A lány másnap reggel elindult a fehér ruhával a kezében a barátnőjéhez, hogy visszaadja neki a ruhadarabot, hisz csak kölcsönbe kapta.

Vidáman sétálgatott az erős napsütésben. Meleg volt aznap az idő, kellemes szellő fújdogált, a fák lombjai gyengéden lengedeztek tőle.

Kyungmi azért volt boldog, mert mióta Jungkook megkérte a rajongókat, hogy hagyják békén, azóta már senki sem piszkálja. Valamint örült annak is, hogy Jinre 100%-ig számíthat. Jól esett neki az a nagy ölelés, a vigasztaló szavak. Sokat jelentett neki.

Pár perc múlva meg is érkezett Jiwoo-hoz. Lassan lenyomta a kilincset, majd óvatosan kinyitotta az ajtót.

- Szia!... sztok...

Azonnal lehervadt a mosoly az arcáról, ahogyan meglátta a két embert. Pont falták egymás ajkait, és mikor látták, hogy Kyungmi belépett a házba, azonnal szétugrottak.

A barna hajú kezéből hirtelen kiesett a ruha, amely nesztelenül ért földet. Csak állt ott, teljesen lefagyva, és az édes kettest vizslatva. Kapkodta közöttük a tekintetét. Kínos és feszült csend lappangott körülöttük. Kyungmi nem hitt a szemének. Nem tudta feldolgozni azt, amit látott. Egyáltalán nem számított erre az egészre.

Majd gondolt egyet, sarkon fordult, és szó nélkül elrohant. Csak a földet pásztázta, ezért egy idő után bele is rohant valakibe.

- Bocsánat! – morogta az orra alatt, fel sem nézve, majd továbbrohant. Az illető utána fordult. Maszk takarta az arcát és elég magas termetű volt. Egy ideig csak nézett a lány után, majd inkább sietve elindult utána.

Mikor már közel járt hozzá, begyorsított, és próbálta kikerülni az embereket, miközben kiáltozott a barna hajú lány után:

- Kyungmi! Hé, Kyungmi!

Mikor utolérte, a lány vállára helyezte a kezét, mire az megtorpant.

- Ki maga? Engedjen el! – emelte fel a hangját hátra sem nézve az említett.

- Nyugi, Kyungmi! Én vagyok az, Jin! – nyugtatta meg a fiú.

- Valóban?

- Igen, nem hazudok!

Kyungmi hátra fordult, egy pillanatra felnézett Jinre, majd újra le a földre és szipogni kezdett.

- Mi a baj? – simogatta meg a lány egyik karját a másik barna hajú.

- L-L... l-láttam Jiwoo-t és Jungkookot csókolózni! – fakadt ki a kérdezet, mire Jin teljesen elképedt.

- Hogy mi?! – kérdezte tágra nyílt szemekkel. Őt is teljesen váratlanul érte ez az egész.

- Hallottad! – nézett fel rá a lány idegesen, és könnyekkel teli szemekkel.

Körülbelül egy óra múlva a kért fiatal már Kyungmi háza felé tartott. A lány mindenféléről beszámolt a fiúnak, de inkább Jiwoo és Jungkook volt a fő téma, amelyet részletesen kifejtettek, de ez már a fiatalabbik barna hajú nappalijában folytatódott.

Mikor átbeszélték a történteket, Jin értetlenkedve nézett körül.

- Khm... mit is mondtál? Hány éves is vagy? – szólalt meg pár másodperc után.

- 16 – jelentette ki sóhajtva a kérdezett.

- 16? És a szüleid akkor mégis hol vannak? – vonta fel a szemöldökét a 23 éves.

- Öhmmm... erről nem szeretnék beszélni... - állt fel lassan Kyungmi a kanapéról és pár lépéssel odébb sétált.

- Na, nyugodtan mondd el! Nekem bármit elmondhatsz! – fordult felé a másik barna hajú, miközben lágy, megnyugtató hangon beszélt hozzá.

- Öhmmm... - kezdte el piszkálni a körmeit a kérdezett, és lehajtotta a fejét, majd sóhajtott egy nagyot – Elmentek – motyogta az orra alatt, alig hallhatóan.

- Mi? Bocsi, de nem hallottam!

A lány visszanézett a fiúra és ismét sóhajtott egyet. Összeszorította ajakit. Nem akarta elbőgni magát. De sajnos ez pár másodperccel később nem jött össze.

- Árva vagyok, Jin! Árva! – hangja ajkaival együtt megremegett, és pár kövér könnycsepp gördült le enyhén piros, gyönyörű orcáján.

Gyűlölt erről beszélni. Az ölelések utáni vágyának oka pedig – kerek perec – ez. Szülei keserű halála.

- Mi a... - akadt ki teljesen Seokjin. – É-Én... - állt fel a kanapéról ő is – Sajnálom. Részvétem – lépett Kyungmi elé.

Karjait a vékony lány köré fonta, majd mikor szorosan magához is húzta, az említett a mellkasába fúrta a fejét és hangosan felzokogott.

- Félek mindentől, gyenge vagyok! Gyenge és tehetetlen! – ordította a fiú mellkasába két szipogás között – És pont most törték össze és zúzták porrá a szívem!

Mikor Kyungmi lenyugodott, elmesélte – Jin kérésére -, hogy hogyan vesztette le a szüleit. Mindenről beszámolt neki. Igaz, könnyekkel küszködve, de kifejtett mindent.

- Hát igen. Így történt – fejezet be mondanivalóját a lány.

- Ez... ez borzasztó... - szörnyedt el Jin.

- És gondolhatod, hogy azóta mennyire nem vagyok jóban a mély medencékkel, tengerekkel, és óceánokkal...

- Azt gondolom.

- Minden veszélynek ki vagyok térve. Szinte mindennek.

Erre Jin közelebb húzódott a lányhoz, és magához ölelte őt. Kyungmi pedig a vállára fektette a fejét.

- Majd én megvédelek! – suttogta a fiú.

Körülbelül három óra múlva Jin a banda leaderjének kérésére el is indult az egyesületbe, hisz muszáj gyakorolniuk.

Mikor belépett a tánctermükbe, mindenki üdvözölte őt. Valamint meglepve vette észre azt, hogy Jiwoo is velük volt. Ó, pedig még a háta közepére sem kívánta azt, hogy itt legyen, azok után, amiket Kyungmi elmesélt neki. Az igazat megvallva... Jungkook-kal sem volt ez máshogy. Azt tervezte, hogy gyakorlás után el fog vele beszélgetni erről az egészről. Fontosnak tartotta áttárgyalni a reggeli eseményeket.

A próbának körülbelül két óra múlva vége is lett. Fáradtan feküdt el mindenki a padlón. Jiwoo pedig leült barátja mellé, akinek a fejét az ölébe rakta, és mosolyogva simogatta a fiú izzadt homlokát, arcát, hajtincseit rendezgette. A 18 éves pedig becsukta a szemeit és nyugodtan tűrte a puha kezek simogatását. Viszont kellemetlenül érezte magát a csókos eset miatt. Szégyellte is magát, nem is kicsit.

Jin felült, sóhajtott egyet, és fejét ingatva nézte az édes kettest. Nem tetszett neki az, amit látott. Az oka pedig egyértelmű volt.

Sóhajtott még egyet, kicsit kifújta magát, megborzolta a haját, felpattant, és odasétált az említett két személyhez.

- Jungkook, beszélhetnénk? – szólalt meg.

Erre a fekete hajú fiú lassan kinyitotta a szemeit, és az újdonsült barátnőjével együtt nézett fel a föléjük magasodó bandatagra.

- Fontos! – jegyezte még meg a barna hajú.

- Oké, menjünk! – ásított Jungkook, majd felült – Mindjárt jövök! – mosolygott rá a mellette ülő lányra, adott egy apró csókot a szájára, felállt, és a legidősebb fiút követve kiment a teremből.

Elvonultak a folyosó egyik végébe, és Jin bele is kezdett a mondanivalójába.

- A mai reggelről volna szó – köszörülte meg a torkát és halkabban beszélt tovább – Mi is volt az a csók? – nézett komolyan a maknae szemébe.

Az említett elvörösödött és zavartan megvakarta a tarkóját.

- Áh... öhmmm... szóval... te is tudod? – nézett rá Jinre és összeszorította ajkait.

- Igen, tudom! Képzeld, tudom! Nagyon is tudom! – bólogatott lassan a kérdezett – Kyungmi szinte sírva mondta el nekem! Hogy benyitott Jiwoo lakásába, a ruhával a kezében, és rajtakapott titeket! – majd pár pillanat múlva újra megszólalt – Persze, hogy tudom!

Ezek után pár perc néma csend következett, amelyet Jin tört meg.

- Nem veszed észre, hogy napról-napra összetöröd a szívét? Hmmm?

A maknae erre nem mondott semmit, csak a cipője orrát nézte meredten.

- Figyelj már, haver! Elvileg te vagy a Golden Maknae! Jó az énekhangod, jól táncolsz, híres, erős, aranyszívű, kedves, és abszolút szerethető srác vagy! – így ismét a 23 éves – De a lányok szívét aztán jól szét tudod zúzni...

Jungkook még mindig hallgatott.

- Ez a lány szeret téged! Oda van érted! – szólalt meg pár másodpercen belül a barna hajú újra – Még egy nyamvadt ölelést sem adsz neki, mikor cseszettül örülne még annak is!

Este Jungkook magába volt fordulva e miatt az ügy miatt. Megijedt attól, amit tett, nem is kicsit. Az érzéseivel sem volt tisztában, gondolatok cikáztak a fejében, pillanatról-pillanatra, megállás és szünet nélkül. Csak forgolódott az ágyában, próbált aludni... de nem tudott nem Kyungmira gondolni.

Pár perc után a helyzetet megelégelve kinyitotta a szemeit, melyeket eddig erősen összeszorított, elvette a telefonját az éjjeli szekrényről, feloldotta, majd nagy nehezen írt egy üzenetet a lánynak.

Csak várt és várt a válaszra... de az sajnos nem jött.

Pár percig még reménykedve bámulta a kijelzőt, majd belenyugodva abba, hogy márpedig ebből semmi sem lesz, sóhajtott egy nagyot, kikapcsolta a mobil képernyőjét, visszahelyezte a készüléket az előző helyére, és az oldalára fordult.

Tíz percig csak nézett maga elé, majd könnyei potyogni kezdtek, így csöndesen, némán álomba sírta magát.

A fiú nagyon bátor volt. Sohasem félt sírni. Ez a dolog... ez pedig rendkívül becsülendő volt benne.

~Golden Maknae: Jungkook egyik beceneve. És hogy miért is „golden"? Nos, ez a kérdés magáért beszél. ;) ♥