam ... közben egy évvel öregebb lettem T__T

...NEM fogok 4 hónapot ülni a következő részen !!!

...pusszancs <3

https://www.facebook.com/hanabi.hitori --> ezt meg csak úgy, mert néha unalmas a fészbuk...