Annyeong!

Csak annyit szeretnék mondani, hogy jövőhéten nem csak hétvégén lehet várni részre. Egyrészt azért, mert ugye szünet van, másrészt pedig azért is, mert a következő résznek körülbelül a fele már meg van írva ;)

Na de nem is szaporítom tovább a szót, itt is van a 17. fejezet. Jó olvasást hozzá! :)

~Chu ♥

Ui.: Ez a rész hosszabbra sikeredett :) Valamint ne felejtsétek el meghallgatni a BTS új albumát, a WINGS-et. Én már túl vagyok rajta és nekem nagyon tetszett. Garantálom, hogy nektek is tetszeni fog :)

Fél órával később Jungkook Jin kérésére el is indult a lányhoz. Kezében szorongatta a házi feladatot, és maszkkal az arcán, a rajongók elől rejtve magát sétált az avarral teli utcákon. Nagy levegőket vett és ideges volt. Izgult a beszélgetés miatt. Furcsállta azt, hogy mostanában mint ha visszatért volna a lányoktól való félelme. Igaz, hogy Jiwooval volt együtt, aki mellett lazán kellene viselkednie, de úgy érezte, hogy ha ismét vele lenne, már nem lenne minden a régi. Egyrészt az újbóli félénkségétől, másrészt pedig azért, mert már Kyungmit választotta. Őt akarja magának tudni. Bár már előre tudja, hogy nehéz lesz. Főleg akkor, ha az a lány álomszép. Nem is csoda, hogy zavarba jön körülötte. De olyan szinten, hogy van olyan alkalom, amikor teljesen le fagy és alig mer megszólalni. Ez volt a nagy probléma. Meg persze az is, hogy ha nyilvánosságra jön Jiwooval való kapcsolata, még a csapból is ez folyna. Ha pedig Kyungmi is bejönne közben a képbe: a dolgok rosszabbra fordulnának. Ez pedig egyikőjüknek sem tenne jót. Főleg Jungkooknak, hisz ezzel még több teher nyomná a vállait, amit egyáltalán nem kíván. Csak egy normális magánéletet szeretne, normális kapcsolattal. Bár ha valaki egy idol, ebben erősen kételkedik, hisz előbb-utóbb úgyis minden kitudódik. Kivéve akkor, ha okosan és óvatosan cselekszik anélkül, hogy feltűnést keltene. Ez pedig egy nagy és nehéz feladat.

Gondolataiban elmerülve sétált be a kapun és a bejárati ajtóhoz ment. Sóhajtott egy nagyot és lassan megnyomta a csengő gombját.

Kyungmi mosolyogva kipattant az ágyából, hogy beengedje az illetőt. Úgy tudta, hogy Jin az, pedig ha tudná, hogy más fiú jött el...

Odatipegett az ajtóhoz és kinyitotta azt, majd vidáman megszólalt.

- Szia, Ji...! – mikor eljutott a tudatáig, hogy mégis kivel áll szemben, azonnal lehervadt a mosoly az arcáról és elhallgatott. Csak pár másodperc után szólalt meg ismét – Öhmmm... vagyis... J-Jungkook... - vörösödött el, miközben szégyenlősen lehajtotta a fejét.

- Sz-Szia...! – köszönt vissza a fiú idegesen.

Akármennyire is zavarban volt, akaratlanul is elmosolyodott. Aranyosnak találta azt, hogy Kyungmi ennyire félénkké válik előtte, és ha a közelében van, zavarba jön és elvörösödik. Ez volt az egyik gyenge pontja: ha a lányok elpirulnak. Mindig is imádni valónak találta ezt.

- Hoztam neked a leckét – sóhajtott a fekete hajú és átnyújtotta azt a 16 évesnek, aki azonnal át is vette.

- Köszi – ejtett meg felé egy zavart mosolyt.

- Ja, és azt mondta Jin, hogy nem tudod megcsinálni az előző leckéidet, mert nem érted őket. Azt mondta, h-hogy s-segítsek neked...

- Segítesz bennük? – nézett Jungkookra olyan aranyosan, hogy a fiú szíve menten elolvadt. Sohasem látott még egy ilyen édes lányt, mint Kyungmi. Sikerült is ezzel a lánynak zavarba hoznia őt.

- Persze – bólintott a 18 éves mosolyogva.

Átlépte a küszöböt, becsukta maga után az ajtót, és elindult a barna hajút követve a hálószobába. Viszont egy kérdés miatt furdalta a kíváncsiság.

- Öhmmm... ha 16 éves vagy, a-akkor mégis hol vannak a szüleid? – kérdezte az előtte sétálótól.

- E-Erről n-nem szeretnék beszélni... - mondta a kérdezett letörten. Mikor pedig visszaemlékezett a szülei halálára, könnyek gyűltek szemeibe. Hiányzott neki anyukája és apukája mosolya, ahogyan megölelik őt, ahogyan védelmezik, és tiszta szívből szeretik. Szomorú volt azért, hogy már elmentek és már nem támogatják őt úgy, ahogyan régen. Magányos. Árva. Ez minden, amit el lehet mondani erről a szép lányról. A félelmei pedig rátesznek még egy lapáttal erre az egészre.

- De m...? – nem tudta a fiú befejezni a kérdését, mert Kyungmi feszülten közbe vágott.

- Mert nem szeretnék róla beszélni! – rivallt rá a barna hajú és szembeállt vele, mikor beléptek a szobába. Mérgesen meredt az előtte állóra, az pedig megszeppenve nézett vissza rá.

Furcsállta a lány viselkedését. Nem értette, hogy miért lett hirtelen ennyire dühös és feszült. Nem értette, hogy mégis mi a fene ütött belé.

Kyungmi pár másodperc múlva nyelt egyet és megbánóan lehajtotta a fejét. Nem akart ráförmedni.

- B-B-Bocsánat... - motyogta, miközben arcszíne vörösre váltott. Kellemetlenül érezte magát és haragudott is magára. Sosem volt még ilyen agresszív senkivel sem – Nem akartam, csak... tényleg nem szeretnék erről beszélni.

A fiú eltöprengett valamin, majd újra megszólalt.

- Semmi baj – ingatta meg a fejét – Sejtem, hogy mi itt az igazi gond – sóhajtott.

Valóban sejtette, hogy a lány szülei már nincsenek többé.

- Tehát ezért akart annyira ölelést kapni. Ezért tűnt mindig szomorkásnak – vágta le a lényeget azonnal – És én komolyan előtte csókolgattam Jiwoot? Pont az ő szívét töröm össze nap mint nap? Pont egy olyan lányét, aki... árva? – jött rá minden egyes dologra, amivel szomorúsággal okozott neki.

Haragudott magára. Azt kívánta, hogy bárcsak visszatekerhetné az időt és visszavonhatná minden rossz tettét. Hogy újrakezdhessen mindent a kávézóban való találkozásuktól. De mindenek felett: félt, hogy már Kyungmi nem fog megbocsájtani neki azokért, amiket vele tett. Hisz ezek a dolgok törték össze még jobban a lány szívét.

- Borzalmas ember vagyok – jelentette ki magában.

- Ne beszéljünk erről, jó? – zökkentette ki gondolataiból a kis vékony hang, amely most szomorúan csengett. Jungkook szíve menten megesett rajta.

Sajnálta őt. Aztán pedig elgondolkozott azon, hogy mi lenne, ha az ő szüleivel is ez történne és nem lennének többé. Borzalmas gondolatok cikáztak a fejében.

- Rendben – bólintott a fiú – Akkor kezdhetünk? – terelte el a témát.

- Persze, gyere! – sóhajtott a kérdezett.

Leültek egy kis íróasztalhoz, egymás mellé, és el is kezdték a tanulást.

Kyungmi elmondta, hogy pontosan mit nem ért, majd a fiú magyarázni kezdett és segített neki megcsinálni a házi feladatait. Viszont mikor a válluk többször is összeért az miatt, mert egymás mellett ültek, a lány szíve mindig furcsán megdobbant és nyugalmat érzett. Még maga sem tudta, hogy miért reagált így erre. Az egész olyan zavaros és furcsa volt neki.

Körülbelül egy óra múlva végeztek is mindennel. Kyungminak pedig jól esett az, hogy segítséget kapott Jungkooktól – bár elhatározta, hogy bizony lesz pár szava Jinhez. Valamint furcsa módon az is jól esett neki, hogy ennyire közel volt hozzá. Valamiért teljesen Megnyugodott tőle és biztonságban érezte magát. Még maga sem értette, hogy miért.

- Tehát akkor így már érthető? – sóhajtott fel a fiú és a lányra nézett.

- Igen – bólogatott a kérdezett – Köszi, hogy elmagyaráztad – nézett vissza a másikra.

- Semmiség... - mosolyodott el a 18 éves – Máskor is szólhatsz nyugodtan.

- Oké, köszi!

A nyitott ablakon keresztül hideg levegő surrant be. Az égen sötét felhők gyülekeztek, majd pár perccel később a közelben le is csapott egy villám, melynek következtében hatalmasat dörrent az ég. A lány félelme pedig azonnal a tetőfokára hágott. Ezért is nehéz neki élnie. A megannyi félelem miatt.

Az eső azonnal szakadni kezdett.

- Szerintem ma már nem kéne hazamennem... - szólalt meg Jungkook – Vagy megvárhatom itt, amíg eláll? – nézett a barna hajúra.

- Öhmmm... n-nekem m-mindegy... - így a kérdezett. Hangja furcsán megremegett a félelemtől. De próbálta a fiú elől elrejteni ezt az egész problémát. Már amennyire sikerült neki.

Végül inkább vártak még egy picit, miközben váltottak pár szót.

- Te mész valakivel a bálba? – csúszott ki a fekete hajú szájából ez a kérdés teljesen váratlanul.

A 16 éves félénken ránézett, majd mivel érezte, hogy pirulni kezd, azonnal elvette róla a tekintetét. Kellemetlenül érezte magát.

- Öhmmm... i-igen. Elhívott az egyik osztálytársam... - válaszolt némi félelemmel a hangjában.

Persze a fiú azonnal rájött, hogy kiről van szó. Érezte, ahogyan egyre dühösebb és dühösebb lesz. De végül összeszorította öklét úgy, hogy az a másiknak ne legyen feltűnő és sikerült is lenyugodnia. Amilyen hirtelen jött, annyira hirtelen el is szállt a haragja.

Haragudott arra a kék hajú fiúra, nem is kicsit. Bármit megtett volna azért, hogy elvehesse tőle azt a kis angyalt, aki most éppen a vihartól megrémülve ül előtte.

Még vártak egy órát, de mivel a vihar még mindig nem csendesedett el, ezért arra jutottak, hogy Jungkook nem megy már haza, hanem inkább ott alszik.

Így hát a fiú a lány ágyában helyezkedett el, a lány pedig kint a nappaliban egy nagy kanapén. Próbált aludni, de nem tudott. Túlságosan is félt.

Szorosan a kanapé széléhez húzódott, felhúzta a térdeit, átkulcsolta azokat, rájuk hajtotta a fejét és könnyes szemekkel hallgatta a szakadó eső kopogását a tetőn. Egy villám fénye egy pillanatra teljesen bevilágította vaksötét nappalit, amely még jobban megrémítette őt. Végigfolyt az arcán egy kövér könnycsepp, majd nyöszörögni és halkan sírni kezdett, miközben folyamatosan remegett. Hatalmas sötétség vette őt körül.

Eközben Jungkook az oldalára fordulva, csukott szemekkel hallgatta a vihar zajait. Már majdnem elaludt volna, mikor egy vékony kis hangot hallott, amely nyöszörgéshez volt hasonlítható. Kinyitotta a szemeit és tovább figyelt. Mikor pedig már egyre többször hallotta, felállt az ágyról, lassan kinyitotta a szoba ajtaját és tovább hallgatózott. A szoba ablakán beszűrődő fény pedig halványan megvilágította a nappalit.

Végül óvatosan elindult a hang irányába.

- Kyungmi! – suttogott, de az említett nem válaszolt – Kyungmi!

Közelebb ment ahhoz a kanapéhoz, amelyen a lány ült összekuporodva.

Ráhelyezte a vállára hatalmas tenyerét, mire az megrémülve felnézett rá és szipogott.

- Te sírsz? – tágultak ki a fiú szemei.

Pár másodperc múlva a barna hajú megszólalt.

- Félek... - nyöszörgött halkan sírva.

Jungkook megkerülte a kanapét és helyet foglalt mellette. Egyik karját elfektette a kanapé puha támláján, Kyungmi mögött, de az meg sem mozdult. Nem csak a félelme miatt, hanem azért is, mert zavarban volt.

- Te jó ég, nagyon remegsz! – jegyezte meg a fiú, mikor véletlen hozzáért a lány vállához – Minden rendben?

- Félek! – kezdett el hangosabban sírni a kérdezett.

A fiú szíve azonnal megesett rajta és nagyon megsajnálta. Majd olyat tett, amit soha nem mert volna. Főleg Kyungmival.

Akaratlanul közelebb húzódott hozzá, majd teljesen köré lendítette a karját. Magához húzta szorosan a vékonyka lányt és védelmezően tartotta a karjai között. Mosolyogva tűrte azt, ahogyan a lány eldönti mellkasán lassan a fejét és apró kezét is ő rajta pihenteti.

Aranyosnak találta azt, hogy a 16 éves így hozzábújik félve. Viszont ő is legalább annyira zavarban volt, mint ő. Na jó, talán már nem is annyira. Hmmm... csupa furcsaság és tudatlanság az egész.

Az volt az a pillanat, mikor tudatosult benne: ha nem cselekedik elég gyorsan, több ilyen pillanatot nem élhet át. Mindenféle gondolat cikázott akkor a fejében. És tudta: harcolnia kell Kyungmi szívéért.