-Apa~! - léptem be újra apám szobájába. Komolyan, néha már elgondolkozok azon, hogy hogy lehet, hogy még nem unt meg.

Apám érdeklődve pillantott fel rám a laptopjából.
-Szóóval... - kezdtem félve. Apám kedves ember, nem volt mitől félnem, de szerintem mindenkiben benne van az az egészséges stressz, amikor valami ilyet kér az apjától. – Jövőhéten... tudom, hogy suli van meg minden, de...
-Megvárom – szólt közbe a dadogásomnak apa, mire kissé elmosolyodtam.
-Jiminnek lenne ideje eljönni Koreába, és mondta, hogy kérdezzelek meg, hogy lehetne-e egy hetet hiányoznom a suliból, és Jimin itt maradhatna-e – mondtam ki végre.
Apám sóhajtott egyet, és láttam rajta, hogy most igazán elgondolkozik.
-Nyári szünetben nincs egyetlen hét sem, amikor Jimin ráér? – kérdezte végül.
-Apa~, csak egy hétről lenne szó – nyafogtam, mire ő újra sóhajtott.
-Rendben – engedte meg, az én szemeim pedig felcsillantak. – Beszéld meg vele részletesen, hogy mikor jön, kérdezd meg, mit szeret enni meg hasonlók! Majd még beszélünk erről.
-Uuu, de jó – dobódtam fel teljesen, apa pedig csak mosolyogva, fejét csóválva figyelte, ahogy boldogan kimegyek a szobájából.

Ahogy visszamentem a saját szobámba, azonnal a telefonomhoz nyúltam és megnyitottam az Instagramot.

Ezután több, mint három percig nem írt a fiú semmit, én pedig csak ültem a telefonnal a kezemben, és bámultam a chatet, mint egy szerelmes tini.

Hm... Eddig eléggé ridegnek tűnt a srác, de végre kaptam tőle egy szívecskét... Talán nem is olyan bunkó.

Ekkor jutott eszembe, hogy nekem amúgy zenetörit kéne tanulnom, de igazából már az érdekelt legkevésbé. Hiszen tudtam, hogy zenetöriből tanulás nélkül is ötös dogát írok. Már csak egyetlen dolog érdekelt: Jimin.

2020.11.01. 20:25