Másnap Kyungmi szintén az iskola folyosóján járkált. Még azóta sem adta vissza Jungkooknak a dzsekijét, aminek persze csak jobban örült.

Éppen a szekrényében pakolászott, amikor valaki hirtelen megszólította őt.

- Szia, Kyungmi!

Erre az említett gyorsan becsapta a szekrény ajtaját és ijedten az illetőre kapta a tekintetét. Egy immáron barna hajú Jungkookal találta szemben magát.

- Oh... sz-szia! - köszönt vissza zavartan.

- Jézusom... ezzel a hajjal még szívdöglesztőbb...

- Hogy vagy? - mosolyodott el a fiú, mire a lány teljesen levörösödött.

- J-Jól, k-köszi... és te?

- Jól... csak a szokásos, tudod... - sóhajtott fel.

- K-Kookie... - szólította meg félénken Kyungmi az előtte állót.

- Hmmm? - vonta fel a szemöldökét a szólított, miközben nekidőlt a szekrénynek és karjait keresztezte mellkasa előtt, amelytől felsője megfeszült az említett testrészén és izmai itt-ott kirajzolódtak. Persze ezt Kyungmi nem hagyta reakció nélkül. Arca újra elvörösödött és szemeit a fiú arca és mellkasa között kapkodta teljes zavarában.

- Öhmmm... cs-csak... - hebegett-habogott.

- Egyre dögösebb... te jó ég...

- Csak?

- Öhmmm... izé... kaptál valamit a tegnapiért?

- Szerencsére nem. Az igazgató azt mondta, hogy nem akar beleszólni senkinek a magánügyébe.

- A-Akkor nagyon lazán vesz mindent, mit ne mondjak...

- Miért? Szerinted adnia kellett volna valamit? - nézett furcsállva a lány szemébe.

- Nem! Dehogy is! Isten ments! - tiltakozott a másik - Cs-Csak meglepett.

- Engem is - kuncogott az idősebbik - Amúgy... hol van a dzsekim?

- Ó... a-a dzsekid... - nyitotta ki Kyungmi újra a szekrényének ajtaját, majd miután kezébe vette az említett ruhadarabot, vissza is csukta azt és újra Jungkook felé fordult.

- T-Tessék! - nyújtotta át neki kissé letörve.

- Köszi! - mosolygott a másik és átvette a ruhadarabot.

- A-Amúgy... hogy-hogy barna lett a hajad? Furcsa téged így látni - kíváncsiskodott a lány.

- Ja, a hajam? - túrt bele Jungkook a hajába, mire Kyungmi egy másodpercre akaratlanul is beleharapott az ajkába a látványtól. Szerencsére ez a másik számára észrevehetetlen maradt - Lesz egy új videóklippünk és albumunk, úgyhogy egy kicsit változtattak rajtunk... ráadásul előttünk van egy turné is - sóhajtott fel.

- Na meg miattad... - gondolta magában.

- É-Értem... - hajtotta le szégyenlősen a fejét a másik.

- Miért vagy ennyire zavarban? - helyezte a fiú a vállára a kezét - Kyungmi! - emelte fel az állát gyengéden és belenézett a szemébe.

- Cs-Csak... i-izé... - nyelt egy nagyot a lány.

- Többször is elpirulhatnál, mert aranyos vagy! - mosolyodott el a fiú és tovább szemezett vele - Olyan szép szemeid vannak! - simított végig arcán gyengéden, majd egy pillanatra összenyomta az orrukat, mire a lány kuncogott - Na én megyek is. Nem zavarlak tovább - mosolygott még egyszer rá, megsimogatta a haját nagy kezével, majd újra kiegyenesedett, megfordult, és elsétált. Kyungmi pedig utána nézett.

- Kiszámíthatatlan... ráadásul picit sietteti is a dolgot... de teljesen elveszi az eszem... azzal, hogy egyszerűen csak tökéletes és közvetlen.

Akaratlanul is elpirult, zavarban volt, és kissé kellemetlenül is érezte magát. Érezte, hogy Jungkook jelenléte máris hatalmas hatással van rá. Pláne akkor, amikor olyan közel kerül hozzá, mint az előbb. A mosolya pedig egyenesen elolvasztja és megdobogtatja a szívét.

Hirtelen gyors cipőkopogást hallott a közelből, majd egy kiáltást.

- Oppa! - hallotta egy lány hangját.

Azonnal odakapta a fejét, ahol Jungkookot látta csak ugyan úgy háttal, mint eddig.

De ez most más volt.

Látta, ahogyan két fehér kar fonódik a fiú nyaka köré, és fekete hajtincsek ezrei libbennek oldalra, lágyan hullámozva. A fiú karjai pedig azonnal előre lendültek, amikor Kyungminak hirtelen eljutott a tudatáig, hogy mi történik.

Lélegzete azonnal elakadt. Fülében érezte szíve heves dobogását. Kezei szájára tapadtak, mint ha életre keltek volna. Könnyei útnak indultak.

El akart menekülni minden elől.

Befutott a mosdóba, ahol megtámaszkodott az egyik mosdókagylón. A levegőt hevesen kapkodni kezdte, majd remegő kezekkel, szinte észvesztve túrt bele hajába, miközben könnyei záporként hullottak. De lábai hirtelen összecsuklottak, így Kyungmi összeesett. Ajkait vadul harapdálta. Teljesen elborult az agya.

- Az nem lehet... n-nem jöhetett vissza... e-ez képtelenség... - motyogta maga elé remegő, rekedtes hangon.

A rossz emlékek azonnal utat törtek maguknak, teljesen tönkretéve mindent, és elszakítva így tőle Jungkookot. Akit szeret. Aki mellett biztonságban érzi magát. Akiben napról-napra jobban és jobban megbízik. Akinek mindig vágyik a nagy, meleg öleléseire. Minden odalett egy pillanat alatt.

A csengőszó élesen hasított a levegőbe, így jelezve az óra kezdetét.

Kyungmi feltápászkodott a hideg padlóról, és kis kezeivel megtörölgette könnyekkel áztatott arcát. Ajkai a kiserkenő vértől szinte égtek, de ő ezzel kicsit sem törődött. Úgy volt vele, hogy már teljesen mindegy az egész. Úgy is lelkileg egy roncs, nincs már értelme ezzel foglalkozni. Nincs már értelme egy ilyen fiú után epekedni.

Ezzel az elhatározással lépett ki a mosdóból és indult el az osztályterembe, ahol már mindenki a helyén ült a tanárra várva, így hát ő is így tett. Viszont a mellette lévő hely üres maradt, Donghyun pedig sehol.

- Túl kell lépnem Jungkookon. Borzasztóan nehéz lesz, de így, hogy újra megjelent az a személy, aki a legnagyobb támaszt jelentette számomra, és közel került a világ legédesebb srácához, akit szeretek... muszáj lesz. Muszáj lesz lemondanom Jeon Jeong-gukról. Ő egy olyan lányt érdemel, aki legalább annyira szép, mint egy idol. Hát igen. Én a nyomába sem érhetek. Bele kell törődnöm abba, hogy soha nem lesz normális kapcsolatom.

A tanár bejött az osztályba, mögötte az új osztálytárssal. Méghozzá azzal a lánnyal, aki az előbb még Jungkookot ölelgette.

- Jó reggelt mindenkinek! - köszönt a tanár, mire mindenki felállt és kórusban visszaköszönt - Meg is érkezett az új osztálytársatok, fogadjátok őt szeretettel! Kérlek, mutatkozz be! - pillantott a fekete hajú, már-már modell alkatú és arcú lányra.

Az említett elmosolyodott.

- Sziasztok! A nevem Kim Ji-woo, félig koreai és félig amerikai vagyok. Los Angeles-ből jöttem, ahol a szüleim élnek, de most itt lakok Szöulban, a nagyszüleimnél - mutatkozott be.

Kyungmi volt az egyetlen, aki teljesen elsápadt. Nagyon nem érezte jól magát. Már az is elég sokk volt neki, hogy látta őt Jungkook nyakába borulni, de most, hogy kiderült az, hogy ő az új osztálytársuk, plusz ráadás az egészre.

Jungkookal való kapcsolatát pedig egyre reménytelenebbnek találta, hiszen Jiwoo ezerszer szebb lett azóta, amióta utoljára látta. Sokkal jobban illett Jungkookhoz, hiszen a fiú azért mégis egy híres idol volt, ráadásul minden tulajdonsága megvolt ahhoz, hogy egy tökéletes barát legyen. Helyes és aranyos volt, lányokat megszégyenítő szépséggel. Barna hajával - ami mellesleg észvesztően jól állt neki -, puha bőrével, csókolni való ajkaival, és szívdöglesztő, de mégis édes mosolyával bármelyik lányt le tudja venni a lábáról. Na meg a kockás has és a hatalmas izmok... ezektől csak még tökéletesebb volt.

Kyungmi nem akart egy ilyen személyt elveszíteni, de muszáj túllépnie rajta. Már az sem érdekelte, hogy túlzásba viszi esetleg az egészet.

- Üljetek le, és Jiwoo, te is foglalj helyet! - zökkentette ki gondolataiból a tanár hangja.

Miután mindenki helyet foglalt, Jiwoo is leült valahova, de nem Kyungmi mellé. Viszont nagyon méregette őt a felismerés miatt, de Kyungmi nem mert ránézni. Csak még nagyobb fájdalom hasított volna megsebesedett kis lelkébe és milliószor megszakadt kis szívébe. Hiszen azért mégis a legeslegjobb - ráadásul egyetlen - barátnője volt már kiskora óta. De mikor belépett a képbe a BTS, élén Jungkookal, minden szertefoszlott. Már semmi sem a régi. Már semmi sem lesz olyan, mint régen. Feje tetejére állt tíz ember élete.