Itt is megszeretném köszöni @LiberumAlas-nak az új könyvborítót, amit csinált nekem. Szerintem nagyon szép lett, köszönöm.

Itt is volna a következő fejezet. Jó olvasást hozzá!

Luna szemszöge:

A korláton üldögélve csodálom az éjszakai látképet. Vajon apa megtudta azóta, hogy Alastor is itt van? Bár nem hiszem, mert akkor már rég itt lenne. Ha már Alastor, vajon mi lehet a baja? A rádióadására elmehetett, mert addig nyitva volt a szobájának az ajtaja és Niffty addig ki tudott takarítani nem, mintha annyira nagy lenne ott a rendetlenség és a kosz, de mindegy is. De azóta megint se híre se hamva annak az eszelős szarvasnak. Aggódóm talán? Hm, nem is tudom. Lehet. Mióta a könyvtárban beszélgetünk és, hogy elaludtam meg is ölhetet volna, de még se tette. És a takaró. Biztos, hogy ő volt az. De miért? Olyan illata volt, mint neki fenyőfa és hó keveréke, mint valami igazi szarvasnak.

- Na, végre, hogy megtaláltalak! – kiált rám Angel, ami miatt kis hiány egyensúlyomat vesztem. De sikerül megtartanom magamat.

- Megijesztettél. – mordulok rá, miközben felé fordulok.

- Nocsak, a nagy farkas érzékekkel mi lett? – kuncogja el magát, közben mellém sétál, és a korlátnak dől.

- Elgondolkodtam. – fújom ki a levegőt feszülten.

- Csak nem a mi kis epres stricinken? – neveti el magát a pornós. Elfintorodok és közben alaposan végig nézek Angelen. Fel van repedve a szája és kissé zilált állapotban van.

- Inkább neked kéne mesélned, ki tette ezt veled, Angyal fiú? – nézek rá aggódva. A levegőbe szimatolok, Angelnek pia és macskamenta szaga van.

- Csak nem Husk tette ezt veled? – nézek rá kissé ijedten. Ő csak értetlenül néz rám.

- Nem, dehogy is. Csak beszélgetünk lent a bárnál, valamint Fat Nuggets nála volt, ő szokott rá vigyázni. De nem válaszoltál a kérdésemre, Farkas lány. – néz rám érdeklődve.

- Hm, meg lehet. Olyan furcsa mostanában. – motyogom magam elé.

- Ő már csak ilyen, senki sem érti meg őt. Talán még saját maga sem. – kuncogja el a végét. Ezen hangosan felnevetek. Fejemet Angel vállának döntöm. Így a korláton ülve egymagas vagyok vele kb.

- Nem akarsz a te dolgodról beszélni, igaz? – kérdezek rá a nyilvánvalóra, ő csak helyeslően bólint. – Hát jól van. De ha baj van, szólsz!

- Rendben. Tudod, Luna te vagy a második személy, akinek hagyom, hogy jobban megismerjen, mint kellene. – mondja egy fájdalmas sóhajjal.

- Ezt jó hallani, mert az egyetlen egy barátomnak tartalak, Angel. – mosolygok rá félénken. Ő csak elpirulva néz rám és nem mond semmit se. – Rosszat mondtam? Ha, igen akkor sajnálom. – motyogom ijedten, közben a füleim lekonyulnak és halk nyüszögés hallatok teljesen véletlenül. Ezeket nem tudatosan teszem, olyan megalázó. Emberként nem voltak ilyen problémáim, szerencsére.

- Jaj, dehogy is, mondtál rosszat. Egyszerűen megleptél. Nem sokan mondják ezt nekem, úgy hogy komolyan is gondolják. Köszönöm Luna, hogy így gondolsz rám. A barátom vagy, kicsi Farkas lány. – mosolyog rám, kedvesen. Erre a kijelentésére újra a vállára hajtom a fejemet és alaposan bele dörgölőm az arcomat a puha vállába. Most egy pulcsiban van, nem a megszokott öltönyében. Erre a tettemre hangosan felnevet és önkéntelenül is megvakarja a fülem tövénél, ahogy Árnyéknak szokta. Tovább beszélgetünk egészen addig, míg az óratorony számlapján visszaszámol egy napot. Így már csak 350 nap van hátra az újabb mészárlásig, és ha jól számolom, még egy hét van hátra a halálom napjáig, ami egyben a születésnapom. Nem is értem, miért nem újév első napján van az éves mészárlás, miért majdnem egy hónappal hamarabb? Mindegy is, Charlien kívül senki sem tudja itt, hogy mikor lesz az a nap. Nem is akarom, hogy tudják.

- Szerintem lassan menjünk vissza. Ahogy elnézem, nem árt neked a pihenés, Angel. – mondom kedvesen a fiúnak. Ő csak egyetért velem. Leugrom a korlátról és visszasétálunk az épület belsejébe. Csendben sétálunk egymás mellet, mikor eszembe jut valami. Talán Angelt megkérdezhetném, csak nem fog kinevetni.

- Angel, ha nagyon utálsz valakit és lehetőséged van megölni... - kezdek bele lassan.

- Igen? – kérdez vissza, kíváncsian.

- De te mégsem teszed meg, pedig ki van neked szolgáltatva... de te inkább otthagyod. Miért? – kérdezem nehézkesen. Ő csak értetlenül lenéz rám.

- Hm, hát ilyet én nem tennék. De tételezzük fel, hogy mégis... hm, akkor talán nem is utálom annyira a másikat, hogy megöljem. Vagy az is lehet, hogy jelen pillanatban nem akarom megölni, mert fontos egy tervhez... talán. Nem tudom Luna ez így kicsit kevés információ, hogy bármi értelmeset tudjak mondani. Legyél konkrétabb! – szólít fel, egyik kezével átöleli a derekamat.

- Ha nem fogsz kinevetni, akkor elmondom. – komolyan nézek rá, mire kapok egy bólintást. – Nem olyan rég furcsa szituációba keveredtem az Agancsossal és miközben beszélt hozzám, én elaludtam és másnap reggel sértetlenül egy bordó takaróval betakarva ébredtem. Szóval felmerült bennem, hogy miért nem ölt meg ott helyben? Hiszen utáljuk egymást mióta elsőként találkoztunk és valahogy képes voltam leállítani a pusztítását. – magyarázkodok teljes kétségbe esve. Angel csak hallgat mellettem.

- Ne haragudj, Luna, de erre én sem tudom a választ. Epres stricinken nem tudok kiigazodni, ahogy senki sem. – ezt hallva el fog a csalódottság. – Vagy, várjál! – kiált fel lelkesen a pók démon. – Husk régebb óta ismeri, mint mi. Talán ő tudja.

- Nem is olyan rossz ötlet, majd megkérdezem tőle.

***

Lassan két órája, csak forgolódóm az ágyban. Egyszerűen nem tudok elaludni. Beszélnem kell vele! Halkan kikecmergek az ágyamból, nehogy felkeltsem Árnyékot. Mezit láb sétálok az ajtómhoz, halkan lenyomom a kilincset, az ajtót is óvatosan húzom. Nesztelenül kisurranok a folyosóra, ezután már bátrabban lépkedek és amennyire tudok gyorsan is. Remélem, hogy ébren lesz. Pár perc séta után meg is érkezem a kereset ajtóhoz. Ez egy nagyon rossz ötlet. De ha már itt vagyok, nem fogok megfutamodni, lehet, már alszik és akkor meg úszok egy kínos helyzetet. Nagy levegőt veszek, amit egyből ki is fújók. Jobb kezemet felemelem és határozottan kopogok a falapon. Csend. Még kétszer kopogok, mikor az ajtó magától kinyílik előttem.

- Minek köszönhetem a látogatást, Farkas? Megint nem tudsz aludni? – kérdezi gúnyosan. Lassan belépek a szobába, amint bent vagyok, az ajtó bezárul utánam. Biztos valamelyik árnyéka csinálta. Megkeresem a tekintettemmel a szoba tulajdonosát, nincs nehéz dolgom. Az ágyán ül és könyvet olvas, az éjjeliszekrényen az olvasó lámpa világit így félhomály uralkodik a szobában, amiért hálás is vagyok kicsit. A lámpa mellett egy pohár whisky van. – Szóval? – kérdez rá, most sokkal ingerültebben.

- Én csak... bocsánatot akartam kérni tőled, Alastor. Elaludtam miközben te nekem olvastál fel, nagyon sajnálom. Főleg úgy, hogy én könyörögtem ki. Nem volt illendő tőlem. – hadarom el az egészet egy szuszra. Óvatosan és lassan felpillantok a Rádiósra, ő csak hol rám néz hol az órára a falon.

- Luna hajnali negyed három van. Komolyan emiatt, a gyermeteg badarságod miatt vagy itt a szobámban? – von kérdőre, szemöldökét felvonva. Most arcán nem virít a jól megszokott mosolya, inkább tűnik nagyon fáradtak, mint sem kattantnak.

- Igen, komolyan. Ez nem gyermeteg badarság! Nekem igen is fontos, Alastor. – fakadok ki sértődötten. Ő csak lerakja a könyvét az ágyra, lassan felkel a matracról és felém lépdel. Meredten nézem minden egyes mozdulatát, ahogy elém lépdel. Kicsit zavarba hoz a tény, hogy míg én hálóruhámban vagyok addig ő ingben és nadrágban. De ezzel próbálok nem törődni. Felemelem a fejemet és a szemeibe nézek, mikor közvetlenül megáll előttem.

- Biztos, hogy csak ennyit akartál? Nem inkább az érdekel, miért hagytam meg gyarló démoni lelkedet? Nem hajt a kíváncsiság, hogy miért nem öltelek meg akkor és ott? Vagy élvezed a tudatlanság édes fellegét? – vigyorog rám egyre szélesebben. Meredten nézek rá, hallom egyre zakatolóbb szívemet. Mintha nem is én lennék a ragadózó, hanem ő. Nagyot sóhajtok és szólásra nyitom a számat.

- Sejtem, hogy nem azért tetted, mert kedvelsz. Terved van velem ezért is egyeztél bele abba, hogy maradhatok. Nem vagyok ostoba. – hogy mélységet adjak szavaimnak megbökőm a mellkasát elég erősen. Ő csak meglepetten néz le rám. Elkapja a kezemet jobbjával. Meleg keze szinte égeti az én jéghideg végtagomat. Kesztyű nélkül érdekes látványt nyújt a karmokban végződő ujjai.

- Miért vagy itt, akkor? – kérdezi recsegve.

- Ezt én is kérdezhetném, Agancsos. Miért jöttél a hotelbe? – erre tapsvihart kapok tőle, azaz a rádióból, valamint éljenzést. Erre a tettére ellök magától és hátra tántorodik. Biztos, hogy nem direkt adta ki az előbbi hangokat. Remegve néz rám, én csak értetlenül nézek rá.

- Mi a baj, Alastor? Megijesz...

- Takarodj ki innen! – ordítva szakít félbe. Rémülten nézek rá és megpróbálok közelebb lépni hozzá.

- Had segítsek! Kérlek! – remeg meg a hangom, de próbálok határozott is lenni.

- Nem érted? Tűnj el! – kiabál velem még mindig, aztán köhögő roham tör rá. Látom, ahogy szürkés kezén vér folyik végig. Ez mégis, hogy lehet? Ez nem lehetséges, hiszen már halottak vagyunk.

- Menj el, kérlek! – könyörögve rám néz. Összeszorul a szívem, a levegő is a tüdőmbe reked, amilyen gyorsan csak lehet hátat fordítók és kirohanok a szobából, magam után csapom az ajtót is. Leroskadva kuporodóm az ajtó elé. Mi volt ez?

Alastor szemszöge:

Remegve sétálok el a fürdőig, közben a köhögő rohamaim nem akar csillapodni. Remegő kézzel ragadom meg a mosdókagylót, gyorsan megengedi az egyik árnyékom a hideg vizet. Mosni kezdem a véres ujjaimat, miközben újabb adag vért köpők ki. Lassan lenyugszom, ahogy múlik a köhögés is. Fejemet felemelem és egyenesen a tükörbe nézek, ahol egyből szemet szúr, hogy kisebbek lettek a szarvaim. Mégis mi történik velem? Ez biztos, hogy nem kimerültség. Luna tehet róla? De, ha ő, akkor mégis hogyan?

Remélem tetszett a fejezet, további szép napot nektek. Sziasztok!