Kyungmi már az első órától kezdve egyedül volt. Teljesen magába fordult. Szünetekben is csak magányosan üldögélt az osztályteremben, miközben elmerült gondolataiban. A folyosóról kisebb beszélgetéseket lehetett behallani, cipőkopogással társulva.

Már a negyedik szünet kezdődött el. Kyungmi pedig már a sírás szélén állt, annyira maga alatt volt. Kezében egy idegességében összegyűrt papírgalacsint szorongatott. Haja az arcába hullott. Olyan volt, mint egy kiközösített és elveszett lélek. Úgy érezte, hogy az élete romokban van.

Fejét lehajtotta a padra és utat engedett könnyeinek.

- Talán van még remény?

Egy megválaszolatlan kérdés töltötte be gondolatait. A remény után való vágyakozás. Egy rejtélyes kérdés.

Vajon van még remény? Jelen van valahol a remény szikrája?

A remény márpedig mindvégig ott volt. Csak várni kellett rá, és... már jött is.

Egy nagy, meleg tenyeret érzett meg a hátára simulni. A kéz gazdája pedig nem más volt, mint maga a remény. Kyungmi egyetlen reménye.

- Kyungmi! - zökkentetten ki gondolataiból egy lágy, selymes, szinte bizsergető hang - Mi a baj? - a hang ezentúl aggódóan csengett. A meleg tenyér pedig biztonságot és megnyugvást árasztva kezdett el mozogni a hátán - Istenkém... - sóhajtott fel és helyet foglalt mellette - Mi bánt? Kyungmi!

A fiú nagy nehezen elérte azt, hogy a lány felé forduljon, és hajtincsei közül pillantson rá vissza.

- Hát veled meg mi történt? - söpörte ki a hosszú, barna tincseit az arcából, majd két keze közé fogta arcát.

Egymás szemébe meredtek. A fiú szemei tele voltak aggodalommal, amely tekintetében tisztán tükröződött. A lány szemei ezzel ellentétben fájdalommal és félelemmel voltak tele. Tekintete minden szenvedést elárult.

Hát persze, hogy félt. Félt elveszíteni a fiút. Azt a fiút, akit szeret. Ráadásul nem csak egy átlagos srác volt. Hanem egy angyali srác. Egy igazi élettársnak való srác. Az a fajta srác, akit szinte egy könyvből szakítottak ki. Persze neki is megvoltak a maga hibái, de a lány szemében... maga volt a tökéletesség. De nem csak ő volt ezen a véleményen.

Mindig is nehezen hitte el azt, hogy egy ilyen fiú pont őt választotta, holott a világon van még több millió lány, akik közül válogathatott volna, de nem. Ő leragadt Kyungmi mellett.

Na de itt jött képbe Jiwoo, aki mindent felkavart. Minden összekuszálódott, amióta megjelent. A végkimenetel pedig... hát a végkimenetel nem lesz meg egykönnyen.

- Te sírtál? - vette észre a fiú a lány szemeiben és arcán a könnyeket. Kyungmi beleharapott az ajkába és behunyta szemeit - Egy ilyen szép lány miért sír? - simogatta meg arcát.

- J-Jungkook... - nyöszörgött Kyungmi - É-Én... n-nekem ez... n-nem fog menni...

Nem is kellett neki több: máris sírásban tört ki. Hátrébb húzódott a fiútól, beletúrt a hajába, és fel sem pillantva itatta az egereket.

- Mégis miről beszélsz?

- Jiwooról van szó... l-láttalak titeket ölelkezni - szipogott - Jungkook, én ezt már nem bírom!

- Kyungmi, ezt most azonnal abbahagyod! - komolyodott el Jungkook.

Kyungmi lassan ráemelte a tekintetét. Szemeiben ezentúl düh fénye csillant.

- Mégis miért, hmmm? - emelte fel a hangját - Mégis hogy a fenében tudsz két lányt egyszerre szeretni?!

A fiú pár másodpercig csak visszameredt rá és lassan emésztgette a lány szavait.

Valóban így vélekedett volna róla a lány?

- Miért érzem magam úgy, mint egy szoknyapecér? - töprengett, de azonnal el is hesegette a gondolatot.

- Jiwoo miatt nem megy, Jungkook! Zavar, hogy visszajött! - szólalt meg újra Kyungmi - Hogy a fenében tudsz két lányt is egyszerre megfűzni?!

Jungkook ezen a mondaton viszont teljesen ledöbbent.

- Két lányt egyszerre megfűzni? - tette fel halkan magának a kérdést és mélyen az előtte ülő szemébe nézett - Te félreismersz - ingatta meg a fejét és felsóhajtott - Ez nem így van, baba - állt fel.

Kezeit a tágra nyílt szemű lány karjai alá helyezte, könnyedén felemelte, és a padra helyezte, majd kezeit a csípőjére tette, és úgy nézett a szemeibe.

- J-Jung... - hebegett Kyungmi, de a másik közbevágott.

- Csak hogy tudd... én nem fűzök meg két lányt egyszerre - dörmögte, mire a lány teljes teste bizseregni kezdett - Rosszul hiszed, baba - hajolt le a nyakához - Én csak egy lányt akarok megfűzni, hogy ne egy halandó tegye meg azt helyettem. És az te vagy, Kyungmi.

A fiú lehelete szinte perzselte a lány bőrét. Hideg futkosott a hátán. Hasában a pillangók vadul csapkodtak. Zavarban volt és szívverése felgyorsult.

- J-Jungkook... - nyöszörgött félve.

- Mondd csak, baba! - mosolyodott el a másik.

- É-Én... - szava elakadt és ajkát megharapta.

- Mit óhajtasz, hercegnő? - hajolt újra közel a nyakához az idősebbik - Szolgálatodra állok - nyomott egy lágy puszit a füle közelébe, mire az megremegett.

- M-Miért viselkedsz így velem?

Jungkook eltávolodott tőle, újra belenézett a szemébe és elvigyorodott, ami a kis nyuszi fogaitól imádnivalónak hatott. De ugyanakkor a pimaszság is benne uralkodott, ami csak még nagyobbat dobott dögös ábrázatán.

- Csak tudatni akarom életem szerelmével, hogy van ilyen oldalam is - kezdte el lágyan simogatni a derekát - Baba... - kuncogott édesen.

- N-Ne... n-ne becézz így...

- Miért? - ült ki egy nagyobb vigyor Jungkook arcára.

- Csak... cs-csak hagyd abba...

Jungkook újra kuncogott, majd kínzó lassúsággal beleharapott az ajkába és egy aprót belemarkolt a lány fenekébe - már amennyire a pad tetejétől tudott.

- Te szoknyapecér! - kiáltott fel Kyungmi, és lendítette a karját egy pofonra, de a fiú azonnal megragadta a csuklóját, így a terv nem sült el jól.

- Ezt... most szépen... abbahagyod - fújta ki kissé feszülten a levegőt.

- Miért teszed ezt velem? Miért teszel tönkre? - pityergett Kyungmi, miközben ajkai megremegtek - Hová tűnt a régi Jungkook, akit megismertem? Hová tűnt az a Jeon Jeong-guk a kávézóból? - kezdett el némán sírni.

Az említett kifújta a bent tartott levegőt, hátralépett, és nekidőlt a mögötte lévő padnak.

- Sajnálom... - motyogott - Nem érdemellek meg...

- O-Oppa... - szállt le a padról a fiatalabbik - Oppa, nem erről van szó - lépett elé remegő lábakkal - Csak... olyan... furcsa vagy. Elsietsz mindent. Kiszámíthatatlan vagy, és úgy viselkedsz... m-mint ha együtt lennénk. Lassan már magamon sem tudok kiigazodni, annyira összezavarsz. Most meg babának szólítasz, és a fenekemet markolászod... mégis mi a fene folyik itt?

A fiú nem szólalt meg, mire a lány kíváncsi tekintettel fürkészte az arcát.

- Oppa... minden rendben? - lépett még közelebb.

- Egy barom vagyok. Egy nyomulós barom.

- Oppa...

- Nem érdemellek meg.

A lány erre óvatosan - és kissé félve - elfektette a fejét a fiú mellkasán és úgy nézett a fiú arcára.

- Jungkook... ne gyötörd magad ezen! Borítsunk rá fátylat, oké?

- Rendben - bólintott a kérdezett - De jobbat érdemelsz nálam.

- Nálad nem érdemlek jobbat. Éppen elég kedves vagy nekem - mosolyodott el a másik.

- Jaj, te lány, hogyan érdemeltelek ki téged? - hitetlenkedett Jungkook, és szorosan magához ölelte Kyungmit, mire az kuncogott.

- Oppa! Jungkook oppa! - hallottak hirtelen egy hangot a folyosóról, mire mind a ketten felkapták a fejüket.

- Most mi legyen? - suttogott Kyungmi - Mi van akkor, ha bejön ide?

- Tegyünk úgy, mint ha magyaráznék neked valamit! - engedte el a fiú - Gyere! Gyorsan!

Azzal leültek a lány padjához, kinyitottak egy könyvet, és az fölé hajolva várták, hogy Jiwoo belépjen a terembe. Viszont Jungkook keze a pad alatt akaratlanul is Kyungmi combjára csúszott, mire a lány zavarba jött és elpirult.

Furcsa módon biztonságot érzett tőle. Kezét a fiú nagy kézfejér helyezte, mire az gyengéden megfogta azt, miközben lágyan simogatta.

Jiwoo hamarosan be is lépett a terembe, mire Jungkook azonnal megszólalt.

- Tehát akkor most már érted? - sóhajtott fel, miközben lassan elengedte a másik kezét.

- Igen - bólintott Kyungmi - Köszi, hogy elmagyaráztad! - mosolyodott el, mire Jungkook szíve megdobbant.

- Itt meg mi folyik? - tette keresztbe kezeit Jiwoo és felvont szemöldökkel meredt a két barna hajú teremtésre.

Az említettek felé kapták a fejüket.

- Csak segítettem neki, mert nem értett egy tananyagot - dőlt hátra Jungkook a székben.

- Oké...? - furcsálkodott a fekete hajú - Mindegy, nem is érdekel - rázta meg a fejét - Oppa~ Kijössz velem szünetre?~ - nyújtotta el a mondatok végét, ami Kyungmit nagyon idegesítette.

- Persze - sóhajtott fel a kérdezett.

Ahogyan állt fel, még egyszer megfogta a pad alatt Kyungmi kezét, és odasétált Jiwoohoz.

- Gyere, menjünk! - adott az említett egy csókot a fiúnak, és kézen fogva kimentek a teremből. Persze Jiwoo még pár pillanatig méregette Kyungmit, hiszen nem tudta hova tenni ezt az egészet. Meg persze a féltékenység is kiült az arcára.

Miután a pár elment, Kyungmi az osztályteremben maradt, gondolataiba roskadva.

- Miért érzem azt, hogy... Jungkook... olyan... furcsa és titokzatos? Miért kell összezavarnia? Miért kell ilyen elérhetetlennek lennie néha? Miért kell őt Jiwooval együtt látnom? Miért kell újra és újra azon búslakodnom, hogy nem illek hozzá?

Felsóhajtott és beletúrt barna hajába.

- Jeon Jeong-guk... mondd... miért kell zavarba hoznod és elérni azt, hogy fülig szerelmes legyek beléd?