Itt is volnék a következő fejezettel. Jó olvasást hozzá!

Luna szemszöge:

Fáradtan sétálok lefelé a lépcsőn. Semmit se aludtam, miután Alastor elküldött az éjszaka. Még egy órán keresztül ültem az ajtaja előtt, mint egy kivert kutya, de legalább hallgatóztam, sajnos nem sok mindent hallottam, csak annyit, hogy félórán keresztül hol köhögött, hol a vizet folyatta. Végül az egyik árnyéka kijött hozzám a tudta nélkül és vissza kísért a szobámba. Furcsa volt egy árnyékkal sétálni, mégis a maga módján jól eset az a gondolat, hogy törődik velem. Kezdek megörülni. Miért érdekel engem Alastor, hogy léte? Hiszen az csak nekem kedvezne, ha meghalna. Bár semmi hasznom nem lenne a halálából, igaz abból sincsen, hogy él. Luciferre mondom! Kell egy kávé vagy valami erősebb, hogy tudjak gondolkozni. Leérek egészen az előtérig, ahol a bárpult is van, Husk már ott áll és unalmában az egyik poharat törölgeti. Oda sétálok hozzá és felülök az egyik bárszékre a macska démon minden lépésemet végig követi, utána meg csak felsóhajt.

- Reggelt Husk! Egy whisky lesz két jégkockával. – kérek tőle, álmos hangon.

- Luna reggel fél nyolc van. Nem foglak kiszolgálni. Talán kaphatsz egy kávét, de ennyi. – morogja nekem lustán. Komolyan olyan, mint egy macska. Ezen merengve felemelem a kezemet és megérintem a füle tövénél, már mikor megláttam meg akartam ezt tenni. Ő csak ledöbbenve néz rám.

- Mi a faszt művelsz? – kiabál rám, közben hátrál tőlem. Halkan elnevetem magamat.

- Ne haragudj Husk, de késztetést éreztem rá, hogy megtegyem. – mosolygok rá kedvesen.

- Ott vannak a tieid, piszkáld azokat, lüke liba. – károgja idegesen. Csak felsóhajtók és tovább merengek a ma hajnalon. Egészen addig, míg elém nem kerül egy csésze gőzölgő kávé. Kérdőn nézek fel Huskra.

- Úgy csináltam, ahogy szereted. – motyogja még mindig bosszúsan.

- Köszönöm. Ez igazán kedves tőled. – mosolygok rá kedvesen. Ő csak fortyog magának tovább. A hőbörgésére nem reagálva kezdem iszogatni a fekete nedűmet.

- Husk! – szólítom meg újból a csapost, ő csak felvont szemöldökkel néz rám. – Beszélni akarok veled, Alastorról. – motyogom halkabban, mint ahogy kezdtem.

- Én meg nem akarok. – mondja határozottan.

- Kérlek, nagyon fontos lenne! – könyörögve nézek rá.

- Nem vagyok hajlandó, arról a seggfejről beszélgetni. Örülök, hogy ma még nem találkoztam vele. – pufogja, mint egy zsémbes öregember.

- Kérlek! – szólalok meg bátrabban. Mit sem törődve a kérlelésemmel, meg csóvája nemlegesen a fejét és tovább pakol. Mivel tudnám rá venni, hogy beszéljen róla? Gondolkozz, Luna! Angel azt mesélte róla, hogy alkoholista és szerencsejáték függő. Ez az!

- Husk, pókerezni akarok! Ha nyerek, beszélsz, ha vesztek pedig kérhetsz valamit. – mosolygok ártatlanul rá.

- Nem. Nem játszok kislányokkal. – utasít vissza felsőbbrendűen.

- Ugyan már, Husk. Ez csak póker. Vagy félsz, hogy ez a „kislány" megver téged? Ha így van, akkor tényleg ne kezdjük el, mert vesztesekkel nem játszom. – vigyorgok ördögien. Látom rajta, hogy a sértegetésem betalál nála. Olyan könnyen megvezethetőek a kárhozott lelkek.

- Rendben. De mivel úgyis veszíteni fogsz ezért egy hónapig te vigyázol Angel malacára és takarítasz Nifftyvel. – vigyorog rám, mintha már nyert is volna. Jaj, szegény cicus. Te már akkor vesztettél mikor beleegyeztél.

- Rendben. – bólintok rá én is, közben a jobbomat odanyújtom neki, amit el is fogad.

***

-Royal flush! – terítem ki a lapjaimat már harmadjára. Husk lapjaira nézek. –Hm, ha jól látom, akkor az enyém nagyobb, mint a te Flusht. Nyertem. –mosolygok ördögien. Husk dühösen néz rám, szinte már megöl a tekintetével

- Biztos, hogy csaltál. Nem lehet háromszor egymás után Royal flush. – mondja hitetlenkedve, én meg csak elégedetten elmosolyodok. Nem csaltam, maga Lucifer tanított játszani. Sosem csalok, és mindig nyerek, bármilyen kártyajátékban, ja és sakkban is.

- Sosem csalok, Husk. Egyszerűen tehetséges vagyok és ezek szerint jobb vagyok nálad. Szóval hallgatlak. Mit tudsz az Agancsosról? – nézek rá várakozóan. Ő csak beletörődötten felsóhajt.

- Rendben. De nem itt. Gyere! – morogja. Mind a ketten felállunk az asztaltól és elindulunk a lépcsőkhöz. Így Husk mellett sétálva, csak még jobban szembetűnik, hogy milyen alacsony is vagyok, talán a mellkasáig, ha felérek. Bár Nifftynél még mindig magasabb vagyok.

- Mindig is ilyen kicsi voltál? – kérdezi, miközben lenéz rám.

- Igen. Akkor is mikor még éltem. Furcsa is lett volna, ha olyan körülmények között egészségesen fejlődne egy tíz éves kislány. – mondom, vállat vonva. Husk megtorpan az egyik fokon. Így én kettővel fentebb állók, mint ő. Így majdnem szemmagasságban vagyok vele.

- Szóval komolyak a rólad szóló történtetek? – néz rám úgy, mintha sajnálna.

- Nem kérek a sajnálatodból! Nem vagyok egy szánnivaló démon. – förmedek rá.

- Egy percig sem akartalak szánni. Csak elborzaszt a tudat, hogy egy kislány az erdőben él egyedül. Tény sosem voltam egy szent, de sosem dobtam volna ki az utcára egy gyereket. – mondja enyhén elszörnyülködve.

- Nem dobtak ki. Én magam mentem el, mert inkább élek egyedül, minthogy minden nap megverjenek és megalázzanak, csak azért, mert lánynak születem meg és, hogy... - a mondat végét elharapva, fordítók hátat. Számba harapva indulok tovább. Még most se tudom kimondani ennyi idő után sem. Sosem tudtam megbocsátani magamnak, hogy megöltem az anyámat, még akkor sem, ha mindenki, aki szeretett azt állították, hogy nem én tehetek róla, hiszen én csak megszülettem. Az lett volna a legjobb, ha meg se születek. Husk próbál velem lépést tartani, de én csak megyek tovább, mintha én vezetném őt, pedig azt sem tudom, hogy hova akar vinni.

- Luna, a picsába is! Állj már meg! Azt sem tudod hová kell menni, te idióta. – kiabál rám. Erősen megragadja a vállamat és megállít. Maga felé akar fordítani, de nem hagyom neki.

- Husk! Most ne! – motyogom. Érzem, hogy a meleg könnyeim végig szántják a jéghideg arcomat. Szinte felperzselik az útjukat.

- Csak annyi, hogy itt vagyunk. – suttogja halkan a kihalt folyóson, mintha bárki meghallhatna minket. Bólintok egyet, közben próbálok lenyugodni. Husk a kezemet megfogva maga után húz engem az egyik szobába. Gondolom, azaz ő szobája. Ahogy beérünk rögtön utánam zárja az ajtót.

- Ülj le, nyugodtan! – mondja magához képest kedvesen. Lehajtót fejjel sétálok el az ágyig, ahova le is ülök. A pultos velem szembe ül le egy székre. – Ha akarsz, beszélhetsz róla, vagy a seggfejről is kérdezhetsz, ha inkább róla akarsz beszélni. – mondja nyugodtan. Szipogva nézek fel rá, még mindig folynak a könnyeim.

- Én megöltem az anyámat. – zokogok fel, megtörten.

- Tessék? – kérdezi döbbenten.

- Születésem közben probléma lépet fel. Mondta az orvos anyámnak, hogy vagy engem ment meg vagy pedig őt. Anyám engem választott saját maga helyet. Megöltem őt azzal, hogy én élek. Ezért is utált apám, megöltem a feleségét. – mesélem el neki sírva.

- Ch, ez baromság. – röhög fel gúnyosan.

- Mi? – kérdezem döbbenten.

- Erről nem te tehetsz. Édesanyád választotta azt, hogy téged mentsenek meg. Már akkor jobban szerette téged saját magánál, pedig sosem látott és nem is ismert. Egy igazi édesanya volt, és azzal, hogy magadat okolod, csak az ő emlékét sérted meg. Hiszen neki köszönheted, hogy élhettél, még ha csak húsz évet, de akkor is éltél. – mondja nyugodtan.

- Köszönöm. Még senki sem mondta ezt nekem, igazad van. – mosolygok rá. Lassan lenyugszom.

- Szóval mit akarsz tudni? – kérdezi, hátra dőlve a széken.

- Hát, csak annyit tudok róla, mint amit a többi démon is.

- Hm. Alastor 1933-ban halt meg. Azt, hogy miben sosem mondta nekem. Mikor még élt, akkor is vezetett egy rádióadást New Orleansban, valamint sorozatgyilkos volt. Saját elmondása szerint az ember húst sem vetette meg, sokszor evett az áldozataiból. Szóval lényegében ugyan azt csinálta, mint most az a seggfej. Valamint alkukat köt, kb mindenkivel. Sokan tartoznak neki. Ja, és akit a legjobban utál az Vox. Sokszor egymásnak esnek. Lényegében ennyi, amit tudok róla. – mondja unottan.

- És az miért van, hogy nem ölt meg mikor lehetősége volt rá? – kérdezem, ami a legjobban érdekel.

- Luna nem tudom, hogy eljutott-e az agyadig, de TE voltál az, aki leállította ŐT akkor. Tehát még ha lenne rá alkalma, hogy megöljön, akkor sem fog, mert jelen állapotban jobban kellhetsz a faszságához, mint azt elmondaná neked. Vagy még azt is megkockáztatom, hogy saját maga sem tudja. Mondom egy két lábon járó számító seggfej. Nem is értem, miért érdeklődsz utána. Szóval miért? – morogja idegesen.

- Én magam sem tudom, csak valami nincs rendben. – motyogom. Érzem, hogy forog velem a helység. Mi a franc van velem? Minden homályos lesz körülöttem, egyedül Huskra tudok fókuszálni. Körülötte minden fekete.

- Hé, Luna! – kiált rám a macska démon. De válaszolni sincsen erőm. Husk feláll a székből, olyan hirtelen, hogy felborul az említett tárgy mögötte. Utánam nyúl, miközben beszél hozzám. Semmit se hallok, csak zúgást. Aztán minden sötét lesz.

Alastor szemszöge:

Kipihenten térek magamhoz. Annak ellenére, hogy borzalmas volt a hajnalom és, hogy sose tudok máshol elaludni csak otthon. Jó a múltkori beájulásom a fáradság miatt az más volt. Bár úgy érzem magamat, mintha az éjszaka nem fuldokoltam volna a saját véremtől. Egyedül csak a szarvaim mutatják, hogy mi történt, akkor este. Kényelmesen összekészülök, és ahogy mindennel meg vagyok el is hagyom a szobámat. Először körbe járóm a Hotelt aztán a könyvtárban töltöm az időmet. Ahogy haladok lefelé a lépcsőn az előtér felé, elrohan mellettem egy Angel. Értetlenül nézem, ahogy leér. Mire ez a nagy rohanás? Nyugodtan sétálok tovább lefelé, de a kíváncsiság nem had nyugodni.

- Charlie! Baj van. Segítened kell! – kiabál a pornós. Vajon mi lehet a baj? Biztos a malaca tűnt el, mint a múltkor.

- Mi a baj, Angel? – csendül fel Charlotte aggódó hangja. Mire Angel bármit is mondhatna addig is, leérek én is az előtérbe. Furcsa mód, csak a hercegnő, az ő szeretője és Angel van itt. Hol lehet Husk barátom, és Luna?

- Ha megint a malac tűnt el, akkor nem segítünk. – fújtat Vagatha.

- Nem Fat Nuggets tűnt el, hanem Lunával van valami. – mondja teljesen kétségbe esve, látszik rajta, hogy aggódik a Farkas lányért.

- Biztos, csak kimerült. Nem tesz jót egy ilyen apró testnek az éjszakai mászkálás. – mondom semlegesen, de az arcomon a szokásos mosolyom ott van. A hangomra felém fordulnak a többiek is. Angel egyenesen elém sétál.

- Ha miattad van valami komoly baja, akkor esküszöm, hogy megöllek! – fenyeget meg, halálosan komolyan.

- Ugyan már, Angel! Ha én tettem volna, akkor már rég megtettem volna. – vigyorgok rá eszelősen. Ő csak fúj egyet és megragadja a hercegnő kezét. Elkezd visszafelé sietni, csak most a szőke lánnyal együtt. Én is utánuk megyek, érdekel ez az egész mizéria. Egészen Husk barátom szobájáig megyünk, ahol nyitva van az ajtó és bent egy idegesen fel-alá sétáló csapos látványa fogad. Az ágyán pedig Niffty ül és egy ájult testet pofozgat. Az ájult test nem más, mint Luna. Lábai lelógnak az ágyról. Fekete bakancsa a földön, hófehér lábain fekete mintás necc harisnya húzódik, valamint fekete rövidnadrág és egy szintén fekete hosszú-ujjú felső. Ahogy bentebb megyek, látom, hogy sokkal fakóbb az arca, mint ahogy általában kinéz. A hercegnő Luna másik oldalához ül és ő is megpróbálja magához téríteni az ájult lányt.

- Szobájába kellene vinni. Lehet, csak pihennie kell. – mondja nyugodtan Vagatha mellettem. Charlie sírva bólogat, közben arrébb húzza Nifftyt. Angel Husk mellett áll és nyugtatni próbálja az ideges csapost.

- Alastor kérlek, segítenél? – néz rám kérlelőn a hercegnő.

- Persze Kedves. – lépek az ágyhoz közelebb. Finoman felemelem a Farkas lányt és kiviszem a szobából. A többiek a szobában maradnak én pedig Luna szobája felé sétálok. Lenézek a karjaimban lévő jéghideg testre.Sokkal rosszabbul van, mint mikor bejött hozzám, a szobába. Talán ő szenved helyettem? Nem ez lehetetlen. Sőt marhaság ilyesmire gondolni.Egyszerűen kimerült.

Remélem tetszett a fejezet. További szép napot nektek!

Sziasztok!