Macska hanyatt vágódott és mélyről felszakadó sóhajjal temette az arcát a karja alá.

- Hogy én mekkora lúzer vagyok! - állapította meg magának. Fejében Plaggos kuncogás visszhangzott. Tisztában volt vele, hogy pont ez volt amire a kis társa gondolt, mielőtt a gyűrűbe kényszerítette őt.

- Biztos szóba sem fog állni velem ezek után.

Csalódottan pillantott oldalra, ahol a szemei megakadtak egy ruhakupacon. Elgondolkozva húzta el a száját. Fölült és szemügyre vette a kis méretű ruhadarabokat, amiket a lány dobott félre az előző este. Elsőre csak lányos, virágmintás és illatú ruhadarabok voltak, majd megállapította, hogy pasztellrózsaszín rövidnadrág és pántos fehér pizsamafelső van a kezei között.

- Plagg! Változtass vissza – szólt szomorúan. - Nincs ki elől rejtegetnem magam.

A kis fekete lény eltüntette a macskaszerelést a fiúról és kárörvendően vigyorodott el, ám annak az ábrázatát látva, inkább nem kívánt élcelődni vele.

- Néhány kérdés nem hagy nyugodni a talizmánokkal kapcsolatban.

-Mire gondolsz?

Adrien fázósan terítette meztelen felsőtestére a földön lévő pokrócot, és félretette a lány által ottfelejtett pizsamát.

- Hogy lehettünk mind a ketten csurom vizesek az átváltozás után? - kérdezte összevont szemöldökkel.

- Nem lehetne hülye kérdéseket feltenni reggeli után? Éhezve nehezebben fog az agyam.

Végszóra a fiú gyomra is megkordult, így egyet kellett értsen a társával. Fölállt és bólintott neki.

- Legyen, de ezt a beszélgetést mindenképp folytatni fogjuk.

- Pf... tőlem – hangzott a passzív válasz, mielőtt az ékszer újra magába zárta volna a kis fekete testet.

Katica üldözött vadként erőteljes ugrásokkal futott és ugrált végig a tetők gerincén, vízelvezetőkön és lapostetőkön keresztül az áhított szobájának a biztonságára vágyva. Először csak futott amerre látott, hogy az izmaiban tomboló tehetetlenséget ne érezze, később kénytelen volt meghatározni a helyzetét, hogy hazataláljon. A biztonság kedvéért néhány kört tett a házuk körül, megállt és kilesett egy kémény mögül, hogy megállapítsa senki nem követte, s a résnyire nyitott ablakán keresztül egy másodperc alatt ugrott és vetődött. Az ágyán landolva sebtében magára húzta a takaróját mielőtt a feszes ruhától megvált volna.

Piros villanás bukott elő a takaró alól, s a kwamija aggódóan nézte a takaró alatt rejtőző tinédzsert, aki halk pityergéssel adta a világ tudtára, hogy az egyébként is sérült lelke végképp összekuszálódott.

- Marinette... - próbálkozott apró barátja, de a szokásos pozitiv szövegekkel tudta, hogy most semmire nem menne. Odalibent a kackiás cica alakú párnához és leült rá.

- Tikki miért nem avatkoztál közbe? - kérdezte a takaró fáradtan, minden vádtól mentesen. A piros lény fáradtan sóhajtott. Az idők során sokszor kellett már efféle kérdésre válaszolnia.

- Nekem mindenkor támogantom kell Katicát, ám saját magától még én sem vagyok képes megvédeni őt.

Marinettenek emésztenie kellett a hallottakat. Szemeiből fáradt könnyek potyogtak a lepedőre.

- Az önpusztítás emberi tulajdonság – tette hozzá Tikki halkan. - Egyik Katica vagy Macska sem volt tévedhetetlen. Nem vagytok tökéletesek, de ez tesz titeket emberré.

- Sajnálom – utalt azelőbbi kérdésére bűntudattal a lány.

- Nincs mit sajnálnod, a saját utadat járod. Egyébként egyik Katica sem tudott ellenállni a Macska vonzerejének. A pusztítás és a teremtés mindig kéz a kézben jártak mióta világ a világ.

- Azt mondod, hogy ez Macska vonzereje miatt történt így? - ámult el, ám kis barátja ijedten meresztette rá szép világos kék szemeit, és megcsóválta a fejét.

- Ez nem ilyen egyszerű.

Marinette előmerészkedett a takaró alól és elcsigázott mosolyt küldött kis társának.

- Sajnálom. Nem akarom, hogy úgy jöjjön ki, mintha Macskát vagy téged bármivel is vádolnálak! - halk sóhaj hagyta el cseresznyeszín ajkait. Nem tudott szabadúlni testének piszkos érzésétől.

- Ott voltam, tiltakozhattam – ellenkezhettem volna. Hagytam, hogy így történjen, mert nem volt erőm kiállni magamért. Vállalom a felelősséget és a szemébe nézek ha találkozunk.

A kis kwami elismerően mosolyodott el a lány felnőttes gondolatait hallva.

- Büszke vagyok rád – ölelte meg kis uszonyaival a lány arcát. - Most hogyan tovább?

Marinette végigrázkódott. Lecsusszant az ágyáról és körbenézett a szobában.

- Először is egy forró zuhanyra vágyom. Utána ráérek kirakózni a problémáimmal.

Laza mosolyt erőltetett magára, s elvonult a saját apró kis fürdőszobájába, amit nem sokkal a vizsgái előtt sikerült befejezniük a munkásoknak. Valójában a tetőtérben lévő kihasználatlan teret sikerült néhány itonggal és némi gipszkartonozással egy barátságos kis extra helyiséggé varázsolniuk, a víz bevezetése már csak az ügyes mesteremberek keze munkáját dicsérte. S lám, egy kis zuhanykabin, egy kézmosó és egy szennyeskosár kényelmesen megfért a csinos kis helyiségben. A falra kerülő feketére festett egykori antik képkeret – ami közrefogta a tükröt – és egyéb dekoráció, már Marinette ügyességének volt betudható.

Így hát a lány felüdülésben reménykedve lépett be, és nézett farkasszemet önmagával a még áthatóan sziloplaszt és festék szagú kicsiny „salle de bain„-jában.

Szemből egy fáradt, karikás szemű, egykor boldogabb időket látott csajszi nézett vissza rá. Nyakán, kulcscsontján, s a testén még néhány helyen előbukkanó elszíneződés miatt aggódón vonta össze szemöldökét. Emlékfoszlányok villantak be a heves csókolózásról, kellemes érzésekről, amiket Macskával élt át. Bírálva figyelte, ahogy a tűkörképe őt utánozva leveszi a melltartóját s elfintorodik a látványtól, megbökdösi, nyomkodja az egyáltalán nem fájó foltokat.

- Hihetetlen, hogy alatta is foltos – motyogta, s a bugyiját levéve megakadt a szeme egy barnuló vérfolton. Összeszoruló szívvel próbálta szokni a gondolatot, hogy távozott a szüzek klubjából. Fel nem bírta fogni miért tanusítanak az emberek akkora jelentőséget a szexnek. A kezdeti pillangóverdesős csodálatos érzés és a simogatás után az egész egy tortúrává változott. 

Így kell ennek lennie?

Az apró kabin ajtaját bezárva megnyitotta a meleg vizet, beállította a hőmérsékletet, majd belépett a zuhanytálcába,hogy lemossa magáról a bűntudat ragacsos matériáját.

Itt ott sajgott, amott fájdogált, alhasa kényelmetlenül érezte magát. Összegezve semmihez nem volt kedve és embert sem akart látni már abban az évszázadban.

- Jobban érzed magad? - tudakolta Tikki, miután a teste köré csavart törölközővel visszament a szobájába.

- Nem egyszerű a helyükre tennem a gondolataimat – válaszolta Marinette csevegő hangon. - Adrien sokat jelent nekem, és ezért nehéz túllépnem a dolgokon. Ha úgy vesszük, hogy egy buta kis rajongót lát bennem az egy kicsít enyhít a kínjaimon...

- De?

- De ott van Chat – jegyezte meg tétován, és leült a forgószékre és idegesen lökdöste magát a görgőkre bízva a gurulást. - Azt gondoltam kihasználom a tőle kapott szeretetet és talpra állok vele. Erre most kicsúszott a lábam alól a talaj. Rossz döntések sorozatát hozom és kezdem magam egyre szerecsétlenebbnek érezni.

Tikki lassan leereszkedett az íróasztalra és látványosan elmerengett a hallottakon. Éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor minden előjel nélkül emelkedett meg a feljáró ajtaja és energikusan robbant be rajta Alya. A kwami a lány testének takarásában lassan egy ceruzatartó mögé lebegett, s apróra összehúzta magát, hogy ne vegye őt észre a hirtelen betoppanó barátnő.

- Már reggel óta próbállak elérni kislány! Ne mondd,hogy elfelejtetted amit nekem ígértél.

Marinette üres fejjel és egyre nagyobb szemekkel próbálta felidézni miről is lehet szó. Zavartságában halk „ööö" hagyta el tüdejét.

- Remélem kidepizted magad, mert arról volt szó, hogy rituálisan összeszedjük és elégetjük az oltárodról a képeket. - Újabb „ööö" volt a válasz. Alya levette és megtörölgette a szemüvegét, s egyetlen gyors libbenéssel Marinette előtt termett, hogy megvizsgálja a törölköző alól kikandikáló foltokat, amik a barátnője bőrén éktelenkedtek. Ajkai kaján vigyorra húzódtak.

- Mindent részletesen el kell mondanod!