Hát ez a nap is elérkezett. Holnap évnyitó van a gimnáziumban. Kyungmi szerencsére már napokkal ezelőtt felkészült mindenre, tehát már csak ki kell várnia a holnapi napot, valamint az sem árt, ha még egyszer leellenőrzi azt, hogy biztos mindenre bevásárolt-e, meg ilyesmi. Nem akarta azt, hogy bármi is kimaradjon.

Izgult a holnapi nap miatt, nem is kicsit. Ezt nem is tagadta. Ez pláne az miatt volt, mert senki sem volt ott puszipajtása. Csak Jiwoo volt neki, senki más. De sajnos őt – előreláthatólag – teljesen elveszítette. Tehát maradt Jin, aki egy igazi lelki támaszként állja a helyét és bármi is történjen: jóban-rosszban a lány mellett áll, és mindenben segít neki, megvédi őt még a legnagyobb veszélytől is. Ezért pedig Kyungmi rettenetesen hálás volt neki. Semmi pénzért nem cserélte volna el őt másra. Mellette mindig biztonságban érezte magát. Olyanok voltak, mint nagybáty és kishúgocska, vagy esetleg legeslegjobb barátok. Úgy bántak egymással, mint ha már évek óta, szinte kiskoruk óta ismerték volna egymást. Na de akkor itt jön képbe Jiwoo, akivel valóban pici kora óta össze van szokva. A barátnője ugyanis ide járt óvodába, azután pedig minden nyáron elutazott ide, Szöulba, a nagyszüleihez és Kyungmi-hoz. De... mi van akkor, ha tényleg soha többé nem lesznek már barátok? Áh, ez viszont nagyon elszomorító. Mind a kettőjüknek nehéz ezt elviselni. A szöuli lány pedig árva, tehát neki még annál inkább nehéz. De ami megtörtént, az megtörtént, és örökre egy emlék marad. Egy nagyon rossz és negatív emlék. Hmmm... bárcsak minden újra a régi lenne, nem igaz?

Így hát másnap a még tegnap este beállított ébresztőórára kelt. Elhallgattatta a folyamatosan csilingelő készüléket, majd felmordult és a fejére húzta a takarót. Hát igen, a korán reggel kelés sohasem volt a legjobb barátja. Na de kinek is lenne az? A túlnyomó többségnek 100%, hogy nem. Sőt, szinte senkinek sem. De mindenkinek egy időponthoz kell tartania magát, mert ha nem, akkor másképp mindenhonnan el fog késni. Sajnos ezt el kell fogadni. Nincs más választás.

Félt attól, hogy teljesen el fog késni az ünnepségről, ezért inkább lerántotta magáról a takarót és felült az ágyában. Összeszűkített szemekkel nézett körbe, majd megdörzsölte azokat és ásított egy jó nagyot.

- Akkor vágjunk is bele – gondolta magában, miközben felállt a kényelmes fekvőhelyéről, belebújt a mamuszába és az aranyos kis köntösébe egyaránt, elhúzta a függönyöket, kinyitotta az ablakot, és szippantott egy jó nagyot a beáramló friss levegőből. Meleg volt az idő és kellemes szellő fújdogált.

Ezek után útját a konyhába vette, ahol készített magának reggelit, amelyet azonnal el is fogyasztott, miközben megnézte a telefonján, hogy mi történt eddig a világhálón.

Miután semmi érdekeset nem talált az interneten és befejezte az evést, elmosogatott, visszament a szobájába, és felvette az ünneplő öltözékét, amely egy helyes blúzból és egy egyszerű kis szoknyából állt. Belebújt még az ünneplő cipőjébe, majd elvonult a fürdőszobába. Ott oldalra fésülte gyönyörű, lágyan hullámos, barna haját, felvitt némi szempillaspirált és szájfényt, majd kihúzta a szemét egy cicás tusvonallal. Visszatért ismét a szobájába, összepakolta egy kis táskába a szükséges és fontos dolgokat, bezárta az előbb kinyitott ablakot és a ház ajtaját, majd végül el is indult az iskolába, amely nem volt annyira messze a lakhelyétől, ezért feleslegesnek tartotta a taxizást és a buszozást. Inkább sétálva tette meg az odafele vezető utat.

Pár perc után meg is érkezett a hatalmas gimnáziumhoz. A tornaterembe diákok özönlöttek be, sorban, egymás után. A főépület hatalmas ablakai és modern kinézete igazi fényűző hangulatot adott a környezetnek. Az udvar tele volt tarkábbnál-tarkább virágokkal és hatalmas, dús lombú fákkal. Egy kikövezett járda vezetett el az iskola bejáratához és a többi fontosabb épülethez is egyaránt.

Kyungmi vett egy nagy levegőt, bent tartotta pár másodpercig, majd lassan kifújta azt és elindult a tornaterem felé. Mikor pedig megérkezett az épülethez, be is lépett a nagy bejáraton keresztül a hatalmas terembe. Körülnézett, megkereste a tárait és elindult feléjük. Viszont mikor elment a végzős osztály mellett, azonnal magán érezte valakinek a tekintetét, amely szinte kiégette a hátát. De ez csak pár pillanatig tartott, hisz mikor megérkezett a saját osztályához, köszönt társainak egy apró meghajlással és be is állt közéjük.

- Ez mégis mi a fene volt? – értetlenkedett Kyungmi az előbbi esetre visszagondolva – Hmmm... biztos csak hallucináltam, vagy valami... - oldotta meg ennyivel a dolgot. Ó, pedig ez a színtiszta valóság, drágaságom!

Negyedórányi várakozás után az ünnepség el is kezdődött. Köszöntötte az igazgató a tanárokat, diákokat, szülőket, valamint az új osztályokat, azaz a 9/A-t, és a 9/B-t. Ezek után következett egy hosszú nyitóbeszéd, és bő háromnegyed óra múlva az osztályfőnökök vezetésével az osztályok bevonulhattak a saját termükbe, de még előtte a főépület folyosóján mindenki lefoglalt magának egy szekrényt. Mikor bezárta Kyungmi a kiválasztott szekrényét, megfordult, vele szemben megpillantott egy magas termetű, fekete hajú fiút, aki neki háttal állt. Majd hirtelen pár lány köré gyűlt, aláírást kértek tőle, és a többi. A barna hajúnak pedig kezdett leesni ez az egész.

- Ez nem lehet igaz! – ismerte fel a körülrajongott fiút.

A kelleténél tovább bámulta az illetőt, mire az megérezte, hogy nézi valaki őt és lassan a lányra emelte a tekintetét és aranyosan elmosolyodott, némi szomorúsággal, megbánással, és ledöbbenéssel a szemében.

Kyungmi szemei kétszeresére tágultak, szájára tapasztotta egyik kezét, elkapta a fejét, gyorsan megkereste szemeivel az osztálytársait, odarohant hozzájuk, és őket követve bevonult ő is az osztálytermébe, ahol a fal mellett foglalt helyet a negyedik padsorban, de a mellette lévő hely végül üres maradt.

Az osztályfőnök minden fontos dolgot elmondott a tanévről, majd az óra végezetével kiengedte a diákokat szünetre, így hát mindenki felállt a helyéről és elindult kifelé a teremből. Kyungmi viszont utoljára maradt, és vele egy időben sétált ki a szemben lévő osztályból az a srác, akit az előbb felismert. Viszont nem mert rá felnézni, ezért villám gyorsan elrohant előtte, ki az udvarra, ahol keresett egy magányos, félreeső padot. Ott leült és csak nézett mereven maga elé. Teljesen elmerült a gondolataiban. Rosszul esett neki az is, hogy egyedül kell átvészelnie az iskola első napját.

Alig ült egy helyben pár percet, hirtelen köré gyűltek azok a lányok, akik még előbb körülrajongták azt a végzős fiút.

- Khm... - köszörülte meg a torkát az egyikük, mire a barna hajú felkapta a fejét és rájuk nézett – Szia! – ült le mellé az előbbi lány, a többi pedig körbeállta őket – Szóval Kyungmi... - sóhajtott fel – Jungkook tényleg szerelmes beléd? – nézett rá komolyan.

A kérdezett hirtelen nem tudta, hogy mit mondjon neki. Félt. Félt, hisz ez a lány volt a legnépszerűbb a gimiben. Akik pedig körülöttük álltak, a legnagyobb talpnyalói. Hatalmas BTS rajongók voltak, főleg a legnépszerűbb lány, Haeun. Bár elvileg az a pletyka folyt mindig is, hogy csak azért rajong értük, mert jól néznek ki. Jimin volt a kedvence, de az is csak azért, mert nagyon szexinek és dögösnek találta őt, ráadásul a hasa is eléggé kockás. De van, aki azt mondja, hogy a zenéjüket is nagyon szereti. Bár... az igazat megvallva: sokan kételkedtek benne. És ez nem is volt akkora csoda. Egyáltalán nem lepett meg senkit sem, hisz szabadon válogatott a pasik között, mindig csak a pénz érdekelte, és az, hogy a fiú legyen izmos és szexi, legyen pénze rendesen, legyen akár egy híresség, vagy akár legyen dúsgazdag, hogy ne kelljen dolgoznia. A fiú úgy is eltartja majd, nem igaz? Na, ez itt a dühítő. De Haein mindig is Haeun marad, nem fog változni. Sajnos.

- Öhmmm... t-te is láttad az interjút? – kérdezte félénken Kyungmi.

- Még szép, hogy láttam, kisanyám! – mondta flegmán a beképzelt, miközben idegesítően csámcsogott a rágójával – De pont beléd? Chh, ez még viccnek is rossz... hogy nézel te ki egyáltalán? – piszkálta meg Kyungmi haját – Nulla stílus, nulla személyiség... - kuncogott gonoszan – Én jobban összeillenék vele... - füllentett – Sőt! Hmmm... utána általa közelebb is kerülhetnék Jimin-hez... ó, meg is van a tervem, azt hiszem! – sóhajtott – Szállj le róla, rendi? – lökte meg a mellette ülőt, mire az nem mert válaszolni neki. Haeun pedig kezdett mérges és türelmetlen lenni – Értve vagyok?

Erre Kyungmi csak megrántotta a vállát, mire a másik lánynál elszakadt a cérna és idegesen húzta fel őt a padról, majd megragadta a blúza gallérját, Kyungmi pedig rémülten nézett fel rá, ugyanis Haeun pár centivel magasabb volt nála.

- Hallottad?! Vagy süket is vagy?! – üvöltött a mérges lány a kérdezett arcába, mire az csak ajkait összeszorítva bólintott – Beszélni lux...? – alig mondta ki a másik barna hajú az utolsó szót, máris megzavarta őket valaki.

- Hé, hé, hé! Engedd el, hallod?

Kyungmi azonnal felismerte azt a lágy és nyugtató hangot, amelyhez már társította is az arcot.

Haeun elengedte a lányt, mérgesen firtatta egy ideig, majd a talpnyalóival együtt lelépett. A 16 éves végre fellélegezhetett.

Hálásan a fiúra nézett, majd nagy nehezen megszólalt.

- Uh... öhmmm... k-köszi... - hajtotta le szégyenlősen a fejét.

- Semmiség... - ingatta meg a fejét a végzős diák egy apró mosolyt megejtve – Ha bántanak, nyugodtan szólj!

A lány visszaemelte tekintetét rá. Érezte, hogy egy kis pír lepi el az arcát.

- De... e-ez teljesen felesleges! – tiltakozott.

- Miért is? – vonta fel az egyik szemöldökét a fekete hajú.

- Nem akarok a terhedre lenni...

- Dehogy vagy a terhemre! Ne beszélj butaságokat! – tette rá a fiú egyik kezét a lány vállára.

- Megoldom egyedül... - hajtotta le Kyungmi ismét a fejét és a cipője orrát nézte mereven.

- Nekem aztán mindegy... - sóhajtott fel a másik, levette kezét a lányról, majd hátralépett egyet – Ahogy akarod, Kyungmi.

Ahogyan ezt kimondta, már be is csengettek a második órára és mindenki elhagyta lassan az udvart. Így tettek ők ketten is. Kyungmi helyet foglalt a padjában és figyelmesen hallgatta az osztályfőnök további tájékoztatásait. Bár a mögötte lévő padsorból érkező gyilkos pillantásokat nem tudta elkerülni. Mindig is utálta azt a csapatot, főleg Haeunt. tavaly is így bántak mindenkivel, bár... az igazat megvallva... minden egyes év elteltével kiállhatatlanabbak lesznek. De már mint tudjuk: ők sohasem változnak. Ez itt a nagy baj.

Az óra végén még mielőtt a tanár bejelentette volna azt, hogy haza lehet menni, felhozott egy nagyon érdekes témát.

- Holnap új osztálytársatok érkezik.

A teremben elkezdődött a sutyorgás, sugdolózás. Mindenkin rettentően kíváncsi volt és izgatott, még Kyungmi is.

Este a lány az ágyában feküdt, oldalra fordulva, maga elé bámulva és gondolataiban elmerülve.

A mai nap számára nagyon zavaros volt. Még most sem állt össze a kép. Így hát még egyszer átgondolta a történteket.

- Szóval... letámadott egy csapat lány, kiderült, hogy Jungkook is ide jár, Haeun ki akarja használni Kookiet, hogy megkaphassa Jimint, Jungkook meg akar védeni, miközben Jiwoo-val van együtt, aki viszont visszament Amerikába, és nem mellesleg a volt legjobb barátnőm. Ja, és ennek tetejében holnap lesz egy új osztálytársunk. Na jó, most már túl sok szál fonódik össze. Mindenki meg van ma őrülve? Vagy... csak én vagyok ennyire balszerencsés? Uh, ez túl sok. Na hogy ebből mi lesz, az jó kérdés. Még magam sem tudom.