Másnap a megbeszéltek szerint rendhagyó óra volt. Azt senki se tudta, mit is jelent ez pontosan, de a megbeszéltek szerint időben megjelentünk a Zöldnél. Kivételesen több felállított asztal volt, szétszórtan elhelyezkedve. A legtöbben térképek voltak, néhányon pedig fura műszerek.

Edison és Harry az asztalok alkotta rendetlenség közepén álltak, és kifürkészhetetlen tekintettel meredtek ránk. A gyomrom hirtelen görcsbe rándult, és nem tudtam pontosan megállapítani, hogy melyik hadnagy látványától.

Mikor az összes katona köréjük gyűlt, Edison egy lépéssel előrébb jött. Mi, hárman a fiúkkal a katonák alkotta félkör jobb szélén álltunk, kellő távolságra Edisontól. Fekete bajusza megremegett egy pillanatra, ahogy meglátott minket Collinssal, Jimnek viszont biccentett egy aprót. Őt legalább kedvelte.

-A mai nap rendhagyó órát fogunk tartani. Ilyen még egy-két alkalommal elő fog fordulni. - szólalt meg Edison. -A feladatok során meg fognak tanulni tájékozódni térképek és iránytűk segítségével, stratégiákat alkotni, illetve rejtőzködni és lopakodni, különböző fegyvereket használni. Ehhez csapatokra fogjuk osztani önöket. Az egyik csapatot én, a másikat Styles hadnagy fogja irányítani. - mondta.

Kapjuk Harryt. Csak kapjuk Harryt. Nem akarom Edisont. Csak kapjuk Harryt. -mantráztam magamnak.

Kivételesen mintha imáim meghallgatásra találtak volna, vagy csak szimplán Edisonnak nem volt kedve hozzánk a mai nap, de az elosztás úgy esett, hogy Harryhez kerültem Jimmel. Szerencsétlen Collinsot Edisonhoz osztották be. A srác halottsápadtan sétált a csapattal a hadnagy után, a többiek mögött kullogva, hogy a legkevésbé legyen szem előtt.

-Attól még, hogy elbújik, Collins közlegény, én látom magát! - kiálltotta kivételesen vidám hangon Edison. Collins még egyszer kétségbeesetten felénk nézett, mire én felmutattam a hüvelykujjam, hogy minden rendben lesz, Jim pedig biccentett neki.

-Nos, akkor maguk lesznek velem. - csapta össze a tenyerét Harry. -Kezdjük a térképekkel!

A térképek halálunalmasak voltak, de tényleg. Talán azért is, mert Jimmel mindkettőnknek nagyon jól ment. Az iránytűvel az elején egy kicsit nehéz volt, de gyorsan belejöttünk. Mikor minden ezzel kapcsolatos feladattal kész voltunk, félrevonultunk Jimmel, és csendben néztük, ahogy a hadnagy a többieknek segít. Jim hallgatagsága miatt nem számítottam beszélgetésre, ezért eléggé meglepődtem, mikor megszólalt.

-Mostanában más vagy, Louis. -mondta anélkül, hogy felnézett volna.
-Hogy érted?
-Nem tudom. Talán téged jobban megvisel ez a hely, csak nem látjuk rajtad. Vagy te máshogy vezeted le a stresszt, mint mások. Legutóbb is verekedni voltál, igaz? Mintha kicsit elzárkóznál tőlünk.

Annyira jellemző volt ez Jimre, hogy majdnem könnyek gyűltek a szemembe. Csak figyelt, és mégis mindent tudott. Ahelyett, hogy vádaskodott volna, aggódott értem. Tudta, hogy verekedtem, mégsem kérdezte, hogy kivel és hol. Egy pillanatra azt hittem megölelem, de helyette csak válaszoltam neki.

-Igen. Ne haragudj, hogy nem mondtam nektek erről semmit. Egyszerűen... igen, sok volt ez az első hét. De meg fogom tudni szokni, ebben biztos vagyok. És nagyon köszönöm, hogy így figyelsz rám, miközben így elhanyagoltalak titeket. Veled minden rendben?
-Igen. Azt hiszem, valami ilyesmire számítottam. - itt elmosolyodott, és felnézett rám. Kicsit mélyebbnek tűntek a karikák a szeme alatt, de tényleg úgy tűnt, hogy jól van. Ez megnyugtatott.

-Jön a következő feladat! - kiáltotta el magát a hadnagy, mire egyszerre kaptuk fel a fejünket, és indultunk el.

Harry az erdő felé terelt minket. Eddig közvetlenül előtte voltunk, asztalokkal körbevéve. Kb. 100 méter mélyre vezethetett minket, mikor megállt. Körülöttünk mindenhol magas fák sorakoztak, vastag lombjukon keresztül kevesebb fény jutott le. Kellemes félhomály volt körülöttünk.

-A lopakodást fogjuk megtanulni, utána pedig a rejtőzködést. Egyik sem olyan egyszerű, mint aminek tűnik. Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy álljanak félkörbe előttem. Nagyszerű. Háttal fogok fordulni maguknak, és egy bátor jelentkezőt arra szeretnék majd kérni, hogy támadjon meg és én visszatámadok. Le kell teríteniük. Persze egyszerre egynek. - a közlegények egy pillanatra felhördültek. Meg kell támadnunk a felettesünket.
Én körülnéztem. Olyan 10-14 lépésnyire lehettünk Harrytől, ha csak úgy nekirontunk, meghallja, és gyorsan reagál. Persze ez sok embernek nem esett le.

Harry megfordult, nekünk háttal. A fiúk mutogatással gyorsan eldöntötték, ki legyen az első jelentkező. Egy magas, nagydarab szőke srác állt fel, és futva akart nekirontani a hadnagynak. Gyors volt, de Harry sokkal gyorsabb volt nála. Még mielőtt a fiú elérhette volna a vállát, oldalra lépett, majd kigáncsolta a fiút, rávetette magát, de nem ütötte meg, simán csak ráült, és a teste mellé szorította a fiú két kezét. A srác le volt győzve.

-Ez. Egy szörnyű taktika volt Gallagher. - mondta Harry és elengedte a srácot. - Jöhet a következő! - mondta aztán egy félmosollyal és megfordult.

A következő srácon már látszott, hogy vannak használatra képes agysejtjei. Halkan próbált lopózni, de nem figyelt eléggé. Az avar zörgött a lába alatt, és néhány gally is megrepedt. Bal oldalról közelítette meg a hadnagyot, és a válla felé nyúlt, hogy lehúzza a földre, Harry viszont hirtelen megfordult, pont arra az oldalra, ahol a fiú volt, elkapta a kezét, és őt is kigáncsolta, míg végül a srác ugyanúgy végezte, mint az előző.

-Egy fokkal jobb. - mondta a hadnagy és elengedte a fiút.

Miközben a második srác visszasétált én gondolkodtam és figyeltem. Még azelőtt felálltam jelentkezőnek, hogy a fiú visszaért volna a helyére.

A hatalmas fák kiálló gyökereire léptem. Szinte semmilyen hangott nem adtam, próbáltam a lehető leghalkabb lenni. Mikor már nem volt több gyökér, oda léptem, ahol vékony volt az avar. Végül megálltam Harry mögött, a jobb oldalán. Gondolkoztam. Nem ugrohatok a hátára, mert könnyű vagyok, ő pedig izmosabb nálam. De meddig mehetek el? Megüthetem? A felettesemet? A feladat része, hogy a földre vigyük, de milyen eszközökkel?

Talán oldalról kéne kigáncsolni, de úgy túl hamar észrevenne. Igazából nem volt más lehetőségem, oldalról kellett ellöknöm.

Összegyűjtöttem az erőmet. Elrugaszkodtam Harry felé és megpróbáltam. Nem érte teljesen felkészületlenül a támadásom, de a meglepetés ereje velem volt, elvesztette az egyensúlyát, és elkezdett oldalra dőlni, azonban utánam kapott, és lerántott magával. Ráestem, ő viszont már várt: amint földet értem (rajta), azonnal fordított a helyzeten és én kerültem alulra. Tudtam, hogyha lefog, akkor vége. Így hát gyomorszájon vágtam. Erősen. Harrybe beleszorult a levegő, és a hasához kapott. Ezt kihasználva kirúgtam magam alóla, és fel akartam állni, hogy aztán rávessem magam, de elkapta a lábam, és visszarántott a földre, majd egy mozdulattal a csípőmre ült, és lefogta a kezeimet.

Hatalmas csend volt körülöttünk, csak a saját zihálásunkat hallottam. Harry a hátát mutatta a többieknek, így ők nem látták előlről, és engem is kitakart.

Felnéztem az arcára. A szeme csillogott, az arca enyhén kipirult, haja most is zilált volt, mint mindig. Legszívesebben beletúrtam volna.
Enyhén meglepett arckifejezés ült ki az arcára, miközben még mindig teljes testsúlyával rám nehezedett, és kicsit előre is volt hajolva. Határozottan közel volt egymáshoz az arcunk. Hirtelen, szinte felpofozott a tudat, hogy Harry most rajtam ül. A lábait a csípőm mellé szorította, kezeivel a karjaimat markolta a fejem fölé szorítva. A testem minden egyes pontja, ahol hozzámért, bizseregni kezdett, és átjárta az ő testének melege.

-Miért érzem úgy, hogy Ön élvezi ezt a helyzetet? - mosolyogtam fel rá kajánul, mire ő csak felemelte az egyik szemöldökét, de láttam, hogy rángatózik a szája sarka. Mosolyogni akart.

-Ez már egy határozottan jobb lopakodás volt. - mondta hangosan, hogy a többiek is hallják, majd egy határozott mozdulattal, felpattant rólam. Megborzongtam. Hiányzott a teste melege.

Azért a beszólásom megérdemelt egy 2:1 et

***

-A mai nap utolsó feladata a célzás. - jelentette ki Harry, miután megtanított minket 5 különböző fegyvert összerakni másfél percen belül. Ez elég jól ment mindenkinek, nekem egyáltalán nem volt probléma.

Szalmabálák mögé térdeltünk le, és rongybabákra, táblákra céloztunk. Az első fegyver egy Lee-Enfield Mk I.-es puska volt. Harry tartott két bemutatólövést, és természetesen tökéletesek voltak. Az egyik a rongybábu fejét, a másik meg a mellkasát találta el.

Ezek után még két másik puskával is gyakorlatoztunk, és jöhettek utána a pisztolyok. Mindenkinek egy tára volt, ennyi lehetősége volt gyakorolni. Jimnek nagyon jól ment, sokszor találta el a bábukat. Itt már félreállítottuk a bálákat, és állva lőttünk.

Beálltam szemben a céltáblával. Lövésre emeltem a kezeimet, pontosan úgy álltam be, ahogy a hadnagy mutatta. Felkészültem rá, hogy elsüssem a fegyvert. Meghúztam a ravaszt... mire az szétesett. A kezemben lévő pisztoly nagyobb alkatrészekre hullott szét, amik szétgurultak a poros földön. Fogalmam sem volt, mi történhetett. Egyedül Jim vette észre a dolgot, de ő sem tudott mit kezdeni vele.
Előreléptem párat, hogy felvegyem az alkatrészeket, amikor ketten egyszerre kiáltottak rám.

-Louis!

Meglepetésemben hátraléptem egyet, a következő pillanatban pedig elsült egy fegyver, és nem sokkal mellettem süvített el a golyó. Beletalált a céltáblába.

Az adrenalin és az ijedtség csak egy fél másodperccel később jött. Remegni kezdtem, és szédülni. Hirtelen kivert a jeges veríték, és nem tudtam összeszedetten gondolkodni. Majdnem lelőttek. Tényleg majdnem lelőttek, és még csak nem is szándékosan.
Mi lesz, amikor a fronton leszek? Amikor engem akarnak majd megcélozni? Majdnem összeestem.

Csak ezek után a gondolatok után fogtam fel a körülöttem lévő hőbörgést. És a hangok, akik értem kiáltottak... az Jim és Harry volt.

-Csend legyen! - kiáltott fel a hadnagy. - Jól van, közlegény? Megsérült?
-Nem. - mondtam. Ez mindkét kérdésre válasz volt. Alig hallottam a hangomat.
-A lövészpályán - mondta feszült, folytott hangon Harry - senki se hagyhatja el a kijelölt vonalat - mutatott a helyre ahol a többi katona állt. - mert könnyen lelőhetik. - fejezte be, én meg még jobban remegtem.

-Elnézést, hadnagy úr. Szétesett a fegyverem. Az alkatrészekért mentem. - mondtam, és lesütöttem a szemem. Nem tudtam volna a dühös szemeibe nézni.

Harry egy pillanatig nem szólt semmit.

-Az edzésnek vége! Mindenki vigye vissza a fegyverét a kijelölt helyére. Maga pedig gyűjtse össze az alkatrészeket, és szerelje össze a pisztolyát. Utána maga is mehet. - mondta, és eltűnt.

Miután a többi katona eloldalgott, összerogytam. A remegésem csillapodott, de a tudat még mindig szörnyű volt. Összeszedtem a darabokat, és az asztalhoz sétáltam.
Már majdnem kész voltam, amikor valami hideget éreztem meg a hátamon, a lapockámnál. Egy pisztoly csövét.

-Ha itt talál el a golyó - szólalt meg rekedten a hang. - Akkor keresztüllövi a tüdődet, és meghalsz.

Lassan megfordultam, és Harry zöld szemeibe néztem. A pisztoly csövét áthelyezte az oldalamra.

-Ha itt talál el, - mondta és kicsit közelebb hajolt - akkor szerveket talál el, vagy főeret, és két perc alatt elvérzel.

Elvette a fegyvert az oldalamról és helyette a kezét tette oda. A nagy, meleg tenyerétől egyből bizseregni kezdett a bőröm. Az eszköz most a halántékomhoz vándorolt. Hideg volt és kemény. Rémisztő.

-Ha itt... akkor természetesen azonnal meghalsz. - suttogta, valami hideg, ijesztő, elrévedt hangsúllyal, amivel nem tudtam mit kezdeni. -Mondd, mit mondjak még el, hova tegyem még a fegyvert, hogy érezd mekkora veszélyben voltál? - kérdezte, és a bal kezével erősebben szorította az oldalamat, miközben a pisztollyal finom végighúzott az arcélemen, végig az állkapcsomon és a nyakamon, majd megállapodott a kulccsontomnál. Harry végig követte a tekintetével a fegyver útját. Nem nézett a szemembe.

-Célozd meg a szívemet, és érezni fogom a veszélyt - suttogtam, miközben a fegyvert a kezemmel lassan a szívemhez vezettem. Harry felkapta a fejét, és meglepetten rám nézett. Majd lehajolt és megcsókolt.

Hirtelen eltűnt a világ. Még tompán érzékeltem, hogy a fegyver kiesik Harry kezéből, de utána már csak a kezét éreztem, ahogy a tarkóm után nyúl, és ahogy a másik kezével közelebb húz magához. Beletúrtam a hajába, miközben hevesen csókoltuk, téptük egymást. A keze végigsiklott az arcomon, végig a nyakamon, egészen a szívemig, ahol egy pillanatra megállt, majd tovább le a csípőmig. Felsóhajtottam, ő pedig elégedetten belemosolygott a csókba. Erre én beharaptam az alsó ajkát, mire felmordult.

Nagy nehezen elszakadt a számtól, a nyakamhoz hajolt, és finoman megszívta. Újra beletúrtam a hajába, mert nem tudtam betelni vele, Harry pedig még közelebb húzott magához.

-Most már érzem a veszélyt. - suttogtam.