Hétvégén Kyungmi egyáltalán nem volt vidám. Még mindig a pénteki sokk hatása alatt volt. Nehezen hitte el azt, hogy megcsókolta Donghyun. Hiszen már számtalanszor megbeszélték azt, hogy csak barátság és semmi több, de ennek ellenére mégis kapott egy csókot tőle. Akárhányszor is visszagondolt rá, azonnal elszomorodott. Azért... mégis az egyik jó barátja volt és hiányolja is őt. De ezt nem tudná neki megbocsájtani. Szóval ismét egyedül maradt az iskolában. Ez pedig még jobban elszomorította őt.

Éppen vasárnap reggel feküdt az ágyában, mikor bekapcsolta a telefonját és látta, hogy van egy hangpostája. Így hát megnyitotta azt és hallgatózni kezdett.

- Szia, Kyungmi! Jin vagyok. Láttam, hogy nem vetted fel a telefont. Biztosan alszol már... remélem egyszer sem keltettelek fel... na mindegy. Figyelj... holnap átjöhetnél hozzánk. Majd elküldöm a címet, oké? Beszélnünk kell valamiről, és hétfőn elindulunk Busanba koncertezni, egy hétig leszünk kint, és a srácok nagyon szeretnének téged látni, én meg főleg. Jungkook... hát Jungkook az más téma, vele kapcsolatban akarok majd veled beszélgetni. Tehát... holnap jó lenne, ha eljönnél. Várunk téged, szia! – azzal a hangüzenet befejeződött. Egy SMS-ben pedig valóban benne találta a címet.

Felsóhajtott, beletúrt a hajába, felállt az ágyáról, felvett egy kék szettet, felkent egy kevés sminket és még utoljára belenézett a tükörbe.

Hát igen. A kék színről eszébe jutott egy számára fontos, volt barát, de ezen túl nem engedett könnyeinek utat. Nem szeretett volna sírni Donghyun miatt. Már túltette magát rajta. Vagyis... próbálja magát túltenni rajta.

Pár perc múlva egy taxi kirakta őt a megadott címnél. Egy kétemeletes ház előtt állt meg, melynek volt egy nagy terasza. A kerítés magas volt, a ház falai pedig fehérek. A terasznál a ház falán volt egy hatalmas ablak.

Ahogyan elindult az ajtó felé, egyre jobban hangosodott az épületből kiszűrődő nevetgélés. Kyungmi néha kuncogott is rajta.

Felsóhajtott, lenyomta a csengő gombját, és már nyílt is az ajtó.

- Kyungmi! – ölelgette meg azonnal J-Hope, szorosan, mire az elnevette magát – Úgy hiányoztál nekünk! – szorította meg még jobban.

- Miért? Hiszen még alig ismerlek titeket! – motyogta a fiú vállába a lány.

- Nem baj! – szorította meg ismét, mire a másik ismét nevetett.

A fiú elengedte őt és rámosolygott.

- Gyere csak! – engedte be az előtte állót.

Elindultak a nappali felé, amelyből folyamatos röhögés szűrődött ki. Kyungmi meg is kérdezte az okát.

- Min röhögnek? – kuncogott.

- Ja, csak videót nézünk. Te is csatlakozhatnál...

Mikor beléptek a hatalmas nappaliba, J-Hope megköszörülte a torkát, mire öt szempár szegeződött rájuk.

- Sz... - a lány éppen köszönt volna, de Taehyung közbevágott.

- Kyungmi! – kiáltott boldogan, felpattant a széles, fekete bőrkanapéról, és azonnal szoros ölelésbe vonta őt.

- Szia, V! – ölelt vissza az említett.

- Na jó, megfojtani azért nem kell – halászta le róla a 20 évest egy magas, nagy szemű, barna hajú fiú.

Ahogyan a lány meglátta őt, szájára tapasztotta a kezeit, majd megszólalt.

- Jin Oppa! – kiáltotta boldogan és azonnal a fiú ölelő karjaiba vetette magát, mire az védelmezően magához szorította – Hiányoztál! – motyogta a fiú mellkasába fúrva a fejét.

- Te is nekem, manó! – kuncogott Jin és nyomott egy nagy puszit a hozzá bújó lány fejbúbjára.

- Hmmm... cukik lennétek együtt... - szólalt meg Jimin, mire Jin elnevette magát.

- Ja, biztos. Hét év korkülönbséggel biztos – pillantott rá a legalacsonyabb, fekete hajú fiúra, kuncogva – Nem, amúgy nem. Ő már Jungkooké. Amúgy is én csak egy lelki támasz vagyok, egy jó barát.

- Khm... - köszörülte meg a torkát a 16 éves – Mondjuk azt megkérdőjelezném, hogy Jungkooké vagyok... - motyogta.

Jin még egyszer megszorította, majd eleresztette és újra megszólalt.

- Erről majd még beszélünk, jó? – nézett komolyan a lány szemébe – Ne itt a fiúk előtt! – tette még hozzá halkan.

Jimin erre közéjük lépett, miközben felvonta a szemöldökét.

- Mi az, hogy Jungkook így meg Jungkook úgy? Mit nem beszéltek meg előttünk? Mi van? – értetlenkedett, miközben kapkodta közöttük a tekintetét.

- Semmi, Jimin, semmi – rázta meg a fejét a legidősebb, nagyot sóhajtva.

- Hát... oké... mindegy. De ha úgy döntesz, hogy Jungkook nem kell... - nézett Kyungmira – Választhatsz engem is, csajszi! – kacsintott rá, mire az egészen fülig vörösödött. Ezt látva a 20 éves kuncogott – Jaaj, istenem, túlságosan cukorfalat vagy! – szorította magához egy rövidke ölelésre.

- Na jó, elég volt. Most én jövök – szólalt meg Rapmonster. Azzal Kyungmi elé állt és adott neki egy jó nagy ölelést.

Ez után Suga is megszólalt.

- Na, gyere ide! Én is kérek ölelést! – mondta, mire Kyungmi ezt meg is tette.

Ezek után beszélgettek jó bő egy órán keresztül. Ez alatt a lány úgy érezte, hogy új barátokra tett szert. Sok minden mást megtudott róluk, ők pedig róla. Teljesen olyan érzés töltötte el, mint ha egy családot alkotnának. Ennek pedig nagyon örült, hiszen... neki már úgy sincs családja, ezért kénytelen itt megkeresni a helyét. Szinte teljesen összebarátkozott a további öt fiúval. És azt is tudta, hogy ha egy hétre Busanba mennek, mindennél jobban hiányolni fogja őt – ennek az élén Jinnel persze. Ő fog hiányozni a legeslegjobban neki, hisz Jinre úgy tekint, mint ha a bátyja lenne. És ez jelentett neki a legtöbbet. Ez jelentette számára a legnagyobb nyugalmat és biztonságot. Hiszen tudta, hogy benne mindig megbízhat, történjen akármi is.

Jin hirtelen közel hajolt hozzá.

- Menjünk fel, gyere. Tudod, hogy beszélnivalónk van – suttogta úgy, hogy a körülöttük lévő öt fiú ne hallja meg.

- Oké – sóhajtott fel Kyungmi, majd mind a ketten felálltak a kanapéról.

- Hé, most meg hova mentek? – kérdezte Taehyung.

- Van egy-két megbeszélni valónk – sóhajtott a legidősebb, miközben kihúzta a lányt a nappaliból a csuklójánál fogva és elindultak fel egy lépcsőn, amely az emeleten található hálószobákhoz vezetett.

Viszont ahogyan felértek, nyílt az egyik szoba ajtaja és egy fáradt, komás arcú, kiszáradt ajkú, kócos hajú Jungkook sétált ki rajta, ásítva. Ez nem is lenne akkora gond, de egy bibi mégis volt, hiszen... félmeztelen volt, így látszott egész jól kidolgozott felsőteste, méghozzá kockás hassal.

Ahogyan Kyungmi felfogta, hogy mégis milyen formában látja Jungkookot, azonnal megtorpant, mire vékony csuklója kicsúszott Jin nagy kezéből. A fekete hajú sem tett másképpen, ő is megtorpant. Csak meredtek egymásra rezzenéstelen arccal, mint ha agyilag ki lettek volna teljesen kapcsolva.

Aztán Kyungmi reakciója persze elindult, hiszen arca piros színre váltott, amely a másikkal sem történt máshogy. A fiú miközben a lányt vizslatta, izmai fokozatosan megfeszültek, így látványosabbá váltva kockáit a hasán. Erre a 16 éves teljesen elvörösödött és tenyerei rohamosan izzadni kezdtek.

Jin kinyitotta a saját szobájának ajtaját, amit Kyungmi észrevett és nyöszörögve befutott a helyiségbe, amelyet a 23 éves felvont szemöldökkel kísért végig.

- Minden rendben?

Erre Kyungmi nem válaszolt.

Seokjin mikor észrevette a félmeztelenül ácsorgó Jungkookot, megingatta a fejét.

- Maknae, ne most meztelenkedj, ha megkérhetlek rá... - azzal becsukta az ajtót.

Jungkook ezután fülig vörösödött, zavartan megvakarta a tarkóját és szégyenében inkább visszavonult a saját szobájába, becsukva maga után az ajtót.