Annyeong!

Bizony, a történet elérte a 6000 olvasást/megtekintést. Néha komolyan nem hiszem el azt, hogy ennyien szeretik a munkáimat, és boldogsággal tölt el, hogy márpedig ez így van. Nagyon szépen köszönöm Nektek! Nélkületek nem is tudom, hogy mi lenne velem... már nem győzöm megköszönni a megtekintéseket, annyira sok van. De komolyan. Imádlak titeket! :* ♥♥♥♥♥♥♥♥♥♥

Remélem tetszeni fog ez a rész nektek. Bár nem lett valami nagy durranás, de remélem tényleg tetszeni fog nektek. Jó olvasást hozzá! :)

~Chu ♥

***************

Már közeledett az este, mire a BTS megérkezett Busanba. Hosszú utazáson mentek keresztül és mindannyian fáradtak voltak. Már alig várták azt, hogy megpihenjenek abban a hotelban, ahová tartanak.

- Fiúk, itt vagyunk! – szólalt meg a menedzserük, miután a furgon lefékezett egy épület előtt.

Mindenki kiszállt nagy nehezen a járműből, majd a csomagtartót kinyitották, mindenki megfogta a saját cuccát, majd felnéztek az épületre.

Hatalmas épület volt, nagy ablakokkal és hófehér falakkal. Oszlopai itt-ott aranyozottak voltak. Bejárata előtt egy piros szőnyeg hevert. Kissé hasonlított a londoni hotelekre.

Beléptek az épületbe. Belülről is ugyan olyan szép volt, mint kívülről. Ugyan úgy piros szőnyeg hevert a lábuk alatt, és mind a két oldalra nyílt egy-egy folyosó, melyeknek végén volt egy-egy lift.

Mikor odaléptek a recepcióhoz, már oda is adták neki a szobákhoz tartozó kulcsokat, így el is indulhattak a lakosztályok felé.

Mindegyik szobában két ágy volt, de volt egy három ágyas és egy egy ágyas is. Egy szobába került Jin és Jungkook, Suga és Rapmonster, valamint Jimin, V, J-Hope. A menedzser is egy külön szobába került.

Egy szobába ha beléptünk, egy pici előtér fogadott minket, ahova a cipőket tudták letenni, valamint a kabátokat és egyebeket felakasztani. Majd beljebb haladva a falnál sorakoztak az ágyak, attól függ, hogy mennyi lehetett egy szobában. Egy, kettő, vagy esetleg három.

Ahány ágy volt a szobában, annyi ruhás szekrény és éjjeliszekrény helyezkedett el a falnál. Jobb oldalról pedig nyílt egy kisebb konyha, egy WC, és egy fürdőszoba.

Körülbelül háromnegyed óra múlva mindenki elrendezkedett a saját szobájában, mikor Jin egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy gondolta, hogy videó hívást indít Kyungmival és megmutatja neki, hogy milyen helyen vannak. Már amúgy is hiányolta őt, ráadásul a többiek is így tettek.

Miközben kicsöngött a telefon, Jungkook megszólalt.

- Kit hívsz? – vonta fel a szemöldökét, miközben felült az ágyában és ásított egyet.

- Kyungmit – pillantott rá a kérdezett.

A fekete hajú erre elszótlanodott és inkább nem is nézett a szobatársa felé.

A kicsöngés hirtelen abbamaradt és a telefon kijelzőjén Kyungmi jelent meg.

- Szia, Kyungmi! – mosolygott a fiú.

- Jin Oppa! – kiáltott fel boldogan a lány – Már oda értetek? Ugye nem esett semmi bajotok?

Seokjin kuncogott.

- Aranyos vagy, hogy így aggódsz értünk... amúgy minden rendben.

- Uh, oké – mosolygott megkönnyebbülten Kyungmi – A többiek is ott vannak veled?

- Hát ha itt lennének, akkor hangzavar lenne...

- Hmmm... igaz...

- Nincsenek itt – ásított egyet Jin.

- Álmos vagy?

- Csak egy kicsit...

- Biztos?

- Na jó, nem. Nagyon – nevetett a fiú.

- Van szobatársad?

- Persze, hogy van.

- Rapmon Oppa? – kezdett el kíváncsiskodni a 16 éves.

- Nem.

- Suga Oppa?

- Nem.

- Jimin Oppa?

- Nem.

- J-Hope Oppa?

- Nem.

- Taehyung Oppa?

- Nem.

- Jungkook Oppa?

- Igen – sóhajtott fel a kérdezett.

- Ó... - remegett meg a lány hangja – Tehát akkor most hall engem? – keseredett el.

- Pontosan – bólintott a 23 éves.

- Oh, akkor... - vakarta meg zavartan a tarkóját Kyungmi – Sz-Szia, K-Kookie... - vörösödött el.

- Szia... - sóhajtott fel a fekete hajú.

Pár hosszúnak tűnő másodperc után Seojin újra hozzászólt a lányhoz.

- Akarod látni a többieket? Vagy esetleg Jungkookot itt mellettem?

- Mindenkit! – tapsikolt izgatottan Kyungmi, de hirtelen eltűnt a mosoly az arcáról és a kezei is megálltak – Kivéve Kookiet... - sütötte le a szemeit.

- Megértelek – sóhajtott fel Jin – Akkor menjünk!

Azzal felállt az ágyáról és a telefonnal a kezében átbaktatott a többi fiú szobájába is. Mindenhol nagy örömmel fogadták Kyungmit és sokat beszélgettek vele.

Eközben Jungkook teljesen maga alatt volt. Elfeküdt az ágyán, háttal a bejáratnak és csak meredt maga elé.

Bántotta az, hogy Kyungmi nem akarta őt látni még telefonon keresztül sem. Tisztában volt már rég óta azzal, hogy nyomós oka van rá, de mégis rosszul esett neki. Alig telt el pár óra és máris iszonyúan hiányolta őt. Még életében nem érzett ekkora fájdalmat. Mostanában pedig egészen elszótlanodott. Olyan, mint ha ott sem lenne a barátai között.

- Kínoz ez az érzés. Félek, hogy egyszer bele fogok pusztulni...

Ahogyan pedig hallotta, hogy a szomszéd lakosztályban összegyűlnek a többiek és vidáman beszélgetnek a lánnyal – az átszűrődő hangzavarból ítélve –, hirtelen kicsordult szeméből egy nagy, kövér könnycsepp.

- És már megint sírok Kyungmiért. Ezt nem hiszem el. Fiú létemre egy bőgőmasina vagyok. És mindez egy olyan lány miatt, akiért bármit kockáztatni mernék. Bármit. Még térdre is borulok előtte, ha kell.

- Maknae, minden rendben? – érzett meg egy nagy tenyeret a vállán, a matrac pedig besüppedt mögötte, ahogyan Taehyung leült.

- Nem, V, semmi sincs rendben – sóhajtott fel a szólított. Hangja furcsán megremegett.

- Ezt már amúgy én is észrevettem. Át sem jössz, hogy Kyungmival beszélhess, nem tudsz megszólalni sem előtte, és amikor ott voltunk nála, úgy lépett hátra, mint aki meg van rémülve. Mi van veletek?

Jungkook kifújta a bent tartott levegőt, felült, és megtámasztotta fejét kezeivel a térdén. A vörös hajú fiú pedig azonnal helyet foglalt mellette és aggódóan fürkészte a mellette ülőt.

- Ez bonyolult, Tae – szólalt meg az említett.

- Hidd el, nekem bármit elmondhatsz. Meghallgatlak mindig téged, ezt te is jól tudod.

A fekete hajú vett egy nagy levegőt és belekezdett:

- Nos... több ok is van rá. Az első az, hogy Jiwoo-val csókolóztam előtte. Szinte a szívem szakadt meg, mikor láttam elfutni – pár másodperc után újra megszólalt – Innentől kezdődött ez az egész – sóhajtott fel – Aztán... egyre jobban elijesztettem magamtól őt. Először teljesen sarokba szorítottam. Követelőztem és erőszakoskodtam. Utána pedig egyre jobban távol került tőlem. Félt tőlem. Fél tőlem még most is. Aztán... a suli bálban egy senkiházi megcsókolta, én meg kiakadtam. És amikor meghallottam, hogy igenis szeret engem, ismét követelőztem. Ráijesztettem megint. Most pedig látni sem akar engem. Ha a közelében vagyok, mindig tartja a minimum két méter távolságot – vallott be minden egyes dolgot, ami csak a szívét nyomta – Már nincs esélyem nála, érted? – az utolsó mondatnál megeredtek könnyei és szinte záporként hullottak.

- Jaj, ne hülyéskedj már! – karolta át Taehyung a vállát – Erős fiú vagy te! Meg tudod oldani! – ölelte meg, majd bíztatóan rámosolygott.

- Nem hiszem, hogy menni fog – sóhajtott fel Jungkook.

- Dehogynem! Bízok benned. De most visszamegyek, mert már aludni akarok – azzal V ásított egyet, felállt az ágyról, és elindult a kijárat felé, a fekete hajú pedig utána nézett.

Az idősebbik még visszafordult az ajtóban, ökölbe szorította egyik kezét, és még egyszer visszamosolygott rá bíztatóan:

- Hwaiting! Menni fog! – azzal már el is tűnt a folyosón.

Jungkook elmosolyodott csapattársa bíztató szavain, majd újra elmerült gondolataiban.

- Ha tudná, hogy ez nem is olyan könnyű, mint ahogyan azt ő gondolja... hiszen... elég nehéz meghódítani egy olyan lány szívét, akiét már vagy ezerszer összetörted. Főleg olyanét, aki olyan csodaszép, mint Kyungmi. Azok a nagy, fekete szemek,amelyekben milliószor elvesznék... azok az eperhez hasonlítható apró, puha ajkak, amikre szívesen nyomnék édes csókokat, hogy érezze, hogy mennyire szeretem... az a porcelánbaba bőr, amelyet a megfelelő gyengédséggel simogatnék az arcán... az a gyönyörű, hosszú, barna, enyhén hullámos haj, amelyet szívesen fésülgetnék ujjaimmal esténként az ágyban, miközben ő édesen szuszog a karjaim között... bárcsak... bárcsak... ó, mi minden hülyeséget összeszedek itt: ezek örökre csak álmok maradnak. Méghozzá megvalósíthatatlan álmok. Vágyak, amelyek nem hagynak nyugodni és feltüzelnek. Ha... ha akkor nem csesztem volna el semmit, már rég megkaphattam volna őt és már rég a magaménak tudhatnám. Csak az enyémnek. Minden egyes pillanatban boldogságot szereznék neki. Úgy bánnék vele, mint egy igazi törékeny porcelánbabával. Mindig elmosolyodnék azon, ha szólít: „Jungkook Oppa!". Én pedig mindig azt mondanám neki, hogy „édes kicsi pillangóm, ugye tudod, hogy mennyire szeret téged Oppa?".

~„Hwaiting!" – én ezt a szót mindig úgy értelmezem, hogy „Hajrá!", tehát ehhez hasonló jelentésű (aki esetleg nem tudná).