Annyeong!

Ahogyan mondtam: meg is érkezett a 12. fejezet. És hát... nagyon rövidre sikeredett. Na, de jó, van még egy ok, amiért szégyellhetem magam... na mindegy. Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást! :)

~Chu ♥

Eltelt egy hét, és az iskolában egyre jobban fokozódott a kíváncsiság és az izgalom is egyaránt egy hirdetés miatt, miszerint a jövő hét folyamán, pénteken, bál lesz, amin párokban kell részt venni. Kyungmi is el akart menni rá, viszont tudta, hogy valószínűleg senki sem akarja majd elhívni őt. Gondolt Donghyunra, de kételkedett benne, hiszen az óta alig váltottak pár szót.

Na de ott van Jungkook is, aki viszont legszívesebben Kyungmit hívta volna el, hisz ő volt az egyetlen lány, akitől nem félt, és természetesen viselkedett mellette. Persze Jiwoo közelében volt a legnyugodtabb és a legfelszabadultabb, de ő sajnos kint van Amerikában, ott tanul. Valamint már nem annyira tud Kyungmival menni, hiszen Haeun folyamatosan nyaggatta, ezért úgy érzi, hogy kénytelen lesz vele menni, ha látni akarja azt a kistermetű, aranyos, szép lányt, tehát nincs más választása. Vele kell részt vennie a rendezvényen. Azzal a lánnyal, aki minden áron rosszat akar Jungkook kiszemeltjének, csak ezt a fiú még nem tudja. Tehát ez a lehetőség kilőve. Pechére.

Mikor Kyungmi leült a helyére az osztályteremben, pár perc múlva helyet is foglalt mellette Donghyun, aki rögtön a lány felé fordult.

- Szia! – köszöntötte egy mosolygással.

- Szia...! – viszonozta a barna hajú félénken.

- Te mész a bálba?

- Hát... szeretnék...

- Valaki már elhívott?

- Még nem... - sóhajtott fel a lány.

Ahogyan ezt kimondta, már be is lépett a terembe a tanárnő és elkezdődött az óra.

Viszont Kyungmi nem tudott a tanárra koncentrálni, mert nem tudta kiverni a fejéből azt, amit a kék hajú kérdezett tőle. Kezdte azt hinni, hogy el akarja őt hívni a rendezvényre, valamint azt is, hogy esetleg akar tőle valamit a fiú. Méghozzá azt, amit talán Jungkook is szeretne tőle, miközben ott van neki Jiwoo. Hát nehéz lesz neki választania a két lány között, az biztos. De úgy látszik, hogy inkább Kyungmi lesz az, akivel majd együtt akar lenni.

Az óra végezetével, mikor a lány bepakolt a szekrényébe, Donghyun ismét beszélgetni kezdett vele.

- Figyelj... - sóhajtott – Arra gondoltam, hogy nem jönnél el velem a bálba?

Erre Kyungmi szemei felcsillantak és boldogan elmosolyodott. A sejtése ez által bebizonyosodott.

- Oh... - pirult el egy picit a barna hajú – Persze, elmegyek veled! – jelentette ki vidáman, mire a kék hajú elmosolyodott.

- Oké, akkor majd rád írok és megbeszéljük, hogy milyen legyen a ruha, jó?

- Rendben – bólogatott Kyungmi mosolyogva és elpirulva.

Donghyun sóhajtott egyet, majd újra megszólalt.

- Én kimegyek az udvarra, nem jössz?

- De, mehetünk!

Azzal kimentek az épületből, leültek egy padra és beszélgetni kezdtek.

Kyungmi furcsa módon élvezte a fiú társaságát. Az az igazság, hogy a másik fél sem volt ezzel máshogy. Jól érezték magukat egymás közelségében, nevetgéltek, megismerték egymást, és szinte mindent elmondtak magukról, valamint egyre jobban kezdtek megbízni egymásban. Igaz, még nem teljesen, de nagyjából alakult a dolog. Ennek pedig csak örültek. De egy valaki nem nézte ezt jó szemmel. Bizony, ismét Jungkookról van szó.

Éppen a nem rég szerzett barátaival beszélgetett az udvarra vezető ajtó mellett, mikor Kyungmira és Donghyunra tévedt a tekintete és azonnal lehervadt a mosoly az arcáról. Idegesen fürkészte őket és némi düh kezdett el benne forrni. Legszívesebben odament volna és elküldte volna a kék hajút melegebb éghajlatokra, majd elült volna ő maga a lány mellé. De nem tehette meg. Egyrészt azért, mert nem volt hozzá bátorsága, másrészt pedig azért, mert nem akart tapló lenni. Hisz neki ott van Jiwoo. Bár ez úgy látszik, hogy hamarosan változni fog. Csupa bonyodalom és bizonytalanság az egész ügy. A végkimenetele pedig még nagyon is kérdéses.

Minél tovább nézte őket, annál jobban érezte azt, hogy percről-percre elveszíti ezt a barna hajú, fekete szemű, porcelánbaba bőrű lányt, akibe először volt szerelmes.

Még este sem tudta ezt az egészet kiverni a fejéből. Nem tudott nem azokra a csillogó szemekre gondolni, amelyekkel Kyungmi nézett Donghyunra. Annál gyönyörűbb szemeket még életében nem látott. Valósággal elvarázsolták őt és teljesen elkábították, még úgy is, hogy pár méter távolságból figyelte. Valamint már tisztában volt azzal is, hogy a kék hajú elhívta a bálba Kyungmit. Erősen sejtette. És sajnos ez az egész teljesen igaz.

Ahogyan visszagondolt erre az eseményre: valami megfogalmazódott benne.

- Jiwoo ide, vagy oda... a fenébe is, nem ő az igazi! Kyungmi fejét kell valahogyan elcsavarnom! Azt akarom, hogy belém szeressen, vágyjon rám, akarjon engem, és én legyek számára a nagy Ő! Vágyjon minden egyes csókomra, érintésemre, borzongjon bele, mikor megsimogatom az arcát, hátát, rázza ki a hideg, mikor végigsimítok a combján, és akarja azt, hogy ajkait kényeztessem, miközben lágyan simogatom az oldalát – még saját maga is meglepődött a gondolatain. Sohasem vágyott még ennyire senkire sem. Akarta ezt a lányt és komolyan is gondolta az előbbi dolgokat. Késztetést érzett arra, hogy megcsókolja őt, még úgy is, hogy nem volt mellette.

Majd csak egy dologra tudott gondolni:

- Magaménak akarom tudni ezt a kis angyalt. Kerüljön bármibe is.