Ashley szemszöge

Az elmúlt négy napban nagyon rosszul voltam. Hasogatott a fejem és folyton hányingerem volt. Arra gondoltam, biztos csak valami vírusos megbetegedés. De az max két nap után elmúlik. És akkor: mi van ha terhes vagyok? El is mentem és vettem egy terhességi tesztet. Most itt vagyok a fürdőben és várom, hogy leteljen a 4 perc. Aidennel még nem terveztünk babát, sőt még szó sem volt róla. Én reméltem , hogy állapotos vagyok. Az a 4 perc 4 órának tűnt. Amikor végre letelt , a szemem elé emeltem és félve fürkésztem a kijelzőt. Egy csík... Aztán megjelent a második is! Terhes vagyok! Aiden úgy fog örülni! A tesztet hamar kidobtam a kukába és siettem a szobánkba.

-Adi ! Adi! –kiabáltam az ajtóból. Gyorsan becsaptam magam mögött és az ágyra ugrottam.

-Mi az Manó?

-Nagy hírem van! –érdeklődve fürkészte az arcomat.

-Micsoda?

-Terhes vagyok! – mondtam örömködve . Aiden arca eltorzult.

-A kurva életbe! – ordította és erősen pofon vágott. Feljöttek a régi emlékek és kicsordult egy könnycsepp az arcomra.

-Miért ,miért ütöttél meg? – kérdeztem elhaló hangon. Féltem ha hangosabban szólalok meg megint megüt.

-Azért bazd meg , hogy terhes vagy! – üvöltötte a képembe és már emelte volna megint a kezét. Gyorsan felálltam és zokogva kirohantam az ajtón egyenesen a fürdőszobába. Útközben találkoztam Ethannal ,aki látszólag nem értette mi bajom, de nem is foglalkoztam vele.

Ethan szemszöge

A nappaliban ücsörögtem a tévé előtt, amikor is nagy hanggal kivágódott Aidenék szobájának az ajtaja, rajta pedig kirohant Ash. A szeme vörös volt és zokogva rohant be a fürdőbe. Ugyan mi baja lehet? Pár percig gondolkoztam, hogy mi lelhette, amikor is hangos csörömpölést hallottam a szobából. Felálltam . Az ajtó résnyire volt nyitva. Bekukkantottam. Aiden az asztali lámát vágta a földhöz. Inkább visszajövök később, mielőtt hozzám is nekidobna valamit. Úgy döntöttem, inkább megnézem Ashley-t. A fürdőtől pár méterre is ki lehetett hallani a sírását. Kopogtam az ajtón.

-Ashley! – semmi válasz – Ashley! Bejöhetek? – csak a sírást hallom. Benyitottam. Ashley a wc előtt ült, kezével a térdét összekulcsolva himbálózott előre hátra. – Ashley, jól va...?

-K-kér-kérlek ne, ne bánts...-könyörögte maga elé meredve.

-Mi történt? –kérdeztem, de nem jött válasz.

-Ne-ne bánts! Neh báhnts! – mondogatta rémülten. Leguggoltam mellé a földre, mire ijedten húzódott el. – Neh ,neh báhánts Aid-Aiden!

-Ethan vagyok- nyúltam félé, ő pedig a falhoz húzódott. – Nyugodj meg, Ethan vagyok. Nem foglak bántani. Hallod?

-A-Aidehn , ké-kérlek , nehehe bá-báhntst! – közelebb másztam hozzá és megsimogattam a hátát. Ashley remegett. Nem tudom, hogy mi történhetett vele. Azok után, hogy Aiden a lámpát csapkodta a földhöz, Ashley pedig depressziós rohamot kapott , semmi jóra nem számíthatok. – Neh, neh nyúlj hozzám! Ha-hahgy béééh-béhkéhn!

-Nyugodj meg , Ashley. Ethan vagyok . Nem bántalak. Csak nyugodj meg, jó? –behúzódott a sarokba és félve meredt maga elé. Megpróbáltam megnyugtatni, közelebb menni hozzá, de amikor felé mozdultam, még jobban a falnak lapult.

-Ne-neh bánts! Kéh-kérlek! Aideen ! Neee! Meh-megteszek báhrmit, csak ne báhnts!

-Figyelj, minden rendben lesz. Csak most nyugodj meg, hallod? Ethan vagyok. Ethan. A legjobb barátod. Ethan. Nyugi. Minden rendben lesz – felnézett rám. A szemei vörösek és duzzadtak voltak. Az arca tiszta könny és izzadság. A hajából pár tincs az arcához tapadt. Borzasztóan nézett ki. És egy vörös folt a bal arcán. Egy pofonnak a helye. Aiden. Megölöm. Most már pontosan tudom, hogy mi történhetett. Aiden Ashley-t valamiért megpofozta. Ashleynek pedig előjöttek a régi emlékei. Az apja kiskorában bántotta, ha nem úgy viselkedett , ahogy gondolta. De nem csak őt, az anyát is. Rettegésben éltek. Aztán amikor az apja meghalt autóbalesetben minden jóra fordult. Ő és az anyja boldogan éltek... Addig amíg az anyját nem vitte el a szíve. Utána Ash magában élt, nem mondanám azt, hogy nagyon boldogan, de jól volt. Nos , nos addig , amíg nem volt rosszkor rossz helyen. Az egész egy dohányosboltnál történt. Ashley előtte sétált, mi pedig, hát épp akkor rohantunk ki a szajréval a boltból. Az utunkba volt, Ryan pedig berántotta a kocsiba. Amikor berántotta beverte a fejét és elájult. Aiden ölében feküdt egészen addig, amíg haza nem értünk. Aidennek megtetszett és kérte, hogy ne kötözzük meg. A szobájába vitte és megvárta amíg felébred. „Te ,te ki vagy? „ kérdezte Ashley rémülten. „Aiden. Nyugi nem foglak bántani. Nem szeretném, ha bajod esne..." mosolygott Aiden. Végül egy hónap után összejöttek. Két éve él itt Ash és Aidennel járnak. A két év alatt ha jól emlékszem egyszer ütötte meg Ryan még az elején és akkor is ugyanez történt. Depressziós rohamot kapott. Én neki olyan vagyok, mintha a bátyja lennék. –Ashley, gyere ide. Gyere, ne félj tőlem. Ethan vagyok, hallod?

-E-Ethahn...? - kérdezte elhaló hangon . Még mindig sokkos állapotba volt. – Igen. Gyere ide. Nem bántalak. Ne félj tőlem. Hisz ismersz. Soha nem bántanálak. Hallod?

-Ethan... - mondta ki a nevem újra, majd kimászott a sarokból és egy méterre leült előttem. – Megígéred, hogy, hogy nem bán-bántasz? –rebegte.

-Megígérem. Gyere közelebb. Nem bántalak. Csak segíteni akarok. Gyere –nyitottam szét a kezemet, ő pedig szorosan átölelt és zokogott a vállamon. Átöleltem én is és a hátát simogattam.

Körülbelül egy óra telhetett el így, néma csendben. Én a hátát simogattam és nyugtatgattam ő pedig a mellkasomba sírt és motyogott. Ashley zokogása lassan szipogássá csillapult.

-Elmondod mi történt? - kérdeztem megtörve a csendet.

-Aiden pofon vágott ...- tört ki belőle újra a zokogás.

-Nyugodj meg . Itt vagyok veled. Nem lesz semmi baj. Nem hagyom, hogy bántson. Megesküszöm neked- simogattam tovább - Miért ütött meg?

-Azéhrt, azért , meh-mert tehrhes vahgyok- éreztem, hogy a pólóm már tiszta víz a könnyétől.

-Te terhes vagy?! - kérdeztem ámulva. Aiden miért bántotta volna azért, mert terhes?

-I-igen.

-Aidentől? - tettem fel a lehető legbutább kérdést.

-Szehrintehd kitől? Tőhled vagy Ryantől? Hm? Nem vahgy nohrmáhlis. Pehrsze , hogy tőhle - szipogta. 

-Jó , jó . Ez hülye kérdés volt. De nem mondott semmit , amikor megütött? 

-Azt mondta, hogy a kurva életbe ... 

-És még? - próbáltam kideríteni a dolgokat.

-Miért, miért ütöttél meg?

-Ezt mondtad?

-Igen.

-És utána?

-Azt mondta , hogy azért bazd meg , mert terhes vagy... - ordította  a mellkasomba én pedig még jobban magamhoz szorítottam. 

-Jól van. Nyugodj meg. Már vége. Megvédelek.

-És , és már újra emelte vohnahahaha a kezét amikor kiszahladtam - zokogta tovább.

-És mindezt azért mert terhes vagy? - kérdeztem ámulva.

-I-igehn.

-De ugye megtartod? - kérdeztem félve

-Miht?- nézett fel rám.

-A babát - újra felsírt és  a mellkasomba temette a fejét.

-Mehheehg. Megtartohohohom - zokogta. Hirtelen benyitott valaki. Nem néztem fel rögtön, de reméltem, hogy nem Aiden az. Most vigasztalom, csak még jobban sírna tőle. 

-Öööööö... Ti mit csináltok? - kérdezte Ryan . A  szobájában aludt és gondolom most kelt fel és wc-re akart jönni. 

-Vigasztalom bazd meg, te  nem látsz? - förmedtem rá.

-Mégis miért? Nem Aidennek kéne vigasztalnia? Vagy...? - vigyor jelent meg az arcán, de amikor Ashley ránézett és még jobban hozzám bújt ,  lefagyott a képéről. - Óh... Mi történt? 

-A rövid verzió az, hogy Aiden megpofozta. 

-Óh , én nem tudtam, sajnálom  -telepedett le hozzánk ő is. Amikor  Ashley észrevette, ki akart szakadni az ölelésemből és elmenekülni tőle. 

-Nehe báhnts , kéhérlek! - könyörgött neki.

-Ashley... Én, én  nem akarlak  bántani. - mondta neki, de nem segített sokat a szó.

-Inkább maradj csendben - mondtam neki. Bólintott és némán figyelt minket.

Az elkövetkezendő időben még mindig  a fürdőszobában ültünk hárman. Ashley már csendben feküdt az ölemben, én a falnak dőlve, Ryan pedig Ashley másik oldalán. 

-Szeretnéd, ha erre az éjszakára átköltőznék Ryanhoz?- kérdeztem.

-Nem -motyogta.

-Akkor? 

-Nem aludnátok velem mindketten- nézett ránk.

-Hát nem hiszem, hogy hárman elférnénk de... -kezdte Ryan.

-Kérlek - nézett rá esdeklő szemekkel.

-Oké, oké! Ma hárman alszunk. 

-Négyen - helyesbített Ashley

-Mert? 

-Terhes vagyok - rá sem nézett csak maga elé mondta

-Komolyan? -kérdezte örömködve.

-Igen.

-Ez nagyszerű! 

-Ezért vágta pofon Ashleyt Aiden- suttogtam a levegőbe. Lenéztem az ölemben fekvő megtört Ashleyre, akinek a szemében újra megjelentek  a könnyek. - Nem lesz bajod Ashley. Ne félj! 

Még egy ideig ültünk, majd eszembe jutott, hogy lassan vacsoráznunk kéne  . 

-Ryan, menj már ki és nézd meg , hogy Aiden ott van-e - bólintott és felállt , majd az ajtóhoz ment- Ja, és hogy hány óra - szóltam utána. Pár perc után visszajött egy tábla csokival.A csoki mindig felvidítja Ashleyt.

-Alszik. Ami a szobában mozdíthat volt, mind a földön hever és törött . Fél tizenegy. 

-Megyünk enni? -kérdeztem a fejemet ráhajtva Ashleyére. 

-Ühüm - felelte , de még mindig rajtam feküdt. 

-De akkor fel kéne , hogy kelj rólam- azzal feltápászkodott Ryan segítségével. Ő pedig segített nekem is. Az arcán még mindig látható volt a vörös folt , amit Aiden ökörsége okozott. Nem értem , hogy hogy lehetett ekkora egy tapló. Tudja jól, hogy ha bántják Ashleyt , akkor depressziós rohamot kap. 

-Mit szeretnél enni? - kérdeztem, amikor kiértünk a konyhába.

-Csokit - felelte még mindig letörten.

-Milyet? Van sima, fehér, oreós- sorolta Ryan ,  majd az oreós szónál Ashleyre nézett. Tudta, hogy az a kedvence.- epres, karamellás, diós, gyümölcs darabos... Azta mennyi csoki van itt! Háromnál is több kartonnal. Na melyik kell? 

-Hozd be mindet! - utasította, majd elindult a vendégszobába.

-Ott Lisa van - mondtam neki, majd megállt. 

-Tényleg. Hol  aludjunk? - kérdezte 

-Az én szobámba van a legnagyobb ágy. Ott. - válaszoltam . Lisa. Tényleg, még ő sem kapott enni. Túlságosan is lefoglalt Ash. - Ryan?

-Igen?

-Adj Lisanak enni. 

-Mit? -kérdezte

-Nem tudom. Dobj össze valami gyorsat a konyhába. Ne oldozd el. Etesd meg. -mondtam neki.

-Minek kötözitek meg? -kérdezte Ashley közömbös hangon.

-Azért, mert ha elengednénk felhívná a rendőrséget agy elszaladna - magyaráztam. Megvonta a vállát és a szobámba ment. - Adjad! - nyúltam a csoki halom felé és bevittem a szobába. Ashley az ágyon ült és várt. A kezét nyújtotta, hogy elvegye  a dobozt. 

-A másik négy doboz ? Nem hoztad be? - kérdezte

-Minek , annyit úgyse eszünk- megvonta a vállát, majd elvett egy táblát , kibontotta és elkezdte harapni. 

-Öööö... Te nem töröd hanem harapod? De jó étvágyad van ! -nevettem, hátha őt is meg tudom nevettetni, de nem sikerült.

Egy óra múlva visszajött Ryan. - Na , megetetted? - kérdeztem.

-Meg nagy nehezen. Ez a csaj nem komplett. Azt mondta , hogy ő nem eszik. Mondtam neki, hogy akkor éhen halsz. Vártam egy ideig , majd mégis kellett neki. Evett és jöttem. 

-Oké.

-Ashley? 

-Alszik - a két lábam között feküdt a mellkasomon a feje. - Gyere, együnk csokit! - nyúltam a doboz felé és kivettem egy oreósat. Ryan lefeküdt mellém és együtt majszoltuk a csokit.

Másnap

Ethan szemszöge

Reggel úgy ébredtem, hogy Ashley belém bújva édesen aludt. Ryan az ágyról félig lelógva. Megmozdultam, mire Ashley is felébredt. 

-Jó reggelt! - üdvözöltem

-Jó reggelt! - nyögte álmosan

-Hogy aludtál?

-Mmmm... Jól. Jó meleg voltál és puha. 

-Kösz, vagy valami.

-Ryan még alszik? - kérdezte huncutul.

-Szerintem - mire fogta a párnám , kihúzta a fejem alól és hozzávágta Ryanhoz.

-Hé! -ordított fel. - Mi a fasz bajod van?

-Semmi, csak gondoltam , hogy rendes vagyok és felkeltelek- vigyorgott Ash.

-Kösz szépen -és átfordult a másik oldalára- Tudod mit? Átmegyek a szobámba és ott legalább hagysz aludni! - felállt és az ajtó felé ballagott- Utánam ne merj jönni! 

-Ok , békén hagylak! - védekezett.

-Kimegyek enni? Te jössz? kérdeztem.

-Öhm... Azt hiszem még egy kicsit alszom -azzal a feje alá rakta a párnát és magára húzta a takarót.

Kimentem. Aiden az asztalnál szürcsölgette a kávéját.

-Jó reggelt! - köszöntem rá. Fel szem nézett csak az asztallapot bámulta.

-Mi lehetne benne jó? Hm? -kérdezte bosszúsan. -Ashley. Hol van? Hol van? -ordítozta.

-A szobámba  - felállt és elindult felém - Alszik. És nyugi, nem csináltunk semmit. Megvigasztaltam. Csak úgy közlöm, hogy miattad depressziós rohamot kapott és egész este őt vigasztaltuk Ryannal. Aztán meg a szobámban aludtunk hárman. És megint megismétlem, hogy nem szexeltünk. 

-Jó. Nagyon megbántam amit tettem. Egy barom voltam.

-Pedig pontosan tudtad, hogy Ashley rohamot fog kapni , ha megütöd, nem? Erre te! Ah, a WC-ben zokogott.  Bementem hozzá. A földön ült és sokkot kapott. Azt ismételgette ne bántsam!  Azt mondta nekem, hogy kérlek ne bánts Aiden!  Annyira rettegett tőled! A sarokban remegett! Érted remegett! Tőled! Hogy tehetted ezt? Méghozzá azért, mert terhes! Miért akadtál ki azért mert terhes? Ez egy ajándék, nem bűn! 

-Tudom és egy állat vagyok tudom! Kiakadtam és nem tudtam mit teszek! Fogalmam sincs miért bántottam! Érted?! Nem direkt csináltam! Egy gyerek hatalmas felelősség és... és.... én... 

-Te még nem állsz rá készen, és félsz , hogy rossz apa leszel. Tudom. -fejeztem be helyette 

-Igen. Ashley nagyon haragszik rám? 

-Haragudni? Inkább retteg tőled. Retteg! Most szépen bemész hozzá, megvárod amíg  felkel, és bocsánatot kérsz tőle! 

-Igen, valami ilyesmit kéne csinálnom... De hogyan? Én nem értek ehhez! Segíts , Ethan!

-Mit tudom én! A te csajod! Te tudod mit szeret! 

-Csoki!- csillant fel Aiden szeme. 

-Na az jó lesz! Tegnap megettünk egy csomót.

-Hm?

-Éjszakai falatozás. De most mész , hozol egy csokit és bemész hozzá, megvárod amíg felkel, aztán meg tudod a dolgod!

Pár óra múlva Ethan szobájában

Aiden szemszöge

Annyira , de annyira megbántam azt, amit tegnap műveltem Ashleyvel. Ahogy Ethan elmesélte ... Rettegett tőlem. Azt mondogatta, hogy ne bánts Aiden! Én soha, soha nem  bántanám ez csak így jött rajtam! Az , hogy Lisa még mindig itt van, az , hogy... Ah ez az egész kibaszott élet! Ashley visz fényt az életembe, és nem akarom elveszíteni. Nagyon is örülök annak , hogy terhes, de egy gyerek nagyon nagy felelősség, és én úgy érzem, hogy nem vagyok rá képes. Nagyon , nagyon  rossz apa leszek.

Befeküdtem az ágyba Ashley mellé és magunkra húztam a takarót. Kezem a derekán pihent . Éreztem, ahogy megmozdul. Kinyitotta a szemét és amikor meglátott, ijedten próbált kiszabadulni a karjaim közül.

-Mi-mit akarsz tőlem? -kérdezte rémülten. 

-Figyelj, én sajnálom amit tegnap csináltam. Én... Én nem akartalak bántani, csak... Csak így jött ki rajtam a feszültség .

-Milyen feszültség? - kérdezte már nem olyan ijedten.

-Lisa , meg ez az egész. Nem tudom. Mostanában elég feszült vagyok... Nem akartam... Hoztam neked valamit - nyújtottam felé a csokit.

-Ha megígéred, hogy többet nem csinálsz ilyet. 

-Megígérem - azzal az ajkaimra húztam. Hosszan csókolóztunk és éreztem, hogy ebben a csókban benne volt minden sérelme amit én okoztam neki.

-Ugye megtartjuk?

-Mit? 

-A pici Aident.

-Úgy érted a babánkat? -kérdezte mosolyogva.

-Igen.

-Persze , hogy meg- azzal megcsókolt. - De lány lesz.

-Nem, tudom milyen szögbe kell fiút csinálni! - mondtam vigyorogva.

-Megmutatod újra? -huncut mosoly jelent meg az arcán.

-Rossz játékot űzöl - vettem fel a játékot.

-Tudom...