Zihálva, izzadt hajjal keltem fel hajnalban arra, hogy valaki rázogat.
-Minden rendben... csak egy álom Louis! Ébredj fel! Ébredj fel! - suttogta a füllembe Collins. Gyorsan felültem az ágyban és belekapaszkodtam az oldalába, a körmöm belevájt a fába.
-Vége van, Lou. - simított végig a szőke hajú fiú a hátamon.
-Köszönöm. - suttogtam. - Sajnálom, hogy megint felkeltettelek. Feküdj vissza aludni, jól vagyok. - mondtam, a srác pedig csak mosolyogva bólintott, és visszaugrott a felettem lévő ágyba.

Megdörzsöltem az arcomat. Egyszerre rohant meg a tegnap este, minden és minden. Visszafelé úgy zakatolt az agyam, hogy majdnem eltévedtem. Végig akartam gondolni minden egyes mozzanatot.

Nem is gondoltam akkor, hogy ennyire megviselt, hogy félreismertem Harryt, hogy ennyire jó színész volt. A féltékenység egyszerűem fojtogatott Alan miatt, ugyanakkor ez sok dolgot könnyebbé tett. Ha egyszer úgy döntenék, hogy közeledek a hadnagy felé, nem kell félnem, hiszen ő is olyan mint én.

Ahogy haladtam kifelé a hideg, nedves erdőből úgy csillapodtak a gondolataim. Ha belegondoltam, akkor mindig csak arra jutottam, hogy ez a másik Harry még izgalmasabb, és talán valahol érthető ez a bezárkózottsága, az, hogy ennyire más arcát mutatja az embereknek. Úgy éreztem, Harry nem sok olyat tudna tenni, ami miatt kiábrándulnék belőle, és ez megijesztett.

Bár ezek a részek letisztultak a fejemben, egy dologhoz mindig visszatért, és nem tudtam értelmezni. Harry meg akart csókolni? Vagy csak így akarta hatásosabbá tenni a mondanivalóját, hogy közelebb hajolt? És ha tényleg meg akart csókolni, vajon nem csak az alkohol miatt? És azzal, hogy eltoltam magamtól, most úgy gondolja, hogy én nem tudom úgy kedvelni?
Ezeket nem tudtam megérteni, így végül csak fáradtam, sajgó tagokkal dőltem be az ágyamba, mikor visszaértem. Most is ugyanezek a gondolatok száguldottak a fejemben, míg végül újra elnyomott -egy ezúttal álommentes- álom.

Reggel kivételesen én voltam az, akit alig lehetett kihúzni az ágyból, Collins alig győzött kirángatni onnan. Kedden és csütörtökön délután van edzésünk, Harryvel. A délelőtt általában a miénk, de ettől függetlenül ugyanúgy fel kell kelnünk.

Rettegéssel és vágyakozással vártam a délutánt. Fogalmam sem volt, hogyan kellene majd viselkednem, ezért úgy döntöttem, úgy teszek, mintha semmi sem történt volna. Időközben felébredtem, a fáradtságom javarészt elmúlt.

Collins egész nap majd megveszett a kiváncsiságtól, hogy hol voltam tegnap, főleg azok után, hgy meglátta a felrepedt ajkam, és a duzzadt arccsontom. A rengeteg lila horzsolásról valószínűleg csak elképzelései voltak. Jim nem szólt semmit. Néha csak nézett, mintha várta volna, hogy odamenjek, és elmondjam, mi ez az egész, de nem faggatózott. Bízott bennem. Talán.

A két fiú után ballagtam, előttük ment a bungalónk többi tagja.
Valahogy egész nap megszállt valami szörnyen flegma érzés, amit nem tudtam kezelni. Semmi sem érdekelt, semmilyen komolyabb érzés nem jutott el a tudatomig, azonban most, a Zöld felé tartva kezdtek kiélesedni az érzékeim.

A futópályánál már ott volt az ideiglenesen felállított asztal, ami mellett Harry állt, rátámaszkodva és papírokat olvasott. Ahogy meglátta a felé sereglő katonákat felállt és kihúzta magát.

Nem tudom mire számítottam. Talán, hogy egy kicsit gyűrött lesz, vagy ideges, esetleg teljesen elnyúzott. Vagy talán kirobbanóan vidám, jókedvű, de nem. Semmi ilyesmi. Harry egyszerűen kissé fáradtnak tűnt. Nem nagyon, de észrevehetően. Sötét fürtjei most is kócosak voltak, élénkzöld szemét kiemelte a pázsit, és nem tehettem róla, de a szívem enyhén hevesebben kezdett verni, főleg ha eszembe jutott, tegnap milyen közel volt hozzám, és milyen jó illata volt, és az egész milyen intenzív volt.

Mikor észrevett a tömegben egy pillanatra megrándult az arca és mintha belészorult volna a levegő, de aztán tovább ugrott valaki másra a pillantása.

-Nos akkor, - csapta össze a kezeit a szokásos félmosolyával az arcán amikor mindenki megérkezett - kezdődjön az edzés!

A tömeg megindult a futópályához, sokan levették az egyenkabátjukat, ugyanis így délutánra a több napnyi hideg után hirtelen visszatért a hőség. A nap hihetetlenül tűzött, a kora délutáni órában nem sok árnyék volt. Gondoltam egyet, és az egyenkabátommal együtt az alatta lévő trikót is levettem.

Éreztem, hogy Harrynek megakad rajtam a szeme és egy pillanatra megdermed. Mások is meglepetten néztek rám (bár ők valószínűleg más okokból), de csak rántottak egyet a vállukon, és követtek engem. A hadnagy ott állt az asztalának támaszkodva, miközben az elmúlt egy hét alatt megizmosodott katonák elkezdték ledobálni magukról a pólóikat.

Meglepve nézett körül, kivételesen nem tudta elrejteni az érzéseit. A tekintete újra megállapodott rajtam, egyszerűen perzselte a bőröm, ahogy a pillantásával végignézett a rengeteg friss horzsolásomon és lilulásomon tegnapról. Annyira nem lógtam ki a többiek közül: az edzések során néha ők is szereztek párat, bár nekem most lényegesen több volt, mint nekik.

Felemeltem az arcomat, és Harryre néztem. Belül (és egy kicsit kívül is) mosolyogtam a helyzetén. Nem kapta el a fejét, továbbra is engem nézett. Felvontam az egyik szemöldököm. Farkasszemet néztünk. Beharapta az alsó ajkát, mire én a meleg ellenére megborzongatam, de amilyen sötéten csak tudtam, rámosolyogtam, majd hátat fordítottam neki, szándékosan jól kihúztam magamat, odasétáltam Collinsékhoz a rajtvonalhoz Harry pillantásától kísérve, és vártam, hogy vége legyen az edzésnek.

***

Igazából talán arra számítottam, hogy megkér, maradjak ott edzés után. Vagy int, hogy még ne menjek. De nem. Semmi ilyesmi. Kissé csalódottan sétáltam vissza a bungalónkhoz. Az elmúlt egy hét alatt sokat erősödtem, és ezt éreztem is magamon, később fáradtam el, jobban bírtam a gyűrődést. Meg hát. A karomon, a hasamon, és a mellkasomon is meglátszódtak a dolgok.

Ahogy beértünk a házba, Collins egyszerűen bedőlt az én ágyamba, nem vette a fáradtságot, hogy felmásszon az övébe, és fél perc múlva már horkolt. Collins és az alvás? Bárhol. Bármikor. Bárhogy.

Jimmel csak összemosolyogtunk. Épp a kis szekrényben kotorásztam egy tiszta trikó után, ugyanis azt, amiben edzeni mentem, már nem akartam visszavenni, amikor kinyílt az ajtó. Egy katona állt ott, akit nem ismertem. Fiatalnak tűnt, talán 16-17 éves lehetett. Neveket olvasott fel, és kérte, hogy a megnevezettek kövessék. Én is köztük voltam.

Talán, ha 5 en lehettünk. Gyorsan magamra kaptam a pólót, és én is kiléptem az ajtón a többiekkel együtt, majd előre tolakodtam a fiúhoz.

-Hová megyünk? - kérdeztem kissé idegesen. Sem Jim, sem Collins nem jött velünk.
-Ne aggódjom, nincs semmi különös. A holnapi nap rendhagyó edzések lesznek, amihez néhány dologra szükség lesz. Bizonyos térképek, fegyverek és hasonlók. Az eligazítóban majd elmondják, kinek mit kell beszereznie a tiszti faluból. Mindenről tájékoztatják majd. - hadarta el gyorsan, majd amolyan "bocs, ennyit tudok" fejjel nézett rám. Nekem ennyi elég volt, bár szívesebben maradtam volna a bungalónkban. Ez a hét eddig nem kezdődött túl jól.

Az eligazítóban ugyanaz az öreg katona volt, mint akkor, amikor legutóbb itt jártam. Olyan volt mintha hetek teltek volna el azóta, és rádöbbentem, hogy még mindig nem tudom, mi dúlta fel akkor annyira Harryt, mitől jött annyira indulatba, és mi volt abban a dobozban.

Az említett tárgy ugyanott feküdt az asztalon, és hirtelen hihetetlen kiváncsiságot éreztem, hogy belenézzek, bár tudtam, erre most biztosan nem lesz lehetőségem.

-Jónapot, uraim. A rendhagyó óráik kellékeiért jöttek? - állt fel az asztaltól a férfi.

Időközben a fiatal katona, aki idekísért minket, lelécelt, szóval átvettem a vezető szerepét, ha már a többiek egy szót sem szóltak és válaszoltam az idős katona kérdéseire.

Gyorsan mindenkinek elmondta, hová menjen, miért, és hova vigye. Nekem térképekért kellett mennem a statisztákhoz, és a kiképzőpálya -amit mi csak Zöldnek hívtunk- bejáratához vinni őket, és az ott felálított asztalra rakni. Ez elsőre nem tűnt nehéznek, de mikor a statiszták megmutatták mennyi térképről is van szó, átértékeltem a dolgokat. Majd' megszakadt a hátam, mire végeztem, de gyorsan túl akartam lenni rajta, és így elsőként fejeztem be a munkát. Nem tudtam, hogy lenne-e még dolgunk, szóval visszamentem az eligazítóba.

Legnagyobb meglepetésemre nem volt bent senki. Megláttam a hadnagy asztalán a dobozt, és rájöttem, hogy ez a nagy lehetőségem. Nem helyes, de annyira kíváncsi voltam, hogy mi hozta ki akkor annyira a sodrából a mindig nyugodt Harryt. Ha valaki bejönne, akkor improvizálok.

Gyors léptekkel indultam meg az asztal felé. Alapvetően rendetlennek tűnt, a gyakorlott szemek azonban biztos találtak benne rendszert. A doboz az asztal közepén volt, benne... levelekkel. Egytől egyig levelek voltak. Lejjebb túrtam, de ott sem találtam mást, és ha belegondoltam ez így elég izgalmas volt. Egy levél borította ki Harryt?

Épp egy felbontott, újjabb címzésű levélért nyúltam, amikor hallottam, hogy valaki lenyomja a kilincset. Gyorsan kellett döntenem. Lepillantottam a kezemben lévő borítékra. Nem fogom kihasználni. Nem áskálódok, bármennyire is vonz, hogy megtudjam egy titkát, vagy bármit is róla. Visszaejtettem a levelet a dobozba.

Az ajtó kinyílt, és az öreg katona helyett a hadnagy lépett be rajta. A tekintete egy pillanat alatt elkomorodott, ahogy meglátott az asztalánál, hiába léptem egy lépéssel távolabb tőle, mielőtt észrevett volna.

-Valamit keres esetleg az asztalomon, Tomlinson? Csak mert akár segíthetek is. - mondta gúnyosan.

-Nem keresek semmit, hadnagy úr. - mondtam mosolyogva. Tényleg nem kerestem semmit. Már eleve meg volt találva. -Mindemellett kezd elég érdekes lenni, hogy mindenhol magába botlok.

-Úgy gondolja, követem? - húzta Harry szórakozott mosolyra a száját.
-Miért, így van? - kérdeztem vissza, habár biztos voltam benne, hogy a válasz nem. Ennek ellenére pofátlanul sokszor futottunk egymásba.
-Szerinted? - mosolygott továbbra is, bár ez többé nem szórakozott volt. Valami fura fény csillogott a szemében. Ez már nem csak egy beszélgetés volt számára. Hanem egy verseny. És mi imádtunk küzdeni.

-Ön megint letegezett, hadnagy úr. - csóváltam meg egy kicsit a fejem, mintha Harry valami nagyot hibázott volna. - És én hivatalos ügy miatt tartózkodom itt... maga mit is keres itt?
-Ez továbbra is az én irodám is - mutatott az asztalára, és ezzel nyert egy pontot, amiről pontosan tudott. A francba. 1-0 neki.
-Azért érdekes, hogy pont akkor van itt dolga, amikor én itt vagyok... egyedül. - néztem fel rá, és ezzel a mondattal próbáltam menteni a menthetőt, legyőzni, nyerni egy pontot. Bár legbelül, el kellett ismernem, nem csak ilyen szándékaim voltak. Kihívó voltam. Tudtam. De nem bántam. Kiváncsi voltam, mit tesz.

Ekkor néhány nagy lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot, mire én hátraléptem, így a falba ütköztem. Határozottan déja vu-m lett. Harry még egy kicsit közelebb jött. Már éreztem az illatát, ugyanaz a finom szappan illat lengte be, mint legutóbb, csak most alkohol nélkül. Hirtelen megcsapott a teste melege, főleg, miután a két kezét elhelyezte a fejem mellett, ezzel mintegy ketrecbe zárva engem a falnál. Szemben álltunk egymással, mélyen a másik szemébe bámulva.

Csak néztük egymást, végigvezettük a tekintetünket a másik arcának minden pontján, jól megfigyelve az összes apróságot. Láttam, ahogy lesiklik a tekintete a számra, és elidőzik rajta. Én sem tudtam megállni. Hihetetlenül rózsaszín szája volt, az alsó ajkát egy pillanatra beharapta. Uralkodik magán - döbbenten rá, és a felismerés hihetetlen boldogsággal töltött el, az, hogy hatással vagyok rá. Nem mintha ő ugyanezt nem vehette volna észre rajtam. A szívem hihetetlenül hevesen vert, attól féltem, bármelyik pillanatban leállhat. A levegőt gyorsabban vettem, habár nem ziháltam, ez így is elég feltűnő lehetett. Biztos voltam benne, hogy a kék szemeimben a pupilláim folyamatosan tágulnak és szűkülnek, és ha megszólalnék, a hangom rekedt lenne.

Végül mindketten megtaláltuk egymás tekintetét. A verseny újra elkezdődött, ezt egyértelműen éreztem. Ki bírja tovább? Kinek nagyobb az önuralma? Kinek van ereje elsétálni, vagy legalábbis elszakadni a másiktól?

A szám kiszáradt, és bár tudtam, hogy ez ingerlő mozdulat lehet, megnyaltam mindkét ajkam. Harry torkából valami olyasféle hang jött ki, ami a sóhaj és a morgás között volt.
A levegő egyenesen felforrósodott, és olyan közel voltunk egymáshoz, hogy majdhogynem egymás levegőjét szívtuk el. Az egész testemet átjárta egy bizsergés, amire nem találtam magyarázatot.

Ekkor ő harapta be az alsó ajkát, újra, ezúttal direkt. Én is valami olyan hangot hallathattam, mint ő előttem, mert elégedett, pimasz félmosolyra húzta a száját. Majd egyszerűen eltolta magát a faltól. Bár a szemét végig rajtam tartotta, két lépést hátrált, ezzel mindent megtörve közöttünk. Többé nem melegített a teste közelsége, megborzongtam a hirtelen hidegtől. Kivételesen nem tudtam megszólalni. Minden erőm elhagyott. Úgy nézhettem ki, mint egy éhező kutya, aki elé csontot tartanak, majd mielőtt hozzáérhetne, elveszik.

Ezt Harry pontosan tudta. És élvezte. Mint én, amikor tudtam, hogy hatással vagyok rá. Ez a megtorlás - döbbentem rá - a takarítószertáros és az edzéses-pólós attrakcióm miatt.

Harry egy pillanatig még pimaszul mosolyogva nézett, majd egyszerűen sarkon fordult és kisétált. Amint meghallottam az ajtó csukódását lecsúsztam a fal mentén a földre, és igyekeztem feldolgozni az elmúlt pár percet. Megint ő nyert.

Styles-Tomlinson 2:0