Annyeong!

Nos... pár próbálkozás után végre sikerült felrakni a teljes részt... két részben. Nem tudom, hogy mi a baj az oldallal, de az a lényeg, hogy összejött (valamennyire). Nagyon szépen köszönöm a 4000 megtekintést/olvasást! Ti vagytok a legjobbak! :) Imádlak titeket! :* ♥♥♥

~Chu ♥

Ui.: Bocsánat a fejezetben előfordult csúnya szavakért, csak egyszerűen nem tudtam kifejezni máshogyan.

***************

Donghyun szava folyamatosan vízhangzott Kyungmi fejében. Hihetetlen volt számára az, hogy a fiú valóban azt mondta neki, hogy „szeretlek".

- Tehát... v-valóban szeretne engem? – gondoltan magában.

Felsóhajtott.

- Akkor mutasd meg, hogy mennyire szeretsz! – még saját maga is meglepődött kérésén. Nem gondolta volna azt, hogy majd egyszer ezt meri mondani egy fiúnak.

Donghyun lágyan két keze közé fogta az előtte álló arcát, majd lassan közelíteni kezdett az ajkai felé. Mikor csak egy-két milliméter választotta el őket egymástól, megállt, hezitált, majd Kyungmi máris ajkak simogatását érezte a sajátján.

Majd a lány fejében lejátszódott valami. Minden féle dolog. Azonnal tudta, hogy ez így nem mehet tovább. Nem volt képes befogadni ezt az egészet.

Mikor a fiú észrevette, hogy a lány nem viszonozza a csókot, elvált tőle és el is engedte. Ekkor a barna hajú hátralépett és szemeit könnyek lepték el. Így nézett vissza az előtte állóra. Ajkai megremegtek és szipogni kezdett. Kapkodta a levegőt és kellemetlenül érezte magát.

Nagy nehezen, remegő hanggal, de megszólalt.

- Donghyun... e-ez nem mehet így tovább... e-egyszerűen... e-egyszerűen... e... n-nem! – dadogott össze-vissza, majd sírva elrohant, ki az épületből, ki a friss levegőre.

A kék hajú lehajtotta a fejét és lábai megremegtek. Fiú létére majdnem zokogásban tört ki, de ezt próbálta elkerülni, amellyel sikerrel is járt. Igaz, borzalmasan nehezen.

Felsóhajtott és inkább a mosdók felé vette az irányt, hogy ott a folyosón meg tudjon nyugodni. Hihetetlenül zaklatott volt, szíve hevesen vert az előbb történtektől.

Nagyon élvezte azt a csókot, de végül egyáltalán nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan ő szerette volna. Azt szerette volna, hogy Kyungmi viszonozza az érzéseit, hogy visszacsókoljon, hogy elrabolhassa a szívét, hogy járjanak. És erre mit ad neki a sors? Hát persze, hogy azt, ami most történt. Azt, hogy a lány visszautasítja, azt, hogy sírva fakad, és azt, hogy elmenekül tőle.

Amint kiért a folyosóra, nekitámaszkodott a falnak, lehajtotta a fejét, és sóhajtott egy nagyot.

Milliónyi gondolat cikázott a fejében, de egy mondat folyamatosan vízhangzott a gondolatai között:

- Elveszítettem Kyungmit.

Azt kívánta, hogy bárcsak eltűnhetne a Föld felszínéről, hogy visszatekerhesse az időt. Hogy ne bakizza el az egész kapcsolatát Kyungmival.

- Bárcsak hallgattam volna az érzéseimről! Bárcsak ne lennék ekkora barom!

Most jön csak az igazi feketeleves. Most jön csak a balhé.